Csongrád Megyei Hírlap, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-02 / 103. szám
Májusünnep a megyében (Folytatás az 1. oldalról.) kezet, az Universal, a Medikémia, a Komfort dolgozói képviselték , a menetben a városban működő 55 hagyományos és kisszövetkezet munkáját, eredményeit. A Csongrád megyei és szegedi tanács dolgozóinak menetét a kommunális és szegedi szolgáltató vállalatok felvonulói követték. A Városgazdálkodási Vállalat, a Vízművek és Fürdők, az SZKV, a Szelka, a Fodrász Vállalat felvonulásából sem hiányzott a móka, a jókedv, a vidámság. Legnagyobb sikert az idén is, az immár második alkalommal felvonuló veteránautók menete vívta ki. A Galamb József Veteránautó-klub gépcsodáinak — a régi, patinás Mercedeseknek, Fiatoknak, Skodáknak, BMW-knek — most is sok csodálója akadt. Nem volt hát könnyű dolga az utánuk következő MÉH Vállalat felvonulóinak, de színpompás léggömbjeikkel, zászlóikkal ők is belopták magukat a közönség szívébe. Egyenruhába öltözött fúvószenekar vezette az éppen százesztendős szegedi MÁV igazgatóság dolgozóit a sétányra. A legelegánsabb élőképet a szalámigyár teherautóján láthattuk. Egyébként is hagyomány már a szegedi felvonuláson, hogy több vállalat rögtönzött termékbemutatóval kedveskedik a közönségnek. Az idén is többen elhozták — szépen feldíszített teherautókon — legújabb termékeiket. Nagy tapsot kapott a szegedi kereskedelmi vállalatok, a Vidia, a Komplett, a Tisza Füszért, az Éliker és a Centrum áruház dolgozóinak menete. Őket a város egészségügyi intézményeinek felvonulói követték. Fél tizenegy tájban az MHSZ két repülőgépe jelent meg a sétány fölött, jelezve, lassan vége a felvonulásnak. A legszínpompásabb, legérdekesebb díszletek most is végére maradtak. A negyven esztendős honvédelmi szövetség motoros és vitorlázó gépeit, hangosan búgó motorjait és sárkányrepülőgépét sokan megcsodálták. Az idei felvonulást a szegedi sportolók menete zárta, majd az Internacionálé közben több mint kilencszáz galamb röppent hirtelen a magasba, hirdetve a békevágyat, a tavaszba, a megújulásba vetett bizalmat, hitet. Makó A hagyományokhoz ragaszkodtak a makóiak, amikor felvonulással ünnepelték a 44. szabad május elsejét. Korán reggel zenés ébresztő, zászlófelvonás vezette be az ünnepi eseményeket. A színes, látványos felvonulás délelőtt 9 órakor kezdődött. Az élen ez alkalommal az úttörőzenekar haladt, mögöttük pedig a dísztribün közönsége: a munkában élenjáró kitüntetettek, a veteránok, a párt, az állami és a társadalmi élet választott tisztségviselői. Ott láthattuk a menetben Koncz Jánost, a megyei pártbizottság titkárát, Keresztes Zoltánt, a városi pártbizottság titkárát is. Tartalmában és külsőségeiben is látványos fölvonulás következett ezután. Diákok, munkások, szövetkezeti dolgozók 10 ezerre becsült tömege demonstrálta május első napján: békés, boldog jövőt kíván az egész emberiségnek. Erre utaltak a jelszavak, ezt tükrözte az egységes akarat. Május elseje harcos ünnep — harsogta a hangosbemondó. Harcos ünnep, hiszen a dolgozóknak e nagy találkozója jó alkalom akaratának kifejezésére. Hittel és meggyőződéssel kiállni a célért, a társadalom jövőjéért. összesen 52 egység vonult el a dísztribün előtt, a vidám forgatag közel két óra hosszáig tartott. Látványos volt a tanulóifjúság menete, a mindennapok nehéz munkáját tükrözte a munkások és parasztok ünnepi serege. Dekorációk, feliratok, különféle élőképek utaltak arra: valamennyien fegyelmezett munkával építik a társadalmat. A megújulást, az előrébb haladást koránt sem szavakban, sokkal