Dátum, 1989. április (1. évfolyam, 0. szám)

1989-04-25 / 0. szám

Félelem igazgat bennünket? Kádár János lemondását kérte Nem szabad a felelősséget a hatalomból kirekesztettekre kenni Nehéz helyzetben van, aki Lengyel Antalt, a somogyszili termelőszövetkezet háztáji agronómusát jellemezni akarja. A vékony, szemüveges fiatalember épp olyan, mint a többi harminacas évét taposó. Divatos farmerdzsekiben, bársonynadrágban ül le beszélgetni. Bármelyik diszkóba inkább elképzelhető, mint a megyei pártértekezlet szónoki emelvényére. Legutóbbi felszólalására mégis a fél ország felkapta a fejét. A tévéhíradó jóvoltából hirtelen ismertté lett. Tőlem már azt is megkérdezték, vajon szabadlábon van-e még? — Itt ülök, láthatja. A pártértekezlet óta nincs semmi bajom. Az viszont zavart, hogy ott senki sem reagált a hozzászólásomra. Sem mellettem, sem ellenem. Úgy tűnik, még mindig félelem, szorongás bénítja az embereket, nem mernek nyíltan beszélni olyan dolgokról, amiket — véleményem szerint — már nem lehet tovább elhallgatni. — A legtöbben csak annyit tudunk, ami a Híradóban elhangzott: Kádár János lemondását javasolta... — Igen, ez tűnt akkor szenzációnak. Sajnos a teljes felszólalásomat sem mondhattam el. Amikor láttam, hogy a pártértekezlet kezd termelési tanácskozássá válni, s a felszólalók csak saját területük eredményeiről beszélnek, szót kértem. Délutánig nem kaptam szót, sőt azt javasolták, hogy adjam be írásban a hozzászólásomat. Le se írtam. Sikerült kierőszakolnom, hogy egypecesben hozzászólhassak. Az pedig a véleményem kifejtéséhez kevés volt. — Most itt a lehetőség... — A beszámoló helyzetelemzéssel kezdődött, ami túl bizakodó hangvételű volt. Le kell végre szögeznünk, hogy a jelenlegi struktúra minden területen csődbe visz, radikális, forradalmi átalakulásra van szükség. Általános az elszegényedés, a jelenlegi életszínvonal nem tartható tovább. A jószándék, a reformretorika ma már kevés. Hiteles és végrehajtható programot kell nyújtani. Még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy nem ígérhetünk sok szépet, csak verítéket, sok-sok munkát. Pillanatnyi politikai sikerekért teljesíthetetlen ígéreteket tenni, hazudozni nem szabad. Sorsunk évekre eldöntetett, a pálya, amit be kell járnunk, gazdaságilag meghatározott, az adósságokat nekünk kell kifizetni. De nemcsak a hitelezőknek tartozunk, hanem a múltunknak is. Van mit törleszteni. — Ezzel kapcsolatban szólt Kádár János személyéről? — Igen. A múltat vizsgálva a felelősség kérdése elkerülhetetlen. Nem lehet negyven év elhibázott politikáját, az azért való felelősséget a hatalomból kirekesztettekre kenni. A somogyszili traktoros, a téesz fejőnője nem felelős semmiért. A döntéshozatalból kizárták, így a felelősséget sem szabad rákenni. Tudjuk, hogy egy szűk, nevén nevezhető csoport irányította az országot, Kádár János vezetésével. Az a véleményem, hogy akik felelősek a válságért, azok nyilvánosságra hozva felelősségüket álljanak félre, mondjanak le, ha pedig erre képtelenek, akkor zárjuk ki őket. —Miért nem öt évvel ezelőtt mondta mindezeket? Sokak véleménye szerint ma már könnyű bátornak, szókimondónak lenni. — Ez igaz. De öt évvel ezelőtt nekem is más volt a véleményem. Az információ hatalom. Nagyon jól tudták ezt az akkori vezetők, és épp ezért kizárták a nyilvánosságot, kizártak bennünket abból, hogy az alapvető információkhoz jussunk. Kádár Jánost én apámként tiszteltem. Hallgattam a rádióban, néztem a tévében, ha beszélt, az újságban elolvastam mindent, amit róla írtak, de akkor még nem tudtam, nem