Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1892
I. A renaissance és kritikai szellem irodalmunkban. — Első közlemény. — Irodalmunkban a renaissance legerősebben Zrínyi és Gyöngyösi jeles költőinkben mutatta be magát s igy első hódítását a költészet terén mutatta be. A renaissance főczélja az antik, pogány világot összeházasítani a kereszténység szellemével vagyis meleg egyesülést hozni létre a classicismus és romanticismus között. Elülvezetője e nem könnyű munkának az olasz Dante volt A renaissance a politikában és társadalomban, irodalomban s a művészetekben mindenütt újjászületést jelel. A dolgok nyitját és okát keresvén a középkor dogmatismusával szemben megszüli a reformátiót. A középkornak tulmértékben kifejlett kast-rendszerét az absolut monarchia eszméjével győzi le s a minden tekintetben veszedelmes oligarchikus szellem ellenében megtestesíteni törekszik. A pogánykor hagyományait felemeli s beléjök a kereszténység elveinek melegétől áthatott életet lehel. A régi classikus kor alkotásainak obiectivitásába beékeli a subiectivitást, mit leginkább a két, műeposok és idyllek tüntetnek elő. Mindezek praegnans kifejezése úgy Camoens Luziádájában mint Tasso : Giennsaleme liberata-jában láthatók. A művészetben a gothikus színkeverés helyett (polychromia) monochromiát hoz be. A tarka változatosságot s az ebben feltalálható symmetria hiányt egyszerű s egységes szerkesztés váltja fel. A szétforgácsolt, erőtlen alkotás helyébe a massiv plasticitást s az egyszerű fenséget illeszti, szóval egyszerűség és erő a jelszava. A pogány kor Venusa helyébe — ki a „mater saeva cupidinum“ volt — a Bold, szüzet állitá minden női erénynyel és tökélylyel. Ennek szűziessége és életének szentsége felébreszti a női kebelt díszítő erényeket. Venus felszabadítá a szenvedélyeket, Mária az erényeket és mivel szűz és anya volt, mintegy megszentelő a családi életet. i*