Dátum, 1989. július (1. évfolyam, 50-75. szám)
1989-07-01 / 50. szám
Az agyonütött vállalkozási kedv A hét elején jártam Tokaji György szekszárdi cipészmesternél, hogy a javításra nála hagyott cipőket elhozzam, s vigyek még két pár tűsarkút, hogy tegyen a sarkukra hosszú életű fémvédőt, tudják, amolyan kis kopogóst Az idős cipész szinte föl sem emelte a fejét, amikor a „szokásos” és mindig aktuális közös témánkról kezdtem beszélgetni vele, hanem közben is tette a dolgát. Persze, nem vettem zokon, mert láttam, hogy hány cipő várakozik rá, s láttam, hogy most megint jóval több a javításra váró lábbeli, mint amikor legutóbb ott jártam. Gyuri bácsi nem panaszkodik emiatt, hanem megértő. Csak néha korát említi magyarázkodásképpen, amikor holnap helyett csak holnaputánra, vagy azutánra tudja vállalni a munka elvégzését Szekszárd Város Tanácsa csütörtökön délután megtartott ülésén, amikor egyebek között „A magánkisipar és a magánkereskedelem helye és szerepe a város lakosságának ellátásában és a továbi feladaok” című témát tárgyalta, az egyik városatya meglehetősen élesen vetette föl, hogy az „állami szektor” hónapokra vállalja a cipők javítását, a kisiparosok pedig lassan nem bírják a tempót, merthogy igen kevesen vannak, s érthető módon a mostani gazdasági helyzetben megtöbbszöröződött a munkájuk. A hozzászóló nem kertelt, hanem leszögezte — ez a magánkereskedőkre is vonatkozik —, hogy napjainkban a kisipar és a kiskereskedelem nem hiányt pótol, hanem a lakosság mindennapi szükségleteit szolgálja. Elmondta, hogy az érvényben levő szabályozórendszer visszatartó hatású, majd egy másik tanácstag úgy fogalmazott, hogy az adórendelet és a társadalombiztosítási rendszer egyszerűen agyonütötte a vállalkozási kedvet. Javasolta is — a tanácstagok ezt meg is szavazták —, írjon a városi tanács a kormányzatnak levelet, melyben indítványozza az említett rendeletek módosítását, mivel olyan terhekkel sújtják a magánszektort, melyek túl vannak a tűréshatáron. Az igazán alapos és mindenre kiterjedő anyagból következzék egy mondat: „Bár a kisiparosok száma évről évre emelkedést mutat, állományuk egy viszonylag régebben működő réteget leszámítva nem stabil. Igen nagy a fluktuáció.” Ez érthető, s a következő — tanácsülésen elhangzott—javaslat is, miszerint egyedi támogatással, bizonyos adókedvezménnyel kellene támogatni a bizonyos hiányszakmákat űző kisiparosokat és kiskereskedőket; a támogatás formáján gondolkodjék a tanács apparátusa és a tanácstagok is, s majd legközelebb erre térjenek vissza. A nyolcvanas évek elején, amikor az állami intézkedések eredményeként a kisipar és a magánkereskedelmi tevékenység gyakorlása állampolgári joggá vált, érthetően igen sokan „próbáltak szerencsét” e területen. S bizony — nem látva olykor tevékenységük árnyoldalait — számukkal együtt irigyeik száma is folyvást nőtt. Igaz, szép és elegáns dolog virágot árusítani, csokrozni, az üzletet szépítgetni. De az is igaz, hogy a virágot be is kell szerezni. S azt mikor és hol lehet? Éjjel és a nagybani piacon a fővárosban. Úgyhogy aki napközben „csillogni, villogni” akar szép üzletében, az éjfélkor gépkocsiba vágja magát, hogy időben érkezzék, hogy szép árat kapjon. S így van ez télen, nyáron, ősszel és tavasszal. Az ülésen nemcsak a virággal, hanem a zöldségfélékkel, gyümölccsel kapcsolatban is felmerült a szekszárdi nagybani piac igénye, de mint már évekkel ezelőtt bebizonyosodott, hiába a tanács jó hozzáállása. Tolna megye képtelen az igényeknek megfelelő választék biztosítására. Úgyhogy marad az éjszakai szállítás a Bosnyákról... Nem áll szándékomban felsorolni az összes szakmát, de azért megemlítem, hogy tapasztalataim szerint a különböző terhek miatt a butikosok, vagy éppen a presszósok sem irigylésre méltóak. Úgyhogy a szekszárdi tanácstestület indítványát kizárólag üdvözölni lehet. Elsősorban azért, mert az valamennyiünk érdekében születik. — hm — Mea culpa? Gorbacsovi górcső alatt ’56 Bár a szovjet