Állami polgári leányiskola, Csongrád, 1928

Iskolánk alapításának története. Iskolánknak is, mint sok más intézménynek a megalakulás­kor sok küzdelemben volt része. Csongrád népének szerencséje volt, hogy a város vezetősége, az iskolák gondnoksága oly fér­fiakból állott, akik az alföldi nép szellemi művelődésének, ezen művelődés eszközeinek hiányait élénk színekkel tudták meg­világítani a nemzet kultúráját irányító tényezők előtt. Valamely intézmény létesítésének első feltétele, van-e szükség az illető intézményre s ha igen, másodsorban megvannak-e hozzá a szük­séges eszközök? Az intézet szükségességét nem volt nehéz bizonyítani, mert már a községi iskolák államosításának idejé­ben a város és a Közoktatásügyi Minisztérium között létrejött szerződés egyik pontjában az állam kötelezettséget vállalt, hogy 6 éven belül Csongrádon áll, polg. leányiskolát állít fel. Hogy ezen szerződésben kikötött 6 évnek sem kellett elmúlnia és Csongrád megkapta a rég óhajtott leányiskolát, az elsősorban a gondnok­ság — annak keretében néhai Réti Ferenc elnök, Blázsik Mihály gondnoksági jegyző — a községi elöljáróság — néhai Forgó Gergely bíró és néhai Sóhlya Gyula főjegyző,­­ továbbá Csong­rád vm. kir. Tanfelügyelőjének, néhai dr. Tergina Gyulának ér­deme, kik a polgári leányiskola halaszthatatlan felállításának szük­ségét oly érvekkel tudták igazolni, hogy a fenntartással járó költségeket a képviselőtestület 24 szavazattal 3 ellenében meg­szavazta. Bár az 1898. évi december hóban felterjesztett azon kérvény, hogy már a következő tanévben állíttassék fel az iskola, fedezet hiányában nem teljesíttetett, a rá következő tavasszal megindult — most már oda módosított — kérés, hogy a Minisz­térium a közoktatásügyi tárca terhére vállalja egy tanerő meg­bízását, a fenntartással járó költségeket a város fedezi, 1899. aug. 11-én kelt 52.643. számú rendelettel kedvező elintézést nyert. Megvolt az ideiglenesen községinek nevezett iskola I—II. osz­tálya, melyben a polg. fiúiskola tanárai tanítottak, mint óraadók. A Minisztérium teljesítette Csongrád azon kérését is, hogy az iskola élére 24 évi teljes megelégedést keltő tanári működése révén arra legérdemesebb férfiút, Sövényházy Antal akkori polg. fiúiskolai tanárt állította. Az isteni gondviselés segítette isko­lánkat, hogy az elvetett mag csakhamar terebélyes fává nőtt. Iskolánk erkölcsös és hazafias nevelésével nemcsak Csongrád város és környéke társadalmának nevelt sok száz lelkes magyar

Next