Csongrád Megyei Hírlap, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-02 / 1. szám

Si_____________ ___________________________________________________________________ A hét 2 . 1. HOGYAN LÉPETT ÁT A VILÁG AZ ÚJ ESZTENDŐBE? Az államférfiak újévi üze­netei, nyilatkozatai eszten­dőről esztendőre ismétlőd­nek, szinte már hagyományt jelentenek. Az elmúlt na­pokban azonban nemcsak a formák újultak meg. Gorba­csov és Reagan megnyilatko­zásait mindkét­­ országban sugározta a televízió. Új, sa­játos tartalommal töltődtek meg ezek, hiszen ez az új esztendő alig három héttel, követte a washingtoni csúcs­­találkozót, a rakétamegálla­podást, s kirajzolódtak a kö­vetkező moszkvai magas szintű tanácskozás körvona­lai. (Az óév egyik utolsó dip­lomáciai eseményeként a szovjet külügyminiszter, s a moszkvai amerikai nagykö­vet összejövetelén a két nagyhatalomnak a csúcsot előkészítő, külügyminiszte­ri megbeszélések menet­rendjéről volt szó.) Máris több olyan téma ke­rült napirendre, amelyek sejtetni, engedik a következő időszak vitáit. A legfonto­sabbnak az a problémakör tűnik, amelyet némiképpen leegyszerűsítve, a „kompen­zálás kifejezésével jelöl a nyugati sajtó. Azoknak a NATO-köröknek próbálko­zásait említik így, amelyek a leszerelésre kerülő rakéták helyére más veszélyes fegy­vereket kívánnak telepíteni. Például az úgynevezett ket­tős rendeltetésű fegyvereket, amelyek egyaránt alkalma­sak hagyományos és nukleá­ris töltetek továbbítására.­­Mindez újabb érvet ad a többször megismételt szociá­list állásponthoz, hogy a nukleáris fegyverzetkorlá­tozással párhuzamosan tör­ténjenek lépések a hagyomá­nyos leszerelés területén is. (Erre tett gyakorlati javas­latokat másfél esztendővel ezelőtt a varsói szerződés po­litikai tanácskozó testülete budapesti felhívása.) A szo­cialista országok hangsúlyoz­zák: készek minden kérdés megvitatására, hajlandók tárgyalni az aszimmetriáról is, tehát azokról a fegyver­fajtákról, ahol nyugati állí­tások szerint a Varsói Szer­ződés tagállamai lennének fölényben. (A NATO elsősor­ban a Kelet páncélos túlsú­lyára­ hivatkozik.) Erről a témáról, a hagyományos le­szerelésről nyomatékkal szólt Moszkva forgalmas po­litikai évének utolsó magas rangú vendége, Strauss ba­jor miniszterelnök, aki a szovjet pártfőtitkárral is ta­lálkozott. Nos, aki őszintén óhajtja az európai leszere­lést, nyitott kapuk előtt áll, hiszen éppen Erich Ho­­necker volt az, aki újévi üze­netében a leszerelés tovább­vitelét, s ennek keretében a két német állam teljes atommentesítését, valamint az aszimmetriának a fegy­verkezés csökkentése révén történő kiegyenlítését indít­ványozta. A Strauss-látogatás kül­sőségei is érdeklődést keltet­tek, miután maga vezette azt a nyolcszemélyes Cessna gé­pet, amelyen Moszkvába ér­kezett. Természetesen a re­pülőtéren landolt, és nem mint Rust, egy kisebb ha­sonló gyártmányú gépen, a Vörös téren. Az NSZK saj­tójában elhangzottak olyan találgatások, hogy Strauss szót akar emelni Rust sza­badon bocsátásáért, de a ba­jor politikus hangoztatta: jobb lenne egyelőre elfelej­teni ezt a nevet. Nyilván ar­ra a szovjet álláspontra cél­zott, miszerint a kegyelmi el­járás megindításához szüksé­ges, hogy a jogerősen elítélt Rusz letöltse büntetésének bizonyos hányadát. A szovjet—amerikai pár­beszéd fejleménye az a washingtoni bejelentés is,­­hogy az Egyesült Államok hajlandó tárgyalni egy ENSZ-flottának az Öbölbe való küldéséről Ez koránt­sem jelenti