sajtó gyakorlatában lassan elfogadott tény lesz, hogy az egyes írások a szerzők véleményét és nem a hivatalos álláspontot tükrözik, az elmúlt héten több olyan szovjet „magánvélemény” látott napvilágot az 1956-os magyar eseményekről és Nagy Imre kivégzéséről, amely nemcsak Magyarországon váltott ki komoly érdeklődést Az egyéni átétékelések önmagukban is rendkívülinek ítélhetők. Leonyid Jagodovszkij történész kandidátus egy japán lapnak adott exkluzív interjújában „történelmi hibának” minőségítette a szovjet hadsereg beavatkozását az 1956-os eseményekbe, Jevgenyij Ambarcumov pedig a Moszkovszkije Novosztyi című hetilap hasábjain fejtegette azt, hogy Nagy Imre elítélése „vitathatatlanul a mi bűnünk, az akkor vezetőnk, Hruscsov bűne” volt. A szovjet külügyminisztérium szóvivője szükségesnek tartotta, külön hangsúlyozni: tudatosan szabványválaszt akart adni a magyar újságíróknak, amikor azok Jagodovszkij nyilatkozatáról kérdezték őt. A szovjet glansznoszty kereteibe bele is férnek a hivatalostól jócskán elütő vélemények, így elfogadható lenne a semleges szóvivői felelet, ha egyéb — ugyancsak jelentős — hivatalos állásfoglalások nem állítanák más megvilágításba az új megítéléseket. Az MSZMP vezetői már korábban is kifejtették, hogy Nagy Imre pártbeli rehabilitálása nagymértékben függ azoktól az eddig titkosan kezelt dokumentumoktól, amelyeket nem a magyar párt archívumában őriztek. Ezeknek a dokumentumoknak a felülvizsgálata nyilvánvalóan nemcsak Budapesten késztetnek az események újragondolására. De talán ennél is jóval fontosabb az, hogy Mihail Gorbacsov a közelmúltban tett bonni látogatása során ismételten megerősítette: a szovjet vezetés elhatárolja magát a Brezsnyev-doktrinától, tehát attól a jogtól, hogy a szocializmus védelmét akár katonai erővel is felvállalja a többi testvéri államban. A Brezsnyev-doktrina az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás elméleti megalapozása volt, de vitathatatlan tény, hogy a prágai tavasz leverésének szerves előzménye volt a szovjet hadsereg 1956-os fellépése Lengyelországban és Magyarországon. A június 15-i szovjetellenes tüntetés Budapesten és a gyászszertartáson elhangzott egyes vélemények természetesen nem találtak helyeslésre Moszkvában. A szovjet vezetés azonban nem tulajdonított e megnyilvánulásoknak a valódi súlyuknál nagyobb jelentőséget, így logikusnak látszik, hogy a Brezsnyev-doktrina elvetése egy-két évtizednél jóval régebbi gyakorlat átértékelését jelentheti. Gózon István MTI—PRESS Ha teli a pohár, jön a minőségi kifogás ^ * 4 Általános gyümölcsháború? Nagyüzemi termelők és felvásárlók egyöntetű véleménye, ha szűkül a feldolgozói kapacitás, akkor jönnek a minőségi kifogások, elutasító szabadkozások. Ennek miértjére van ugyan magyarázat, de az nem a termelő véleménye. Ugyanis senki sem tudja pontosan, előre megmondani, miből mennyit termeljenek. Nem beszélve az állandóan beavatkozó időjárásról. Idén már megértük a szamócaháborút, dühödten szemléltük a meggy és cseresznye körüli huzavonákat, most a málna a soros. A málna ugye közismerten kiváló csemegénk, egészen addig, amíg csak fogyasztani kell. De termelik is, méghozzá egyre többen, mert igen jók voltak a korábbi években az ún. közgazdasági pozíciói. Málnából ugyanis van lémálna, rekeszes málna és gurulós málna. A gurulós málna kiválóan hűthető, szállítható, szóval nagyszerű exportcikk. Ebből van idén a legkevesebb. Mert magas a víztartalma a gyümölcsnek, a nagy melegekben könnyen töppednek a szemek, így lesz a gurulásból rekeszes minőségű termék. A rekeszesből pedig a kontingens záros, további mennyiséget a zalaegerszegi hűtőház Tab térségéből nem igényel. Romániából úgy látszik még tartanak a tavalyi készletek, mert az sem kell senkinek. És mit tesz, mit mond ilyenkor egy felvásárló a jogosan felháborodni készülő termelőnek? A zalaegerszegi hűtőház bejelentette minőségi kifogásait, és további mennyiségeket nem szándékozik átvenni. A termelőnek