Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1880

I. A nemzeti szellem kútforrása­ és annak ápolása. Az emberek minden dolgaikban egymásra utalvak. Nem élhetnek ők vad állatok módjára, elkülönítve egymás­tól. Qui solitudinem amat, aut Deus est, aut fera. Már pe­dig az ember sem egyik, sem másik. Nem élhetnek úgy, hogy egymással mit sem törődve, egyedül induljanak kitű­zött czéljuk felé. Mert így a ezért vagy csak hosszú és ki­tartott küzdelmek után vagy még ezen az áron sem érhetik el. Szüksége van tehát az emberi nemnek arra, hogy léte­síttessenek bizonyos szellemi, összekötő kapcsok, melyek az emberek nagy tömegét külön-külön csoportokban egymás­hoz csatolják, mely csoportok nemzet avagy nép nevezet alatt szerepelnek. Ezen csoportokban ismét nem elkülönít­ve egymástól, hanem hatalmas eszme által összekötve, mű­ködnek az egyesek; vállvetve dolgoznak — mondom — mert egyik a másik nélkül, habár kisebb jelentésű tények­ben is, nagyobb sikert nem eredményezhet. Avagy hol ta­lálunk embert, ki önlelke erejével mások buzdítása és se­gítsége nélkül képes lett volna oly dolgokat teremteni — akár az anyagi, akár a szellemi téren — melyek időn és enyészeten túl is hirdetni fogják nagy nevét, hatalmas, te­remtő szellemét? Ilyen embert nem találhatni, mert csak a társadalomban élő embernek tulajdona és szerencséje az, hogy saját esze, szorgalma és a körülvevő elemek által lé­tetik maga is, a­mit is nagygyá, melyet alkotott. A vadon ős­lakója, a fél vad ember, ki a civilisáció áldásos hatását nélkülözi, ily tettekre nem képes; pedig ő sincs híjában annak, mit észnek, szabad akaratnak nevezünk a mi társa­dalmunkban élő embernél. Csakhogy míg amannál az egyik

Next