meg jóváhagyá­sát a szovjet javaslatnak, amely a feszültséget keltő külső jelenlét helyett egy nemzetközi hajóhaddal sza­vatolná a világ egyik forró pontjának biztonságát. Ed­dig Washington azonban még a puhatolódzó megbe­szélések lehetőségét is elve­tette. Most első ízben kész leülni az asztalhoz, talán a következő csúcsig tisztázó­dik, hogyan lehetne a gya­korlatba is átültetni s haté­konnyá tenni azt az elvi egyetértést, ami a bizton­sági tanács ellenszavazat nélkül elfogadott 598. szá­mú határozatában megnyil­vánult. Az óesztendő utolsó heté­nek krónikájához tartozott egy űresemény is: három­százhuszonhét napos kozmi­kus rekord után visszatért a földre Jurij Romanyenko, az új űrrekorder. Csaknem egy évet töltött „odafenn”. Talán mégsem a túlzott op­timizmus mondatja velünk, hogy visszatértekor — jó értelemben — más nemzet­közi viszonyokat találhatott, mint tizenegy hónapja, in­dulása idején ... 2. MI TÖRTÉNIK AFGANISZTÁNBAN? Az a híradás, hogy a Kabultól­­120 kilométerrel délre elterülő Hoszt tarto­mányi székhely s a pakisz­táni határhoz közel fekvő Gardez között, az óév utol­só napján megindult a köz­úti közlekedés, első pillan­tásra helyi jelentőségűnek tűnhet. Mégsem: Hoszt vá­rosát ugyanis több mint nyolc esztendőn át ostrom­gyűrűben tartották az ellen­forradalmárok, s a légi utánpótlást leszámítva, tel­jesen elszigetelték a külvi­lágtól. A stratégiai fontos­ságú út megnyitásával és biztosításával jelentős kato­nai sikert­ arattak az afgán kormányerők s a harcokban őket támogató szovjet csa­patok. Az ellenforradalmárok je­lentős veszteségeket szenved­tek, s elbizonytalanodtak az eddig biztosnak vélt Száván körüli csempészutaik. Ez az a vidék, ahol Pakisztán felől eddig szinte zavartalanul ér­keztek a fegyverek, Stinger­­rakéták s más felszerelések.­­4 ..... . tanácsadó is életét vesztette: a Pentagon cáfolta ugyan, hogy az illető hivatalos mi­nőségben tartózkodott volna Afganisztánban, de a CBS televíziós társaság értesülése szerint a központi hírszerző ügynökség, a CIA zsoldjában álló szakértők működnek közre az afgán ellenforra­­dalmárok kiképzésében. Az elmúlt héten tehát fő­ként hadi jelentések érkeztek Afganisztánból, de ugyanak­kor folyik a küzdelem a po­litikai rendezés érdekében. A szovjet vezetés több íz­ben megismételte (Rizskov kormányfő a héten egy saj­tónyilatkozatban erősítette meg), hogy kész tizenkét hó­nap alatt, vagy még annál szorosabb határidővel kivon­ni az Afganisztánban tartóz­kodó szovjet csapatkontin­genst. Természetesen azzal a feltétellel, hogy megállapo­dás születik az ENSZ égisze alatt folyó afgán—pakisztáni tárgyalásokon (Cordovez, a világszervezet közvetítője éppen Kabulban tartózkodik az új, s remélhetőleg záró­­forduló előkészítésére), s két hónapon belül leállítanak minden külföldi segítséget az ellenforradalmároknak. Ki kell zárni a külső beavat­kozást — utalhatunk vissza Gorbacsov washingtoni saj­tóértekezletére —, az el nem kötelezett Afganisztán nem fog „proszovjet politikát” folytatni, de nem vállalhatja a „proamerikai szerepkört” sem ... Ameddig nem teljesülnek a feltételek, a Szovjetunió kénytelen katonai feladatait is teljesíteni. (A héten kapta meg Vlagyiszlav Goncsaren­­ko főhadnagy személyében, a 67., Afganisztánban harcolt katona a Szovjetunió Hőse címet ( a glasznoszty jegyé­ben ez sem tabutéma többé), de alapvető igyekezet a vér­ontás, a harcok beszüntetése. Ennek jegyében nézzük a fegyveres