Csongrád Megyei Hírlap, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-01 / 179. szám
Hamari Júlia énekelt Régi emlék az ifjúkor éveiből. A zeneakadémia kupolatermében ülünk. Több mint félszáz különböző hangszeres és énekszakos diák, a leendő előadóművészek, zenekari muzsikusok, zenepedagógusok. A tanrend szerinti karének folyik, s a dirigensi pulpituson a felejthetetlen szuggesztivitású kardirigens, a Kodály-kórusok első, utánozhatatlan erejű interpretátora, a Kossuthdíjas Vásárhelyi Zoltán. Bartók: Falun című remekével ismerkedünk, s a Bölcsődül gyönyörű szólója a mezzószólam sűrűjéből szárnyal fel. Ki ez a szép csengésű, meleg hangú énekes? — böködöm a szomszédomat. A Hamari Juli, súgják ketten is. Akkor jegyeztem meg a nevét. Később, tanulmányaink végeztével, szétszéledtünk. Ki-ki haladt a maga göröngyös, vagy kevésbé buktatós életútján. Az övé, szerencse pártolta, fényes ívű karrierút lett. Hamari Júlia ma Stuttgartban él. A dal, az oratórium, s az opera világában egyaránt otthonosan mozog. S Vásárhelyi Zoltán mellé többek között Gardelli, Abbado, Karajan és Mansel neve is felsorakozott, akiknek keze alatt szárnyalt tovább a nemzetközi hírnév felé ez a nemes csengésű, kiegyenlített, tökéletesen kimunkált gyönyörű hang. Ezt neveltem, ezt ápoltam, dédelgettem, gondoztam — válaszolja, amikor a család, s gyermek után érdeklődöm. A tökéletes odaadást, s önfegyelmet, áldozatvállalást igénylő énekművészi pálya érthetően felszippantotta, elnyelte a magánélet hétköznapi családi örömeit. A gyakorlás, s a rivaldafény váltakozása jelenti számára az életet. S ha most mégis különösen boldog, amikor behozzák öltözőjébe a színes gladióluszokból összeállított hatalmas virágkosarat, azért van, mert férjével oszthatja meg az örömét. Ez második házassága, nemrég keltek egybe. A megosztott öröm dupla öröm — mondják, s hatványozottan megsokszorozódik, ha olyan fényes siker okozza, mint ami Hamari Júlia vasárnapi dalestjét koronázta a szegedi tanácsháza udvarában. A Szegedi Szabadtéri Játékok rendezvényeinek keretében nemes drágakőként csillog ez a koncert. A választékos, szép műsorból Vivaldi kantátájának (All ombradi sospetto) előadása emelkedett ki elsősorban. Purcell: Dido és Aeneas című operájából előadott tragikus, valójában mély szerelmi bánatot megjelenítő áriák után meglepő, de egyben lebilincselő is volt a Vivaldi-kantáta felfogása. A szerelmi csalódás okozta fájdalomnak a paródiáját formázta tudatosan Hamari. Értelmezésében Didó búcsújának mélységes gyásza után Vivaldi gáláns, könnyed eleganciájú, cseppet sem tragikus muzsikája érzelmi mélységével nem áll Purcelléval azonos szinten. Ezért is indokolt — különösen így, párhuzamba állítva a két szerzőt — ez előbbinek szellemesen gunyoros előadásmódja. A technikai tudás teljes gazdagságát megcsodálhattuk Hamari Júlia előadásában, melyet, mint emlékezett, egykori zeneakadémiai tanárának, Sípos Jenőnek köszönhet. A pazar barokk díszítéseket, koloratúrákat, bravúros könnyedséggel, tisztán, csillogóan énekelte, légzéstechnikája, illetve nagylélegzetű dallamívei bámulatosak. A frazeálás mívessége egyenrangú a legvirtuózabb hangszeresen megszólaltatható dallamformálással. Mint például a Vivaldi-kantátában is, ahol a fuvolával kelt versenyre az énekes brilliáns hangja. A Magyar Barokk Trió (Csetényi Gyula — fuvola, Bartha Zsolt — cselló és Kerek Ferenc — zongora, csemballó) méltó társa volt Hamarinak, mind a kíséret, mind a szólisztikusan előadott művek megszólaltatásában, így például Rameau III. Concertjének stílusos, formás virtuóz tolmácsolásával is. Schubert remekének (Pásztor a sziklán), valamint Delibes: A csalogány