Debreczeni Ujság, 1929. október (33. évfolyam, 221-247. szám)
1929-10-01 / 221. szám
t BVMH Teljes sikerrel járt a rakéta repülőgép bemutatója (A Debreceni Újság tudósítójától) . A frankfurti repülőtéren Opel Frigyes ma rakétarepülőgéppel repülési kísérletet végzett. A repülőgép egyfedelű, kormányszerkezete a motornélkülirepülőgépéhez hasonlóan, szabadon van elhelyezve. A repülőgép vége lövedékhez hasonlít s ott van elhelyezve a rrakéta. Indulási szánról indult a repülőgép, mikor egy pár métert a rakétát felrobbantották s a gép a magasba emelkedett és széles ívben megkerülte a repülőteret. A repülőgép mintegy ötven méter magasságban körülbelül tíz kilométernyi utat tett meg, majd meredek repüléssel ereszkedett le a föld felé és simán szállott le, haladt. DEBRECENI ÚJSÁG A cseh állam I. Tuka-perben csatát vesztett az autonomista mozgalommal szemben Tuka Béla nagyhatású bezéde . Szombaton hirdetnek ítéletet A Tuka-per mai tárgyalásának szenzációja . Tuka védőbeszéde volt. A politikaipörökben mindig irányok és elvek küzdenek egymással. — kezdte Tuka beszédét a hallgatóság feszült érdeklődése mellett. — Engem úgy tüntetnek fel, mintha a magyar irredenta érdekében dolgoztam volna. Ezzel szemben Hlinak a srót nemzet Hérosza, kijelentette, hogy nem én ülök a vádlottak padján, hanem az autonomista mozgalom. — Az autnómiáról azt mondják, —folytatja Tuka, — hogy revizionista, integrista, irredenta és a „Nem, néni soha!“ jelszavával dolgozik. Igenis, mi revizionisták vagyunk, de tót revizionisták. Itt akarunkélni ennek az államnak a keretében. Integristák vagyunk a tót kenyér, a tót nyelv és a ■katolikus vallás integritásai. .Irredenták vagyunk, mert meg akarjuk szüntetni azt a tót átkot, hogy mi alárendelt emberek vagyunk és nem lehetünk ennek az államnak alkotó részei. Ezzel a perrel már meg is kezdődött a revízió és Hlinka új jelszót adott ki az autonomista mozgalomnak. Ez a per az autonomista-ellenes tábor nagy máméi csatája. Az offenzívát az ellenfél már elvesztette, az autonómia új jelszavát nem sikerült elbukhatni. — Ha más párthoz csatlakoztam volna, akkor ma én nagy államférfi vagyok, de így nyolc évi állandó küzködés volt az osztályrészem és most egy kis szürke szoba jutott nekem a törvényszéki fogház második emeletén. A hazaárulás vádja nem, állja meg helyét. Hazaáruló rém áll ilyen felemelt fővel a bíróság előtt. Igazságot, ítéletet kérek. A nagy hatást keltő beszéd után az elnök szünetet rendelt el. Az ítéletet wilben valószínűség szerint szombaton hirdettek ki. • Éles ellenzéki beszédek is heves tüntetések zavarták az angol munkáspárt nagy kongresszusát A hindu nacionalisták ez angol munkáskermény indiai rémuralma elen Ma délelőtt kezdődött Bringhstoneban a munkáspárt évi konferenciája, közel ezer kiküldött résztvételével. A kormánynak majdnem összes tagja az elnöki emelvényen foglalt helyet, Shnowden kincstári kancellár, miniszterelnökhelyettes kivételével, aki valószínűleg csütörtökön beszél a konferencián. A gyűlésterem bejáratánál detektívek igazoltattak mindenkit, esetleges kommunista tüntetések megakadályozására. Ez óvintézkedések ellenére sikerült egy kommunistának bejutni a terembe s alighogy megkezdődött a gyűlés, a kommunista ordítozni kezdett s állandóan ezt kiabálta: Bocsássák szabadon a lecruti összeesküvőket és a kommunista bányászokat! Le ezzel a rothadt szocialista kormánnyal!... A tüntetőt teremszolgák vezették ki. A közönség soraiban feltűnt Anna Besant hindu nő vastag arany hímzésű palástjában, aki egy hindu férfivel együtt a terem bejárata előtt röpiratokat osztogatott, amelyben a leghevesebben ostorozta az angol imperialista Labour-kormány indiai rémuralmát. Ezután a közlekedésügyi miniszter, a konferencia elnöke beszédében behatóan méltatta a munkáspárt választási győzelmét. Alig fejezte be a miniszter beszédét, Maxton a független munkáspárt elnöke azt fejtegette, hogy a munkabérek állandóan csökkennek. Ez a folyamat a szocialista kormányzat alatt sem szűnt meg. Épen a munkáspárti kormány uralomra jutása alatt szállította le egy bízott .?V 'fi BOR olcsó árai: , Borok: Vámospércsi 1 liter . . Csanak János vadasi ezerjó Kecskeméti rizling 1 liter . Tokaji konyak hétdecis Azonnal házhoz szállítjuk P P P P —.72 — 84 1.08 4.