Debreczen, 1878. január-június (10. évfolyam, 1-121. szám)
1878-01-29 / 20. szám
1878. X. évfolyam. 20. szám. Kedd, január 29. V K fíSEY - HÁZ FÖLDSZINT A szerkeszt«. ségbe bérmentve küldendők. Előfizethetni helyben : TELENDI K. LAJOS <*h itj. CSÁTHY KÁROLY » könyvkereskedésében s a szerkesztőségnél. — jVm "1 Egyébütt a postahivatalok utján, a m?>----------------------------------------------< <t᧠Helyben és postán küldve: 81 jjjjlg M3§|yll h3 jpp, j&jpjp __ InL H őth«»Abo» petitnorért 5 kr. neiyegui) : minden oergiaiaseri Kínon avar, „Nyílttár**-en megjelenő közlemény athftsAboa petit sora 15 kr. TMi^ÜTD OTkV r—Hinlsted dij; KgV <Wr« 10 fit — kr. Negyed «Svre S frt 50 kr. JflB ÁmT ■ £$! A§|| jS& Mm M& JBW jJjfäS MM JB&& JSl Nagyobb terjedelmü, mint »r latín több Ixbell FŐI évre 5 „ — „ Egyes nzem — „ 10 ,. ^V&^JBSSSmjíísk WHB h Irdetések, alku szerint eleg.hadbb Eltfüzetéal jiénz a minden közlemény : FŐ-PIACZ, Árért. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HÍRLAP. _ w „ _ , _ m _ .. _ /• - 1 .. Néz»KV bérmentetlenül beküldött kéziratok deB»recsEes»-vS<leki ..fiisxetleniesl »arr ko*8»nye. » .«.M k«.«.. u^.«. * 1 iratok sem adatnak vienza. Megjelen hetenkint ötször: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton. *&*>---------------------------------------t& Kasszandra jóslatai. (Hr.) „Old le saruidat, mert e hely, melyen állasz, szent“, hangzott a szózat Mózes felé az égő csipkebokorból. Remegve, megilletődve, s a kegyelet érzelmeitől áthatva olvastuk át a collegnoi levelet, mert azt a legnagyobb magyar, Kossuth Lajos írta. A nemzetek sorsa felett őrködő túlvilági istenségek földi választottait soha sem hallgatták meg a nemzetek sorsát intéző földi hatalmasok. A nagy száműzött maga megmondja, hogy Cassandra szavait gúnyolták Trója bölcsei, de Trója eleste mégis neki adott igazat. Pedig ő szavait tényekkel igazolja : Lengyel után a török, török után Magyarország .... és Ausztria. A nemzet az orosz politika vontató kötelére lett akasztva! Fáj ez Kossuthnak nagyon, kimondhatlanul, mint hazafinak. De szintoly mélyen nyilalt keblébe a szomorúság azon tény láttára, hogy e vontató kötél végébe ép egy hajdani tanítványa, gróf Andrássy Gyula kapaszkodik oly görcsösen bele. Andrássy Gyula vezeti a nemzetet e politika sikamlós lejtőjén, egész a jelen hanyatlás pillanatáig ; most pedig rohamosan fogunk az örvény által nemzeti békénkben felkavartatni, mert a külügyi politika vezércsalnokja annak idején nem kerülte ki a muszka hatalom örvényét. Pedig tehette volna ! Az előjelek szerint az éremnek másik oldalát is figyelembe kellett volna venni. A kormány jó előre értesülve volt Miletics tzelmeiről az alvidéken. Sőt tovább megyünk, nyíltan, a magyar képviselőházban ki lettek ejtve egy nemzetiségi képviselő által e szavak : „Találkozunk Philippinél.