Cukoripar, 1970 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1970-01-01 / 1. szám

A tőkés világban nem nagy megbecsülésben részesültek a gyár munkásai, akik már korán meg­ismerkedtek a szocialista tanokkal. A Tanács­­köztársaság idején a dolgozók közül sokan részt vettek a proletárdiktatúra gyakorlásában. Ezért a Tanácsköztársaság bukása utáni fehérterror idején elbocsátották azokat családtagjaikkal együtt, akik részt vettek a politikai megmozdulá­sokban. A fenyegetések és megtorlások ellenére a mun­kások illegális kapcsolatot tartottak fenn a szociál­demokratákkal és kommunistákkal, szervezték a tőkésekkel szembeni bérharcot és érdekeik védel­mét. A munkások lelki átnevelésére a harmincas években a tőkések fokozták az egyház befolyását, lelkészt alkalmaztak és vallási egyesületeket léte­sítettek az elégedetlenkedők leszerelésére. A nehéz viszonyok ellenére a munkás törzs­gárdába sikerült beépülnie néhány illegális mun­kásvezetőnek, akik a korábbi harcok során elve­tett magát, a szocialista eszméket érlelték, a munkásöntudatot ébren tartották. A háború alatt a gyár mint hadiüzem dolgozott, egészen az 1944 októberében bekövetkezett fel­­szabadulásáig. Ekkor csökkentett üzemmel, de tovább folyt a munka. A megalakult Munkástanács már öntudatos és egyenrangú tárgyalófélként lé­pett fel a tőkésekkel szemben. A felszabadulás után egyidejűleg jelentkezett sok, megoldásra váró nehéz feladat. Egyrészt az eddiginél emberibb munkafeltételeket kellett te­remteni, felépíteni és felszerelni a teljesen hiányzó szociális és kulturális létesítményeket. De ennél is nagyobb feladat volt a gyár teljesen elhaszná­lódott, leromlott berendezésének felújítása és korszerűsítése, amely természetesen hosszú éve­ket igényelt. 1948-ban megépült az üzemi konyha, lehetővé téve a dolgozók meleg étkezését. 1954-ben el­készült a 200 személyes korszerű üzemi étkezde. 1967-ben fejeződött be 3,5 millió Ft költséggel a gyár 400 fős öltöző­fürdő létesítménye, de a szolgálati lakások mindegyike is fürdőszobát ka­pott. 1953 óta a gyár dolgozói nyaranta a balatoni üdülőtelepen tölthetik szabad idejüket, ahol tel­jes ellátást, kulturális és sportolási lehetőséget kapnak, a legjobb dolgozókat és a nagycsaládosok gyermekeit jutalomüdülésben részesítik. Ez a fel­sorolás, ha nem is teljes, mégis jól mutatja a dolgozókról való gondoskodást, a jobb munka- és életkörülményekért tett erőfeszítést, tanúsítja azt a szándékot is, hogy a jövőben e téren még további előrelépések következnek. A gyár korszerűsítésének anyagi eszközszükség­lete olyan nagy, hogy az adott lehetőségek mellett az csak hosszabb idő alatt valósítható meg. Az eddigiek során sikerült a korábban 30—40 napos kampányban elért 200 vg-os napi feldol­gozást a szükséges 100—120 napon keresztül is fenntartani. Ezt elősegítették azok a műszaki — gazdasági intézkedések, melyeket a gyár kollek­tívája a felszabadulás, de még inkább az államosí­tás óta megtett. Így kibővítették az erőtelepet, gépesítették az iszapsajtó-állomást, új ülepítőket és dobszűrőket építettek be. A Fölsche-fejek fel­szerelésével és az Elfa berendezéssel megszüntet­ték a répaúsztatás nehéz fizikai munkáját. A múlt évben elkezdték a cukoroldal átépítését és a folyó évben modern Láng-gépgyári főzőkészüléke­ket, új hűtőkavarókat és automata centrifugákat állítottak üzembe. Az ismét csak vázlatosan ismertetett sok évi kor­szerűsítés több 10 milliós költsége ellenére is a gyári berendezés átlagos avultsága 50%-nál is nagyobb fokú. Ez a tény önmagában is jelzi a korszerűsítésben jelentkező igen nagy feladatot, a rekonstrukció eddiginél gyorsabb ütemű megvaló­sításának sürgető szükségességét. A rekonstrukció célja a meglevő termelőkapa­citás korszerűsítésén túl a napi répafeldolgozás 250 vagonra emelése. A rendkívül nagy fejlesztési költség fedezetét részben a gyár dolgozó kollek­tívájának kell megteremtenie munkájuk ered­ményének — főleg a termelékenység­­ emelésével, a dolgozók legésszerűbb javaslatainak megvaló­sításával, a munka helyes megszervezésével és a termelés korszerű irányításával. A költségek másik részének fedezetére feltehetően népgazdasági erő­forrásokat is igénybe kell venni. Közismert tény ugyanis, hogy a helyes irányú és jól véghezvitt korszerűsítés viszonylag rövid időn belül megtérül, így az egyaránt érdeke a gyár kollektívájának, de az egész népgazdaságnak is. A gazdálkodás javí­tásában és a fejlesztésben levő feladatok megvaló­sításának egyre megalapozottabb bázisa lesz a gazdaságirányítás új rendjével kialakult önállóbb vállalati gazdálkodás. A kialakult új közgazdasági környezetben kor­szerűsíteni kell és újjárendezni szükséges a gyár és a cukorrépatermelők közötti kapcsolatot. A felszabadulás előtt a tőkések évente átlag 80 termelő nagybirtokkal álltak szerződéses vi­szonyban. Jelenleg a gyárnak mintegy 250 szocia­lista nagyüzemmel van termelési kapcsolata. A Kaposvári Cukorgyár munkájának korábban és most is egyik erőssége volt a termelő üzemekkel kialakított jó együttműködés. A kapcsolatok tar­talmában természetesen más és más oldal került előtérbe az idők folyamán. A kisparaszti gazda­ságokkal folytatott termeltetés idején egy terme­lőre még 480­0-os répaterület jutott, az átlagter­més pedig 50—60 g között volt kát­­holdanként. Az elmúlt évben a gyárnak cukorrépát termelő mezőgazdasági üzemek átlag 62 kh-on már 176 q-s termést értek el, sőt ez évben 200 q feletti átlag­termés várható. A szerződéses termeltetés előirányzatát a gyár a tervlebontásos időszak nehézségei között is jól teljesítette, azóta pedig helyes érzékkel fejlesztette együttműködését. A megváltozott igények jelent­keznek már a szerződésnél, de különösen az átvé­telnél és a tárolásnál szükséges a minden eddiginél szorosabb kooperáció. A termelési vertikum össze­kapcsolja a gyár és a répatermelő üzemek érdekeit , pl. a szaktanácsadás, gépjavítás, munkaerő és raktárkooperáció területén. A jövőben a további közös érdekű együttműködést is ki kell fejleszteni, gondolok itt elsősorban a répabetakarítás, az

Next