— Kossu!h-u. 7 Telefon 13-49 Ság a kormány beleegyezésével a gyapjú szövő munkások bérét. Elnök: De nem a kormány képviseletében. Muxton: (remikivitt indulatosan és az asztalt verve) Igenis, a kormány nevében. Sem a kormány, sem . munkáspárt nem mentette meg a munkásokat a bérleszállítástól. Ezután a független munkáspárt több szónoka beszélt, akik állandóan támadták a külügyminisztert. Az Evenibgs Nov jelentése szerint egy moszkvai kommunista futárnak sikerült belopóznia a tanácsterembe és ott jegyzeteket készíteni az összes beszédekről, amelyeket állítólag Moszkvába küldenek. s 29 október 1 I Cipőt, harisnyát | | ■RBBaHBBBBBeaaaasaBEBaSBflBaBBaBa ■ legolcsóbban, legjobban vehet iBenyáts Emil i B w gg a osiaeteisä«rwBSi»aBEHiiaB«tsesssQBQiitaBRRai0K g a u \ áruházában \ a m ■ Debrecen, Tisza-palota. ■ Hiadape&tre jön u g^örög: miniszterelnök' Budapest, szeptember 30. Érdekes vendége lesz legközelebb a magyar fővárosnak. Budapestre érkezik ugyanis Venizelosz görög miniszterelnök. Érkezését már hivatalosan is bejelenettték. A görög miniszterelnök nagy kísérettel jön Budapestre és számára, valamint kísérete részére az egyik dunaparti Szállodában kilenc szobát foglaltak le- A lakásrendelés úgy szólt, hogy a görög miniszterelnök október 4-én vagy 5-én, tehát csütörtökön vagy pénteken lesz Budapesten. igyult a táncterem egy békéscsabai szüreti mulatságon Békéscsaba, szeptember 60. Vasárnap este az egyik külsőségi vendéglőben szüreti mulatságot rendeztek. A táncterem petróleum lámpája a szünetben leszakadt s a padlón szétfolyó petróleum nagy lánggal kezdett égni. A teremben sétáló 40—50 pár az ablakokon, és az ajtókon át rémülten menekült a szabadba. A petróleum felgyújtotta a padlózatot és a mennyezetet, de szerencsére a mulatságon résztvevők közül senki sem sérült meg. A tüzet a kivonult tűzoltóság nehéz munka után folytatta el. Megfojtotta a kisfiát és öngyilkos lett egy zavarodott elméjű szolnoki apa A cigányasszony azt jósolta, hogy elhalt felesége a menyországban várja a fiával együtt Szolnok, szeptember 30. Rejtélyes gyilkosság és öngyilkosság tartja izgalomban Szolnok kö-özönségét. Agócs Károly fütóházi munkás szombaton éjjel megfojtotta 11 éves Károly nevű fiát, azután pedig öngyilkossági kísérletet követett el, beretvával elvágta a nyakát. Agócs leánya nagynénjével és Szűcs József szobafestővel éjfél után tért haza a tánciskolából. A lakás előtt felkiáltott a leány: — Nézze, Józsi, valaki fekszik a ház előtt. Szűcs József közelebb lépett a kapu előtt fekvő emberhez és ijedten ismerte meg benne a leány édesapját. Még nagyobb volt a rémülete, amikor észrevette, hogy Agócs Károly nyakából szivárog a vér és egy borotva fekszik mellette. Mentőkért telefonáltak, majd felrohanták a szobába. Itt újabb szörnyű látvány tárult elébük. A kis Károly halottsárga arccal, mereven, holtan feküdt az ágyban, vékony nyakán a halálos szorítások szederjes nyomaival. A mentők nyomban kórházba szállították az életveszélyesen sérült Agócsot, akit még az éjjel it megoperáltak s lehetséges, hogy megmentik az életét. A rokonok és szomszédok elmondták, hogy Agócs, aki azelőtt vidám kedélyű ember volt, az utóbbi időben egyre jobban kerülte az embereket. Sokat foglalkozott a túlvilági élettel és nemrégiben felkeresett egy cigányasszonyt, akitől azt kérdezte, hogy mit csinál elhalt felesége a túlvilágon. A cigányasszony azt felelte, hogy a meghalt asszony jól érzi magát a mennyországban, csak nagyon egyedül van, szeretné maga körül látni az urát, meg a gyermekeit. A cigányasszonynál tett látogatása óta nyugtalan és ideges tett Agócs Károly, úgy látszik, hogy a cigányasszony jóslása megzavarta az elméjét és pillanatnyi elmezavarában követte el a gyilkosságot és öngyilkosságot. »■«■■■■■■■■•■■■■■■■■■■■■■a Terjessze a sebreteni insist