Debreczeni Ujság, 1941. november (45. évfolyam, 273. szám)

1941-11-30 / 273. szám

kor az"arcvonalboa küzd­ő " katonák aránylag még rendes ellátást kap­nak, a gyárakban dolgozó munká­sok gyakran a hét három-négy nap­ján teljesen kenyér nélkül marad­nak. Az első finn vonalakban napok óta világos nappal is erős robbaná­sokat hallanak Szentpétervár irá­nyából. Szakértők szerint a város­ban megkezdték Sztálin rombolási tervének végrehajtását, mert úgy­látszik már a szovjet vezetők is biz­tosra veszik, hogy a várost nem le­het sokáig tartani. MEGHIÚSÍTOTT SZOVJET KITÖRÉSI KÍSÉRLET Berlin, november 21. (Német TI) A bolsevisták kísérletei, hogy egyes helyeken ellentámadásokkal tehermentesítsék a középső arcvo­­nalon a német nyomást, pénteken, mint előző napokban meghiúsultak a német elhárító tűzben. Míg a né­met csapatok a középső arcvonal­szakasz néhány pontján áttörték a szovjet erők védelmi állásait, más írnotok­on az ellentámadások szétve­résével gyöngítették a bolsevisták ruh­eierőit. Ezekben a harcokban, amelyek nagyon makacsok és heve­rek voltak, a szovjet csapatok igen nagy ember és anyagveszteséget szenvedtek. Csupán egy német had­osztály vonalai előtt november hó 26-án 700 szovjet katona maradt holtan. A bolsevisták támadásai a szomszédos hadosztály területén ha­sonlóképen nem jutott előre a né­met gyalogság és tüzérség összpon­tosított tüzelése következtében. Berlin, november 29. Mint a Né­met TI katonai helyről értesül, a német gyalogsági és tüzérségi tűz­ben összeomlottak a leniniégre zárt bolsevisták 27-én indított kitö­rési kísérletei, amelyet gumicsóna­kokkal a gyengén befagyott Néván keresztül igyekeztek végrehajtana". Rövid idő alatt megtisztították a fo­lyó partjait. Csak egy csónak jutott át a Néván 8 szovjet katonával, miután azok fehér kendő lobogta­­tásával jelezték, hogy megadják magukat, a bolsevit­okat elfogták s rövid kihallgatás után kiderült, hogy a bolsevista zászlóaljparancs­­n­ok került német kézre. Vallomása szerint 400 katonával azt a megbí­zást kapta, hogy száz csónakkal és tutajjal keljen át a Néván és a né­met csaaatok által megszállt parton alakítson hídfőállást. Miután a vál­lalkozás csúfos kudarc ki­fulladt, Angorafonal színes, nagy választékban kapható Túrán angoranyúltenyészetnél, Csapó­ utca 28 Tutoón és fatfuutti­­uitiittkge&sélyek­ éck&zUk Petrik Károly női és férfi divatfizletében Szent Anna­ utca 5. férfi puUovecek, hU diueUMuotk, gyernek, vzvetteAck, filca&ól és utoaMf&eövetek, is U&vzá­­llalók Hotyt vátasztéUfaH OEBRECZENl UJSAO— HA30UK7UD 1941 povember SO. vi's'‘rna" úgy határozott, hogy önként meg­adta magát a­z ellenségnek, mert Róma, november­ 29. (MTI) A Lavoro Fascists Ofi jelentése sze­rint­ a „Sztálin“ repülőgép-anya­hajó hír szerint a Fekete tengeren elsülyedt. Berlin, november 29. Mint a Né­met TI értesül, egy német, gyalogos hadosztály november 27-én a keleti arcvonal északi szakaszán egy szov­jet támadás visszaverését követő támadással elfoglalt egy fontos helységet Berlin, november 29. (Német TT) A Termetek által megszállott Klím különben visszatérésük után az ez­­r­ed parancsnoka agyonlövette volna. A városnak a hadműveletekkel kap­csolatban jelentősége van, mert kb. a felerészén feloszik annak a nagy útnak, amely Moszkvából Kalininbe és innen Novgorodon át Leningrád­­ba vezet. Klím 99 km­-nyi távolság­ra van Moszkva központjától. 