Csongrád Megyei Hírlap, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-02 / 1. szám
Si_____________ ___________________________________________________________________ A hét 2 . 1. HOGYAN LÉPETT ÁT A VILÁG AZ ÚJ ESZTENDŐBE? Az államférfiak újévi üzenetei, nyilatkozatai esztendőről esztendőre ismétlődnek, szinte már hagyományt jelentenek. Az elmúlt napokban azonban nemcsak a formák újultak meg. Gorbacsov és Reagan megnyilatkozásait mindkét országban sugározta a televízió. Új, sajátos tartalommal töltődtek meg ezek, hiszen ez az új esztendő alig három héttel, követte a washingtoni csúcstalálkozót, a rakétamegállapodást, s kirajzolódtak a következő moszkvai magas szintű tanácskozás körvonalai. (Az óév egyik utolsó diplomáciai eseményeként a szovjet külügyminiszter, s a moszkvai amerikai nagykövet összejövetelén a két nagyhatalomnak a csúcsot előkészítő, külügyminiszteri megbeszélések menetrendjéről volt szó.) Máris több olyan téma került napirendre, amelyek sejtetni, engedik a következő időszak vitáit. A legfontosabbnak az a problémakör tűnik, amelyet némiképpen leegyszerűsítve, a „kompenzálás kifejezésével jelöl a nyugati sajtó. Azoknak a NATO-köröknek próbálkozásait említik így, amelyek a leszerelésre kerülő rakéták helyére más veszélyes fegyvereket kívánnak telepíteni. Például az úgynevezett kettős rendeltetésű fegyvereket, amelyek egyaránt alkalmasak hagyományos és nukleáris töltetek továbbítására.Mindez újabb érvet ad a többször megismételt szociálist állásponthoz, hogy a nukleáris fegyverzetkorlátozással párhuzamosan történjenek lépések a hagyományos leszerelés területén is. (Erre tett gyakorlati javaslatokat másfél esztendővel ezelőtt a varsói szerződés politikai tanácskozó testülete budapesti felhívása.) A szocialista országok hangsúlyozzák: készek minden kérdés megvitatására, hajlandók tárgyalni az aszimmetriáról is, tehát azokról a fegyverfajtákról, ahol nyugati állítások szerint a Varsói Szerződés tagállamai lennének fölényben. (A NATO elsősorban a Kelet páncélos túlsúlyára hivatkozik.) Erről a témáról, a hagyományos leszerelésről nyomatékkal szólt Moszkva forgalmas politikai évének utolsó magas rangú vendége, Strauss bajor miniszterelnök, aki a szovjet pártfőtitkárral is találkozott. Nos, aki őszintén óhajtja az európai leszerelést, nyitott kapuk előtt áll, hiszen éppen Erich Honecker volt az, aki újévi üzenetében a leszerelés továbbvitelét, s ennek keretében a két német állam teljes atommentesítését, valamint az aszimmetriának a fegyverkezés csökkentése révén történő kiegyenlítését indítványozta. A Strauss-látogatás külsőségei is érdeklődést keltettek, miután maga vezette azt a nyolcszemélyes Cessna gépet, amelyen Moszkvába érkezett. Természetesen a repülőtéren landolt, és nem mint Rust, egy kisebb hasonló gyártmányú gépen, a Vörös téren. Az NSZK sajtójában elhangzottak olyan találgatások, hogy Strauss szót akar emelni Rust szabadon bocsátásáért, de a bajor politikus hangoztatta: jobb lenne egyelőre elfelejteni ezt a nevet. Nyilván arra a szovjet álláspontra célzott, miszerint a kegyelmi eljárás megindításához szükséges, hogy a jogerősen elítélt Rusz letöltse büntetésének bizonyos hányadát. A szovjet—amerikai párbeszéd fejleménye az a washingtoni bejelentés is,hogy az Egyesült Államok hajlandó tárgyalni egy ENSZ-flottának az Öbölbe való küldéséről Ez korántsem jelenti meg