Csongrád Megyei Hírlap, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-01 / 205. szám

J­ózanságunk védelme érdekében nem árt a dolgokat újra és újra a talpukra állítani. Különféle ügyek, események megítélésének gyakor­latát figyelve, jól érzékelhető az az egy­oldalúság, amely a rossz magabiztos fel­ismerését, minősítését úgy képviseli, hogy azt nem tudja, mi a jó. Pontosab­ban: a rossz cselekvést miképp lehetett volna elkerülni. Ez abból is eredhet, hogy érzelmileg közelítünk meg dolgo­kat, és nem értelmileg. Ilyen például a labdarúgás. E népszórakoztató — avagy:­­bosszantó?! — játéknak nem lévén szakértője, nem vállalkozom arra, hogy egy távozó vagy egy érkező kapitány erényeit és hibáit elemezzem. Úgy vé­lem, hogy a kapitányváltás társadalmi tanulságairól ettől eltekintve is tehetek néhány megjegyzést. A labdarúgás számomra, mivel csak nézem, játék. Aki játszik, az kemény munkának érzi: a ceremónia mestere ugyancsak. Ennek a munkának is van öröme, jutalma, és természetesen kudar­ca is. Ha józanul szemléljük, akkor ész­re lehet venni, hogy a pályán levők kö­zül ki van formában és ki nincsen. A néző az adott pillanatban nem tudhat­ja, hogy mi az oka a lassúságnak avagy a lehengerlő erőnek. Találgatni persze lehet. A játékhoz hozzátartozik az élénk fantázia, az érzelmi feltöltődés, a részre­hajlás, vagyis az egyik félnek a párto­lása. Annak is oka van, persze, hogy mi­ért „B”-nek szurkolok, pedig látom, hogy „A" sokkal jobb. A régi igazság: a lab­da kerek, avagy: a szerencse forgandó. Ez az alapja a totójátéknak is. Milyen kevés a jó tipp. Aki téved, mégse mond­ja, soha többet nem akarok nyerni. Já­tékkedvét vesztő persze mindig akad, de ez a kivétel. Akkor miért azokra figye­lünk? A szurkoló, ha vérbeli, akkor munka­helyén is elpazarol néhány percet (!) ar­ra, hogy megrögzött véleményét ter­jessze. Fölröppen a szó: csapatmunka. Ez volt a rossz, emiatt vesztett a ked­venc. S a gyár miért áll vesztésre? Er­ről is folyik vita, de . .. Másképpen lát az ember, ha maga is csapattag. Mások az érzelmek is, mennyi mentséget tu­dunk önmagunk érdekében fölhozni! Kép­zeljük el, hogy egy rossz igazgató ezer becsületes, jól dolgozó munkás teljesít­ményét vesztessé tudja tenni! (A tétel meg is fordítható!) Ezer ember nem tud­­ja, miközben izzad, hogy szaporodnak az öngólok?! összevissza futkároznak, cse­leznek, rúgnak, és csak az öngólok sza­porodnak. Van ilyen „csapat" is, ki nem tudná nevesíteni, ha arra kerülne sor. Amíg süt a nap, addig észre se vesszük, hogy van-e kapitány a hajón. Mindig vihar kell, vészhelyzet, hogy be­bizonyítsa: érti a dolgát. Hogyan tisztel­je a matróz a vihartól félét? M­ondják, hogy vannak nem termé­szetes viharok is, amelyeket nem jószándékú vélemény­forgatók idéznek elő. Persze, hogy vannak. A je­les angol szerző ezért tudott annyi, időt álló drámát írni királyokról és egyéb vezetőkről, akik céljuk érdekében gát­lástalanul alkalmaztak fondorlatot és cselt, mérget és kardot. A színjáték arra való, hogy élet és halál szembesüljön. Győz a jobbik? Ki merné ezt állítani, még ha oly sokat is tud. A küzdő em­bernek sem garantálja