“ S a kormányt kivéve, minden magyar ember igen jól tudta, s tudja ma is, hogy e szavak értelme nem volt egyéb, mint hogy szerencsések leendőnk a szláv fajt felszabadító orosz sereget hazánkban láthatni. Nagyon jól voltak a szerb agitátorok informálva ! Tudták, kellett tudniok, mert directe érintkeztek az orosz komitékkal, hogy gróf Andrássy Gyula és Tisza Kálmán csak olyanok, mint dr. Faust volt, midőn eladta lelkét Mephistónak. S mig egyrészről Magyarország azon lakóival, kik magukat a leendő nagy Szlávia szabad fiainak szerették már tekinteni, a rablóhadjárat megindulta előtt, nem lehet megértetni, hogy a kietlen, a fátlan égalj vad harczosait, a kényur, a véreskezű czár nem a czivilizáció terjesztésére, nem a keleti keresztények felszabadítására indította útnak; addig másrészről megfoghatlan együgyűség volt államférfiaink cunctatori politikája. Igen, megfoghatatlan volt, mindaddig, míg nem tudtuk meg, hogy Ausztria-Magyarország kormánya az oroszoknak szövetségese. Csakis Magyarország kormánya ! Hejmert jegyezzék meg odafen az irányadó körökben, hogy a míg negyvennyolczadiki vértanúiról nem feledkezik meg teljesen a nemzet, soha sem fog hazánk népe beleegyezni az orosz szövetségbe. Gondolkodjanak az irányadó körök férfiai egy kissé Kossuth Lajos levele felett, s be fogják látni, hogy igaza van. Ez alkalommal emlékezzenek vissza a galilei szent ember azon mondására: „Nem azért jöttem, hogy rontsak, hanem hogy mentsek.“ A galilei szent ez által csak a szellem felszabadítását hirdette ki, mert belátta nagy esze, hogy vad, czivilizálatlan népeknek lehetetlen valódi szabadságra törekedni. S most ők szegődtek czimboráivá a földkereksége legdurvább, legműveletlenebb népe uralkodójának , ki midőn rablóhadjáratát megindította, a nagy vallásalkotó ama magasztos szavait imigy travesztálva írta zászlajára : „Azért jöttem, hogy jog és igazság ellenére hódítsak, ha kell, kisérjen utamban halál s pusztítás.“ Ez meg is történt. Pia külügyminiszterünk a taposó malom kerekére rá nem lépett volna, ha nemzete politikáját követi; török testvéreink temetetlen holttestei nem borítanák a szőke Dunától Drinápolyig a vérrel áztatott anyaföldet. Mert nem akarjuk oly rövidlátással megvertnek tartani a külpolitikát intéző osztrák külügyért, hogy azt higyje, miszerint a győzelmeiben elbizakodott orosz cár az ő göndör fürtjeinek kedvéért, a Magyarországban lakó szlávokról leveszi atyáskodó kezeit. Talán egy időre, ameddig a török oroszlán által ejtett sebei beleeggednek, nyugodtan fog maradni. Ez idő alatt aláaknázza Magyarországon a talajt, s ha majd alkalmasnak fogja látni az időt, akkor árasztja el a megváltó cár xerxesi hada a magyar alföld rónáit. S akkor fogja belátni gróf Andrássy Gyula utódja, hogy jó lett volna, ha előde hallgat a Cassandra jóslatokra. Nagy visszatetszést keltett a budai munkások körében azon mely a gyűléseket megtiltó miniszteri rendelet. Hanem azért ők mégis gyüléseznek, mert „tudományos előadások“-at rendeznek. S a régi kapcsot ez után tartják fent. Bizony felgondolhatná a kormány, hogy a rémuralom korszakában hiába tilták el Kossuth nagy nevének kimondását, mert mindenki csak azért is ő érte imádkozott. Az érdektelenség. Megdöbbentő az emberre nézve, midőn azt tapasztalja, hogy a közügyek terén mily borzasztó közönyösséggel viseltetik a polgárság a legfontosabb kérdések iránt is. De azért panaszkodnak aztán, ha nem úgy üt ki valami dolog, amint ők akartak. Hogy több oldalra ne tekintsünk : itt volt közelebbről Debreczenben a városi közgyűlési tagok pótválasztása. Péterfia utczában 447 választó van, s Harsányi Sándor 75, Vásári István 78 szavazattal