jóváhagyását a szovjet javaslatnak, amely a feszültséget keltő külső jelenlét helyett egy nemzetközi hajóhaddal szavatolná a világ egyik forró pontjának biztonságát. Eddig Washington azonban még a puhatolódzó megbeszélések lehetőségét is elvetette. Most első ízben kész leülni az asztalhoz, talán a következő csúcsig tisztázódik, hogyan lehetne a gyakorlatba is átültetni s hatékonnyá tenni azt az elvi egyetértést, ami a biztonsági tanács ellenszavazat nélkül elfogadott 598. számú határozatában megnyilvánult. Az óesztendő utolsó hetének krónikájához tartozott egy űresemény is: háromszázhuszonhét napos kozmikus rekord után visszatért a földre Jurij Romanyenko, az új űrrekorder. Csaknem egy évet töltött „odafenn”. Talán mégsem a túlzott optimizmus mondatja velünk, hogy visszatértekor — jó értelemben — más nemzetközi viszonyokat találhatott, mint tizenegy hónapja, indulása idején ... 2. MI TÖRTÉNIK AFGANISZTÁNBAN? Az a híradás, hogy a Kabultól120 kilométerrel délre elterülő Hoszt tartományi székhely s a pakisztáni határhoz közel fekvő Gardez között, az óév utolsó napján megindult a közúti közlekedés, első pillantásra helyi jelentőségűnek tűnhet. Mégsem: Hoszt városát ugyanis több mint nyolc esztendőn át ostromgyűrűben tartották az ellenforradalmárok, s a légi utánpótlást leszámítva, teljesen elszigetelték a külvilágtól. A stratégiai fontosságú út megnyitásával és biztosításával jelentős katonai sikert arattak az afgán kormányerők s a harcokban őket támogató szovjet csapatok. Az ellenforradalmárok jelentős veszteségeket szenvedtek, s elbizonytalanodtak az eddig biztosnak vélt Száván körüli csempészutaik. Ez az a vidék, ahol Pakisztán felől eddig szinte zavartalanul érkeztek a fegyverek, Stingerrakéták s más felszerelések.4 ..... . tanácsadó is életét vesztette: a Pentagon cáfolta ugyan, hogy az illető hivatalos minőségben tartózkodott volna Afganisztánban, de a CBS televíziós társaság értesülése szerint a központi hírszerző ügynökség, a CIA zsoldjában álló szakértők működnek közre az afgán ellenforradalmárok kiképzésében. Az elmúlt héten tehát főként hadi jelentések érkeztek Afganisztánból, de ugyanakkor folyik a küzdelem a politikai rendezés érdekében. A szovjet vezetés több ízben megismételte (Rizskov kormányfő a héten egy sajtónyilatkozatban erősítette meg), hogy kész tizenkét hónap alatt, vagy még annál szorosabb határidővel kivonni az Afganisztánban tartózkodó szovjet csapatkontingenst. Természetesen azzal a feltétellel, hogy megállapodás születik az ENSZ égisze alatt folyó afgán—pakisztáni tárgyalásokon (Cordovez, a világszervezet közvetítője éppen Kabulban tartózkodik az új, s remélhetőleg záróforduló előkészítésére), s két hónapon belül leállítanak minden külföldi segítséget az ellenforradalmároknak. Ki kell zárni a külső beavatkozást — utalhatunk vissza Gorbacsov washingtoni sajtóértekezletére —, az el nem kötelezett Afganisztán nem fog „proszovjet politikát” folytatni, de nem vállalhatja a „proamerikai szerepkört” sem ... Ameddig nem teljesülnek a feltételek, a Szovjetunió kénytelen katonai feladatait is teljesíteni. (A héten kapta meg Vlagyiszlav Goncsarenko főhadnagy személyében, a 67., Afganisztánban harcolt katona a Szovjetunió Hőse címet ( a glasznoszty jegyében ez sem tabutéma többé), de alapvető igyekezet a vérontás, a harcok beszüntetése. Ennek jegyében nézzük a fegyveres