senki, hogy a többi küzdővel szemben csak neki „utal­ványozták” a sikert. Voltak olyan jósla­tok, persze, hogy a jólét felé futás köz­ben valahogy széjjelgurulnak majd a konfliktusok, így aztán kezdtünk kijönni a vitákból, elfelejtettük, hogy a konflik­tusok szenvedéssel járnak, s ha ketten öklöznek, akkor az egyik kiüti a mási­kat. De jön új menet. Az eredmény változhat. S ha tombol a vihar, akkor is mondjuk: „Kapitány! Fő a jókedv!" (bálint) JEGYZET --------------------------------------------------------------------­Kapitány! Fő a jókedv! Korszerű tűzjelző központok A korábbiaknál olcsóbb megoldással készülnek a korszerű tűzjelző központok az Országos Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézet­ben; a veszély észlelésére szolgáló, eddig külföldről, konvertibilis valutáért vá­sárolt ionizációs füstérzéke­lőket most már itthon ké­szítik el, a régi ár feléért. Az érzékelők gyártásához olyan laboratóriumra volt szükségük, ahol biztonságos körülmények között dolgoz­hatnak a jelzőberendezések működtetéséhez szükséges radioaktív anyagokkal. Az érzékelőkben ugyanis izo­tópok segítségével alakíta­nak ki olyan áramot, mely­be, ha csak a legcsekélyebb mértékben is füst kerül, a berendezés azonnal figyel­meztet a veszélyre. Ezzel a módszerrel lehetőség van arra, hogy a tüzet korai szakaszában elfojtsák, mert az anyagok jó része füstöl, mielőtt lángra kapna. Az Országos Munkavédel­mi Tudományos Kutatóinté­zetben csaknem egy évtize­de foglalkoznak tűzjelző központok kialakításával. Eddig már mintegy 200 rendszert szereltek fel, jó­részüket szállodákban, erő­művekben, nagyobb raktá­rakban és olyan vállalatok­nál, ahol gyúlékony anya­gokkal dolgoznak. A köz­pontokat, ahol mód van rá, összekötik a helyi tűzoltó­ságokkal, így azok közvetle­nül is riaszthatók Az olcsóbb műszaki meg­oldás remélhetően mind több helyütt teszi lehetővé korszerű tűzvédelmi rend­szerek kialakítását. Az utób­bi évek baleseti statisztikái is arról tanúskodnak, hogy a munkavédelemben na­gyobb gondot kell fordítani a tüzek megelőzésére. (MTI) ­ Új postai számítógépek A Magyar Posta számí­tástechnikai bázisintézeté­ben, a Posta Számítástech­nikai és Elszámolási Inté­zetben hétfőn ünnepélyesen átadták az újonnan vásárolt számítástechnikai berende­zéseket. A számítástechnikai esz­közpark rekonstrukciója ke­retében a francia Bull cég­től egy-egy DPS—8 és DPS —6 típusú számítógépet vá­sároltak, amelyek az 1970 óta működő Honeywell 2200-as gépet váltják fel Mindkét új berendezéshez lokális és távoli terminálok hálózata kapcsolódik, me­lyeket egy ugyancsak Bull­­gyártmányú front-end pro­cesszor vezérel. Vásárolt a posta továbbá egy korszerű szovjet R—36-os számítógé­pet, amely a korábbi R—30- as berendezések helyébe lép. Az új számítógépekkel el­sősorban a nagyközönség részére nyújtott postai szol­gáltatások színvonalát kí­vánják javítani. Ezek a be­rendezések tartják nyilván majd az egyéni és közületi televízió-előfizetőket, készí­tik a havi másfél millió díjnyugtát, a távbeszélő­számlákat, a korábbinál át­tekinthetőbb formában. Az új gépek bekapcsolódnak a készpénzforgalomba is, hoz­zájárulnak