Csongrád Megyei Hírlap, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-01 / 156. szám
Tanácskozik az Országgyűlés másos, nem képes elegendő útbaigazítást adni a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Ezért a gazdasági reformok egyik fő célja, a versenysemlegesség, nem valósítható meg azonnal. Továbbra is helyes és követendő cél, minél előbb ki kell alakulnia egy olyan gazdasági környezetnek, amelyben a termelés eredménye csak a tőkeforgatás hatékonyságától, azaz a tudástól, tapasztalattól, szorgalomtól és ügyességtől függ. Ám a támogatásleépítés összes következményét a társadalom nem képes egyik napról a másikra vállalni. Támogatás nélkül nagyobb esély Ezért önmagában a teljes — és az előbbiek szerint csak látszólagos — versenyegyenlőség megteremtése nem lendítheti fel a gazdasági fejlődést. Erre nagyobb esélyünk lehet, ha a gazdálkodói környezet megfelelő módosításával az átlagosnál nagyobb piaci teljesítményre képes vállalatok fejlődési feltételeit tesszük lényegesen kedvezőbbé. Amely vállalat támogatás nélkül is magas jövedelmet ér el, jelentős, növekvő az exportja, állandó, fizetőképes vevői vannak, nem reklamálják termékeit, az az egységes adózási rendszer keretében automatikusan kapja meg az átlagosnál kedvezőbb feltételeket. S, hogy mik lehetnének a kedvezőbb feltételek? Mindaz, amit később a gazdaság egészének nyújtani akarunk: kiszámíthatóság, vagyonérdekeltség és vagyongarancia, fejlesztést ösztönző jövedelemszabályozási rendszer és hitelpolitika, a forint külső-belső konvertibilitása, tőkebevonási és -behozatali lehetőség. A gazdaság kiszámíthatóvá, s a jövő tervezhetővé tételét már több alkalommal is megígértük a gazdálkodóknak, de eddig csak nagyon kevés történt ez ügyben. Ezért nyíltan az attól való aggodalmunk a felelős, hogy a vállalatok biztonságosabb fejlődéséért a költségvetés még nagyobb hiányával kell megfizetnünk. Ebből a félelemszülte bűvös körből csak akkor lehet kitörni, ha belátjuk: a magát biztonságban érző vállalat nyeresége — és így adóbefizetése — gyorsabban fog nőni, mert nem lesz teljesítmény-visszatartásra kényszerítve. Ha vállaljuk a kockázatot — ami igazán nem nagy —, hogy kezdetben legalább az előbb meghatározott követelményeknek megfelelő vállalatok számára több évre garantáljuk a kedvezőbb feltételeket, akkor e szűk kör növekvő teljesítményével a gazdaság egésze is kimozdítható lesz stagnáló helyzetéből. Az így kialakított gazdálkodói környezet működési szabályait célszerű lenne egységes — tulajdonformától és ágazati tagozódástól független — ipartörvényben összefoglalni, és állandóvá tenni. A gazdálkodói döntés szerepe Egy társulási, integrálódási folyamatnak kell végbemennie egyfelől a kutatás, fejlesztés és az ipari termelés, másfelől az ipari termelés és a kereskedelem között. Valóban rugalmas, gyorsan alkalmazkodó, nagy teljesítményekre képes szervezetek csak a piaci sikerekben való közös érdekeltség hatására jöhetnek létre. Ezért a társulást, az érdekegyesítést, közös vállalkozást az országhatároknak sem szabad korlátoznia, sőt: egyengetnünk kell a nemzetközi gazdasági kapcsolatok útját. Az ipari miniszter elmondta: a szerkezetváltás fő mozgatóereje a piaci igényeket jövedelemszerzés céljából elvállaló gazdálkodói döntés lesz. A kormány azonban ezután sem vonulhat vissza a pártatlan szemlélő szerepébe. A gazdaság egészének fejlődéséért, ezen belül a gazdasági szerkezetváltás folyamatosságáért továbbra is