küzdelmet, Hoszt körül, s a politikai kezdeményezések sorát. RÉTI ERVIN Négy hónap múlva elnököt választ Franciaország. Az alkotmány értelmében ugyanis hét esztendeig tart egy elnök mandátuma. A szocialista párti Francois Mitterrand-t még 1981-ben a franciák elsöprő többséggel választották meg köztársasági elnöknek. A győzelem olyan átütő erejű volt, hogy az új államfő azonnal feloszlatta a parlamentet, és idő előtti választásokat írt ki. S a jobboldal tehetetlenségébe és kudarcaiba belefáradt franciák valóban elsöprő többséghez juttatták a baloldal pártjait a Nemzetgyűlésben. Chirac ezzel szemben csak bosszanthatta és megalázhatta az elnököt, de el kell tűrnie jelenlétét a minisztertanácson, vétóival egyetemben, és az ellen sem tehet, hogy Mitterrand, a mindenkori elnökök hagyományos joga értelmében irányítsa és megszabja a francia kül- és katonapolitikát. Ugyanakkor Mitterrand helyzete sem volt egyértelműen könnyű, csak személyeket cserélhetett, de a választáson győzelemhez jutott jobboldali pártokat semmiképpen sem „válthatta le”. A kötélhúzás szinte a Chirac-kormány megalakulásának percétől tartott. A közvélemény ezt a küzdelmet olykor lélegzetvisszafojtva figyelte. Chirac láthatóan gyorsan és határozottan próbálta megsemmisíteni a szocialisták ötesztendős kormányzásának vívmányait. Talán nagyobb rokonszenvet ébreszt, ha nemcsak rombol, hanem épít is. Mitterrand viszont mindenképpen rokonszenvet ébresztett, ahogy elnöki posztján őrködött az ország általános érdekét véve alapul vétói megfogalmazásakor. Chirac megtépázott tekintélye A jobboldali gőzhengert végül is egy jelentéktelennek ígérkező esemény nem várt fordulata állította meg. Amikor egy esztendővel ezelőtt a diáktüntetések kirobbantak, mindenki, Chirac is, azt hitte: nyolc hónap előtti győzelmére támaszkodó"va, olyan hatalom és erő birtokában van, hogy szembefordulhat a diákokkal, le-lesöpörheti követeléseiket, rohamrendőrei pedig véresre és békülékenyre botozhatják őket. Chirac azonban elszámította magát. Egy nem egészen elvethető reform elleni diákmegmozdulás — a jobboldali reagálás hatására — a rendszer elleni megmozdulássá nőtt. Benne öltött testet a fiatalokban élő nyugtalanság és aggodalom jövőjük iránt. A diákmegmozdulások szinte véget sem értek, és egy olyan vasutassztrájk rázta meg az országot, amelyhez hasonló kevés volt Franciaország történetében. Ettől kezdve Chirac népszerűségi százalékszáma a közvélemény-kutatásokon egyre esett, s ennek logikus következményeként a Mitterrand iránti bizalom stabilizálódott, majd a mutatók emelkedni kezdtek. A bizonytalanná vált politikai talajon Chirac lefékezte a tempót, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, visszavonta a felsőoktatási javaslatot, és egy sor más elképzelését sem igyekezett mindenáron, még az elnökválasztási kampány kezdete előtt keresztülhajszolni. Ilyen körülmények közt érkezett el a szeptember, amikor a francia iskolákban és a politikai életben is új év kezdődik. De ezt az évadnyitót nemcsak a lefékezett politika és a megtépázott tekintély jellemezte, mindehhez járult a jobboldali szövetség lazulása is. Chirac mellett, — aki soha nem titkolta, hogy a miniszterelnöki posztot ugródeszkának tekinti az elnökséghez —, további trónkövetelők sorakoztak fel. Köztük olyan politikusok is — például Raymond Barre —, akiknek tekintélye mérkőzött a hivatalban lévő