választatott meg. Piacz utczában 433 polgár bít szavazati joggal, és ott V. Szabó Miklós 89, Fráter Imre 81 szavazattal jutott be a képviselő testületbe. Vargautczában mintegy 400 választó van, s 60— 97 szavazat elegendő volt arra nézve, hogy a jelöltek városi képviselők legyenek. Szomorú jelenségnek tartjuk ezt az érdektelenséget. Hát annyira csüggedett volna a polgárság, hogy saját ügyei iránt is közönyös ? A vámügyijavaslat felett tegnap kezdőtett meg a képviselőházban a tárgyalás. Mindenesetre kiváló érdekű leendőz s ismertetni fogjuk. E tárgygyal szakavatottan s behatólag foglalkozik azon felirat, melyet a debreczeni keresk. s iparkamara terjesztett fel az országgyűléshez ; a jeles felirat közlésével azért sietünk. E szép munkálat dr. Király Ferencz tollából eredt. El az autonom vámtarifával! (A debreczeni keresk. s iparkamara felirata az országgyűléshez.' (Folytatás: Legterhesebbek mindenesetre azon vámtételek, melyek a közép és alsóbb néposztály megélhetését nehezítik és ide kell sorolnunk azon pénzügyi vámok legtöbbjét is, mitől a tariffajavaslathoz csatolt indokolás szerint 11 millió forint jövedelmi többlet reméltetik. Az előző évek forgalmi az új tételek számla kimutatásának alapján, s vételével mindez igaz, hogy pontosan kiszámítható, de gyakorlati életből merített tapasztalat szerint nem szenved kétséget, miszerint hazánk elszegényedett közönségénél, hogy többet ne említsünk a kávénak 65, déligyümölcsöknek 65—100, fűszereknek 25—100, petróleumnak 500, rizs és theának 65—75 %-al való vámemelése nem fogja a kincstár jövedelmének emelkedését is jelenteni, hanem e helyett a fogyasztásnak egy minimumra való apadása következtében, az ország nemzetgazdasági, a kincstár pedig pénzügyi tekintetben fog károsodni. Ami a pénzügyi magasvámok ellen felhozható, az természetesen a következményeikben sokkal károsabb magas védvámokra még nagyobb mérvben áll. — Ezek által a nélkülözhetlen szükségleti tárgyak egy nevezetes része drágittatik meg és pedig a nélkül, hogy hazánk fogyasztó közönségére rótt ezen uj adó, mely még a helytelen kiszabásnál fogva az egyenlő teherviselés elvébe is ütközik — saját iparunknak valamely irányban hasznára válhatna. Azt már megszoktuk, hogy az osztrák ipar érdekében minden adandó alkalommal újabb és újabb védelmi kísérletek tétetnek, — de arról is mindannyiszor sajnosan kellett meggyőződnünk, hogy delem daczára épen azon minden megadott vőiparágak fejlődtek ki legkevésbé és igényelnek ma is folytonosan legtöbb áldozatot, miknek gyasztó közönség leginkább érdekében a forolt adóval terhelve, így többek közt a a fonó, szövő és vasipar az osztrák iparoskörök bevallása szerint, még ma sem érte el azon versenyképességet, mely mindannyiszor ígéretképen volt hangoztatva, valahányszor a mértékfeletti védelmet ma mégis ott kezdi el, ahol húsz évvel ezelőtt azzal felhagyott, sőt egy lépéssel az eddigi határokon is túlmegyen, mennyiben a védelem kincstári érdekek tekintetéből oly iparágakra is czéloztatik kiterjesztetni, miknek ezen védelem nem hasznára, de egyenes kárára leend: értjük ez alatt a sertés és egyébb vágó állatokra vetett vámok hatását, a mi előreláthatólag földmivelésünk kárára virágzó sertés és marha hizlalásunk hanyatlásában fog