Állami polgári leányiskola, Csongrád, 1934

Az intézet 1934—35. tanévi története. Iskolánk a folyó tanévvel fennállásának 36-ik évét fejezte be. A tanulók létszáma megegyezett az elmúlt év létszámával. Évközben részben egészségi okokból, részben elköltözés folytán 10 tanuló maradt ki. 1. Javító vizsgálatok. A javítóvizsgálatot szeptember 5-én tar­tották. Javítóvizsgát tett 5 első, 1 második és 2 harmadik osztályú tanuló, kik közül megfelelt 4 első, 1 második és 2 harmadik osztályú tanuló, akik beiratkoztak a magasabb osztályba, nem felelt meg, így az osztályt ismé­telheti 1 első osztályú tanuló. 2. Beíratások. A beíratásokat június 25. és 26-án, a pótbeíratásokat szeptember 10-én tartottuk. Beiratkozott az első osztályba 43, a másodikba 49, a harmadikba 35, a negyedikbe 29, összesen 156 tanuló. 3. A tanév megnyitása. A tanévet a 34.400(1934. sz. VKM. ren­deletben előírt időben, szeptember 11-én kezdtük Veni Sancte-val, ezt követte az igazgató évmegnyitó beszéde, melyben a tanulókat figyelmez­tette azon kötelességekre, melynek lelkiismeretes teljesítése esetén remél­hetik, hogy sikerrel végzik az évfolyamot, melybe beiratkoztak. Felolvasta és megmagyarázta az intézet rendtartási szabályait. Ugyancsak e napon osztotta ki az ifjúsági segélykönyvtárt kezelő tanár a segélykönyveket az igénylő tanulók között. Az órarend szerinti tanítás szeptember 12-én kezdődött és június 5-én fejeződött be a Vallás- és Közoktatásügyi Mi­niszter Úrnak 36.139­ 935. sz. rendelete értelmében. 4. Tandíjmentesség. A tanári testület az iskolaév kezdetén a tanulóktól benyújtott tandíjmentességi kérvényeket külön értekezlet kere­tében tárgyalta le és ezzel kapcsolatban az alábbi kedvezményben része­sítette a kérvényezőket. Teljes tandíjmentességet nyert 15 tanuló. 40 P-es kedvezményt nyert, így évi 8 pengő fizetésére köteleztetett 7 tanuló. 32 P kedvezmény mellett 16 P-t fizetett 21 tanuló. 24 P-es kedvezményt élvezett és évi 24 P-t fizetett 15 tanuló. 16 P-es kedvezmény mellett 32 pengő évi tandíjat fizetett 41 tanuló. 8 P-es kedvezményt élvezett, így évi 40 P tandíjat fizetett 38 tanuló. Teljes tandíjat, azaz 48 pengőt fizetett 18 tanuló. A gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása eredményezi, hogy napról-napra szaporodik a díjkedvezményt kérők száma. A tanári testület a legmesszebbmenő körültekintéssel igyekezett a díjkedvezmény tárgyában benyújtott kérvényeket elbírálni. A VKM. 1761/1933. évi. sz. rendeletében engedélyezett keretekben a tanulók előmenetele és a szülők anyagi helyzetének figyelembevételével nyújtottuk a kedvezményt. A VKM. 4021 1934. évi. sz. r. a polgári iskolákban fizetendő tandíjat 40 pengőben állapította meg. Az iskolaév második felében tanulóink az újabb rendelet szerint fizették a tandíjat. Igazgató a szülői értekezleteken is felhívta a szülők figyelmét arra, hogy a díjkedvezmények elnyerésénél elsősorban a tanulmányi eredmény és csak másodsorban a szülők ráutaltsága a mérvadó. 5. Tárgyak alóli felmentések. Igazgató a bemutatott orvosi bizo­nyítvány alapján az első osztály tanulói közül 1 tanulót a kézimunka és

Next