miniszterelnök népszerűségével. Másrészt, a jobboldali szövetségen is repedések támadtak, egyre több vita robbant ki, és mindennapossá váltak a sértődött véleménykülönbségek. Átok-szitok hadjárat Az új-gaulleista párt, hogy mindezeken úrrá legyen, és magához ragadja a kezdeményezést is, új taktikát kezdett. Ettől számíthatjuk a minden hétre egy botrány periódusát. A Nucci-ügy — amelyet elsőként fújtak fel nagyra, és igazán látványosság — azt a célt szolgálta, hogy a választásokon politikailag megvert Szocialista Pártot erkölcsileg is lejárassák. A rendkívül szerteágazó botrány főszereplője az utolsó szocialista párti kormány együttműködési minisztere, aki meglehetősen könnyelműen bánt a rábízott pénzzel, s ha maga nem is vett el, legalábbis bizonyíthatóan, az állami pénzekből, ezt megtette kabinetfőnöke. A szocialisták replikája nem maradt el. Kiderítették, hogy rádió- és televízióállomásokat felügyelő független főhatóság egyik jobboldali tisztségviselője, hivatali beosztásával visszaélve, egy kifejezetten jobboldali személy kezére játszotta az egyik magánrádiót. Még el sem ültek ennek az ügynek a hullámai, a jobboldal újra támadott. Elővették a Lachaire-dossziét, azaz az Iránnak szóló fegyverszállítások ügyét, és ebben nemcsak a volt hadügyminisztert, Charles Hernu-t próbálják kikészíteni, hanem mérgezett nyilakat lőttek az Elysée Palota felé is. , Az átok-szitok hadjárat természetesen nem dönthet el semmit. Ezreket, tízezreket talán befolyásol, de amikor a szavazók a jelöltek közül választanak, sokkal inkább az dönt majd, hogy milyen programot javasoltak. De ezek az elképzelések ma még alig-alig ismertek. Többen jelezték már indulási szándékukat, de változatlanul nem tudni, indul-e másodszor is Francois Mitterrand. Ezt ugyanis a mai helyzetben perdöntőnek lehet mondani. De Mitterrand csak akkor jelölteti magát, ha biztosnak tudhatja győzelmét. De 4 hosszú hónap még hátra van. S a 120 nap alatt 120 fordulat történhet. Másrészt Mitterrand esetleges félreállása a lehetőségek újabb tucatját teremti meg. Ezért négy hónappal a menetrendszerű elnökválasztás előtt csak azt lehet tudni, hogy nagyon mozgalmas hónapok előtt áll Franciaország, nagyon kemény belpolitikai összecsapások várhatók, s ugyanakkor a legképtelenebbnek vélt alkuk, megegyezések létrejöttén „sincs jogunk” meglepődni. ÓNODY GYÖRGY Közelgő francia elnökválasztás Minden hétre egy botrány Társbérleti kötélhúzás A Szocialista Párt öt esztendő alatt sokat tett az ország felvirágoztatásáért. Nem tudott azonban megbirkózni a munkanélküliség problémájával, sőt, az öt év alatt lényegesen nőtt is a munka nélkül maradtak száma, eközben az inflációs ráta emelkedett, ami maga után vonta a vásárlóerő csökkenését. Főként ez a három tényező játszott közre, hogy a Szocialista Párt az 1986-os parlamenti választáson — bár Franciaország legnagyobb pártja maradt — mégsem tudott annyi szavazatot összegyűjteni, amennyi parlamenti többségét is biztosította volna. Ezt a szövetségre lépett jobboldali pártok szerezték meg, s így 1986. márciusában az új gaulleisták vezetője, Jacques Chirac alakíthatott kormányt. A jobboldal hatalomra jutása igen bonyolult helyzetet teremtett. A köztársaság elnöke a baloldalról érkezett — más eszmékkelés elképzelésekkel, mint a jobboldali kormány és annak tagjai. De ezt a különös, Franciaország történetében is először kialakult politikai társbérletet — bár kemény ütközetek folytak a miniszterelnökség és az elnöki palota közt — valójában mindkét fél igyekezett fenntartani. Chirac tudta, hogyha törésre kerül sor, csak alulmaradhat. Mitterrand-nak ugyanis módjában áll a kormányt feloszlatni, és új miniszterelnököt kinevezni. 