nyilvánulni. De térjünk át a tulajdonképeni védvámok egy közelebbi tárgyára (Vésze kör. Debreczeni Mihálytól, készpénzzel beváltani s e képen rendes tagságdijhátrányaikat törleszteni, ez által pedig pénztárunkat fizetésképessé tenni méltóztassanak. A debreczeni polgári lövésztársulat választmánya nevében és megbízásából Komlóssy Lajos I-ső főlövészmester, mint elnök. Felhívás. (A debreczeni lövölde érdekében.) Miután a nagyerdei lövöldeépület tetejének, tánczterem fölötti része, folyó január hó 23-dikán — minta megtartott alapos és szakértő vizsgálat folytán kiderült, a volt vállalkozó vasúti mérnök vétkes hanyag építkezése következtében, egészen összeomlott, s ezáltal nemcsak a cserépzsindelyben, falakban és párkányzatokban, hanem a faanyagokban is tetemes kár keletkezett: elkerülhetetlenné vált, hogy a debreczeni polgári lövésztársulat jelenleg teljesen üres pénztára, úgy tétessék fizetésképessé, hogy mind a részidőjárás miatt sürgős szükségessé, sőt halaszthatlanná vált újra építkezésnek, főképen a lövölde ismét befizetésének felmerülő költségeit elviselhesse, mind időnként pedig a társulat rendes kiadásait, jelesen az érette áldozatot tett consortium által jogosan követelhető évi törlesztési összeget kellőképen fedezhesse. Teljes tisztelettel kéretnek ennélfogva a társulati t. ez. tagok, hogy akik még idei vagy régibb rendes tagsági díjaikat, vagy alapítványaikat, be nem fizették, most már — tekintetbe vévén a lövésztársulatnak fentebb említett szerencsétlen esemény által történt megkárosodását, s azt, hogy a bajon segíteni pénz nélkül lehetetlen; — a hátrányokról szóló és pénztárnokunk I-fő allövészmester Krekner Manó által kiállított nyugtát, a házról-házra menni utasított egyleti eljáró Kiss András. A debreczeni főiskola tegnap óta gyászol. Egyik volt jeles tanárát, a múlt év nyarán nyugalomba lépett Kiss Andrást veszte el. Még félév előtt a hálás érzületü tanítványok nagy sokasága, örömkönyök kisérte a kedvelt öreget nyugalmi székére. Az egyházkerület sietett tisztességesen jutalmazni az érdemet Akkor még csak az iskolától vált meg, És most itt hagyott mindnyájunkat örökre, Szerető sziveink melege nem hat többé hozzá Lelkünknek hevülését, a mit oly buzgóan segített gyújtani, ő már nem érti meg. Csak áldjuk emlékét! Kiss András született 1808. Panyolán, Szatmármegyében. Már az elemi iskolában, a mit szülőföldén végzett, kitűnt nagyra törő szelleme, s a tudományok iránti hő szeretete. Ezen azért gondos szülei a debreczeni főiskolába hozták a gyermeket s itt végezte el kitűnő sikerrel a gymn., bölcsészeti, jogi és hittanszaki tanfolyamokat. 1832-ben zárta be már akkor is sok dicsőséget aratott tanulói pályáját, s aztán kilépett az életbe, abba a nagy sivatagba, mely bizonytalansága által oly rettegett gyanánt tűnik fel. Ugye „önkéntelen az ember, mindenre születik.“ Kiss András tanárnak született. Iskolai pályája megfutása után a szilágymegyei tasnádi középtanoda vezetésére hivatott meg, s itt működött a szabadságharcz kitöréséig. Ott a köztiszteletet s a polgárok becsülését annyira kiérdemelte s megnyerte, hogy a nemzet életének uj hajnalán Tasnád városa őt a főjegyzői székbe emelte, a hol tisztét közmegelégedésre töltötte be. De a nemzet igazságos ügye megbukván, neki is — mint becsületes magyar embernek — ott kellett hagyni tisztségét, s ezután ügyvédi gyakorlatot folytatott, a mely téren szintén a közbizalom drága koszorúja övezte körül. ■ 1850. őszén a m.