Debreceni Szemle, 2010 (18. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)

2010 / 1. szám

Tisztelt Olvasóink! Kedves Előfizetők! Az ország pénzügyi nehézségei elérték a Debreceni Szemlét is. Minden erőfeszítésünk ellenére sem vagyunk képesek a folyóiratot az ed­dig megszokott terjedelemben megjelentetni. Számokat kihagyni, vagy még súlyosabb következményként a folyóirat publikálását megszüntetni semmiképpen sem tartottuk elfogadhatónak a sok évtizedes folyóirat ese­tében. A szükséghelyzetben a kuratórium és a szerkesztőbizottság úgy ha­tározott, hogy a 2010. évben is rendszeresen négy alkalommal meg fogjuk jelentetni a Debreceni Szemlét, de az egyes számokat a megszokotthoz képest felényi terjedelemben. Amennyiben a folyóirat anyagi helyzete rendeződik, természetesen visszatérünk a megszokott terjedelemhez. Kérjük és reméljük kedves olvasóink és előfizetőink megértését és további támogatását. Berényi Dénes a kuratórium és szerkesztőbizottság elnöke ifj. Barta János főszerkesztő

Next