Dátum, 1989. július (1. évfolyam, 50-75. szám)

1989-07-01 / 50. szám

Az agyonütött vállalkozási kedv A hét elején jártam Tokaji György szekszárdi cipészmes­­ternél, hogy a javításra nála ha­gyott cipőket elhozzam, s vi­gyek még két pár tűsarkút, hogy tegyen a sarkukra hosszú életű fémvédőt, tudják, amo­lyan kis kopogóst Az idős ci­pész szinte föl sem emelte a fe­jét, amikor a „szokásos” és mindig aktuális közös témánk­ról kezdtem beszélgetni vele, hanem közben is tette a dolgát. Persze, nem vettem zokon, mert láttam, hogy hány cipő várakozik rá, s láttam, hogy most megint jóval több a javí­tásra váró lábbeli, mint amikor legutóbb ott jártam. Gyuri bá­csi nem panaszkodik emiatt, hanem megértő. Csak néha ko­rát említi magyarázkodáskép­pen, amikor holnap helyett csak holnaputánra, vagy az­­utánra tudja vállalni a munka elvégzését Szekszárd Város Tanácsa csütörtökön délután megtartott ülésén, amikor egyebek között „A magánkisipar és a magán­kereskedelem helye és szerepe a város lakosságának ellátásá­ban és a továbi feladaok” című témát tárgyalta, az egyik város­atya meglehetősen élesen ve­tette föl, hogy az „állami szek­tor” hónapokra vállalja a cipők javítását, a kisiparosok pedig lassan nem bírják a tempót, merthogy igen kevesen van­nak, s érthető módon a mostani gazdasági helyzetben meg­többszöröződött a munkájuk. A hozzászóló nem kertelt, ha­nem leszögezte — ez a magán­kereskedőkre is vonatkozik —, hogy napjainkban a kisipar és a kiskereskedelem nem hiányt pótol, hanem a lakosság min­dennapi szükségleteit szolgál­ja. Elmondta, hogy az érvény­ben levő szabályozórendszer visszatartó hatású, majd egy másik tanácstag úgy fogalma­zott, hogy az adórendelet és a társadalombiztosítási rendszer egyszerűen agyonütötte a vál­lalkozási kedvet. Javasolta is — a tanácstagok ezt meg is szavazták —, írjon a városi ta­nács a kormányzatnak levelet, melyben indítványozza az em­lített rendeletek módosítását, mivel olyan terhekkel sújtják a magánszektort, melyek túl van­nak a tűréshatáron. Az igazán alapos és mindenre kiterjedő anyagból következzék egy mondat: „Bár a kisiparosok száma évről évre emelkedést mutat, állományuk egy vi­szonylag régebben működő ré­teget leszámítva nem stabil. Igen nagy a fluktuáció.” Ez ért­hető, s a következő — tanács­ülésen elhangzott—javaslat is, miszerint egyedi támogatással, bizonyos adókedvezménnyel kellene támogatni a bizonyos hiányszakmákat űző kisiparo­sokat és kiskereskedőket; a tá­mogatás formáján gondolkod­jék a tanács apparátusa és a ta­nácstagok is, s majd legköze­lebb erre térjenek vissza. A nyolcvanas évek elején, amikor az állami intézkedések eredményeként a kisipar és a magánkereskedelmi tevékeny­ség gyakorlása állampolgári joggá vált, érthetően igen so­kan „próbáltak szerencsét” e területen. S bizony — nem lát­va olykor tevékenységük árny­oldalait — számukkal együtt irigyeik száma is folyvást nőtt. Igaz, szép és elegáns dolog vi­rágot árusítani, csokrozni, az üzletet szépítgetni. De az is igaz, hogy a virágot be is kell szerezni. S azt mikor és hol le­het? Éjjel és a nagybani piacon a fővárosban. Úgyhogy aki napközben „csillogni, villogni” akar szép üzletében, az éjfélkor gépkocsiba vágja magát, hogy időben