Cukoripar, 1969 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1969-01-01 / 1. szám
A CUKORIPAR ÉR A MAGYAR ÉLELMEZÉSIPARI TUDOMÁNYOS EG Y E S U'Ú'É'I CUKORIPARI SZAKOSZTÁLYÁNAK HAVI FOLYÓIRATA ★ 1969. JANUÁR-FEBRUÁR Somorjai Kálmán 1913—1968 .,Integer vitae scelerisque purus non eget Mauris faculis!" Gyanútlanok voltak az emberek közeli-távolabbi környezetében egyaránt", amikor három nap szabadságra ment. Családtagjai sem érzékelték az ekkor már nagyrészt lezajlott, helyre nem hozható tragédiát. Hirtelen keletkezett alattomos betegségének tünetei átlagos lelkierővel rendelkező embert már egy héttel korábban kórházi ágynyugalomra kényszerítették volna. Hallatlan lelkierejével úgy hordta napokig lábon a végzetes betegséget, mint más ember az egészségét, észrevehetetlenül. Tervezett szabadságát — melynek másnapján válságos állapotban vitték kórházba — már a könyörtelen végzet toldotta meg alig egy nappal. Ezt már Ő sem így akarta! Erős teste sokkal gyengébb volt annál a szellemnél, amelynek hordozója volt. Az emberek — hitetlenkedve és megriadva — döbbenten hallgatták a szomorú hírt, hogy 1968 novemberének második napján elhunyt SOMORJAI KÁLMÁN. Fejér megye szülötte volt. Tác községben született 1913. január 17-én. 1930-ban gimnáziumi érettségi vizsgát tett, majd a Budapesti Tudomány Egyetemet elvégezve, tanári oklevelet szerzett matematika és fizika tantárgyakból. Kevesen tudják, hogy abszolvált jogász volt és csupán a II. világháború kitörése akadályozta meg a doktori cím megszerzésében. Életszükséglet volt neki a tanulás, új és új ismeretek megszerzése. Autodidakta módon képezte tovább önmagát különböző tudományágakban és mindezt olyan színvonalon, hogy tudásával egyetemi vizsgákon is kiválóan megfelelt volna. Közgazdasági ismereteit olyan magas fokra fejlesztette, hogy e területen szaktekintélynek számított. Számos — eredeti gondolatot kifejtő — tanulmánya jelent meg különböző könyvekben és szaklapokban. Különösképpen foglalkoztatta a matematikai módszerek alkalmazása a gazdasági munkában. Publikált tanulmányaiban is a matematika alkalmazása dominált, önképzését kiterjesztette idegen nyelvek elsajátítására is. Kiválóan beszélt németül és franciául. Szakcikkek fordításával és ismertetésével hasznosította nyelvtudását. Nem volt számára idegen a műszaki ismeretanyag sem. A cukoripari technológiának éveken keresztül előadó tanára volt a technikumban. Elhivatott pedagógus volt. Gimnáziumi óraadó tanárként kezdte 1939-ben pályafutását. Oktató munkásságát, a nevelést, amelyre annyira rátermett volt, lényegében akkor sem hagyta abba, amikor más pályán helyezkedett el. Ez a tevékenysége végig kísérte élete egész folyamán. Esti és levelező tagozatokon tanított fiatalokat és idősebbeket szaktárgyakra és emberségre. Egy ideig — 1942 és 1946 között — biztosítási matematikusként dolgozott. A cukoripar 1946-tól vallhatja magáénak. Pályája töretlen ívű emelkedést mutat. 1951-től osztályvezetői, 1964-től főosztályvezetői beosztásban szolgálta hűségesen, odaadóan és eredményesen a magyar cukoripart. Érdemeinek elismeréseként két ízben kapta meg az „Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója” kitüntetést, 1965-ben pedig a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a „MUNKA ÉRDEMREND” aranyfokozatával tüntette ki. Fiatalon, alkotó ereje teljében szakadt meg életútja. Munkásságának elismerése jutott kifejezésre abban is, hogy a Magyar Cukoripar saját halottjának tekintette. Körünkből eltávozott, szeretett munkatársunkra illik: „A feddhetetlen erkölcsű, tiszta élet nem szorul fegyveres védelemre.” Külső megjelenése harmonizált egészen különleges ötvözetű szellemével, amelynek alapanyaga a szívjóság volt és kellő arányban megtalálható volt benne valamennyi erény és jó tulajdonság, amivel egy ember egyáltalában rendelkezhet. Szerencsésnek mondhatta magát, aki csak ismerte. Lénye sajátságos, utánozhatatlan légkört indukált maga körül. Ennek a légkörnek meleg kisugárzása — akarva-akaratlan — jóleső érzéssel töltött el mindenkit, aki csak a közelébe került. Segítőkészsége alapvetően tettekben nyilvánult meg. Ha arra volt szükség, okos tanácsokat adott. Bárkinek, aki hozzáfordult. Úgy tudta meghallgatni az emberek panaszát, hogy csupán a „meghallgatás” is nyugtató gyógyszerként hatott. Az emberek százai rakták le nála terhüket és ő készségesen vállalta át azokat, ő maga sohasem panaszkodott. A saját gondjait-bajait — mert jócskán voltak ilyenek is — megadóan saját maga viselte és soha senkire át nem hárította. Erős lelkű, igaz ember volt. Vagyont nem gyűjtött, mégis hatalmas örökséget hagyott hátra. Szellemi hagyatékából bőségesen részesedik a magyar cukoripar is. Mély bölcsességet tartalmaz az a megállapítás, hogy az ember nem akkor hal meg, amikor eltemetik, hanem akkor, amikor elfelejtik. Szeretett barátunk nem halt tehát meg, hiszen felejthetetlenül kedves lénye, megnyerő mosolya, páratlan embersége, közvetlensége, alkotó munkássága, nemes egyszerűsége és minden más erénye, jó tulajdonsága élni fog emlékezetünkben, míg csak értelmünk urai maradunk. Az emberiség jelene és jövője csodálatosan szép és jó lenne, ha a világon mindenki ilyen volna.