Független Magyarország, 1964 (14. évfolyam, 1. szám)
1964-05-31 / 1. szám
zolványt elviszi . . . Érdekes történet? Több annál . . . Domahidy Miklós: — 18 nap alatt írtam meg a forgatókönyvet. A játékot először a Bécsi ünnepi Hetek alatt mutatják be, aztán részt vesz a TV-filmek fesztiválján. Munkám annál inkább nehéz volt, és bizonyos aggodalommal is vállaltam el, mert még soha sem írtam TV-darabot, sőt még csak nem is láttam ilyet. Nagy öröm volt, hogy sikerült, sőt ha hihetek Neubergnek, nagyon jól sikerült. A szerepeket Ulla Jacobson (akit a magyarok is jól ismernek az „Egy nyáron át táncolt” című filmből), Erich Auer, Edith Mill, Tom Krinzinger, Christine Merthan, Hannes Siegl és Anton Duschek játssza. NÉMETH LÁSZLÓ Váratlanul (de talán nem véletlenül) egyszerre két oldalról nyílik lehetőségünk az öszszegező periódusába lépett Németh László alkotói-emberi problémáinak bemérésére: a KORTÁRS februári számában — Interjú és levél cím alatt — az író vall gondjairól és terveiről; az ÚJ ÍRÁS legutóbbi füzetében pedig Rónay György közli jegyzeteit A kísérletező ember című kötetről. A cikkeket tanulmányozva, a következtetések egész zaja röppen fel az olvasóban, hiszen soha ennyire közelről és ennyire tanulságosan nem szemlélhette még egy sajátos író-egyéniség pszichológiai mozgatórugóit. Szokatlan aspektus, valljuk meg, s az utóbbi időszakban mintha teljesen elfeledkeztünk volna róla, de ki tagadhatná, hogy az alkotáslélektan oldaláról is megközelíthető a magyarázatok egy része e sok irányú művész ellentmondásoktól vibráló művéhez. Milyen egyéni tényezők, milyen lelki és fizikai küzdelmek húzódnak meg a leírt sorok mögött? Hogyan befolyásolják magát az alkotást, milyen mértékben erősítik vagy csökkentik a valóság hűt tükrözésének szándékát és megvalósulását? E kérdések korántsem lebecsülendők, különösen Németh László esetében (gyakran igazolta ezt ő maga is), s ha most Rónay György a tisztelet és az aggódás pozíciójából az író mind nyughatatlanabb és koncentráltabb önfegyelmezésének elgondolkoztató kritikájával szolgál, akarva-akaratlanul is arra serkentheti a magyar irodalomtudományt, hogy a továbbiakban bátrabban nyúljon az elemzésnek ehhez az eszközéhez is, hiszen sok, eddig ki nem mondott vagy elrejtett összefüggést tárhat fel vele. LATIN VI. Pál pápa a latin nyelv ápolására új intézetet alapított. Ennek több oka van. Egyik oka az lehet, amit König bíboros mondott el más kapcsolatban a Wort von Warheit-ben. Elmondotta, hogy a zsinat első két ülésszaka, ez a minden fajtából és kultúrából kikerült gyülekezet, értékes tapasztalattal járt. A nehéz tárgyalásokon és vitákon a latin megállta a tűzpróbát. Sokkal nehezebb lett lett volna, ha a zsinati vitákat már kezdettől fogva a különböző világnyelveken, szimultán fordításokkal folytatták volna. Hiányzott volna a terminológiai pontosság és számos félreértés keletkezett volna már csak azért is, mert a hittudományi fogalmak, amelyek évszázados szellemi folyamatokat juttatnak kifejezésre, az egyes nemzeti nyelveken különböző árnyalatúak és más-más színeződésűek. A latintól való húzódozás onnan származik, hogy a latint nem jó módszerekkel tanítják — véli a bíboros —, nem tanítanak latinul beszélni, az egyszerű latin beszédre nem oktatják a tanulókat, holott ebben semmi lehetetlen nincs, sőt ki lehetne terjeszteni olyan nyelvvé, amelyet a hétköznapi érintkezésben is használni lehet. Ha a pápai latin intézetnek elsősorban egyházi jellege van is, a feladata az egyház latinul írt szellemi kincseinek őrzése és hozzáférhetővé tétele, esetleg a latinnak, mint egyházi érintkezési nyelvnek a felelevenítése , alapítását mégis egyetemes jellegűnek tekinthetjük. Latin örökségünkről van szó, amely mindnyájunké, nemcsak az egyházé, nemcsak Európáé, nem pusztán a fehér emberé. Az egész világé. Az antik szellem, amelybe belekapcsolódott a kereszténység éltető árama, mégis csak kultúránk legősibb és legszebb forrásvidékeinek egyike. Toynbee huszonegy nagy kultúráról beszél, amelyek közül ma már csak öt áll fenn, de lassanként ezek különbözőségei is lecsiszolódnak a modern világcivilizáció előterében. Ennek a világcivilizációnak egyik legjellegzetesebb vonása éppen a modern technika, a természettudomány, amely tele van szaknyelvében latin és görög kifejezésekkel, és talán nem volna lehetetlenség a modern életre alkalmazható latin nyelv kifejlesztése a kialakuló egységes világ tudósai számára sem. ÚJ LÁTÓHATÁR új címlappal és az eddiginél tetszetősebb külsővel jelentette meg idei második számát, melynek első cikkét Cs. Szabó László „Magyar költő nyugaton” címmel írta. Cs. Szabó beszámol Illyés Gyula tavaly őszi nyugateurópai látogatásáról, nyomon kíséri a jeles költő minden mozdulatát és részletesen ismerteti nyilatkozatait. Gosztonyi Péter, a Bernben élő fiatal történész „Az ÁVH a magyar forradalomban” című, jól dokumentált tanulmányában a kommunista titkos rendőrségnek a forradalom alatt játszott szerepét elemzi. Sulyok Vince a híres norvég festőről, Edvard Munchról rajzol portrét. Fenyő Miksa ismerteti két könyve megjelenésének történetét, érdekes észrevételeket tesz a kritikáról és méltat egy hazai könvújdonságot. Az Új Látóhatár közli ezen kívül Gömöri György, Keszei István, Lőkkös Antal, Thinsz Géza és Tűz Tamás néhány új költeményét és Sárközi Mátyás novelláját. Dr. Bethlen Pál visszaemlékezik Bethlen István életének utolsó szakaszára és eredeti dokumentumok alapján számol be Bethlen Magyarországon töltött utolsó hónapjairól, a németek 1944. március 19-i bevonulásától egészen a Szovjetunióba való elhurcolásáig. Kibédi Varga Áron áttekinti a tavalyi francia könyvpiac legjobb terméseit, ismertetve a költészet és prózairodalom kimagasló alkotásait. Cs. Szabó László Shakespeare születésének négyszázadik fordulója alkalmából a Tévedések vígjátéka című darabjáról ír. Sárközi Mátyás, Márjás Viktor, Márton László és Kibédi Varga Áron négy új hazai regényt, Timár Máté, Jékely Zoltán, Mesterházi Lajos és Baráth Lajos könyvét ismerteti és bírálja. Az Új Látóhatár kéthavonként jelenik meg 96 oldalon. A kiadóhivatal szívesen küld mutatványszámot. Az Új Látóhatár címe: Steinhauserstr. 35. München 8. Nyugat- Németország.