című művének személyes hangvételű, egyéni bájú, s színgazdagságú előadásával az est második felében ajándékozta meg közönségét a nemzetközi hírű énekművésznő. BERÉNYI BOGATA SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK Amerikai filmekben kápráztatnak el bennünket olyan pazar fogadásokkal, amelyek láttán csak ámul és bámul a bérből, fizetésből élő magyar. Giccsesen zöld pázsit, szökőkút, konfetti. Elegáns hölgyek és urak villogtatják hófehér fogukat (legalább 40 van nekik). Koccintás pezsgővel. Ebben a miliőben a tó közepén levő színpadon tudnám leginkább elképzelni — vasárnap esti produkciójuk alapján — Benkóékat. Kétség nem férkőzhet közelébe: az Újszegedi Szabadtéri Színpadon látott produkció hibátlan, profeszszionista volt. Akkor meg miért fanyalgok? Különbség van a leadjuk a műsort című hozzáállás és a mindent bele, mert azért jött el a közönség — Szegeden vagy 2 ezren —, hogy elengedje, minél jobban érezze magát. Bocs’ Benkó tanár úr, de úgy tűnt, az előbbi megoldást választottátok. A dixieland első számú hazai tolmácsolója mindent ■tud ebből a műfajból. Bekötött szemmel, oda-vissza játssza a nótákat, ha kell. Az előadás szerkesztése szintúgy profi. Csupán egy valami hiányzott, amit bármely amatőr zenekartól átmenekíthettek volna, a muzsikálás belülről fakadó öröme, a lelkes játék. Az, amikor a nyolc ütemnnyi improvizálás aranyszobáját felrúgja a zenész, és csűri, csavarja a dallamot 16, 32, 64 vagy ki tudja hány taktuson át. A hangverseny közönsége azért megy el az előadásra, hogy ne pusztán azt hallja, amit otthon jobb technikai minőségben a lemezről, hanem annál többet, zenei párbajokat, bravúrokat, virtusokat. Nos, ezekkel adósak maradtak Benkóék. A zenekar vezetője kedves, intelligens, humoros összekötő szövegével sokakat levett lábukról. Poénjai olyannyira ültek, hogy a mellettem mocorgó, negyvenes, jólöltözött asszonyság magáról megfeledkezve, két ujját — sajátját — szájába kapva önfeledt fütytyel nyilvánította tetszését. Szóval, siker volt ez. Bár tanult kollégám megjegyezte: ez a Benkó azért beszél ennyit, mert addig sem kell fújnia a klarinétot. (A szkepticizmusához annyit, hogy ő régóta a nagy rivális, a szegedi Molnár Dixieland lelkes híve.) Benkó Sándor elmondta: régóta áhítoztak a szegedi bemutatkozásra és jönnek egy esztendő múlva is. Bár a JATE-klubban gyakori vendégek, visszatérők, ilyen nagy nyilvánosság előtt még nem vizsgáztak a Tisza-partján. Talán a klubhangulatból hozhattak volna a szabadtérre is. Mert tanúk vannak rá, hogy a füstös teremben buliztak ők már majd 3 órán át is. Persze itt sem pillangattak ál- tudták, mennyi pergett le adandóan a vekkerre, de úgy homokból. A ráadással is éreztem, ha nem így volt, szűkmarkúan bántak. Kár akkor elnézést! — nagyon is V. FEKETE SÁNDOR Nem ismertem Vali nénit, bár az apátfalvi tanárnő annak idején Makón esetleg még taníthatott volna is. Sajnálom, hogy nem hozott vele össze a sors. Talán tancsiként — tanárjelöltként — a magyaróráin okulhattam volna. Késő. Sánta Valéria már nincs közöttünk. Vagy talán mégis? A kérdés nem költői. Nemcsak úgy él, ahogy általában egy pedagógus a növendékei emlékezetében, hanem a szent metamorfózis lehetővé teszi, hogy ma is gondoskodjék tanítványairól. Előttem a végrendelete: Betétkönyvben, takaréklevélben, részjegyben körülbelül 1 000 000 forintom, azaz egymillió forintom van. Ebből alapítványt teszek. Az összeg kamataiból minden évben tíz jól tanuló, szorgalmas általános iskolást, továbbtanuló nyolcadik osztályost részesítsenek jutalomban. A fennmaradó kétszázezer forintból intézzék a temetésemet, a maradékot oszszák el az általános iskola nevelői