érkezzék, hogy szép árat kapjon. S így van ez télen, nyáron, ősszel és tavasszal. Az ülésen nemcsak a virággal, hanem a zöldségfélékkel, gyü­mölccsel kapcsolatban is fel­merült a szekszárd­i nagybani piac igénye, de mint már évek­kel ezelőtt bebizonyosodott, hi­ába a tanács jó hozzáállása. Tolna megye képtelen az igé­nyeknek megfelelő választék biztosítására. Úgyhogy marad az éjszakai szállítás a Bosnyák­­ról... Nem áll szándékomban fel­sorolni az összes szakmát, de azért megemlítem, hogy ta­pasztalataim szerint a különbö­ző terhek miatt a butikosok, vagy éppen a presszósok sem irigylésre méltóak. Úgyhogy a szekszárdi tanácstestület indít­ványát kizárólag üdvözölni le­het. Elsősorban azért, mert az valamennyiünk érdekében szü­letik. — hm — Mea culpa? Gorbacsovi górcső alatt ’56 Bár a szovjet sajtó gyakorla­tában lassan elfogadott tény lesz, hogy az egyes írások a szerzők véleményét és nem a hivatalos álláspontot tükrözik, az elmúlt héten több olyan szovjet „magánvélemény” lá­tott napvilágot az 1956-os ma­gyar eseményekről és Nagy Im­re kivégzéséről, amely nem­csak Magyarországon váltott ki komoly érdeklődést Az egyéni átétékelések ön­magukban is rendkívülinek ítél­hetők. Leonyid Jagodovszkij történész kandidátus egy japán lapnak adott exkluzív interjújá­ban „történelmi hibának” minő­­ségítette a szovjet hadsereg beavatkozását az 1956-os ese­ményekbe, Jevgenyij Ambarcu­­mov pedig a Moszkovszkije Novosztyi című hetilap hasáb­jain fejtegette azt, hogy Nagy Imre elítélése „vitathatatlanul a mi bűnünk, az akkor vezetőnk, Hruscsov bűne” volt. A szovjet külügyminiszté­rium szóvivője szükségesnek tartotta, külön hangsúlyozni: tudatosan szabványválaszt akart adni a magyar újságírók­nak, amikor azok Jagodovszkij nyilatkozatáról kérdezték őt. A szovjet glansznoszty keretei­be bele is férnek a hivatalostól jócskán elütő vélemények, így elfogadható lenne a semleges szóvivői felelet, ha egyéb — ugyancsak jelentős — hivatalos állásfoglalások nem állítanák más megvilágításba az új meg­ítéléseket. Az MSZMP vezetői már ko­rábban is kifejtették, hogy Nagy Imre pártbeli rehabilitálá­sa nagymértékben függ azoktól az eddig titkosan kezelt doku­mentumoktól, amelyeket nem a magyar párt archívumában őriztek. Ezeknek a dokumentu­moknak a felülvizsgálata nyil­vánvalóan nemcsak Budapes­ten késztetnek az események újragondolására. De talán ennél is jóval fontosabb az, hogy Mi­hail Gorbacsov a közelmúltban tett bonni látogatása során is­mételten megerősítette: a szov­jet vezetés elhatárolja magát a Brezsnyev-doktrinától, tehát at­tól a­­ jogtól­, hogy a szocializ­mus védelmét akár katonai erő­vel is felvállalja a többi testvéri államban. A Brezsnyev-doktrina az 1968-as csehszlovákiai beavat­kozás elméleti megalapozása volt, de vitathatatlan tény, hogy a prágai tavasz leverésének szerves előzménye volt a szov­jet hadsereg 1956-os fellépése Lengyelországban és Magyar­­országon. A június 15-i szovjet­ellenes tüntetés Budapesten és a gyászszertartáson elhangzott egyes vélemények termé­szetesen nem találtak helyeslés­re Moszkvában. A szovjet ve­zetés azonban nem tulajdonított e megnyilvánulásoknak a való­di súlyuknál nagyobb jelentősé­get, így logikusnak látszik, hogy