Független Magyarország, 1965 (15. évfolyam, 1-10. szám)
1965-03-01 / 1. szám
Churchill halála Középeurópa és Magyarország vesztesége is. Már az első világháború után a század legnagyobb tragédiájának tartotta a párizsi csonkaországokat létesítő békeszerződéseket és a Duna völgyében keletkezett mesterséges állapotot. Korszerű formában, államformára való tekintet nélkül a dunai államok unióját tartotta szükségesnek, a nagyobb európai szövetségen, vagy Európai Egyesült Államokon belül. Ismeretes, hogy az 1944-es moszkvai, majd 1945 eleji jaltai tárgyalásokon sajnos egyedül képviselte Roosevelt és Sztálin ellenében Európa közös érdekét, a dunai országok függetlenségének biztosítását. Nem a magyarok és lengyelek iránti rokonszenv, hanem Anglia érdeke vezette, ami természetes. Ami kevébé az, hogy Angliában ritkaságszámba ment mindig az olyan államférfi, aki ilyen távlatban is látta, mit kellene tennie az angol kormánynak. Hatalmas emlékirataiban két magyar, a világháborúk végén szerepelt miniszterelnökről emlékezett meg. Az 1918-ban meggyilkolt Tisza Istvánról, aki Churchill szerint: ......az erő megtestesülése, tisztán látó férfi volt” és az 1941-ben öngyilkosságba menekült Teleki Pálról, akiről azt írta, hogy: „Neve tisztán áll a történelem előtt”. Teleki temetésekor, légiriadó mellett, koszorút küldött Budapestre, ahol az angol gépnek sikerült a Kerepesi temető fölött kidobnia az angol virágokat, amelyek késői rokonai most az angol télben Churchill sírját borotjáknak. Egy egéz nép élniakarásának jelképe volt az az oroszlános híd, egy olyan korban, amikor „nem volt remény már, csak emlékezet” és egyben az emberi egyenlőség jelképe is volt a híd, hiszen, — mint már az iskolában tanultuk — „a hidvám szedése ütötte az első rést a nemesi előjogon, az adómentességen”. Az emberi egyenlőség és a magyar szabadság kettős pillérére emelte a nemes gróf azt a hidat, mint ahogy másra nem is lehet valóban tartósat és maradandót építeni Magyarországon. Nem csoda, hogy annyi költő itt lelkes, mondhatnék szerelmes verset arról a hídról. Úgy tudom, Arany János kezdte meg a sort és m j JELENKOR 2 Magyar vonatkozású az az angol hir is, miszerint az uj kormány két közgazdasági szakértője Káldor Miklós cambridgei és Balogh Tamás oxfordi professzor. Első tanácsaik hatására az angol font és az államháztartás fizetőképessége megingott. Mindkét professzor világhírű művelője a közgazdaság tudományának, évtizedek óta tanítanak a legjobb nevű angol egyetemeken, s „hirhedettek” arról, hogy pusztán elméletileg helyes, de ezernyi más tényezőt elhanyagoló tanácsaik Afrikában és Ázsiában már komoly válságokat idéztek elő. Káldor professzor másfél éve Ausztráliában is járt. Elutazása után felemelték a kereseti adókat, tottták. Két és fél év után váratlanul visszavitték Moszkvába, ahol „rehabilitálták” és aláírattak vele egy nyilatkozatot, mely szerint katonai titokként fogja őrizni mindazt, ami addig történt. A második világháborúban vezérőrnaggyá léptették elő és jelenleg nyugdíjban él. A történet szinte unos-untiglan ismerős. Milliókkal történt 1919 óta. Milliók hitték az ellenkezőjét és tagadták, sokan irtat róla Nyugaton. Az idők jele, hogy évek óta Oroszországban is meg lehet írni? S nem „akárkiknek”, hanem magas posztot elért áldozatoknak, akiknek könyveiből — mint Gorbatov írásából is — hiányzik minden további okfejtés, politikai magyarázatkeresés arra, hogy milyen is az az államrend, amelyben ítélet nélkül kényszermunkára, berendezésüket tekintve, haláltáborba lehet küldeni száz- és százezreket. De talán ismét túl sokat kívánunk, miután az a tény, hogy egyáltalán beszélni lehet róla, önmagában is valami megiditója a következtetések sorozatának. A legifjabb nemzedék azonban alig tud már minderről. Más köti le idejük javarészét. 4 Ha A. V. Gorbatov: „Years off my life címmel angolul is megjelent emlékiratait olvassuk, a naptárkiigazítást komoly haladásnak kell tartanunk. Gorbatov tábornok a régi cári hadseregből került a Vörös Haderő szolgálatába és 1938-ban, amikor Sztálin kiirtotta a hadsereg képzett törzstisztjeit, őt is letartóztattták. A Lubjanka és Fertonov börtönökben vallatták és kínozták tiszttársaival együtt és annak ellenére, hogy egy sor „vallomást” sem tett, 15 évre ítélték és az északsarki munkatáborok egyikébe szálltegyelőre legalább is — Illyés Gyula zárta be. A legutóbbi költemény, Illyésé, — talán a legszebb, — így kezdődik: Hány könyvet irt! És valamennyinél Többet ér Ez a híd. Hogy éli Egy mondandón, mit nem papírlapokra bízott ki észbefogta, és létrehozta, egy derék eszmén járok át naponta. (A vers címe: „Széchenyi hídja” és a költő „Kézfogások” című kötetében 1956-ban jelent meg először.) És most a pestiek nem csak A kölni gimnáziumi tanárok kutatócsoportja nemrég igen figyelemreméltó vizsgálat eredményét tették közzé — a „más mindennel” foglalkozó európai ifjúságról. Azt hisszük, közlésük nem csak Európára, hanem Amerikára és Ausztráliára is érvényes. Megállapították ugyanis, hogy a középiskolások átlaga naponta 8, azaz nyolc órán át nézi a egy „derék eszmén” járhatnak át naponta, hanem egy acélból hengerelt hőskölteményen is, mely a Gellérthegy meredek, sziklás világából kiindulva könynyedén, mintegy egy ugrással, úgyszólván egy pillanat alatt szökell át a túloldalra . . . Nézegetem az újjáépült Erzsébet-híd fényképeit. Még nem akadt méltó költője, holott talán csak versben lenne illendő erről a Phoenix-hídról szólni. Addig is mit tehetünk? Mint afféle távolba szakadt szeretők, csak egy rövid levéllel vehetünk részt újjászületésének ünnepén. Egy egész rövid levéllel. Talán még azzal sem, csak szóval: Erzsébet, Erzsébet . . . ZSIGMOND ENDRE FM. 1965. III. •7