Cukoripar, 2001 (54. évfolyam, 1-4. szám)
2001-01-01 / 1. szám
A XXI. század elé „Méltó célra irányítsd cselekedeteidet, de ne kérdezd: elérhető-e a cél. Tetteid modellként, példaként szolgálnak mások számára még akkor is, ha téged nem visznek el utad végéig. ” Szilárd Leó Véget ért a XX. század, véget ért a második évezred. Az ember lelki alkatának megfelelően elmélkedhet a múlton és bizakodva, vagy fásultan tekinthet a jövőbe, a XXI. század, a harmadik évezred elé. Életszerű elképzelése azonban bizonyára csak az általa megélhető időszakra lehet. Mit is szeretne egy magamfajta inkább XX., mint XXI. századi sok mindent megélt ember? Jó lenne egy szelíd évszázad, amelyben jó az emberek közérzete. Jó lenne, ha az új évszázadban az ember lenne a legfontosabb. Ha nevükön tudnánk szólítani azokat, akikhez fordulunk, vagy akik hozzánk fordulnak, hiszen ezáltal lennénk mi saját magunk, nem csak valakik. Jó lenne ha megértenénk, nem pedig megítélnénk egymást, ha kordában tudnánk tartani a mindannyiunkban bennünk lakozó kisördögöt, netán a nagyobbacskát is. Jó lenne, ha az emberek törődnének egymással. Ha szánnának arra időt, hogy gyerekeiket, szüleiket nyugodtan meghallgassák és gyámolítsák. Ha meg tudnák tenni, hogy munkatársaik gondját, baját segítsenek megoldani, mert bizony erről a XX. század végén nagyon leszoktunk. Gesztusok kellenének, melyek megkönnyítenék napjainkat. Tudnunk kellene, hogy ezekre a gesztusokra minden embernek, a hierarchia legmagasabb és legalacsonyabb pontján lévőknek egyaránt szüksége van. Jó lenne, ha ismét fontossá válna a munkában a közösen érlelt gondolat. Ez, még a döntések nyomasztó terhét is levehetné a napjainkban oly neurotikussá lett ember válláról, hiszen érezhetné társai, munkatársai felelősségtudatát és a feléje nyújtott kezek melegét. Jó lenne, ha rájönnénk, hogy a magabiztosság nem pótolja a hozzáértést. Ha pontosan tudnánk, hogy a tehetség érték, hogy a jó gondolatot, annak fáradtságos megvalósulását meg kell becsülni és legalább megköszönni, egy jó szóval elismerni, ha többre már gondolni sem akarunk. Fel kellene ismernünk, hogy mások megbecsülésével önbecsülésünknek tartozunk. Jó lenne, ha az emberek nem akarnák az élet minden világát leszakítani, vagy ha már leszakították, juttatnának belőle azoknak is, akik nincsenek a virágleszakítás lehetőségének birtokában. Jó lenne, ha rend és tisztaság lenne a szívekben, az elmékben, az otthonokban, a munkahelyeken és az utcán. A faluszéli árokparton és a Duna partján egyaránt. Jó lenne, ha őrizni tudnánk XX. századi filléres emlékeinket és magunk mögött tudnánk hagyni csatározásainkat egymással, ha meg tudnánk szüntetni a sorompókat, amiket rosszul értelmezett helyzeti adottságainkból, netán kényszerképzeteink miatt emeltünk magunk és embertársaink közé. Jó lenne, ha értünk lenne ez az új évszázad, új évezred, az elkövetkező elektronikus világ. Ennek az új világnak a technikáját már gépiesen fogjuk használni előtt-utóbb, felismerve kényelmét, gyorsaságát és roppant széles körét. Alkalmazni fogjuk majd reggeltől estig, otthon kényelmi és szórakozási eszközként éppen úgy, mint munkaeszközként hivatásunk gyakorlása közben. Telefonunk és az információátvitel szétválaszthatatlanul összefonódik. Kell. Szükség lesz rá. Szeretni fogjuk ezt az induló új évszázadot, új évezredet? Nem biztos. Utálni fogjuk? Az sem biztos. Egy dolog a biztos, hogy benne kell élnünk, benne kell dolgoznunk. Meg is tesszük, ameddig tehetjük. De az is biztos, hogy a szelídebb környezetet, a szelídebb, szeretetteljesebb életformát választjuk, mihelyst erre lehetőségünk lesz. Legfeljebb gyermekeink, unokáink tempóját nem tudjuk már követni. Sőt az is lehet, hogy egyre nehezebben tudjuk majd leültetni őket egy kávé mellé, csak beszélgetni. Jó lenne, ha mindannyiónkban meg lenne a képesség arra, hogy elgondolkozzunk Kemény János mélységes humánumot sugalló szavain: „... hallgassatok arra a belső'hangra, ami azt mondja, hogy az emberiség harmóniában éljen, tisztelje minden egyes ember jogát és méltóságát. Kérlek benneteket, használjátok tehetségeteket, ezt a nagy belső' értéketegy jobb világ, egy élhető' világ megteremtésére, amelyben mindnyájunk számára jut hely. ” Emberség, szeretet, megértés, egy szép szelíd század kellene. Schottner Károlyné