között. A további 1 millió 600 ezer forintot pedig kapják meg a Nagyköz, a Rákóczi és a Kossuth utcai szomszédok, így végrendelkezett Vali néni. Nézem a közjegyzői végzés mellékleteit, az egyiken 35 pedagógus neve. Úgy tűnik, kivétel nélkül szerette valamennyit. Egy másik lista a szomszédokról, akik között szintén nem tett különbséget. Vali néni patrióta lehetett, és azt is nagyon jól tudta, mit jelent egy falusi gyereknek bekerülni a gimnáziumba, sőt ismerhette azokat a fantasztikus erőfeszítéseket is, melyek árán „vitte valamire’’’ egy apátfalvi emberpalánta. Sorsukat megkönnyítendő hozta létre az alapítványt. Szerethette a tehetségeket — melyek közül néhányra ma is büszkék az apátfalviak: Varga András operaénekesre, Benkóczy Zoltán színészre —, akkor is rájuk gondolt elsősorban, amikor halála előtt közel három évvel, hatvankilenc évesen megírta a végrendeletét. A könynyen elkallódó tehetségekért aggódhatott. Meddig él az ember a halála után? Talán, míg gondolnak rá. Vali nénire biztosan sokáig fognak emlékezni ... , B.E. Szívmilliomos 2 Klinikai próbák (Folytatás az 1. oldalról.) korábbi hibája. Minden munkának ott volt a felelőse a nagy előadóban, felelgetett is rá ki-ki, ahogy tudott. A külső szemlélő, aki pedig rendkívül nagy figyelemmel kísérte az építkezést, néha azt a benyomást szerezhette, hogy maximális segítőkészség tapasztalható, de néha azt is kénytelen volt nyugtázni magában, hogy a szokásos mellébeszélésnek sem vagyunk híjával. Elhangzott egyszer például az, hogy ezt a hibát három hónappal ezelőtt jelezték, meg is kapta mindenki írásban, lett volna idő a kijavításra. A kontra igen egyszerű volt: lehet, hogy mindenki megkapta, csak mi nem A mi ebben az esetben a kijavításban illetékes vállalatot jelentette. Az idegsebészet és mindenfajta daganatos betegség kulcsgépe a CT, a Computer Tomograph, amely apró szeletekben képes kirajzolni akár a koponyacsont mögött támadó daganatot is. Az egyik titka, hogy 25 fok fölött nem működik. A valóság pedig az, hogy a teremben harminc fokot mutatnak a hőmérők. A fővállalkozó képviselője azt mondja, a hűtés már nem az ő feladatuk. Biztosan igaz, ha ezt mondja, de attól még harminc fok a harminc fok, valakinek meg kellett volna mondania a hűtésért felelős vállalatnak. Kiderült, a hiba egyik oka, hogy eredetileg magyar gyártmányú CT-ről volt szó, és csak később lett a sokszorosan jobb változat, a külföldi. Hogy a betegnek ne otthon kelljen levetkőznie, vetkőzőfülkét is ki kellett alakítani mellé. A fülke fala azonban elzárta a hűtésre szolgáló csövek néhányának a bevezető nyílását. A tervre nem lehet hivatkozni, benne ez a fülke nem szerepelhetett, de csak a vak nem látta, hogy a befúvó nem működik, ha elébe falat raknak. A megoldás kézenfekvő és pofonegyszerű: át kell törni a falat, hogy a szellőző nyílás beérjen a gép terméig. Magyarázatként el is fogadható, meg nem is, hogy a műtőkbe levegőt adó berendezésekből három elektrofilter „áll”, de csak azért, mert a külföldi gyártó cégnél most van a totális szabadságolás ideje. Gondolom, előbb is észre lehetett volna venni, hogy itt bajok vannak, és a cég akár a szabadság terhére is, intézkedett volna. Olyan cégről van szó, amelyik nem engedheti meg magának, hogy az ő mulasztásából sorra menjenek tönkre a rendszerbe beépített steril szűrők. Bár intettek bennünket, újságírókat, hogy lehetőleg ne sirámok gyűjteményét adjuk közre, néhány dolgot azonban nem kerülhetünk meg, mert ha mégis kiderülne igazi munka közben, hogy ezt meg ezt a hibát már annak idején szóvá tették, akárki kérdezhetné, miért nem írta meg az újság is. A hiteles tájékoztatás minden kenetes