-szigeti ref. lyceumba hivatott meg az ó klasszikai irodalom tanárául s itt 3 évig működött. Tanítványainak s a közönségnek osztatlan szeretetét itt is kiérdemelte. Tanári szakképzettsége, műveltsége, jelleme mindinkább szélesebb körben lett ismeretessé, s annyira méltánylá azt a tiszántúli ref. egyházkerület is, hogy a jeles tanerőt 1853-ban a debreczeni főiskola klasszikai irodalmi tanszékére választá meg. Azóta itt él köztünk, velünk. E város lakossága tudja, érzi azt a köztiszteletet, amely e derék férfiút minden oldalról környezé. Nemes lelkének, tudományos képzettségének, áldott jó szívének hatását csak azok érezhették, akik tanítványai valának. Az öreg úr mindig úgy szerette ezeket, mint saját gyermekeit, s ezek is úgy ragaszkodtak hozzá, mint édesapjukhoz. 8 azon kevesek közzé tartozott, kinek a diák pajkosság nem adott gúnynevet. Pedig 24 éve, hogy itt működik. S nemcsak a gymn. osztályokban végezte ő a legszebb sikerrel kötelességét, hanem a jogi tanfolyamon is 14 évig tanítványai szeretetteljes figyelme közt tartott előadásokat. A magyar közjogot, a közigazgatási jogot s a jog- és államtudományok enciklopédiáját adta elő. 1875- ben a vallás és közoktatási miniszter az államvizsgálati bizottság tagjául nevezte ki. A tanügy terén 44 évig lankadatlan kitartással küzdött jeles férfiú haláláról a családi gyászjelentés így hangzik : „A legmélyebb fájdalomtól eltelve tudatjuk felejthetlen jó édes atyánk és apósunknak Kiss András nyug. ref. főiskolai tanárnak f. hó 28-dikán déli 12 órakor végelgyengülés folytán, életének 70-dik évében történt csendes elhunytát. Az elhunytnak földi részei f. hó 30-án azaz szerdán d. u. 3 órakor fognak, előbb a kismester utczai 1383. sz. háznál, majd a ref. nagytemplomban tartandó egyházi szertartás után, a péterfiautezai sirkertbe nem rég elhunyt neje kedves hamvai mellé örök nyugalomra letétetni. Mely végtisztességtételre az elhunytnak kartársait, barátait, volt tanitványait, ismerőseit s az egész, n. é. közönséget bánatos szívvel meghívjuk. Áldás hamvaira! Kiss Zsigmond, nem Szikszay Teréz, gyermekeim Árpád, Malvin és Tibor nevében is. Kiss Albert, Thamássy Károly, fiam Kálmán nevében is, mint az elhunytnak mély gyászba borult gyermekei, veje és unokái.“ Holnap temetjük el a jó öreget. Akit életében annyira szerettünk, bizonyára nagy lesz az iránt részvétünk a halálban is. Isten veled, kedves jó öreg ! Sokat fáradt testednek adjon megérdemelt nyugalmat a föld. Béke poraidnak 1 „Szigligeti Albumot“ adnak ki az elhunyt jeles drámaíró síremléke javára Sümegi Kálmán és Váradi Antal. Munkatársaiul az irodalom legjobbjait nyerték meg. Az albumban Szigligeti Ede arcképén és Rákosi tuskulumának rajzán kívül egész életéről, működéséről s költő munkáinak jellemzéséről nevesebb íróinktól lesznek értekezések. Az albumra néhány nap múlva bocsájtják ki az aláírási felhívást a szerkesztők. Mit csinálnak a törökök ? Midhííttól. A török menekültek érdekében a „Times“ legújabb számában Midhat pasának következő sorai vannak : „Elrémülve a korábbi mészárlások miatt, a muzulmán családok az ellenség közeledtére több mint hatvan kerületből kiköltöztek. A menekültek e tömege a fővárosban és egyéb városokban vannak összezsúfolva, de a később érkezők nem kapván hajlékot, a szabadban vannak elszórva. Egy sürgöny azon értesítést hozza, hogy 25—30.000 lélek — nők, gyermekek s aggok — lézeng a drinály-konstantinápolyi vasút mentében hajlék nélkül, sírva, jajgatva, a legrettenetesb szenvedéseknek kitéve. — Bátor vagyok a következő példát felhozni : A Nisből és Pirotból jött menekültek közt, — kik szörnyű szenvedések közben jutottak el Bazardsikba, volt nyolczvan család, melyek nem kaptak helyet a vasúton. Kétségbeesésükben az öreg emberek, asszonyok és gyermekek feküdtek a sínek közé ; azt akarták, hogy inkább zúzza el őket a mozdony, semhogy így tovább szenvedjenek. Erővel kellett őket a bizonyos halál torkából kiragadni. Ez az egy példa eléggé bizonyítja, mily nagy ott az inség.“ Szatmár megye területén az 1878. évi fősorozás a következőleg fog megtartóztatni: február 15—19-ig a m.-szálkái sorozó kerületben ; 21—24-ig a fehérgyarmati és krassói kerületben ; 26—28-ig az erdődi kerületben ; márczius 3—6-ig a csengeri kerületben ; 8—Ildikóig a szatmári kerületben; 13—17-ig a sárközujlaki kerületben ; 19—23-ig a n-bányai kerületben ; 16—27-éig Nagybánya városában ; 29—31-ig Felső-Bányán; április 1—6-ig a nagy-somkuti és nagy-károlyi kerületben. Az egészséges nép. Nem vers, de igaz. — Ha valaki azt mondaná, mint az egykori franczia király a vele találkozó „Van-e minden vasárnap tyuk a parasztnak , fazékban?“ arczul ütnek, mert hogyan lehet föltételezni nálunk a tyuk — s ezzel az egészséghiányt?! Ily kezdetleges életért szenvedje az arczulcsapást mindenki, habár király is. Mert mi egészséges nép vagyunk ! Sok egészséges nép van a világon, de a nép feje, az uralkodó, a király bizonyára legegészségesebb. Ha a fő beteg, vége mindennek ! A hal is fejétől büdösödik a nép első embere, tehát a nép közül A király a való. Mi volt előbb ? Nép-e vagy király ? ! Király, te essentiája a népnek, légy egészséges, akkor a nép sem lesz beteg . De még a királyok is meghalnak ! „Em Frangepán Kristófné. Történeti beszély. Irta Könyves Tóth Kálmán. (Folytatás: III A régvárt est lomha léptekkel elérkezett, Az ég is kedvezett az áldozatra kész nőnek. Sötét felhő takarta el a holdat és a csillagtábort. A tenger nyugodt volt, habjai elsimultak, mintha szintén aludni szeretnének. A kiszemelt tanácsnok belépett Framgepánnéhoz. Most nem volt álca arcán. A nő visszaborzadt az alaktól. A sápadt arcról két fekete szem lövelte rá csaknem égető sugarait, s az asszonyhoz lépve, suttogva kérdezé : „Mit gondolsz, mennyi lehet az a kincs ?“ E kérdésre egy újabb eszme villant meg az ifjú nő agyában. Éles szeme mélyen bepillantott e sötét ember fekete lelkületébe. Elhatározó, ez alkalmat megragadni s még halkabban suttogd: „Nemes lovag! e kincsnek árán megvehetnék a gazdag Velencét s csak tőled függne, hogy osztozásra ne kerüljön a dolog, de engem talán nem zárnál ki ?“ A tanácsnok szemeiben pokoli tűz égett s ördögi mosollyal folytatá: „megértettük egymást, a kincs csak kettőnké legyen. Hajóm föl van szerelve s ha a titkot kicsalhatjuk, utitársad leszek, ha nem, készülj a halálra. Induljunk! Még egyet, jelszavunk: „Frangepán.