inkább tettekben képzelik el. A Maros-parti majálison 92 mázsa húst főztek ezen a napon. Minden együtt volt, ami a gondtalan szórakozáshoz szükségeltetik: jó idő, bazársor, mutatványosok, a szabadtéri színpad vidám műsora, s nem utolsósorban étel és ital a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Pillanatkép a makói menetről (Fotó: Pintér József) 2 Csongrád A csongrádi Ifjúság téren tegnap kora reggeltől harsogó zene invitálta az egész napos majálisra és a délelőtt 10 órai kezdetű nagygyűlésre a város lakóit. A városi sporttelep szomszédságában lévő fás füves tereiben helyezkedtek el a vendégváró kereskedelmi egységek, vásárosok; volt körhinta, céllövölde, sok helyen ropogott a tűz a bográcsok alatt; kirakó asztalra került garmadával mézeskalács, bizsu és bőrdíszmű, divatos felvételeket tartalmazó magnókazetták, ruházati cikkek és könyvek egyaránt. A hűvösnek induló idő ellenére két-két és fél ezer ember gyűlt össze a dísztribün előtt a nagygyűlésre, amelyen az elnökségben ott volt Bartha László, a megyei pártbizottság titkára, Somogyi Ferenc, a megyei tanács vb-titkára, Eke Károly országgyűlési képviselő, valamint a város párt-, állami és társadalmi szervezeteinek vezetői, az ünnep alkalmából elismerésben részesült üzemek képviselői. Sebestyén István, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte a város dolgozóit, majd Villányi Miklós pénzügyminiszter mondott beszédet, elemezve a tavaly őszi országgyűlésen elfogadott kibontakozási kormányprogram jegyében tett eddigi intézkedéseket és a végrehajtás érdekében előttünk álló feladatokat. Köszöntötte a város ipari és mezőgazdasági üzemeinek dolgozóit, akik munkájukkal eddig is hozzájárultak gazdálkodási eredményeink javulásához. A nagygyűlés után egész nap tartott a majális. A művelődési ház színpadén irodalmi műsorokat adtak elő a helyi gimnazisták és általános iskolások, a Zseton együttes pedig zenével szórakoztatta a majálisozókat. A szomszédos sporttelepen teniszversenyek, motoros ügyességi verseny és labdarúgó-mérkőzések szolgáltattak látnivalót; a családias hangulatról az üzemek és szövetkezetek saját főztjükkel és a térre kitelepült büféikkel is gondoskodtak. Csanyteleken, Tömörkényen és Felgyön ugyancsak a hagyományoknak megfelelően köszöntötték május elsejét majáliséal egybekötve. A pénzügyminiszter a nagygyűlés után megtekintette a városi tanács tanácstermében Németh József festőművész freskóját, majd (a jelenlévő megyei és városi vezetők kíséretében) a Körös-toroki üdülőterületet, a belvárosi műemlékegyüttest és múzeumházat, délután pedig a Széchenyi Úti Általános Iskola helytörténeti gyűjteményét. Villányi Miklós pénzügyminiszter ünnepi beszédét mondja. (Fotó: Vincze László) A május elsejei ünnepség bevezetőjeként még az előtte lévő nap délutánján felvonták a zászlót Szentes főterén. Este 9 óra tájban megkezdődött az ifjúság lampionos menete végig a Kossuth utcán, immár 15 esztendős hagyomány szerint. Rengeteg ember volt, erre kíváncsi és szinte nappali forgalom mutatkozott a városközpontban. Az iskolák, a termelőüzemek fiai és leányai a világ ifjúságának egyik nemzetközi találkozójára hívták fel a figyelmet, mégpedig a soron következő szöuli olimpia jelképeivel. Másnap reggel szellős, de napsütéses időjárás fogadta a felvonulók emberoszlopait. Nemcsak a természet, hanem — aktualitásában — a politika és a gazdaság megújulását is kifejezte május elseje, a munkásszolidaritás internacionalista seregszemléje. „Békét, biztonságot a világnak!” hirdette a felül- Szentes ított transzparens az ünnepi