Cukoripar, 1999 (52. évfolyam, 1-4. szám)
1999-01-01 / 1. szám
CUKORIPAR LII. évfolyam (1999) 1. szám 50 éves a Cukoripari Kutató Intézet írta a Cukoripari Kutató Intézet munkacsoportja 1. Bevezetés Cikkünk első része annak a sorozatnak, melynek célja, hogy felidézze, és a fiatalabb generációval megismertesse a Cukoripari Kutatóintézet 50 éves tevékenységét és eredményeit. Az iparban jelenleg dolgozók többsége még nem is élt, amikor Intézetünk megkezdte működését, így ez az ismertetés talán az ő számukra sem érdektelen, az idősebb generációnak pedig egy kicsit közös ipari múltunk felidézését jelentheti. A technika területén 50 év nagyon hosszú idő. Ennyi idő alatt egy ember, vagy egy intézet nem csak sok eredményt mutathat fel, de ezek nagy részének a „halálát” is megérheti. Különösen érvényes ez egy viszonylag szegény intézménynek egy olyan időszakára, amely műszaki, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt igen sok változást hozott, így sokszor azok az eredmények, amelyek a maguk idején mondhatni forradalmian hatottak, az évtizedek során elavultak és kikerültek a gyakorlatból. Az elméleti felismerések azonban, csakúgy, mint a gyakorlati újítások az adott területen alapját képezték és képezik a további fejlődésnek. Ily módon tekintve egy kutatóintézet működésére, annak eredményei akkor is értékesek, ha az idő közben túlhaladta azokat, de szerepük a korszerűbb elméleti és gyakorlati munkák létrejöttében ma is fontos. Érdekes megfigyelni, hogy a különböző országokban közel azonos időben merülnek fel egy-egy területen a problémák. Nagyon sok esetben kutattunk mi is olyan témákban, amelyeket közel ugyanakkor, vagy nálunk későbben kezdtek más országokban vizsgálni. Az eredmény megszületésének időpontja sok tényező függvénye. Ilyenek a ráfordítási lehetőségek, az adott intézmény technikai felszereltsége, szabadalmaztatási lehetőségei stb. Megítélésünk szerint az első lépésben, a probléma felismerésében a mi intézetünk sok területen élenjáró, a megvalósuláshoz vezető út azonban sokkal nehézkesebb. Talán egy konkrét példa. Több, mint húsz évvel ezelőtt kezdtünk foglalkozni a jelenleg oly divatos és környezetvédelmi szempontból húsbavágó ammónia témával. A legfejlettebbnek mondható nyugat-európai országok technológusainak vonatkozó közleményei a kilencvenes évek elején jelentek meg, és ma már több olyan berendezés működik Nyugat-Európában, amely a mi elképzeléseinknél sokkal költségesebb beruházásokkal oldja meg ezt a részben technológiai, részben környezetvédelmi problémát. Cikkünk egy általános ismertetés, ami kiterjed az Intézet különböző tevékenységi területeinek felvázolására, és a szervezeti kérdésekre. Hangneme - különösen az ipar nagy egyéniségeire való visszaemlékezésekkor - személyes jellegű, aminek egyik oka, hogy a Cukoripari Kutató Intézet munkatársai a cukoripart, a cukoripar műszaki fejlesztését mindig is saját személyes ügyüknek, hivatásuknak tekintették. Másik ok a munkában és barátságban megélt személyes kapcsolat ezekkel a nagy egyéniségekkel. Sorozatunk további cikkei részletesen tartalmazzák majd kutatási, fejlesztési eredményeinket, különös tekintettel a kiemelkedőbb és sok esetben nemzetközi elismerést is nyert munkákra és munkatársakra. 2. Az Intézet alapítása és tevékenységének kialakítása A magyar cukorgyárak 1948-ban történt államosítását követő időszakban megalakult a Mezőgazdasági Ipari Tudományos Egyesület és ennek keretén belül a Cukoripari Szakosztály. Célkitűzéseik között olyan tudományos, vagy tudományos jellegű feladatok is szerepeltek, mint szakmai munkabizottságok alakítása, tudományos előadások szervezése és megtartása a cukorgyári szakemberek részére, ezen kívül pályázatok kiírása és elbírálása. Mivel a tudomány fontossá vált az iparban, 1948-ban megalakult a Magyar Tudományos Tanács, és ennek támogatásával 1949. július 15-én a Cukoripari Kutatóintézet. A CUKORIPAR 1949. évi augusztusi számából idézünk az Intézet létesítését bejelentő rövid közleményből: „A Cukoripari Kutatóintézet feladatául tűzte ki, hogy a cukor önköltségét nem csak a jelenleg használatos gyártási módozatok kivizsgálásával, törvényszerűségeinek a megállapításával csökkentse, hanem teljesen új alapokra épített modern gyártási eljárások hazai megvalósítását is előkészítse. A Cukoripari Kutatóintézet a cukoriparból nőtt ki, az Intézet tagjai legnagyobb részt a cukoriparból kerültek ki. Munkájukat sikeresen csak akkor folytathatják, ha az iparral továbbra is fenntartják a legszorosabb kapcsolatokat." Az idézetben megfogalmazott követelményeknek az Intézet 50 éves fennállása alatt - képességei és gazdasági lehetőségei szabta korlátok között - mindenkor eleget akart tenni. Az idők folyamán természetesen a gazdasági és politikai viszonyok és a technika változásának függvényében az Intézet feladatai is módosultak. E változásokat tükrözi a későbbiekben ismertetett intézeti tagozódások és munkatervek folytonos módosulása. Az Intézet megszervezője és első igazgatója dr. Oplatka György volt. Oplatka cukoriparos családból származott, nagyapja a Sarkadi Cukorgyár egyik tulajdonosa volt. Gépészmérnöki diplomáját és doktorátusát a Zürichi Műegyetemen szerezte. Az Intézet megalakulása előtt kezdetben a Sarkadi Cukorgyárban, majd az államosítás után a minisztériumban dolgozott. Az Intézet fiatal kutatóinak kiválasztását és nevelését tudományos felkészültséggel és nagy hozzáértéssel végezte. Követelménye volt - a cukoripari gyakorlat mellett - az általános szakmai rátermettség és a kutatómunkára való készség. E szempontoknak megfelelően, elsősorban a cukorgyárakból válogatta össze munkatársait. Azokkal a kutatójelöltekkel, akik nem az iparból kerültek ki, felvételük előtt komoly szakmai beszélgetést folytatott, amelyből következtetni tudott az illető tárgyi ismereteire és kutatómunkára való alkalmasságára. Döntéseiben politikai szempontok - sem pro, sem kontra - nem játszottak szerepet. Példaként említhető e cikk egyik szerzőjének a felvétele. A jelölt az egyetem elvégzése után - lakóhelye kö