abban van igaza, hogy csak azt tudja felkínálni, amit megtermelt De azt azért termelte, hogy értékesítse is. Mert talán abból él. Mi mindenesetre kiértesítettük a termelőket, hogy a további átvétel szünetel. Akit nem tudtunk elérni, attól a mai nap folyamán még átvettem az árut, és az áfész kockázatára feldolgozzuk lének. Csak kis tételről van szó, így nagyot nem bukhatunk — mondta e kérdésemre Ratalics Árpád, a tabi áfész felvásárlási osztályvezetője. Miután ismereteim szerint a málna még egy darabig a termő növénykultúrák sorába tartozik, így a következő napok, hetek eseményeiről is faggattam a felvásárlót És itt jött a meglepetés. Az áfész piackutatásba kezdett, két nap áll a rendelkezésére, hogy a további termések elhelyezéséről gondoskodjanak. Természetesen új feldolgozó, vagy viszonteladó megtalálása a cél. Ezt nálunk fejlettebb kereskedelmi kultúrával rendelkező országokban piacgazdálkodásnak hívják. Ha nem is az alfától kezdjük tanulni az új ábécét, de legalább próbálunk tanulni. Már csak egy dolgon morfondírozom. Nem hiszem, hogy különleges lokálpatriotizmustól vezéreltetve isszák a kivi, gyömbér, maracuja, mangó és más, egyéb gyümölcsök levéből készített üdítőket, talán csak annyi reklám kellene a málnának is, mint a kubai lénarancsnak? Mert már régi a jelszó, csak tiszta fonásból. Jó lenne már túllenni a különböző gyümölcsháborúkon, de nyakunkon a barackszezon. Vigyázzunk értékeinkre! — alfi — Egység a különbözőségben Minden év július első szombatján tartják világszerte a nemzetközi szövetkezeti napot Az idén 67. alkalomal rendeznek ünnepségeket, amelyek jelmondata: „Egység a különbözőségben”. Ezen a napon a világ több mint 600 millió szövetkezeti tagja, dolgozója ünnepel. A magyar szövetkezeti mozgalomnak népes tábora van. Mintegy 4 millió 700 ezer ember közreműködésével, csaknem 6000 fogyasztási, ipari, illetve mezőgazdasági szövetkezet tevékenykedik. A nemzeti jövedelem 24 százalékát állítják elő. A szövetkezetek termelik az élelmiszerek, mezőgazdasági termények 69 százalékát, az ipari termelésből 17 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalomból 36 százalékkal részesednek, a lakossági szolgáltatástár 50 százalékát adják. A takarékszövetkezetekben van a lakosság megtakarított pénzének 15 százaléka. 2 DÁTUM 1989. július 1. Itala, Topolino bal Lada A FIAT előtt hajtsunk fejet Kilencven éve, 1899. július 1-jén alapították Európa legnagyobb autógyártó cégét, a Fiától. A torinói előkelő társadalom kilenc tagja gyűlt össze Bricharesto gróf kastélyában, hogy aláírja az alapító okmányt. A szervező egy vállalkozó kedvű ifjú katonatiszt, Giovanni Agnelli. A tőke, amit összeadtak: 800 ezer líra (ma már egy robogó sem telik ki belőle, ám akkor igen nagy pénz.) A cél: automobilok gyártása. A céget „torinói olasz autógyár” (ennek rövidítése a Fiat) néven jegyzi be a közjegyző tíz nappal később. Őszre kész is az első jármű. „3 1/2 HP” névre hallgat, s inkább hasonlít konfliskocsihoz, mint a mai autókhoz. Hátul a hintaülés alatt elhelyezett kéthengeres kis motorja (679 ccm) alig 4 lóerőt képes leadni. Ezzel óránként 35 kilométeres , „szédületes” sebességgel szállít három személyt, akik egymással szemben ülnek, mint a hintókban volt szokás, öt hónap elteltével nyolc ilyen jármű talált vevőre, de még 1900-ban is csak 26 az újabbakból, amelyek már négyszeres teljesítményre voltak képesek. Az új torinói hóbort azért hamar elterjedt az iparosodó Itáliában. Előkelők különcségéből népszerű sport- és munkaeszközévé vált. A FIAT rászoktatta az olaszokat az autóra, s oly sikeresen, hogy máig bolondulnak érte. A cégalapító Giovanni Agnelli profi üzletembernek bizonyult. A termelés-szervezést a Fordtól leste egy tanulmányúton. 1903-ban már Amerikában is adott el autóiból, lerakatot nyitott Sidney-ben és Ausztriában leányvállalatot. 