emelvényen. Itt foglalt helyet Dóczi Gábor, a városi pártbizottság első titkára, Szirbik Imre, a városi tanács elnöke, a társadalmi szervezetek, a fegyveres testületek képviselői, a munka élenjárói, és ugyancsak az elnökségben volt Bódi György, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese. Az iskolák diákjai, a sportegyesületek tagjai nyitották meg a felvonulók sorait. Feltűntek a Damjanich Utcai Általános Iskola természetjárói, a Berekháti Általános Iskola kerékpáros túrázói. A békét szimbolizálta a Horváth Mihály Gimnázium magasra emelt táblája. Szép gyakorlatot mutattak be a közgazdasági és egészségügyi szakközépiskola diáklányai, először vonultak fel új intézménynevük égisze alatt a Bartha János Kertészeti Szakközépiskola tanulói. Látványos képet alkottak a sportolók, köztük a teniszezők, vívók, sárkányrepülők, vízilabdázók, labdarúgók, úszók, kajakozók. Nemcsak a földön, hanem a levegőben is „zajlottak az események”, hiszen többször elrepült a tömeg felett egy motoros repülőgép, vitorlázót vontatva maga után, és közöttük feszült a jól olvasható felirat: Éljen május elseje! Léggömbök sokasága tette színessé a Hódgép helyi gyáregységének kollektíváját. Egymás után haladtak el a tanács, a hivatalok, a kisipari szövetkezetek, a nagy iparvállalatok és szolgáltató üzemek, a Kontakta, vízmű, ruhagyár és az Élüzem címet elnyert szakaszmérnökség dolgozói. A MÁV közismert emblémájával jelentek meg a vasutasok. Népes csoportban meneteltek a városi kórház és a rendelőintézet orvosai és egészségügyi szakemberei. Termékeit mutatta be a baromfifeldolgozó, a Tejipari Szolgáltató Vállalat. Az Árpád, a Felszabadulás, a Május 1. Termelőszövetkezet tagságát a Pankotai Állami Gazdaság és a Vetőmag Vállalat kutatóállomásának dolgozóit is tapssal köszöntötték az ünnepi emelvényen. A Termál Tsz sikert, aratott az elmaradhatatlan szegfűivel. Következtek a kereskedelmi vállalatok — Éliker, Áfész, Zöldért, Füszért stb. — felvonulói és így ért véget a kétórás menet. Ezután a tömeg szétszéledt a Kossuth és Köztársaság téren, az Ifjúsági Parkban, a ligetben elhelyezett sátrak, falatozók, játékárusok között, illetőleg mindenki megtalálta a neki tetsző programot és kikapcsolódást. Folytatódott a jó hangulat, s ehhez oldott méltó környezetet a zöldellő és virágzó fák tavaszi sokasága. Diákok a szentesi felvonuláson. (Fotó: Szatmári Imre) Május 1. Moszkvában Napos, tavaszias időben tartották meg vasárnap, Moszkvában, a szovjet főváros dolgozóinak hagyományos május 1-jei felvonulását. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkárával az élen, tíz óra előtt néhány perccel léptek fel a Leninmauzóleum mellvédjére a szovjet párt és állam vezetői. Ezt követően, a Szovjetunió állami jelképeivel, valamint szövetséges köztársaságainak zászlaival, címereivel, május 1-jét éltető plakátokkal, Marx, Engels és Lenin portréját ábrázoló képekkel feldíszített Vörös téren megkezdődött a moszkvaiak színpompás felvonulása. A szovjet főváros kerületeinek, gyárainak, üzemeinek, hivatalainak és iskoláinak képviseletében több százezren vonultak végig a Vörös téren. A felvonuláson hangoztatott jelszavak üdvözölték az SZKP XXVII. kongresszusának határozatait, az átalakításra, a nyilvánosságra, a demokratizálásra és a gyökeres gazdasági reform végrehajtására meghirdetett irányvonalat. A több mint kétórás seregszemle a moszkvai sportolók látványos bemutatójával ért véget. Vasárnap, a Szovjetunió minden köztársaságában, városában ünnepi felvonulást rendeztek május 1-je tiszteletére. HÉTFŐ, 1988. MÁJUS 2.