a Brezsnyev-doktrina el­vetése egy-két évtizednél jóval régebbi gyakorlat átértékelését jelentheti. Gózon István MTI—PRESS Ha teli a pohár, jön a minőségi kifogás ^ * 4 Általános gyümölcsháború? Nagyüzemi termelők és fel­vásárlók egyöntetű véleménye, ha szűkül a feldolgozói kapaci­tás, akkor jönnek a minőségi kifogások, elutasító szabadko­­zások. Ennek miértjére van ugyan magyarázat, de az nem a termelő véleménye. Ugyanis senki sem tudja pontosan, előre megmondani, miből mennyit termeljenek. Nem beszélve az állandóan beavatkozó időjárás­ról. Idén már megértük a szamó­caháborút, dühödten szemlél­tük a meggy és cseresznye kö­rüli huzavonákat, most a málna a soros. A málna ugye közis­merten kiváló csemegénk, egé­szen addig, amíg csak fogyasz­tani kell. De termelik is, még­hozzá egyre többen, mert igen jók voltak a korábbi években az ún. közgazdasági pozíciói. Málnából ugyanis van lé­málna, rekeszes málna és guru­lós málna. A gurulós málna ki­válóan hűthető, szállítható, szóval nagyszerű exportcikk. Ebből van idén a legkevesebb. Mert magas a víztartalma a gyümölcsnek, a nagy melegek­ben könnyen töppednek a sze­mek, így lesz a gurulásból re­keszes minőségű termék. A re­­keszesből pedig a kontingens záros, további mennyiséget a zalaegerszegi hűtőház Tab tér­ségéből nem igényel. Romániá­ból úgy látszik még tartanak a tavalyi készletek, mert az sem kell senkinek. És mit tesz, mit mond ilyenkor egy felvásárló a jogosan felháborodni készülő termelőnek?­­ A zalaegerszegi hűtőház bejelentette minőségi kifogása­it, és további mennyiségeket nem szándékozik átvenni. A termelőnek abban van igaza, hogy csak azt tudja felkínálni, amit megtermelt De azt azért termelte, hogy értékesítse is. Mert talán abból él. Mi min­denesetre kiértesítettük a ter­melőket, hogy a további átvétel szünetel. Akit nem tudtunk el­érni, attól a mai nap folyamán még átvettem az árut, és az áfész kockázatára feldolgozzuk lének. Csak kis tételről van szó, így nagyot nem bukhatunk — mondta e kérdésemre Ratalics Árpád, a tabi áfész felvásárlási osztályvezetője. Miután ismereteim szerint a málna még egy darabig a termő növénykultúrák sorába tarto­zik, így a következő napok, he­tek eseményeiről is faggattam a felvásárlót És itt jött a megle­petés. Az áfész piackutatásba kezdett, két nap áll a rendelke­zésére, hogy a további termé­sek elhelyezéséről gondoskod­­­­janak. Természetesen új feldol­gozó, vagy viszonteladó megtalálása a cél. Ezt nálunk fejlettebb kereskedelmi kultú­rával rendelkező országokban piacgazdálkodásnak hívják. Ha nem is az alfától kezdjük tanul­ni az új ábécét, de legalább pró­bálunk tanulni. Már csak egy dolgon mor­fondírozom. Nem hiszem, hogy különleges lokálpatriotiz­mustól vezéreltetve isszák a ki­vi, gyömbér, maracuja, mangó és más, egyéb gyümölcsök le­véből készített üdítőket, talán csak annyi reklám kellene a málnának is, mint a kubai léna­rancsnak? Mert már régi a jel­szó, csak tiszta fonásból. Jó lenne már túllenni a kü­lönböző gyümölcsháborúkon, de nyakunkon a barackszezon. Vigyázzunk értékeinkre! — alfi — Egység a különbözőségben Minden év július első szom­batján tartják világszerte a nemzetközi szövetkezeti napot Az idén 67. alkalomal rendez­nek