tudhattam azokról a hibás lépésekről, amelyek az eladósodás útjára vitték az országot, szegénységbe taszítottak százezreket. A párttagság is igényli a magyarázatot, azt, hogy Kádár János és szűkebb csapata nyilvánosan adjon magyarázatot akkori döntéseiről. — Sokak véleménye szerint lépéskényszerben döntöttek, a külső erők meghatározták, merre mehet az ország... — Erről csak annyit, hogy Románia bebizonyította, hogy ebben a térségben is lehet különutas politikát csinálni. — Beszéltünk már a hibákról. Jó lenne most arról beszélni, hogy miben látja a megújulást. — A progresszív tulajdonformákban. Jelenleg meghatározó a társadalmi tulajdon, ami köztudottan a legkevésbé hatékony tulajdonforma. Nem annak felosztását, hanem hatékonyabb működtetését javasolnám. A féktelen és korlátozatlan magántulajdon sem lenne jó, de a tulajdonformát arra kell bízni, aki azt a leghatékonyabban tudja - az emberek szolgálatában üzemeltetni. Itt a technika, a munkaerő piaca orientált működtetésére gondolok. Leginkább a mezőgazdaság helyzetét ismerem. A parasztemberek sokat dolgoznak és sok más embert kell eltartaniuk. Nincs szükségük a különböző rendszerekre, téeszszövetségekre, amelyek csak a pénzt viszik. Hagyjanak gazdálkodni. A téesz befizeti a meghatározott adót, de utána a gazdálkodásba ne szóljon bele senki. Hagyjanak közösen dönteni, gazdálkodni. A törvényességi ellenőrzésekre csak szükség van... — Aj. legyen a cégbíróságok dolga, mert jelenleg akta- és jelentésgyártásra megy el rengeteg időnk, amit a hatékonyság növelésére lehetne fordítani. Ha már itt tartunk, a megyei pártértekezleten résztvevő Tatai Ilonának azt is elmondtam volna, hogy Szabó István leváltását senki sem sajnálja. Az utóbbi időben nem sok hasznunk volt belőle, de az agrárágazatban dolgozókat mégis csak sérti, hogy az agrártéziseket a műegyetemi végzettségű — tehát a mezőgazdasághoz nem sokat értő — Iványi Pál adta elő. — Hozzászólása második felében Nagy Imréről szólt. Mit javasolt? — Azt, hogy mivel Nagy Imre itt született, itt házasodott Somogyban, rehabilitálásában is Somogy megyei kommunistáknak kell élen járniuk. Rövidesen felavatjuk szülőházán az emléktáblát, de ez még kevés. Teljes jogi és politikai rehabilitálására van szükség. — Beszélgettünk már a félelemről. Lengyel Antal nem félt kimondani, sőt, most az újságíró előtt megismételni ezeket a súlyos szavakat? — Az előbbiek igazolják ezt. A pártba is azért léptem be, mert volt véleményem, és a párt volt az a fórum, ahol azt elmondhattam. El kell érnünk, hogy megszűnjön az emberekben még meglévő félelem, ehhez pedig szókimondás kell. Ezt kezdtem el, mert én is szeretnék félelem nélkül, szabadon, több derűvel szétnézni a világban, és végezni a munkámat. — A Dátum nevében köszönöm a beszélgetést. Tamási János / Egy fénykép helye tt állhatna egy fotó, rajta ház falához támasztott gereblye, erős karó, mi lehetne egy ásó nyele, és egy vasvita. Hihetnék, a szorgalmas kertigazda görbedt, sajgó derekát egyengeti a hüs szoba homályában. Talán szendereg is kicsiny időt, miközben dús, humuszos televényről álmodik, miből gazdag termést igérő növények sarjadnak elő,a gyémántos harmatcseppeket izzadva tekergő táncaikban, mihez virágok kórusa, öreg fák fuvalma zenéi, olyan hangzatokat, mit mával gazdagítják termőföldeket. írhatnánk a szerszámok álmáról is valamit, hiszen minden bizonnyal álmodnak ők is. Majd írunk is, mert nagyon fontos álmaik lehetnek, hiszen ők nem csak kertiszerszámok, hanem fegyverek. A ház falától, ahol most ők a délidőt strázsálják, talán három