küzdelmet, Hoszt körül, s a politikai kezdemé­nyezések sorát. RÉTI ERVIN Négy hónap múlva elnököt választ Franciaország. Az alkotmány értelmében ugyanis hét esztendeig tart egy elnök mandátuma. A szocialista párti Francois Mitterrand-t még 1981-ben a franciák el­söprő többséggel választották meg köz­­társasági elnöknek. A győzelem olyan át­ütő erejű volt, hogy az új államfő azon­nal feloszlatta a parlamentet, és idő előt­ti választásokat írt ki. S a jobboldal te­hetetlenségébe és kudarcaiba belefáradt franciák valóban elsöprő többséghez jut­tatták a baloldal pártjait a Nemzetgyű­lésben. Chirac ezzel szemben csak bosszanthatta és megalázhatta az elnököt, de el kell tűr­nie jelenlétét a minisztertanácson, vétói­val egyetemben, és az ellen sem tehet, hogy Mitterrand, a mindenkori elnökök hagyományos joga értelmében irányítsa és megszabja a francia kül- és katonapo­litikát. Ugyanakkor­ Mitterrand helyzete sem volt egyértelműen könnyű, csak sze­mélyeket cserélhetett, de a választáson győzelemhez jutott jobboldali pártokat semmiképpen sem „válthatta le”. A kötélhúzás szinte a Chirac-kormány megalakulásának percétől tartott. A köz­vélemény ezt a küzdelmet olykor léleg­zetvisszafojtva figyelte. Chirac láthatóan gyorsan és határozottan próbálta megsem­misíteni a szocialisták ötesztendős kor­mányzásának vívmányait. Talán nagyobb rokonszenvet ébreszt, ha nemcsak rom­bol, hanem épít is. Mitterrand viszont mindenképpen rokonszenvet ébresztett, ahogy elnöki posztján őrködött az ország általános érdekét véve alapul vétói meg­fogalmazásakor. Chirac megtépázott tekintélye A jobboldali gőzhengert végül is egy je­lentéktelennek ígérkező esemény nem várt fordulata állította meg. Amikor egy esz­tendővel ezelőtt a diáktüntetések kirob­bantak, mindenki, Chirac is, azt hitte: nyolc hónap előtti győzelmére támaszkodó"­va, olyan hatalom és erő birtokában van, hogy szembefordulhat a diákokkal, le-le­­söpörheti követeléseiket, rohamrendőrei pedig véresre és békülékenyre botozhatják őket. Chirac azonban elszámította magát. Egy nem egészen elvethető reform elleni diákmegmozdulás — a jobboldali reagálás hatására — a rendszer elleni megmozdu­lássá nőtt. Benne öltött testet a fiatalok­ban élő nyugtalanság és aggodalom jövő­jük iránt. A diákmegmozdulások szinte véget sem értek, és egy olyan vasutas­­sztrájk rázta meg az országot, amelyhez hasonló kevés volt Franciaország törté­netében. Ettől kezdve Chirac népszerűségi száza­lékszáma a közvélemény-kutatásokon egy­re esett, s ennek logikus következménye­ként a Mitterrand iránti bizalom stabili­zálódott, majd a mutatók emelkedni kezd­tek. A bizonytalanná vált politikai talajon Chirac lefékezte a tempót, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, visszavonta a felsőoktatási javaslatot, és egy sor más el­képzelését sem igyekezett mindenáron, még az elnökválasztási kampány kezdete előtt keresztülhajszolni. Ilyen körülmények közt érkezett el a szeptember, amikor a francia iskolákban és a politikai életben is új év kezdődik. De ezt az évadnyitót nemcsak a leféke­zett politika és a megtépázott tekintély jellemezte, mindehhez járult a jobboldali szövetség lazulása is. Chirac mellett, — aki soha nem titkolta, hogy a miniszter­­elnöki posztot ugródeszkának tekinti az elnökséghez —, további trónkövetelők so­rakoztak fel. Köztük olyan politikusok is — például Raymond Barre —, akiknek te­kintélye mérkőzött a hivatalban lévő mi­niszterelnök