ahhoz, hogy az eddiginél gyorsabban és biztonságosabban történjék a készpénz mozgása, a bi­zonylatok feldolgozása. Akkumulátorok­­ Egyiptomba Eddigi legnagyobb kon­vertibilis üzletét kötötte meg az Akkumulátor- és Szárazelemgyár; a vállalat 800 ezer dollár értékben 10 ezer darab nagyteljesítmé­nyű akkumulátort szállít Egyiptomba. A termékek a vállalat legújabb fejleszté­sének eredményei, a koráb­biaknál nagyobb teherbírá­sú, hosszabb ideig használ­ható, kevesebb gondozást igénylő áramforrások. Az eredeti konstrukción a kül­földi partner igénye szerint további változtatásokat haj­tottak végre, igen gyorsan, mert a fejlesztések megkez­désétől mindössze fél év telt el az első szállítmány útnak indításáig. Ezekben a na­pokban csomagolnak egy újabb tételt, s a tervek sze­rint október végéig befeje­zik a szállításokat. A vállalat korábban szin­te kizárólag a hazai keres­let kielégítésére termelt, de szűkös kapacitásai miatt évekig így sem tudott ele­get tenni az igényeknek Fej­lesztés ered­ményeként két éve már biztosítani tud­ják a kiegyensúlyozott hazai ellátást, s mivel a gyártás és a gyártmányok tovább­fejlesztése azóta is folya­matos, már exportra is gon­dolhatnak. Termékeik iránt több nyugat-európai cég is érdeklődik, ami a gyártmá­nyok megbízhatóságának, minőségének elismerését jelzi, hiszen az európai kon­tinens nyugati részén túl­kínálat van akkumuláto­rokból. A magyar akkumu­látorok a szocialista orszá­gok figyelmét is felkeltet­ték: újabban a romániai Dacia autógyár érdeklődik a vállalat termékei iránt. Mindkét fél számára kedve­ező üzletet sikerült kötni egy NDK-beli vállalattal, amely a magyar savas akkumulá­torokért cserébe lúgos akku­mulátorokat szállít. Ezek az NDK-beli termékek kórhá­zak, telefonközpontok üze­meltetéséhez szükségesek és itthon gyakran hiányoznak. KEDD, 1987 SZEPTEMBER 1. Csongrádon Új helyen az orvosi rendelő Csongrádon, a Marx u. 10. szám alatti orvosi ren­delő az épület felújítása miatt új helyre költözött. Mától a felnőtt- és gyer­mekorvosi rendelést, vala­mint éjszaka és munkaszü­neti napokon az ügyeletet a pártbizottság volt épüle­tében (Lenin u. 2.) tartják. A hívható telefonszám vál­tozatlan: 31-211. A gyermekfogászati ren­delés és a fogászati ügyelet helye a Felszabadulás u. 72. sz. alatti orvosi rendelő. Van pénz a műszaki fejlesztésre Nagy kérdés, hogy mire fordítjuk? Nyilatkozik a MATE főtitkárhelyettese — Az jó megközelítés, miszerint az egyesület egyik funkciója, hogy me­nedzselje a műszaki kopo­nyákban levő szürke állo­mányt? — Tulajdonképpen igen. Nyugodtan lehet így m­on­­dani, hiszen a szakemberek orientálása, a megszerzett tudásuk „karbantartása” és továbbfejlesztése az egyik fő feladat. Például az ide­­vágó kormányprogramok je­gyében elemezzük a tenni­valókat, új ismereteket adunk, és támogatunk min­den hasznos és értékes mű­szaki gondolatot! A mostani tanácskozás is megteremtet­te az információk közvetlen áramlását, és egyben tájé­koztatást, ösztönzést nyúj­tott,­ hogy bizonyos kérdések megoldásában hol tartunk Nyíregyházán, Esztergom­ban vagy éppen Csongrád megyében, és ezekből mi ve­hető át a