2 * Üdvözlő táviratok A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a forradalom győzelmének 29. évfordulója alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke és Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke közös táviratban üdvözölték Fidel Castro Ruzt, a Kubai Kommunista Párt első titkárát, a Kubai Köztársaság Államtanácsa és Minisztertanácsa elnökét. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa ugyancsak táviratot küldött a kubai partnerszervezetnek, a kubai forradalom győzelmének évfordulója alkalmából. Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Robert Mugabét, a Zimbabwei Köztársaság elnökévé történt megválasztása alkalmából. Mihail Gorbacsov újévi üdvözlete Az elmúlt év a mélyreható változások, az átfogó döntések, a feszült ütemű munka éve volt, az átalakítás első szakaszának befejező éve — állapította meg újévi üzenetében Mihail Gorbacsov. Ennek a szakasznak a legnagyobb eredménye az országban kialakult új politikai és erkölcsi légkör. A központi bizottság januári és júniusi ülései, a vállalati törvény össznépi vitája meghatározták a társadalom forradalmi átalakításának fő irányait. Mihail Gorbacsov köszöntőjében szólt arról, hogy az átalakítás nem megy könynyen, fájdalommentesen, nem szabad azonban meghátrálni a nehézségek előtt. Az elmúlt év nem volt könnyű gazdasági szempontból, de az ipar, a mezőgazdaság, a gazdasági célú építkezések és a szállítás eredményei nem rosszak. Mindazonáltal a szovjet gazdaság egyelőre még nem elégíti ki az emberek minden fontos szükségletét. Az új évben két kulcsfontosságú, egymással összefüggő feladat áll a szovjet nép előtt: a társadalom további demokratizálása és a gyökeres gazdasági reform — hangsúlyozta a szovjet vezető. Január 1-jétől életbe lép a vállalati törvény, a dolgozói közösségek többsége áttér a teljes gazdasági elszámolásra, pénzügyileg önfenntartó, s emellett önirányító lesz. A szovjet emberek az emberiség békés jövőjével kapcsolják össze az ország fejlődésének távlatit. Fontos, a célhoz vezető lépések történtek már. Az 1987-es év bizonyos értelemben fordulópontot jelent: megkezdődött a nukleáris fegyver felszámolásának történelmi folyamata — emlékeztetett rá Gorbacsov. A közepes és kisebb hatótávolságú rakéták teljes felszámolásáról a washingtoni szovjet—amerikai találkozón kötött szerződés a világpolitika jelentős eseménye, az új politikai gondolkodásmód győzelme — mondotta a főtitkár. A szovjet vezető végezetül köszöntötte a szovjet népet, a szocialista országok népeit, a Szovjetunió barátait, s azt kívánta, hogy az új év legyen új sikerek éve a munkában, győzedelmeskedjék a józan ész és az emberiesség, 1988 legyen a béke éve. Bangkoki szállodatűz Tűz ütött ki péntek hajnalban egy kilencemeletes, háromszáz szobás bangkoki szállodában. Az eddigi jelentések szerint a szerencsétlenségnek tizenhárom halálos és harminchat sérült áldozata van, valamennyien külföldiek. A vendégek többsége Hongkongból és Szingapúrból érkezett az óév búcsúztatására a thaiföldi fővárosba. SZOMBAT. 1988. JANUAR 2.