25­0 km-el közelebb fekszik Moszkvá-I­hoz Szam­ecsnogorszki, amely egy idő óta szintén német kézen van. Kb. 15 km-el tovább Kelnin irá­nyáiban terül el a nagy duzzasztó medence a Volgánál­ (MTI) Elsüllyedt a „Sztalir” rejtü­l”gép-anyah­ajó Német jelentés a rosztovi eseményekről Berlin, november 29. A véderő je­lentésének kiegészítéséül a Német TI a következőkről értesül: Mialatt a német csapatok Moszkva elleni támadásai tovább haladnak előre. Szovjet részről Rosztov mellett és a Donee kanyarban összpontosítot­ták csapataikat, hogy kíméletlenül ellentámadásra hajszolják őket.­­ Abból az elvből indulnak ki, hogy az emberek tömeges feláldozása nem számít, ha bármiféle sikert, ha mindjárt látszatsikert is érnek el. De törekvésükben odáig mentek, hogy a nemzetközi joggal ellentét­ben Rosztov lakosságát a német csapatok háta mögött harcra uszít­ják. Ez a nemzetközi jogba ütköző harci modor vezette arra, hogy Rosztov megszálló csapata paran­csot kapott Rosztov tulajdonképeni városi területének kiürítésére. E ki­ürítéssel megteremtik a lehetőségét annak, hogy Rosztov lakosságát a nemzetközi jog által megállapított korlátok közé szorítsák. Lehetséges, hogy a bolsevisták most azt fogják jelenteni, hogy visszafoglalták Rosztov­ot. Erről szó sem lehet, csupán né­met vezetés tervszerű, rendszabá­lyáról van szó, hogy a nemzetközi­­ hadijognak megfelelő érvényt sze­rezzenek. Észak-Afrikában német és olasz csaaatok összpont­ított terv­szerűen vezetett támadásban van­nak nagyobb brit erők ellen, ame­lyek délkelet felől Tobruk felé előre törtek. (MTI) FELLÁZADT TÖBB SZOVJET HAJÓ LEGÉNYSÉGE Szófia, november 29. (Stefani) A lapok Istanbul­on át érkezett szov­jetoroszországi cikkeket közölnek, amely szerint a Fekete tengeri szovjetorosz flotta több hadihajójá­nak legénysége fellázadt. (MTT) Eának igazi oka aba­n keresendő, hogy Brazília húzódozott a területén épülő 12 USA légi támaszpontnak amerikai erők által való megszállá­sát engedélyezni. Ezért aztán az Egyesült Államok csapatait egy Brazíliával szomszédos területen he­lyezte el. (MTI) HULL NEM HISZI, HOGY VISZONTLÁTJA A JAPÁN DIPLOMATÁKAT Boston, november 29. (Német TT) A newyorki rádió pénteken angol nyelven a következő jelentést kö­zölte •• Cordell Hull a japán megbizotttak­kal folytatott félórás megbeszélése után kijelentette : „Nem bízom abban, hogy viszont­látom őket." (MTI) Órát, ékszert, ezüstneműt bizalommal vásároljon Sretter János ' ‘■'■■’•''•­ '•'■I, Patthy­ány-utca II. szám. Az USI tiltakozása egy GPU gyilkosság miatt Adana, november 29. (Német TI)) Mint megbízható helyről közlik, He­­arst a Lappok kujbisevi képviselője, mintegy tíz nappal ezelőtt a GPU merényletnek áldozata lett. Hír sze­rint az Egyesült Államok erélyes tiltakozást intéztek a szovjet fzor­­mánshoz. (MTI) Newyork, nto­ember 29. (Ném­et TI) Querzon, a Fülöp szigetek elnö­ke a Newyork Timesnek kijelentette, hogy háború esetén a Fülöp szigetek lakossága teljesen védtelen lenne. A légoltalmi óvóhelyek hiánya miatt minden valószínűség szerint ezrek­nek kellene meghalniuk. Ha a hábo­rú két hónappal ezelőtt tört volna ki, éhínséget okozott volna. Ma tüze­lőanyag és benzin nélkül találná a Fillöp szigeteket. Az Egyesült Álla­mok imperialistái a Fillop szigetek védelmére vonatkozólag minden in­tézkedést megakadályoztak, hogy az­tán a függetlenség óvásának alapjá­ul a Fülöp szigetek felkészetlensé­­­gét nevezzék meg. (MTI) A JAPÁN-AMERIKAI FESZÜLT­SÉG EGYRE FOKOZÓDIK Newyork, november 29. (Stefani) A