Református leánygimnázium, Debrecen, 1931
I. Iskolánk múltja és tagozatai. Tanintézetünk, a debreceni református leánynevelőintézet százados múltra tekint vissza. Alapítási évéül 1825-öt vehetjük, amikor az egyház elhatározza ezen leányiskola felállítását. Néhány évi kísérletezés és fejlődés után, 1830-ban, az egyház által e célra megvásárolt ú. n. Halmágyi-féle házban helyezkedik el az iskola, ugyanazon a telken, melyen intézetünk épületei ma is állanak. A jóhírnévnek örvendő leánynevelő-intézet 1859-ben, majd 1874-ben nyer újabb és újabb szervezetet. 1874-ben Dóczy Gedeont hívja meg a fenntartó az iskola igazgatójául, kivel az iskolának új időszaka kezdődik. Ekkor lesz az intézet nyolcosztályúvá, melyben az idegen nyelvek, a zene és tánc tanítása is figyelemben részesülnek és a vidéki középosztály szívesen küldi ide leánygyermekeit. 1882-ben a nyolc osztály mellé „varróiskolát“ szerveznek, mely 1892-ig működik. A 90-es években „női kereskedelmi iskola“ is van hozzácsatolva, mint az intézet egyik tagozata. 1891—92-ben szervezi a fenntartó egyház, Kiss Albert igazgatótanácsi elnöksége idején a négy alsó osztály fölél felsőbb leányiskolai tagozatot, melynek tanterve fokozatosan lép életbe és néhány év alatt kialakul a teljes nyilvánossági joggal felruházott felsőbb leányiskola. Újabb tagozattal bővül az intézet 1899—1900-ban, mikor a felsőbb leányiskola negyedik osztálya fölé a négyévfolyamú tanítónőképzőintézet szerveztetik, a hatosztályú felsőbb leányiskola épségbenhagyásáva. Mindezen iskolák igazgatója 1908-ig Dóczy Gedeon, kinek nevével a tanintézet annyira összeforrott, hogy az iskolát ma is „Dóczy-intézet“ néven ismerik országszerte, most már hivatalosan is, mert a debreceni református egyház presbitériuma 1344—1928. számú határozatával így óhajtja megörökíteni úgy az intézet első igazgatójának Dóczy Gedeonnak, valamint közoktatásügyünk volt kiváló vezérférfiának dr. Dóczi Imre középiskolai felügyelőnek nevét és emlékezetét is. A felsőbb leányiskolai és tanítóképezdei tagozatok 1908-ban válnak el, külön igazgatással, folytonosan fejlődve és népesedve ; a felsőbb leányiskola négy alsó osz