felelősséget kell vállalnia. A rábízott eszközökkel befolyást kell gyakorolnia a fejlődés menetére. A kormány új pénzforrások feltárásával és befektetésével egyenértékűen segítheti elő a gazdaság fejlesztését, ha a kezében levő pénzeszközeit a jövőben az eddiginél összehangoltabban, s egyes testületileg elfogadott szerkezetátalakítási politikához igazodva működteti. Berecz Frigyes szólt az emberi tényezők jelentőségéről a szerkezetátalakításban, s ennek során végezetül kiemelte: — Tárgyilagosságra van szükség, s arra a meggyőződésre, hogy a szerkezetátalakítás feladata a mi dolgozóink képességeinek teljes kifejtésével megoldható, s helyzetünk ezúton ismét jobbra fordítható. Ezáltal megnyitható az út egy olyan fejlődési pálya előtt, amelyen végigjárva felzárkózhatunk a fejlett gazdaságú országok sorába. Élénk, sokrétű vita Az ipari miniszter beszámolója feletti vitában 22 képviselő kért szót, és saját tapasztalataikat közreadva igen sokrétűen fejtették ki véleményüket, tettek javaslatot. (A felszólalók között Csongrád megyei képviselő nem volt.) Délután kapott szót Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, aki hangsúlyozta: a benyújtott fejlesztési koncepció általános irányai és céljai messzemenően korszerűek, és kutatási, műszaki kapacitásuk lehetőségeivel is összhangban vannak, a gazdasági feltételek biztosítása viszont csak kemény munkával teremthető meg. A fejlődés döntő eleme a csúcstechnológiát alkalmazó ágazatok (elektronika, híradástechnika, irodaautomatizálás körébe tartozó szakmakultúrák hazai bővítése és színvonaluk emelése. Ezeknek a technikáknak a széles körű behatolása a magyar gazdaságba a versenyképesség elengedhetetlen feltétele. Különösen fontos a magyar ipar szerepe az infrastruktúra fejlesztésében, ezen belül a távközlés és informatika most formálódó, hosszabb távú fejlesztési programjában. Az eddigi viták, a gazdaság szerkezetváltásának lassú volta miatti bírálatok nem is a célokat, hanem a megvalósítás reális lehetőségeit, eszközeit, forrásait kérdőjelezték meg. Ez érthető, hiszen az iparnak a mai szorító helyzetben lényegében magának kell előteremtenie a szerkezetváltáshoz szükséges forrásokat, mindenekelőtt a veszteséges, támogatást igénylő tevékenységek át- vagy leépítése, a meglevő kapacitások hatékonyabb működtetése révén. Számottevő még a tartalék az ipar költséggazdálkodásában is. Csupán 1 százalékos költségmegtakarítás — ami nem tekinthető túlzott feladatnak — évi csaknem tízmilliárd forint többletforrást eredményezne. — A jövőben — mutatott rá Tétényi Pál — a kívánt külpiaci pozíciót ne az import kényszerű korlátozásával, hanem a hatékony importra is támaszkodó teljesítmények dinamikus növelésével érjük el. A felélénkülő importtevékenység egyben a legerősebb ösztönzője lehet a termelési szerkezet átalakításának is. A hazai igények kielégítését célzó termelés akkor lesz hatékony, ha egyben exportképes is. A kormány feladatának tekinti, hogy — 1987- hez és 1988-hoz hasonlóan —, újabb lépéseket tegyen a vállalati műszaki fejlesztést ösztönző feltételek megteremtése érdekében. A feltételek azonban önmagukban még nem elégségesek. Az egyén felelősségérzetét, alkotni vágyását, az új elérésének és megvalósításának szándékát semmi nem helyettesítheti. A teljesítmény elismerése, a látszatmunkát, az alibitevékenységet elítélő légkör nélkül nem érhetjük el céljainkat. A szerkezet átalakítása és megújítása elsősorban vállalati feladat. Ez