“ Hajómon kék lámpa ég, erről fölismerhetjük, a börtönből visszajövet egyenest oda tartunk. Gondoskodtam jó eleve, hogy munkánkban senki se háborgasson s nézd e tőrt, hideg vasa megfagyasztja a forró vért.“ Borzadály futotta át a remegő nőt, midőn e szörnyeteg kezét nyujtá neki s a földalatti folyosókon keresztül vezette. A mint egy-egy cseppviz leesett a márványkövezetre, a szegény nő szive mindannyiszor egyet dobbant s a folytó, büzhödt lég csaknem elszéditette; de azért szeretettől lelkesítve, erős léptekkel ment kisérője mellett. Végre elértek egy roppant vasajtóhoz. A tanácsnok kihúzta zsebéből a rozsdás kulcsot s az nyikorogva fordult kétszer a zárban. Tolvajlámpáját körüljártatta s miután meggyőződött arról, hogy itt nincs élő egyén, kinyitá az ajtót. A folyáson is rekedt volt a jég, de az innen kitóduló áramlathoz üdének volt mondható. A nő szeme megszokván a sötétséget, továbbá azért, mert a lámpa sugara egyenesen a szalmaágyra vetődött, észrevette mindjárt szerencsétlen férjét. De az nem látott semit sem, csak a hangot hallhatta, s midőn az első zörej érinté füleit, fölemelkedett a rodhadt fekhelyről, bágyadt hangon szólalt meg: „hálistennek ! eljött hát az én órám is, rég várlak hóhér, végezd gyorsan, elkészültem a halálra !“ A tanácsnok közelebb lépett hozzá s a lehető legnyájasabb hangon szakítá félbe: „Nem úgy, hős magyar, te nem érdemelsz halált, ütött szabadságod órája, meglátod szép hazád bérceit, ősi kastélyodat, ölelni fogod reád váró bü nődet, ha közlöd mi velünk ama titkos utat, mely a rejtett kincstárhoz vezet.“ Frangepán fölveté szemeit; a pereznyi reménysugár eltűnt előle, irtózva halmozott kérdést kérdésre, hogy honnan tudhatták meg a velencések az ő gondosan őrzött titkát, mit é s csak neje ismert. Ekkor megszólalt a nő, ki eddig mindig olaszul beszélt, a velencés előtt érthetlen magyar nyelven: „bátorság, Kristóf, el ne áruld magadat!“ A velencés e szavakra fenyegetőleg fordult meg, s tőrét kivonva hüvelyéből, ordítva kérdezé : „mit szóltál ez embernek ?“ A nő szintett nyugalommal így válaszol: „Mit szóltam ? kérdezd meg őt magát, gyűlölt testvérem hadd feleljen maga. Szólj Frangepán Kristóf, kit én lelkem mélyéből megvetek. Kényszerülek, hogy felelj !“ Frangepán mindent megértett, nejének átható tekintete reá volt függesztve s a mély gyűlölet szólott a hangból, de oly végetlen szeretet lángolt a szemből. Nem tudta, hogy miként, de érezte, hogy neje az ő szabadításán törekszik, annálfogva így válaszolt: „Nemes ur ! ha titkomat nyilvánossá teszem óriási vagyont vesztek el, és hogyan lehetek én biztos a felől, hogy szabadságomat visszanyerhetem, hiszen gyűlölt testvérem árult el engemet s alig hiszem, hogy a haláltól megmentsen.“ A tanácsnok már kezdett remélni, s édeskés hangon biztatólag szólt: „Ne félj semmitől, hős vitéz, nővéred is csak javadat akarja . . . . csak add elő a kincstár tervrajzát, három nap múlva mehetsz bátran utadon.“ A nő odalépett Frangepánhoz, megfogta kezét s így szólt: „Mit érsz a kincseset, ha fejedbe kerül eltitkolása. Add át azt nekünk s fejed megmarad. Ugye, itt tartod bevarrva öltönyödben ?“ (Folyt, köv.)