leggyorsabban . Ennek konkrét pél­dája? — Itt van mondjuk az elektronizálási program, amely az egész népgazdaság fejlődése és jövője szem­pontjából meghatározó. Eb­ben — a fejlett országokhoz viszonyítva — meg kell szüntetnünk a jelenlegi le­maradásunkat, mert külön­ben nem remélhetjük, hogy iparunk, mezőgazdaságunk ,termelékenyebb, gazdaságo­sabb és piacképesebb le­gyen! Szakmai zsargonnal élve: nincs más választá­sunk, mint emelni az egy fő­re eső elektronikai hányadot hazánkban. Persze nem az elektronika legújabb csúcs­teljesítményéről beszélek, hanem elsősorban arról a követő mozgásról, amelyik elvezet oda, hogy közel le­gyünk a technikai haladás centrumához. — Az egyesületnek van valamiféle „jogosítványa" a hazai modernizálási fo­lyamatok alakításához? — Éppen most bővült az egyesület „hatásköre” olyan értelemben, hogy gesztorál­ja a már említett átfogó elektronizálási programot. Kormányszintű javaslatokat dolgozunk ki, vagy ilyeneket véleményezünk, és az irá-A múlt hét végén kétnapos országos ta­nácskozást tartott Szentesen és Csongrá­­don a Méréstechnikai és Automatizálási Egyesület a fővárosi és vidéki szekciók elnökei­­nek és titkárainak rész­vételével. Az összejöve­tel egyik előadója volt Pecsek László, a MA­TE főtitkárhelyettese, a Műszeripari Kutató­intézet igazgatója Csongrádon, a tanács­kozás Körös-toroki színhelyén beszélget­tünk vele. Az első kér­­­désünk így hangzott: nyitó szervek kikérik állás­pontunkat fontos döntések meghozatala előtt. Közvetve az is idetartozik, hogy az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bizottság több vezető szak­embere egyben az egyesüle­tünkben lát el vezetői meg­bízatásokat. Az ipar, a me­zőgazdaság ágazataiban ép­pen úgy jelen vannak, múlt a szolgáltatási szektoriján, hiszen a méréstechnikai és automatizálási eszközrend­szerek alkalmazása, fejlesz­tése — számtalan változa­tukkal együtt — nem kép­zelhető el felkészült és hiva­tástudattal rendelkező szak­emberek nélkül. — Van pénz, vagy nincs pénz az országban a mű­szaki fejlesztésre? — Elnézést kérek, nem le­het általánosítani! Nem igaz, hogy nincs pénz. Van pénz. Természetesen szeret­nénk, ha kétszer annyi len­ne. Inkább arról kell be­szélni, hogy a meglevő nem kevés pénzt — harmincöt­­milliárd forintot — szétfor­gácsoljuk, elszórjuk vagy koncentráltan, hatékonyan használjuk fel?! Egyes.Ké­tünknek is érdeke, hogy a szóban forgó összeget opti­mális célokra fordítsák, és így az új műszaki eredmé­nyek minél előbb jelentkez­zenek — Nemzetközi kapcsola­taik? — A nagyrendezvényeink természetesen nemzetközi jellegűek is. Sok szakember jön a tőkés, valamint szo­cialista országokból. Jövőre méréstechnikai világkong­­resszus lesz, és a szervezők­nek, a zsűrinek már húsz előadásunkat elküldtük. Eb­ből tizenhatot elfogadtak, ez mutatja egyesületünk szak­mai színvonalát és megbe­csülését — A kétnapos szentesi és csongrádi tanácskozás­nak mi az eredménye? — Legfontosabb ered­ménynek azt tartom, hogy felkészültünk a jövő évi műszaki feladatokra, és eb­ből következően egyesüle­tünk tennivalóit is meghatá­roztuk. Másik célunk volt, hogy az időszerű szakmai