mellébeszélésnél hasznosabb, ezért folytatjuk tovább. A baleseti sebészet műtőjében a beáramló levegőt „részplattyúval” szabályozták be. Attól függően, hogy mennyire tolják be, vagy húzzák ki a fémlapocskát, kap több vagy kevesebb levegőt a műtő. Azonnal szóvá tette az egyetemi illetékes, hogy ez barkácsmegoldás, ide szabályos, szabályozható szabályozót kell beépíteni. Kapásból jött az ellenvetés: ha így is jó, akkor minek? A rekontra is kapásból jött: egy ennyire drága épületben nem lehet megoldatlanul vagy félig megoldottként hagyni bármit is. Az elhárító válasz: jó, majd megnézzük, hogyan van tervezve. A keményebb felület: ha nem így van tervezve, akkor a terv nem jó. Ha viszont így szerepel a tervben, akkor már négy évvel ezelőtt észre kellett volna valakinek vennie. A nagyon súlyos beteget azonban nem vigasztalhatja az a tudat, hogy ez a hiba csupán azért hiba, mert négy évvel ezelőtt nem vette észre senki. Ennek a klinikának nem papiroson kell működnie, hanem a valóságban. És utolsó lehetőség csak ez az egy: most kell kijavítani! A számítógépes épületgépészeti leírások nem magyar nyelvűek — hangzott a miniszteri biztos szájából. Azért nem baj, próbálta elhárítani valaki a kérdést, mert ezek a számítógépek nem vezérelnek, csak ellenőriznek. Akkor viszont, minek az automatika? A bármiféle automatika? Ha nem sértenénk vele a tisztelt gyülekezetet, azt mondanánk, ekkora épület nem képzelhető el számítógépes ellenőrzés nélkül, és különben is, mire való a számítógép, ha nem működik? Tovább folyt a kérdezz-felelek ebben a témában is. Jó, de akkor tudnom kell, ki kezeli ezt a rendszert. Sőt, akkor kérem a rendszerhez vezető helyiség kulcsait! Szívesen adjuk, de akkor a liftek se működnek! A belső vitákra enged következtetni az a félig-meddig cinikus megjegyzés is, ami erre érkezett: adjuk oda, legalább gyalog járunk! Meglehetősen kiéleződött a vita a légkondicionáló berendezés hangossága miatt Többségében lemezborítású gépek vannak a különteremben, és körülbelül úgy zörögnek, mint az álltában járó busz ablakai szoktak. Ha ráteszi valaki a tenyerét, csönd lesz. De ki ér rá mindig rajtuk tartani a tenyerét? Az angiográfiás vizsgáló kulcsgépe is hangos, és ott zajong a kezelő személyzet mellett. Szabályzat írja elő, senki nem köteles ott dolgozni, ha a zaj nagy, mert nekünk az ő egészsége is drága. Nincs más hátra, a gépet kell csöndesebbre fogni. Ez annyira nyilvánvaló, nem is lehetne alku tárgya, sőt, az első beindításnál észre kellett volna vennie valakinek, hogy ez így nem lesz jó. örüljünk, hogy legalább most kiderült, és bízzunk benne, ki is javítják. Van a klinika aulájában egy ,,,égigérő”, mozgatható műalkotás, de az elektromos berendezése hiányzik. Aki válaszolt a fölvetésre, azt mondta, kétmillió forint volt rá, de kettő és félbe került, és csak később derült ki, még negyven lámpa is kell hozzá, irtózatosan drága fölszereléssel. A negyven lámpa persze nem elsősorban a „forgókígyók” megvilágítására kell, hanem azért, hogy a köré telepítendő növények elég fényt kapjanak. Mivel pénz nincs rá, az olcsóbb világítás mellett kell föltehetően dönteniük, a környező növényzet átszervezése árán is. örülünk neki, hogy enynyire felelősségteljes tanácskozással indult az üzemi próba. Erősen bízunk benne, a folytatás is ennyire kemény és következetes lesz. Hatalmas összegekben van ez a valóban nagyszerűnek ígérkező épület, és teljes berendezése, nem engedhetjük meg magunknak, hogy holmi csapok és mütyürök miatt ne működjön tökéletesen. A hetvenkét órából százhúszra nőtt próbaidő alatt remélhetően minden kiderül, és minden hiba kijavítható. HORVÁTH DEZSŐ KEDD, 1989. AUGUSZTUS 1.