Független Magyarország, 1965 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1965-03-01 / 1. szám

ahol a többség leszavazná őket, akiknek már van atombombá­juk!) .Mie­goAid középeurópai al országok pártjai különböző változatban és fogalmazásban úgy vélik, hogy jó hatalmon lenni. Tud­ják, hogy kisebbségi helyzetük miatt rá vannak utalva a köz­véleményre, tudják, hogy a bel­ső rendet mégegyszer nem le­het orosz segítséggel biztosítani. Végül: a románok nyíltan, a többiek kevésbé, de tudják, hogy Oroszországból addig re­pülnek Budapestre és Buka­restbe vagy a lengyel állami er­dőkbe, kérni, meggyőzni, meg­beszélni é­s nem ukázokat ad­ni, amíg Oroszország kényes ázsiai határai és ázsiai helyze­te olyan, amilyen­­ ma. Megnyugtató, hogy egyik kö­zépeurópai ország sem lovalta még magát olyan túlzásba, amit az oroszok nem tűrhetnének el. Viszont megnyugtató az is, hogy az adott lehetőségen belül első­sorban Magyarországon, Ká­dár János puritán személye és eddigi politikája­­- az előbb mondottak miatt — helyén van. Az orosz—kínai érdekellentétek létezése és 1956 óta a szovjet A „The Reprter” című po­litikai folyóirat november 19-i számában rendkívül fon­tos megnyilatkozás látott napvilágot. A nagytekintélyű politikai szemle egyik szer­kesztője, George Bailey ke­let-európai szakértő Erdély­ről írt nagyjelentőségű beszá­molót. A „Trouble over Tran­sylvania” írój­a világosan át­tekinthető képet rajzol a ro­galmánok gátlástalan naciona­lizmusáról. Nem lényegtelen, hogy ez az összefoglalás most New Yorkban megjelenhetett a románokról. Ugyanilyen fontosságú, hogy a nagyte­kintélyű publicista őszintén feltárja az erdélyi magyarság helyzetét és elmondja a hely­színen szerzett tapasztalata­iaEj5ss5n i a? io'isLpvpteoay t p — 5i9f19­0 • ^ George Baily nyitott szem­mel járt Romániában, abban az országban, ahol a „körülte­kintő kettős játék és a bizalmas intrikálás nemzeti hagyomány”. A románok voltak Moszkva leg­­hűbb kiszolgálói, amíg arról vezetőség változásával nem vál­toznak át egy héten belül az „új vonalnak” alkalmasabb ke­leteurópai kormányok. Nincs vonal. Talán az is az oka annak, hogy két évtized után a közép­európai lapokban újra lehet ol­vasni a Sztálin parancsára el­felejtett Dunai Unióról, mely­ben a tervezgetések szerint a Monarchia újulna fel: Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia részvé­telével, az egyes tagállamok tel­jes különállásának meghagyá­sával. A nyugateurópai államok tapasztalatai szerint. Maga az a tény, hogy erről komolyan és nyíltan írnak, nem jelentékte­len. Az ideológiák korának egyelő­re befellegzett és a kínaiak tér­képei — orosz területeket ma­gukénak rajzolva —­ a Duna­­völgyében élő (és mint Erdély esete is illusztrálja, igen bo­nyolultan együttélő) népek sorsszerű s gazdasági egymásra­utaltsága s vonzódása erőseb­bek a békeszerződéseknél és a proletárinternacionalizmus áb­rándjánál. NAGY KÁZMÉR volt szó, hogy Erdélyt megsze­rezzék és hatalmuk alá hajt­sák. Mikor pedig a sztálintala­­nítási időszak elkövetkezett, akkor ők orosztalantani kezd­tek. Megszüntették a Gorkij Orosz Tudományos Intézetet, az orosz könyvesboltot, az orosz lapokat és a kötelező orosz nyelvtanítást. Ugyanakkor a kommunista közvetítő szerepét kezdték játszani Moszkva és Peking között — írja Bailey,­­ hogy közben megtisztítsák az utat a maguk sajátos, hagyo­mányos szupernacionalizmusa irányába. Az amerikai új­ságíró ismer­teti az erdélyi kérdés történe­tét, a Transylvánia szerencsét­len népével űzött becstelen já­tékot. Elmondja, hogy Magyar­­ország felosztása után Románia kapta a legnagyobb területet, aminek egy részét aztán 1940- ben Hitler visszaadta Magyar­­országnak, hogy ösztönözze a versengést Magyarország és Ro­mánia közt a nácik kegyeiért, olyan formán, hogy magyar csapatok azért harcoljanak Hit­ler oldalán, hogy Erdély déli ré­szét is megkapják, a románok pedig azért harcoljanak, hogy az északi részt újra visszakap­ják. A Szovjetunió a játékot úgy folytatta, hogy helyreállította a trianoni határt, arra számítva, hogy ez feledteti Beszarábia és Bukovina bekebelezését. Erdélyben él Európa legna­gyobb népességű kisebbsége, 1.700.000 lélek, — írja a cikk. — Ebből több mint félmillió esik a határsávra, amely nem is er­délyi terület, hanem az úgyne­vezett „Partium”, melynek visz­­szaadását régebben, még a leg­­sovénebb román felfogás sem ellenezte. A másik nagy tömb a Székelyföld népe. Ez a terület lett volna a központja annak a szemléltető oktatásnak, melyet Moszkva a proletár nemzetközi­ségnek készített elő. A marxi- leniai önrendelkezés azonban csak a papíron maradt meg. A szovjet autonóm területek min­tájára létrehozott Autonóm Magyar Terület önállóságát a kommunista román állam sem­misítette meg. A románok soha, egy pillanat­ra sem távolodtak el nemzeti céljaiktól, azaz az erdélyi ma­gyarság elnyomásától. Az 1956- os forradalom után azonban ez az óvatos románosítás bátorí­tást kapott. Erről így ír George Bailey: Visszatekintve nyilvánvaló, hogy az 1956 őszi magyar for­radalom fordulópontot jelentett az európai kommunizmus irány­zatában. A magyarok mint fő­­bűnösök megerősítése a Szovjet­unió szemében klasszikus lehe­tőséget nyújtott a Román Kom­munista Pártnak arra, hogy be­bizonyítsa lojalitását a Szov­jetunió iránt. A román kom­munisták abban a helyzetben voltak, hogy jelentős szolgála­tot tehessenek a Szovjetunió­nak, a vendéglátó szerepét játsz­va Nagy Imre, Maléter Pál és a forradalom más vezetőinek hosszú fogvatartása idején, az azt követő kivégzésükig és ez tehermentesítette az oroszokat ezeknek a foglyoknak a Szov­jetunióba való deportálásának (kényes) terhe alól. Megse­gíthették a Szovjetuniót Ma­gyarországon is azzal, hogy magyarul tudó titkosrendőröket küldtek Budapestre és vidékre, hogy felerősítsék a megtizedelt és teljesen demoralizált magyar Államvédelmi Hatóságot. Ugyanakkor a magyar forra­dalom riadalmat keltett a ro- -iá födönoki sA .ne* SB .O'1 A POKOL TORNÁCÁN !?Í1! 4 • F. M. 1965. III.

Next