méterre húzódik a kerítés, amelyen túl az ellenség lakik, hova már gazdájuk többször átparancsolta őket, ha a határt megközelíti a sánta szomszéd. Gondolható hát, hogy a határ másik oldalán a gazdának nincsenek virágálmai. Vérálmai vannak, meg halálálmai. Kivágatta már az aranyeső fákat is. tiszta, átlátható terepet akar a kerítés körül, melyen az ártatlan macska nyomai is meglátszanak... Harcról, háborúról álmodik? Szomszédháborúról? És a határban innen, a másik, a sánta miről álmodik? Talán békét szeretne már, talán nyugodalmat, talán, hogy szabadon mehessen a kerítéshez, életveszélyes fenyegetések nélkül? Talán arról álmodik, lesznek olyan hatalmak, mik az eddig egyhúron pendülők helyett. .. Talán nem kell szomszédháború, talán nem kell testvérharc, talán igaz az: a magyar vér olyan nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. Czakó Sándor _______________________DÁTUM Homorúdomború Ez itt a gazdaságpolitikai rovat helye Vajon kicsinyít, vagy nagyít a szemüveg lencséje? Az adóreform beindítója nevét már korábban ismertté tette és emlegették néhányan a pénzügyminisztérium lakáspanamája idején is. Nézzük csak, fordított perspektívából talán másként hat az „adórendszer magyar módra”, a homorú lencsén keresztül pedig egészen aprónak tűnik, már-már alig látszik a pénzügyminisztérium lakáspanamája. Tisztelt Olvasóink! A következőkben röviden szeretnénk bemutatni, hogy lapunk gazdaságpolitikai rovata mivel szándékozik foglalkozni a jövőben. Érzésem szerint nem küszködünk majd témahiánnyal, hiszen a gazdaságpolitika lassan kezd hasonlítani a focihoz, nemcsak színvonalban, hanem abban is, hogy az állampolgárok többsége már ehhez is, ahhoz is nagyon ért, s mindenről véleménye is van. Ez persze kissé kényszerűség is, napjaink kevéssé rózsás helyzete rákényszerít arra, hogy foglalkozzunk az adóval, az árakkal, az inflációval, a bérekkel, a napi valósággal. S mindezt nem azért tesszük, mert túl nagy kedvünk van hozzá, hanem azért, mert érezzük, hogy valami nagyon nincs rendjén. S ezzel el is érkeztünk az első nagy témakörhöz, amivel szeretnénk az átlagnál többet foglalkozni, azzal, hogyan jutottunk ebbe a helyzetbe, amelyben jelenleg vagyunk. Véleményem szerint alaposan elemeznünk kell múltunkat, meg kell keresnünk a hibák, tévedések igazi okait és okozóit. Főleg azért, hogy még egyszer ugyanabba a hibába ne essünk, ne eshessünk, valamint azért, hogy a legközelebbi döntéshozatalkor ne a rossz változatot válasszuk ismét. A felelősöket pedig nem azért kell megtalálnunk, mert le akarunk számolni velük. Erről szó sincs. Eddigi tapasztalataink szerint a reálisan gondolkodók egyike sem tervez ilyesmit, ettől csak azok félnek, akiknek vaj van a fején. Nem a leszámolás tehát a cél, hanem a tisztánlátás, az igazság kiderítése, az hogy mindenki, aki részese volt az akkori eredményeknek, szembesülhessen saját lelkiismeretével is, hogy mindenki tudja, hol hibázott, mit kellett volna másképp tennie. Célunk az alapos elemzés, ezért szeretnénk minél több gazdasági szakembert megszólaltatni, de természetesen kíváncsiak vagyunk az Önök véleményére is! A következő nagy témakör, amit nagyobb terjedelemben kívánunk taglalni, az napjaink gazdasági eseményei, folyamatai. Hosszabb elemzést kíván például az, hogy a kormány minden ígérete ellenére miért nem képes végrehajtani a „támogatások leépítését”, illetve az, hogy azoknál a vállalatoknál, ahol mégis ez megtörtént, ott miként és főleg miért engedi meg a kormányzat, hogy a megszűnt támogatás pótlására a cég azonnal árat emeljen, tehát