1907-ben a legendás „Itala” Párizsból Pekingig gurul a saját kerekén, Verne Gyulához méltó vállalkozással, és a népszerűvé váló autóversenyeken a Fiat-ok rendre jól szerepelnek. A titok mégsem ez. Századunk első évtizedében csak Torinóban már 20 autógyártó műhely működött, s egész Olaszországban 61, köztük olyan nevek, mint Lancia, Bugatti, Ferrari vagy az Alfa Romeo. Mégis kevesen maradtak fenn közülük a két háború után, és amelyek mégis, azokat a Fiat rendre bekebelezte. Ma egyedül áll a porondon. Nemzetközi multinacionális cég 150 országban 700 leányvállalattal, 277 ezer alkalmazottal, 45 ezer milliárd líra (32 milliárd dollár) árbevétellel. A titok az az üzletpolitika, amit Giovanni Agnelli, a „szenátor úr” ahogyan később nevezték Mussolinitól kapott (de nem sokra becsült) címe után, már az első évektől tudatosan folytatott: az autógyártás mellett több lábra állítani a vállalkozást A Fiat 1901-ben már gyárt omnibuszt, 1903-ban teherautót, szállító járműveket. 1905- ben kerül ki üzeméből az első hajómotor, 1908-ban az első repülőgépmotor. 1915-től katonai repülőgépeket állít elő, 1917-től vasúti szerelvényeket is. A második világháborút követően a „szenátor úr” után a „tanár úr” Vittorio Valletta foglalja el a torinói FIAT-birodalom komor vezérigazgatói irodáját ő is nagy ipari szervező. Az ötvenes években a FIAT belefog a traktorgyártásba, majd az atomipar következik, a távközlés, mára az űrkutatás. Jelen van ugyanakkor bankokban, az idegenforgalomban, lapkiadó (a torinói La Stampa az övé) és a futball-üzletben is: a feketefehér csíkos Juventus, a legtöbb olasz bajnokságot nyert klub szintén a FIAT-birodalom része. A nagy szerelem azonban máig a gépkocsi. A multinacionális kolosszus üzleti forgalmának felét ma is ez adja. A legendás HAT-modellek — a háború előtt a Topolino, 1955-ben a híres 600-as és 500- as (Valletta is ezzel járt), később a 124-es (amelyik a szovjet Ladák ősanyja), mára a Tipo — hozzátartoznak a gépkocsigyártás történelméhez. A FIAT-ideál következetesen a kiskocsi, az olcsó népautó. 1988-ban 2 millió FIAT- gépkocsit gyártottak és adtak el, ezzel első az európai gyártók között, s övé a piac 15 százaléka. Autókat persze ma már sokfelé gyártanak, s talán jobbakat is mint a FIAT. A torinói birodalom vezetői azonban a gyártás-szervezésben is élenjárnak. Ugyanis nem ugyanaz a dolog egy típust néhány ezer példányban előállítani, vagy néhány százezres nagyságrendben. A robotokkal hegesztett karosszéria-üzem a FIAT-nál 1978-ban valósul meg, elsők között a világon. 1981-ben robotizálják a motorszerelést. S idén avatták fel Cassinóban a világ első teljesen automatizált gépkocsigyártó üzemét. Itt nincs már munkás, csak fehérköpenyes számítógép-szakemberek, akinek felügyelete alatt a számítógép és lézer vezérelte robotok teljesen automatikusan állítják össze, festik és próbálják ki a teljes gépkocsit, naponta 1 800 darabot Számítógép szervezi az alkatrész-beszállítók sok tízezres hadát nemkülönben az eladást — igényekhez szabottan. Giovanni Agnelli, az unoka (az „ügyvéd úr) — aki ma áll a birodalom élén — büszke arra, hogy méltó folytatója a cégalapító nagyapa művének. Valószínűleg nagyobb hatalom összpontosul kezében, mint bármelyik olasz kormányfőnek. A FIAT részvényei ma is felfelé mennek a milánói tőzsdén és jegyzik őket a Wall Streeten is. A FIAT 90 évesen életerősebb, mint valaha, s készülődik az Agnelli-dinasztia negyedik nemzedéke is. Magyar Péter (Róma) — MTI— Panoráma A Szahalin szigeten Hatalmas erdőtűz pusztít a távol-keleti Szahalinon: e sziget területének csaknem egyötödein, 200 ezer hektáron már harmadik hete égnek az erdők. Pusztul az egyedülálló flóra és fauna, súlyos veszteség fenyegeti a ritka lazacféléket, amelyek ivása hamarosan megkezdődik, de a sziget folyóit lángoló tajga övezi. Jelenleg több ezer ember próbálja felvenni a küzdelmet a lángokkal, az ország más részéből is érkezett segítség. Az erőd tűz pontos okai egyelőre nem ismeretesek, de az már most világos, hogy nem a természetet, hanem az emberi hanyagságot kell okolni — úja a Pravda. Jajgat a tajga