ünnepségeket, amelyek jel­mondata: „Egység a különbö­zőségben”. Ezen a napon a vi­lág több mint 600 millió szö­vetkezeti tagja, dolgozója ünnepel. A magyar szövetkezeti mozgalomnak népes tábora van. Mintegy 4 millió 700 ezer ember közreműködésével, csaknem 6000 fogyasztási, ipa­ri, illetve mezőgazdasági szö­vetkezet tevékenykedik. A nemzeti jövedelem 24 százalékát állítják elő. A szö­vetkezetek termelik az élelmi­szerek, mezőgazdasági termé­nyek 69 százalékát, az ipari ter­melésből 17 százalékkal, a kis­kereskedelmi forgalomból 36 százalékkal részesednek, a la­kossági szolgáltatástár 50 szá­zalékát adják. A takarékszövet­kezetekben van a lakosság megtakarított pénzének 15 szá­zaléka. 2 DÁTUM 1989. július 1. Itala, Topolino bal­ Lada A FIAT előtt hajtsunk fejet Kilencven éve, 1899. július 1-jén alapították Európa legna­gyobb autógyártó cégét, a Fiát­ól. A torinói előkelő társada­lom kilenc tagja gyűlt össze Bricharesto gróf kastélyában, hogy aláírja az alapító ok­mányt. A szervező egy vállal­kozó kedvű ifjú katonatiszt, Giovanni Agnelli. A tőke, amit összeadtak: 800 ezer líra (ma már egy robogó sem telik ki be­lőle, ám akkor igen nagy pénz.) A cél: automobilok gyártása. A céget „torinói olasz autó­gyár” (ennek rövidítése a Fiat) néven jegyzi be a közjegyző tíz nappal később. Őszre kész is az első jármű. „3 1/2 HP” névre hallgat, s inkább hasonlít konfl­iskocsihoz, mint a mai autók­hoz. Hátul a hintaülés alatt el­helyezett kéthengeres kis mo­torja (679 ccm) alig 4 lóerőt ké­pes leadni. Ezzel óránként 35 kilométeres , „szédületes” se­bességgel szállít három sze­mélyt, akik egymással szem­ben ülnek, mint a hintókban volt szokás, öt hónap elteltével nyolc ilyen jármű talált vevőre, de még 1900-ban is csak 26 az újabbakból, amelyek már négyszeres teljesítményre vol­tak képesek. Az új torinói hó­bort azért hamar elterjedt az iparosodó Itáliában. Előkelők különcségéből népszerű sport- és munkaeszközévé vált. A FIAT rászoktatta az olaszo­kat az autóra, s oly sikeresen, hogy máig bolondulnak érte. A cégalapító Giovanni Agnelli profi üzletembernek bizonyult. A termelés-szervezést a Ford­­tól leste egy tanulmányúton. 1903-ban már Amerikában is adott el autóiból, lerakatot nyi­tott Sidney-ben és Ausztriában leányvállalatot. 1907-ben a le­gendás „Itala” Párizsból Pekin­­gig gurul a saját kerekén, Verne Gyulához méltó vállalkozással, és a népszerűvé váló autóverse­nyeken a Fiat-ok rendre jól sze­repelnek. A titok mégsem ez. Századunk első évtizedében csak Torinóban már 20 autó­gyártó műhely működött, s egész Olaszországban 61, köz­tük olyan nevek, mint Lancia, Bugatti, Ferrari vagy az Alfa Romeo. Mégis kevesen marad­tak fenn közülük a két háború után, és amelyek mégis, azokat a Fiat rendre bekebelezte. Ma egyedül áll a porondon. Nemzetközi multinacionális cég 150 országban 700 leány­­vállalattal, 277 ezer alkalma­zottal, 45 ezer milliárd líra (32 milliárd dollár) árbevétellel. A titok az az üzletpolitika, amit Giovanni Agnelli, a „­szenátor úr” ahogyan később nevezték Mussolinitól kapott (de nem sokra becsült) címe után, már az első évektől tudatosan foly­tatott: az autógyártás mellett több lábra állítani a vállalko­zást A Fiat 1901-ben már gyárt omnibuszt, 1903-ban teherau­tót, szállító járműveket. 