közvetlenül a lakosságot terhelje a saját hasznára. Ez a lépés ráadásul illogikus is, hiszen így egyetlen gazdálkodó egység nincs arra kényszeríve, hogy az eddiginél hatékonyabban termeljen. A következő — igen fontos kérdés, például: a kormány hogyan képzeli el — a gyakorlatban — a szerkezetátalakítást, hiszen amióta ez a téma felmerült, konkrét lépés még egyetlen egy sem történt. Miért kell a nehézipar fejlesztését erőltetni még mindig, mondjuk, az élelmiszeripar hátrányára, holott köztudott, hogy az utóbbiban, egy minőségi árut előállító mezőgazdaságra épít, nagyobb esélyeink lehetnének a világpiacon, mint a hengerelt acéláruval? Hogyan jutott és juthatott a mezőgazdaság oda, ahol most van? És egy újabb ósdi téma, amit körül kell járnunk: a vállalkozások kérdése. Köztudott, hogy vállalataink nagyságukat tekintve igen egészségtelen képet mutatnak, mert túl sok a nagyüzem. A kis, tíz, száz munkást foglalkoztató cégek szaporításától, amire az állami ipar képtelen, a kirívóan „progresszív”, túl sokat elvonó adózási rendszerrel teljesen elveszik a magántőkét befektetni szándékozók kedvét. Vajon miért? Napjainkban minden tíz megkérdezett nagyvállalati vezetőből legalább kettő a háttéripar fejletlenségét említi, mint gondjai egyik fő okozóját. A háttéripar szerte a világon azokra a kifejezetten kevés munkást foglalkoztató, sokszor a családokra épülő kisüzemeken alapszik, amelyeket a magyar kormány már megalakulásuk előtt... És még néhány „csemegézésre” érdemes téma: a vámrendeletek, a nem létező autópályákat használók megsarcolása, az agrárolló nyílása. Számos nagyon is számos kérdés, ami Önöket is érdekelheti. Wágner Dezső fotó: Kapfinger András Óhajt Ön céget alapítani? A társasági jog kézikönyve Valóban hézagpótló, fontos művet jelentetett meg nemrégiben a szekszárdi Babits Könyvkiadó. Hazánk gazdaságának mélyreható változtatásában mérföldkő lehet az idén január elsején életbe lépett társasági törvény, mert lehetővé teszi a magyar nemzetgazdaság számára a létszükségletnek számító kisüzemek létrejöttét — akár tiszta magántőkére alapozva is. A két fiatal Tolna megyei ügyvéd — dr. Csanádi Péter és dr. Fényes László — könyvét elsősorban azoknak ajánljuk, akik maguk is a cégalapítás gondolatával foglalkoznak. A társasági jog kézikönyve ugyanis nemcsak a rendelkezéseket ismerteti és értelmezi, hanem azokat a jogi alapkategóriákat magyarázza meg a nem jogi szakértőknek is érthető módon, amelyek a negyvenes évek közepe óta nem voltak megtalálhatóak sehol a gazdasági jog területén Magyarországon. Így megtudhatjuk például a kötetből, hogy mi is az a törzstőke, a részvény, milyen típusai vannak, s hogy mi az alapvető különbség a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság között. A kézikönyv részletesen bemutatja az olvasóknak a cégjog alapjait, a gazdasági társaságok alaptípusait, azok alapításának szabályait, belső jogviszonyaikat, működésüket, s a megszűnésükre vonatkozó szabályozásokat. A kötet megírásakor a szerzők több helyen követik dr. Kuncz Ödön szerkesztési elveit, aki a század első felében több törvénytervezetet készített az rt-kről, és a kft-kről, s írt néhány művet a kereskedelmi és váltójogról. A társasági jog kézikönyve ennek köszönhetően is logikusan épül fel, számos alfejezetre tagozódik, s így könnyen áttekinthető. Külön megemlítendő, hogy a kéziratot január közepén zárták le, s a kész könyvet két hónapon belül kézbe vehette az olvasó. Ez a gyorsaság összhangban van a kötet által sugallt tartalommal: gazdaságunkat csak így lehet rendbe hozni. W.D. »