azonban nem a feladat, és nem a felelősség áthárítása: a szerkezetátalakítás nem nélkülözheti a tudatos, összehangolt állami, kormányzati politikát és cselekvést. A szerep megosztásában különösen figyelmet érdemlő elem a szervezettől és szektortól független versenysemlegesség tartós garantálása jogi és szabályozási eszközökkel. A valódi versenysemlegesség megvalósulásának fő eszközeként pedig a folyó termeléshez nyújtott támogatás leépítése az iparon belül és azon kívül is. Kellő előrelátással, a korábbiaknál erőteljesebben kell élni a tudatos visszafejlesztés, visszavonulás eszközével. A hangsúly a viszszavonulás tudatos és átgondolt voltán legyen. Ennek kell kifejeződnie a megszűnő gyártmányok ésszerű pótlásában, a felszabaduló eszközök értelmes hasznosításában, és mindenekelőtt a munkaerő zömének új, az eddiginél hatékonyabb foglalkoztatásában. Mindez együtt jár egyes szakmák leértékelődésével, jelentőségük csökkenésével és újabb szakmák megjelenésével. Sürgősen szükség van arra, hogy mielőbb valósággá váljék a különböző határozatokban megfogalmazott elgondolás, az átfogóbb, konvertálható szakértelmet adó szakmunkásképzés. Az Országgyűlés nyári ülésszakának második munkanapján az elnöki tisztet — egymást váltva — Horváth Lajos, Péter János, Cservenka Ferencné és Stadinger István töltötte be. Az Országgyűlés ma, pénteken folytatja munkáját, elsőként Berecz Frigyes ipari miniszter válaszol az ipar szerkezeti átalakításáról folytatott vitában elhangzott képviselői észrevételekre, javaslatokra. PÉNTEK, 1988. JÚLIUS 1. STRAUB F. BRÚNÓ, az Elnöki Tanács elnöke 1914. január 5-én született Nagyváradon. Felsőfokú tanulmányait a szegedi tudományegyetem orvostudományi karán végezte. Kutatómunkáját 1933-ban, Szent-Györgyi Albert mellett kezdte. 1937—39 között az angliai Gambridge-ben tanult, 1941-ben magántanár lett, 1945—49 között pedig a szegedi tudományegyetem rendes tanára volt. 1948 és 1970 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem orvosi vegytani intézetének igazgatójaként tevékenykedett. 1970-től 1978-ig a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjának főigazgatója volt. 1970 és 1978 között az Országos Atomenergia Bizottság elnökhelyettesi tisztségét is ellátta Nyugállományba vonulásáig a Szegedi Biológiai Központ enzimológiai intézetének igazgatója volt. 1946-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1949-ben pedig rendes tagja. 1985-ben az MTA elnökévé választotta, 1985 óta országgyűlési képviselő. Az Országgyűlés településfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának megalakulása óta elnöke volt. Kiváló tudományos tevékenységéért kétszer kapott Kossuth-díjat. SARLÓS ISTVÁN, az Elnöki Tanács helyettes elnöke 1921. október 30-án született Budapesten. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán végezte. Eredeti foglalkozása tanár, 1939-től tagja a pártnak. A felszabadulás után a pártban és különböző tömegszervezetekben töltött be tisztségeket. 1959-től az MSZMP VI. kerületi bizottságának első titkára, 1963 és 1970 között a fővárosi tanács elnöke volt. 1970—1974 között a Népszabadság főszerkesztőjeként tevékenykedett. 1974-től 1982-ig a Hazafias Népfront OT főtitkára, 1982 júniusa és 1984 decembere között pedig a Minisztertanács elnökhelyettese volt. Ezt követően az Országgyűlés elnöki tisztét töltötte be. 1966-tól az MSZMP Központi Bizottságának, 1975 és 1987 között a Politikai Bizottságnak a tagja. 