1905- ben kerül ki üzeméből az első hajómotor, 1908-ban az első re­pülőgépmotor. 1915-től kato­nai repülőgépeket állít elő, 1917-től vasúti szerelvényeket is. A második világháborút kö­vetően a „szenátor úr” után a „tanár úr” Vittorio Valletta fog­lalja el a torinói FIAT-biroda­­lom komor vezérigazgatói iro­dáját ő is nagy ipari szervező. Az ötvenes években a FIAT be­lefog a traktorgyártásba, majd az atomipar következik, a táv­közlés, mára az űrkutatás. Jelen van ugyanakkor bankokban, az idegenforgalomban, lapkiadó (a torinói La Stampa az övé) és a futball-üzletben is: a fekete­fehér csíkos Juventus, a leg­több olasz bajnokságot nyert klub szintén a FIAT-birodalom része. A nagy szerelem azon­ban máig a gépkocsi. A multi­nacionális kolosszus üzleti for­galmának felét ma is ez adja. A legendás HAT-modellek — a háború előtt a Topolino, 1955-ben a híres 600-as és 500- as (Valletta is ezzel járt), ké­sőbb a 124-es (amelyik a szov­jet Ladák ősanyja), mára a Tipo — hozzátartoznak a gépkocsi­­gyártás történelméhez. A FIAT-ideál következete­sen a kiskocsi, az olcsó népau­tó. 1988-ban 2 millió FIAT- gépkocsit gyártottak és adtak el, ezzel első az európai gyár­tók között, s övé a piac 15 szá­zaléka. Autókat persze ma már sokfelé gyártanak, s talán job­bakat is mint a FIAT. A torinói birodalom vezetői azonban a gyártás-szervezésben is élen­járnak. Ugyanis nem ugyanaz a dolog egy típust néhány ezer példányban előállítani, vagy néhány százezres nagyságrend­ben. A robotokkal hegesztett ka­rosszéria-üzem a FIAT-nál 1978-ban valósul meg, elsők között a világon. 1981-ben ro­­botizálják a motorszerelést. S idén avatták fel Cassinóban a világ első teljesen automatizált gépkocsigyártó üzemét. Itt nincs már munkás, csak fehér­köpenyes számítógép-szakem­berek, akinek felügyelete alatt a számítógép és lézer vezérelte robotok teljesen automatikusan állítják össze, festik és próbál­ják ki a teljes gépkocsit, napon­ta 1 800 darabot Számítógép szervezi az alkatrész-beszállí­tók sok tízezres hadát nemkü­lönben az eladást — igények­hez szabottan. Giovanni Agnelli, az unoka (az „ügyvéd úr) — aki ma áll a birodalom élén — büszke ar­ra, hogy méltó folytatója a cég­alapító nagyapa művének. Va­lószínűleg nagyobb hatalom összpontosul kezében, mint bármelyik olasz kormányfő­nek. A FIAT részvényei ma is felfelé mennek a milánói tőzs­dén és jegyzik őket a Wall Streeten is. A FIAT 90 évesen életerősebb, mint valaha, s ké­szülődik az Agnelli-dinasztia negyedik nemzedéke is. Magyar Péter (Róma) — MTI— Panoráma A Szahalin szigeten Hatalmas erdőtűz pusztít a tá­vol-keleti Szahalinon: e sziget te­rületének csaknem egyötödein, 200 ezer hektáron már harmadik hete égnek az erdők. Pusztul az egye­dülálló flóra és fauna, súlyos vesz­teség fenyegeti a ritka lazacféléket, amelyek ivása hamarosan megkez­dődik, de a sziget folyóit lángoló tajga övezi. Jelenleg több ezer em­ber próbálja felvenni a küzdelmet a lángokkal, az ország más részéből is érkezett segítség. Az erőd tűz pontos okai egyelőre nem ismere­tesek, de az már most világos, hogy nem a természetet, hanem az emberi hanyagságot kell okolni — úja a Pravda. Jajgat a tajga

Next