Független Magyarország, 1967 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1967-01-01 / 1. szám
KÁDÁR UTÁN TIZENEGYBEN . . . Tömegek alakítják a történelmet? Talán és néha. Esetleg teljes mértékben. Mégis a közel négyezer millióra megduzzadt emberiség és 15 millió magyar egy-egy korszakának története személyiségekhez kapcsolódik. 1900 óta I. Ferenc József a hosszú és boldog béke, Károlyi Mihály és Kun Béla a háború utáni forradalmak, Horthy Miklós a trianoni ország, Mindszenty és Rákosi 1945—56 évtizede, Nagy Imre az 1956-os forradalom és az elmúlt tíz év Kádár János nevével azonos. December elején a£ MSzMP kongresszusán a vakhírekkel ellentétben, ismét őt választották meg a párt első titkárává. Az újévben tehát tizenegyedik évéből ép a „Kádár-rendszer”. Idézőjelbe kell tenni a fogalmat, mint ahogy idézőjelbe illő minden korábbi, egy-egy névhez fűződő korszakunk is. Egy ember jelentősége domborodik ki benne, de nem jelenti, hogy jóért-rosszért egy ember volt felelős. Hírek szerint megkönnyebbüléssel, sőt örömmel fogadták otthon Kádár János újbóli megválasztását. A külföldi magyar közvélemény, — ha és amennyiben van ilyen —, a jelentősebb 10—15 újságon és folyóiraton átsugározva, mondjuk így: „nem ellenezte” a hírt. Ennek a ritka „világméretű” összhangnak oka kettős: az utód ismeretlenségétől való aggódás — miután az a módszerek és politikai vonal valószínűvé változásával járt volna; másodszor, az adott körülmények ismeretében és tíz év eseményeire visszatekintve, Kádár János nevével jelzett korszak pozitívumainak elismerése. Hruscsov bukásakor lett nyilvánvaló (amikor a változás idején éppen Varsóban tárgyaló Kádár sietve visszautazott Budapestre és ott, a Nyugati pályaudvar előtt tízezren várták, aggódó csöndben, majd lelkesen éljenezték, amikor kijelentette, hogy ő nem fog „megbetegedni . . .”), mennyire érezték s érzik otthon, jól kifejlett politikai ösztönnel; mit lehet, meddig lehet és Kádár nevéhez kapcsolódó politika mennyiben jelent változást az 1956 előtti évekhez viszonyítva. Azok a tíz és tízezrek, akik az elmúlt évtizedben otthon jártak és 1945—1956 között otthon éltek, lényegében ugyanezzel a benyomással térnek vissza. Természetesen, ha felütjük a politikai tankönyvek „Tiszta Demokráciáról” szóló fejezeteit és ebbe bepillantva, sorról-sorra hasonlítjuk össze a mai Magyarország belpolitikai berendezését és módszereit, egészen más képet kapunk. De nem így járunk-e, ha magas és elvi követelmények mércéjével járjuk a világ más államait . . . ? Azt hisszük, sőt tudjuk, hogy igen. Különösen kell vigyáznunk, ha mércénk egy érdekeiben érintett másik államban készült . . . összehasonlítás még az életszínvonal, árak-bérek terén is majdnem lehetetlen. Igaz, hogy amerikai-kanadaiausztrál dollárban Magyarországon keveset keresnek. De az is igaz, hogy sok minden, ami itt megfizethetetlen a tömegeknek (lásd: demokrácia), ott fillérekbe kerül, sőt szinte ráoktiválják a tömegekre. Igaz, hogy a kormány erősen függ Moszkvától. Ha nem is olyan aprólékos részletekig menően, mint Rákosi idejében. De Canberra nem függ Washingtontól? A délamerikai cseppet sem demokratikus diktatúrák önállóak? Afrika „demokráciáiról” nem is beszélve. Igaz, hogy öngyilkossági arányszámban és nyíltan folyó, engedélyezett abortuszokban ugyanúgy „vezet” Magyarország, mint öttusában . . . vagy az olimpiai aranyérmek gyűjtésében. De vajon Nyugaton, a sexuális labilitás és családi rendszer válsága kisebb? Vagy csak azért „vezetünk” ebben, mert nyíltan folyik, ami Nyugaton csak titokban . . .?! Ott nyilvántartják, itt nem. A rendszer bűne? Részben, hogy engedélyezték. De nem kellene igénybe venni a lehetőséget. Azok a felelősek, akik felelőtlenül élnek . . .? Folytathatnánk a kérdések százaival. De talán ennyi is elég, annak illusztrálására, hogy Magyarországon is mennyire nem egyszerű a távolból egyszerűvé szürkülő valóság. Mi természetesen nem mondjuk azt, hogy minden, ami Kádár tíz éve alatt történt, „nagyon jól van”. Ezt otthon sem mondják. A lényeges különbség abban van, hogy mi az, amit kifogásolunk. A csak a jövőben napvilágra kerülő történelmi közelmúltról nem beszélünk, mert nem ismerjük az összes tényeket. Például azt sem, hogy Kádár János ténylegesen hogyan alakított kormányt, amikor még a Nagy Imre kormány államminisztere volt. Azt sem tudjuk, hogy az elmúlt tíz év legmegdöbbentőbb tragédiája, Nagy Imre kivégzése hogyan, hol történt. Bízunk abban, hogy a titkok egyszer megszűnnek titkok lenni. A kádárjánosi korszak mérlegét nem annyira az elmúlt év, tized, mint inkább a jövő dönti, el. Sikerülni fog-e megőrizni az ország területi integritását; sikerülni fog-e a szomszédos, elsősorban az Erdélyben élő magyarság erőszakos eltüntetése ellen tennie valamit; meg tudják-e oldani az 1944 óta fokozatosan összeomlott és szétrombolt értékek helyett az új, összetételében egységesebb társadalom normáit kialakítani? Össze tudják-e hangolni a külpolitikai függőségeket a belpolitikai függetlenséggel, az ideológiai „nemzetköziséget” a hazafisággal és a közösségi birtoklást az egyéniemberi vágyakkal? Elsősorban azzal, amiről már nem egyszer, mint alapvetően fontosról írtunk: a magyar valóságon belül lehetséges népképviselet formájának megtalálásával. Nehéz kérdések ezek. Nehéz történelmi és rettenetes közelmúlttal, igyekvő, de sok mindenben szegény, magát alig kormányzott és két évtizede forrongó-változó társadalmon belül. hártármesteri feladat: összeabroncsolni a dongákat. Nomen est omen,'! Kívánjuk, bárminevűnek is, hogy megvalósítsa. Maguknak kívánjuk. NAGY KÁZMÉR EZÚTON KIVAN EGÉSZSÉGBEN GAZDAG ÚJÉVET A „FM.” MINDEN OLVASÓJÁNAK A SZERKESZTŐSÉG. FREE HUNGARY, 1967. I. 67