1963 óta országgyűlési képviselő. STADINGER ISTVÁN, az Országgyűlés elnöke 1927-ben született Keszthelyen. Eredeti foglalkozása repülőgép-szerelő, s 1945-ig szakmájában dolgozott. 1945 óta tagja a pártnak. A felszabadulás után pártmunkás lett, 1951-től pedig különféle gazdasági beosztásokban dolgozott. Több gyár igazgatója volt, majd 1962-ben a Fővárosi Gázművek vezérigazgatója lett. 1978 óta a Fővárosi Tanács elnökhelyetteseként, 1988. január 1-jétől pedig a tanács általános elnökhelyetteseként tevékenykedik. 1980 óta országgyűlési képviselő. 1980—1985 között az Országgyűlés ipari bizottságának titkára, 1985-től az Országgyűlés építési és közlekedési bizottságának elnöke volt. HORVÁTH LAJOS, az Országgyűlés alelnöke 1926. november 6-án született Pécsett. Érettségi után, 1946-tól tímártanuló volt a Pécsi Bőrgyárban. Később elvégezte a közgazdaságtudományi egyetemet. 1947 óta a párt tagja. 1951—1956 között a Baranya Megyei Tanácsnál tervelőadó, 1955-től tervosztályvezető, majd 1960- tól a tanács elnökhelyettese volt. 1966—1971 között a Pécsi Városi Tanács elnökeként dolgozott. 1971-től a Baranya Megyei Tanács elnöke, 1975 óta országgyűlési képviselő. Az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottságának titkára volt 1975-től. POZSGAY IMRE államminiszter 1933. november 26-án született Kónyiban A Lenin Intézetben történelem és marxizmus—leninizmus tanári szakon végzett, 1957-ben. A filozófiai tudományok kandidátusa. A pártnak 1950 óta tagja. A Bács-Kiskun megyei pártbizottság marxizmus— leninizmus esti egyetemének igazgatója, 1965-ben a megyei pártbizottság osztályvezetője, később titkára volt. Rövid ideig az MSZMP KB alosztályvezetőjeként, majd a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának helyettes vezetőjeként tevékenykedett. Kulturális miniszterhelyettes lett 1975-ben, majd kulturális, később művelődési miniszterré nevezték ki. 1982 óta a Hazafias Népfront OT főtitkára. Az MSZMP Központi Bizottságának 1980-tól tagja. Az MSZMP országos értekezletén a KB a Politikai Bizottság tagjává választotta. CZIBERE TIBOR művelődési miniszter 1930. október 16-án született Tapolcán. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen végzett. 1956-tól a Ganz-MÁVAG mérnöke volt 1963-tól a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen tanít. 1968—1974 között a gépészmérnöki kar dékánja, 1978 és 1986 között az egyetem rektora volt. A Magyar Tudományos Akadémiának 1976-tól levelező, 1985-től rendes tagja. 1983—1985 között országgyűlési képviselő volt, jelenleg pótképviselő. 1985-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, a HNF Borsod Megyei Bizottságának elnöke 1962-ben Kossuth-díjat kapott. Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter 1928. június 27-én született Erdőtelken. Egerben, az ELTE Jogtudományi Karán tanult. 1950— 1957 között az igazságügyi szervezetben tevékenykedett. 1957—1969 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, illetve a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott. 1969 és 1983 között a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója volt. 1973-tól az MTA levelező, 1982-től rendes tagja, 1983-tól pedig a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese. Az ELTE egyetemi tanára, s a Magyar Szociológiai Társaság elnökeként is tevékenykedik. 1985-ben Állami Díjat kapott. Horváth Lajos Straub F. Brúnó Pozsgay Imre Sarlós István Czibere Tibor Stadinger István Kulcsár Kálmán 3