Református gimnázium, Csurgó, 1929

IV Választott azonkívül a közgyűlés minden évfolyamból egy u. n. elnöki tanácsost, akiknek feladatául évfolyamtár­saiknak a Szövetségbe való beszervezését tűzte ki. Sajná­lattal kell jelentenem, hogy ezeknek a szervezőknek a mun­kája vajmi csekély eredményű volt. Az első esztendő fő feladatául a nagyarányú taggyűjtést tűztük ki, hogy a tagsági díjakból befolyó összegből rendel­kezésünkre álljon az anyagi erő, mely szép és nemes célki­tűzésünket lehetővé teszi. A pontos és a tényeknek meg­felelő jelentésnek le kell szögeznie, hogy bár százszámra küldtünk szét belépési nyilatkozatot, ezeknek csak csekély része érkezett vissza. A mai válságos időkben, amikor a szétforgácsolt erők összefogása parancsoló kötelességünk, e Szövetségnek nem szabad papiros-szövetségnek maradnia, hanem élő és éltető meleg tartalmat, akarást kell lehelnie. Éppen ezért a taggyűjtés nem lehet kizárólag csak a tiszti­kar feladata, hanem minden öregdiáké. Főtitkár taggyűjtés és a Szövetség céljainak ismertetése végett 1929. október 25-én Kaposváron lelkészköri értekez­leten propaganda-előadást tartott. A Szövetség tagjainak száma 427 (1930. jan. 1-ig). Ezek közül alapító tag : 45, pártoló tag: 36. De ennek a szám­nak erősen növekednie kell s hisszük, hogy első névjegyzé­künk megjelenése sok volt iskolatársunkat belépésre buzdítja. Egyoldalú volna jelentésünk, ha a negatívumok felsoro­lásában merülne ki. Nagyon dicséretre méltó és örvendetes jelenség, hogy tagjaink nemcsak az alapszabályokban meg­állapított díjakat (rendes tagsági díj évi 2 P, pártoló tagsági díj egyszersmindenkorra 20 P, alapító tagsági díj egyszers­­mindenkorra 50 P) fizetik be, hanem nagyobb összeggel já­rulnak hozzá a Szövetség vagyonának gyarapításához. Nem szórványos eset az sem, hogy öregdiák barátaink rendes tagokból pártoló vagy alapító tagokká lépnek elő önként, lelkük nemes buzgalmától ösztönözve. A Szövetségi élet és az iskolatársi barátság ápolása céljából Szövetségünk havonta társas összejöveteleket tar­tott Budapesten. Ezeket az összejöveteleket mindig választ­mányi ülés előzte meg. A választmány fő feladatának tekin­tette, hogy a Szövetség fennállását s működését tettekkel is kifejezésre juttassa. Főtitkár kezdeményezésére tervbe vette a Szövetség, hogy iskolánk nagynevű alapítójának.

Next