kérdésekben széleskörűen informáljuk egymást, és vi­lágosan lássuk egyesületi munkánkat. Mind a két szempontból eredményesnek és sikeresnek ítélem a ta­nácskozást. — Hogyan érezték itt magukat, ebben a kelle­mes tiszai környezetben? — Nem is mondhatok mást, mint azt, hogy reme­kül. Minden elismerést meg­érdemelnek a tanácskozás rendezői, hiszen a körülmé­nyek sem mellékesek olyan országos tanácskozás számá­ra, amit évente csak egyszer tart egyesületünk — fejezte be szavait Pecsek László, a MATE főtitkárhelyettese. SZABÓ RÓREERT OBT-könyvbemutató A leszereléssel a fejlődésért A leszereléssel a fejlődé­sért címmel júniusban Bu­dapesten rendezett nemzet­közi tudományos tanácsko­zás anyagát angol nyelvű kiadványban jelentette meg az Országos Béketanács. A kötetet Balogh András, az OBT elnökhelyettese sajtó­­tájékoztatón mutatta be hétfőn a szervezet székházá­ban. Egyebek közt elmondotta: a könyv 20, a fejlődés, a le­szerelés, a biztonság kérdé­seivel foglalkozó előadást tartalmaz. A szerzők között katonai szakértők, közgaz­dászok, filozófusok, polito­lógusok, marxista és hívő tudósok egyaránt megtalál­hatók. A különböző ideoló­giai álláspontokat összegző kötet példamutató gyorsab­b­sággal jelent meg, s pontos képet ad az ENSZ leszere­léssel és fejlődéssel foglal­kozó konferenciáját megelő­zően, júniusban Budapesten rendezett nemzetközi szemi­nárium munkájáról. A tanácskozáson felszóla­lók — miként azt előadása­ikban is kifejtették — ki­indulópontnak tekintették a leszerelés és a fejlődés fo­galmának összekapcsolását Úgy vélekedtek, hogy a fej­lődés és a fegyverkezés egy­mást kizáró alternatívák az emberiség számára. Ez az­zal is alátámasztható, hogy míg a katonai kiadások nemzetközi átlagban éven­ként 3,2 százalékkal növe­kedtek 1980—1985 között, addig a bruttó nemzeti ter­mék csak 2,4 százalékkal emelkedett a világ országai­ban. A fegyverkezés — han­goztatják a kötet szerzői — erősíti a protekcionizmust, az embargópolitikát, s hát­térbe szorítja a világkeres­kedelem fejlődését. Ezenkí­vül fokozza az egyes orszá­gok külső és belső eladóso­dását Ugyanakkor ahhoz a sajátos helyzethez vezet,­­h­­a fegyverkezési kiadá­­­sok emelkedésével a világ biztonsága nem növekedik, s a fegyverkezés szülte bi­zalmatlanság légkörében a nemzetközi kapcsolatokban is stagnálás következik be A kiadványban publikálok végső következtetése: « ki­út egy olyan átfogó nem­zetközi biztonsági rendszer kialakítása, amely katonai és gazdasági szempontból egyaránt elősegíti a bizton­ság megteremtését, s hozzá­járul a humanitárius kap­csolatok kiterjesztéséhez. Az Országos Béketanács elnöksége megbízta Balogh Andrást, hogy az ENSZ ál­tal összehívott a leszerelés­sel és fejlesztéssel foglalko­zó New York-i nemzetközi tanácskozáson ismertesse a magyar békemozgalyon ál­láspontját törekvéseit és adja át a konferencia részt­vevőinek az OBT angol nyelvű kiadványát 3 KidlMaM üzlettársunk lenni? Ha váltóját nálunk számítoltatja le, ha követelését nekünk adja el, olcsón juthat hitelhez! Keresse fel bankunkat, meggyőződhet kedvező feltételeinkről* ORSZÁGOS KERESKEDELMI És HITELBANK RT., KECSKEMÉT

Next