lapok Rooseveltnek a sajtóértekez­leten hangoztatott kijelentései alap­ján hangsúlyozzák, hogy a japán­amerikai feszültség fokozódott. . A Newyork Tribune szerint Roosevelt elvetette a megegyezés minden le­hetőségét. (MTI) Newyork, november 29. (Német TI) Az Egyesült Államok és J Japén között uralkodó feszültség a new­­yorki sajtó legfőbb tárgya. A New­york Times kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó Ja­ltán további távalkeleti támadásait eltűrni és azt jelenti Washingtonból, hogy a Csendes óceáni rendezésre való reménység már elenyészően ki­csi. A Newyork Herald Tribune ki­fejezésre juttatja, hogy a válság el­érte tetőpontját és a háború újra kö­zelebb jött. (MTI) CHUNKING MEGEGYEZÉST KERES JAPÁNNAL. ! Newyork november 29, (Német TI) ■ Gunniaon, a North American New- I «poper Miance OunMngbóJ Mani­ lába visszatért tudósítója kijelenti, hogy most már közölni tudja az Egye­sült Államok Japánnal folyó tárgya­lásaiban kimutatott­ makacsságnak okait. Ez a makacsság Csang-Kai- Seknek Roosevelthez intézett éles jegyzékére, vezethető vissza, amely­ben teljesen az USA segélyt köve­telve azzal fenyegetődzik, hogy Csunking megegyezést keres Japán­ Elegáns utikiílök tervziázták, aktatáskák, m­onikudcétvéterek Tóthfalussynál VjLoc­u. bo, is 16 nap. Csang-Kai-Sek azzal alapozta meg ezt a követelését, hogy a csun­­kingi tisztviselők belejáratak a há­borúiba és Japánnal történő meg­egyezésre törekszenek. (MTI) Tokió, november 29. (Német TI) Hivatalos körök azzal a hírrel kap­csolatosan, amely szerint az Egyesült Államok elhatározták, hogy légi őr­járatot szerveznek a burmai út fe­lett, kijelentik, hogy egy olyan intéz­kedést közvetlen ellenséges cseleke­detnek és az ABCD hatalmak részé­ről kihívó fegyveres támadásnak kel­lene minősíteni. (MTI) Newyork, november 29. (Német TI) Pearson és Alen hírmagyarázók sz­erint Holland-Guaima megszálló­Washington, november 29. (NST) Itteni külképviseleti megfigyelők azt a véleményüket hangoztatják, hogy most már befejeződött az Egye­sült Államok és Japán tárgyalásai­nak diplomáciai szakasza. Japánnak választania kell elfogadja-e Hull le­tételeit, amelyek végsőképpen Kína kiürítését jelentik, vagy felkészül a gazdasági háború folytatására. Leg-­­kevésbé sem hiszik, hogy közvetlen következményeképpen háborúra ke­rül azért sor, hanem feltételezik, hogy­ Japán folytatja kínai hóditő­­hed­járatát és elkerül minden össze­ütközést nem kínai csapatokkal. Ez­zel kielégítő lenne a japán tettvágy, amely a hosszas huzavona után oly erős a japán népben. alumíniumból épít rombo­lókat AMERIKA Washington, novembrr 21. A ten­ge­részeti minisztériumo­n kijelen­­tet­­ék, hogy a hajózási hivatal olyan, tervvel foglalkozik, amely szerint alumíniumból építenek rombolókat. Hangoztatják, hogy ez egészen új fordulatot hoz a haditengerészeti építkezések terén. Számítása szerint az újfajta rombolók 52 csomó órán­kénti gyorsa­sággot is elérhetnek. Az évad legnagyobb zenés, nép-­ szerű, szívhód­ítóan dall­amin magyar operett filmje : BOR HERCEG Szilágy, Simor Erzsi, Rajnay Kováts Kató, Makláry, Vízvár,­ Mariska, Greguss és Billesy a főszere­ntséhez. AZ APOLLÓBAN ! Porcellín férőimé* Itt’eH pomlérl kiégett Holykó István porcellánégetti, Kossuth­ utca 60. Vígszínház mozgá­ja 3, 5, 7, 9 órakor, hét­főn utoljára 5, 7, 9 órakor az Izgalmak filmje : A múmia bosszúja Rejtélyes, fantasztikus történet. Fősz.: Türk Foran — Peggy Meran.

Next