népszerűségével. Másrészt, a jobboldali szövetségen is repedések tá­madtak, egyre több vita robbant ki, és mindennapossá váltak a sértődött véle­ménykülönbségek. Átok-szitok hadjárat Az új-gaulleista párt, hogy mindezeken úrrá legyen, és magához ragadja a kez­deményezést is, új taktikát kezdett. Ettől számíthatjuk a minden hétre egy botrány periódusát. A Nucci-ügy — amelyet első­ként fújtak fel nagyra, és igazán látvá­nyosság — azt a célt szolgálta, hogy a vá­lasztásokon politikailag megvert Szocia­lista Pártot erkölcsileg is lejárassák. A rendkívül szerteágazó botrány főszereplő­je az utolsó szocialista párti kormány együttműködési minisztere, aki meglehe­tősen könnyelműen bánt a rábízott pénz­zel, s ha maga nem is vett el, legalább­is bizonyíthatóan, az állami pénzekből, ezt megtette kabinetfőnöke. A szocialisták replikája nem maradt el. Kiderítették, hogy rádió- és televízióállo­másokat felügyelő független főhatóság egyik jobboldali tisztségviselője, hivatali beosztásával visszaélve, egy kifejezetten jobboldali személy kezére játszotta az egyik magánrádiót. Még el sem ültek ennek az ügynek a hullámai, a jobboldal újra támadott. Elő­vették a Lachaire-dossziét, azaz az Irán­nak szóló fegyverszállítások ügyét, és eb­ben nemcsak a volt hadügyminisztert, Charles Hernu-t próbálják kikészíteni, hanem mérgezett nyilakat lőttek az Elysée Palota felé is. , Az átok-szitok hadjárat természetesen nem dönthet el semmit. Ezreket, tízezre­ket talán befolyásol, de amikor a szava­zók a jelöltek közül választanak, sokkal inkább az dönt majd, hogy milyen prog­ramot javasoltak. De ezek az elképzelések ma még alig-alig ismertek. Többen jelez­ték már indulási szándékukat, de válto­zatlanul nem tudni, indul-e másodszor is Francois Mitterrand. Ezt ugyanis a mai helyzetben perdöntőnek lehet mondani. De Mitterrand csak akkor jelölteti ma­gát, ha biztosnak tudhatja győzelmét. De 4 hosszú h­ónap még hátra van. S a 120 nap alatt 120 fordulat történhet. Másrészt Mitterrand esetleges félreállása a lehető­ségek újabb tucatját teremti meg. Ezért négy hónappal a menetrendszerű elnök­­választás előtt csak azt lehet tudni, hogy nagyon mozgalmas hónapok előtt áll Franciaország, nagyon kemény belpoliti­kai összecsapások várhatók, s ugyanakkor a legképtelenebbnek vélt alkuk, megegye­zések létrejöttén „sincs jogunk”­ meg­lepődni. ÓNODY GYÖRGY Közelgő francia elnökválasztás Minden hétre egy botrány Társbérleti kötélhúzás A Szocialista Párt öt esztendő alatt so­kat tett az ország felvirágoztatásáért. Nem tudott azonban megbirkózni a mun­kanélküliség problémájával, sőt, az öt év alatt lényegesen nőtt is a munka nélkül maradtak száma, eközben az inflációs rá­ta emelkedett, ami maga után vonta a vásárlóerő csökkenését. Főként ez a há­rom tényező játszott közre, hogy a Szo­cialista Párt az 1986-os parlamenti vá­lasztáson — bár Franciaország legnagyobb pártja maradt — mégsem tudott annyi szavazatot összegyűjteni, amennyi parla­menti többségét is biztosította volna. Ezt a szövetségre lépett jobboldali pártok szerezték meg, s így 1986. márciusában az új­ gaulleisták vezetője, Jacques Chirac alakíthatott kormányt. A jobboldal hatalomra jutása igen bo­nyolult helyzetet teremtett. A köztársa­ság elnöke a baloldalról érkezett — más eszmékkel­­és elképzelésekkel, mint a jobboldali kormány és annak tagjai. De ezt a különös, Franciaország történetében is először kialakult politikai társbérletet — bár kemény ütközetek folytak a mi­niszterelnökség és az elnöki palota közt — valójában mindkét fél igyekezett fenn­tartani. Chirac tudta, hogyha törésre kerül sor, csak alulmaradhat. Mitterrand-nak ugyanis módjában áll a kormányt felosz­latni, és új miniszterelnököt kinevezni. 2 * Üdvözlő táviratok A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a forrada­lom győzelmének 29. évfordulója alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Né­meth Károly, az Elnöki Tanács elnöke és Grósz Ká­roly, a Minisztertanács elnöke közös táviratban üd­vözölték Fidel Castro Ruzt, a Kubai Kommunista Párt első titkárát, a Kubai Köztársaság Államtaná­csa és Minisztertanácsa elnökét. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa ugyancsak táviratot küldött a kubai partnerszervezetnek, a ku­bai forradalom győzelmének évfordulója alkalmából. Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke távirat­ban üdvözölte Robert Mugabét, a Zimbabwei Köz­társaság elnökévé történt megválasztása alkalmából. Mihail Gorbacsov újévi üdvözlete Az elmúlt év a mélyreható változások, az átfogó dönté­sek, a feszült ütemű munka éve volt, az átalakítás első szakaszának befejező éve — állapította meg újévi üzene­tében Mihail Gorbacsov. En­nek a szakasznak a legna­gyobb eredménye az ország­ban kialakult új politikai és erkölcsi légkör. A központi bizottság januári és júniusi ülései, a vállalati törvény össznépi vitája meghatároz­ták a társadalom forradalmi átalakításának fő irányait. Mihail Gorbacsov köszön­tőjében szólt arról, hogy az átalakítás nem megy köny­­nyen, fájdalommentesen, nem szabad azonban meg­hátrálni a nehézségek előtt. Az elmúlt év nem volt könnyű gazdasági szempont­ból, de az ipar, a mezőgaz­daság, a gazdasági célú épít­kezések és a szállítás ered­ményei nem rosszak. Mind­azonáltal a szovjet gazda­ság egyelőre még nem elégí­ti ki az emberek minden fon­tos szükségletét. Az új évben két kulcsfon­tosságú, egymással összefüg­gő feladat áll a szovjet nép előtt: a társadalom további demokratizálása és a gyöke­res gazdasági reform — hangsúlyozta a szovjet ve­zető. Január 1-jétől életbe lép a vállalati törvény, a dolgozói közösségek többsé­ge áttér a teljes gazdasági elszámolásra, pénzügyileg önfenntartó, s emellett ön­irányító lesz. A szovjet emberek az em­beriség békés jövőjével kap­csolják össze az ország fej­lődésének távlatit. Fontos, a célhoz vezető lépések tör­téntek már. Az 1987-es év bizonyos értelemben for­dulópontot jelent: megkezd­­ődött a nukleáris fegyver felszámolásának történelmi folyamata — emlékeztetett rá Gorbacsov. A közepes és kisebb ható­­távolságú rakéták teljes fel­számolásáról a washingtoni szovjet—amerikai találkozón kötött szerződés a világpoli­tika jelentős eseménye, az új politikai gondolkodásmód győzelme — mondotta a fő­titkár. A szovjet vezető végezetül köszöntötte a szovjet népet, a szocialista országok né­peit, a Szovjetunió barátait, s azt kívánta, hogy az új év legyen új sikerek éve a munkában, győzedelmesked­jék a józan ész és az embe­riesség, 1988 legyen a béke éve. Bangkoki szállodatűz Tűz ütött ki péntek hajnal­ban egy kilencemeletes, há­romszáz szobás bangkoki szállodában. Az eddigi jelen­tések szerint a szerencsétlen­ségnek tizenhárom halálos és harminchat sérült áldoza­ta van, valamennyien külföl­diek. A vendégek többsége Hongkongból és Szingapúr­ból érkezett az óév búcsúzta­tására a thaiföldi fővárosba. SZOMBAT. 1988. JANUAR 2.

Next