Délamerikai Magyarság, 1930. október-december (2. évfolyam, 67-79. szám)

1930-10-04 / 67. szám

4 amrwmm­ ■ Délamerikai “Magyarság” 1930. október hó 4. Hajójegyek legolcsóbb beszerzési forrása! Hívó­jegy­eket mint részletfizetésre adunk Távirati pénzátutalások csak zás mellett, akármilyen vékonyra hasítani. A ce­ruza ehhez képest meglehetősen sok­ba került, aránytalanul többe, mint ma. Ez természetes is, mert azóta nem csak a gyári előállítás tette lehetővé az ár leszállítását, hanem a szükséges nyersanyagok nagy bősége is. A ceruza ma a legnagyobb világ­­cikkkek közé tartozik és egyúttal leg­­nélkülözhetetlenebb eszközök közé is, a művészetben, kereskedelemben, ipar­ban, irodalomban és építészetben ép­pen úgy, mint a magánéletben. S ép­­pen ezért a ceruzagyártás ma már nem egyes országok monopóliuma, de az angol ,német és osztrák ipar ma is dominálja a világpiacot évszázados vállalataival. A ceruza megbecsülhetetlen értékű eszköze a festőnek és úgyszólván meg­teremtője egyik legértékesebb és leg­finomabb képzőművészeti műfajnak, a ceruzarajznak. A művészi ceruza­­rajz valóban azt a benyomást teszi a hozzáértő nézőre, hogy nem a festő kereste a kifejezésmódnak ezt az esz­közét, hanem a ceruza csábította a festőt munkára. Kezdetben volt a ce­ruza ... Nézzünk meg figyelmesen egy ceru­zarajzot s észre kell vennünk, milyen tökéletesen engedelmes anyaga a gra­fit a művész legfinomabb, leglégie­sebb gondolatainak is. Mennyi meleg­ség, mennyi szubtillitás, mennyi lágy­ság van ebben az anyagban és meny­nyi kifejezőképesség! A rajzna­k semmiféle más eszköze nem ér föl vele, meg sem közeliül Az újabb korban hatalmasan meg­növekedett a ceruza jelentősége a fes­­tőművészetben is. A francia impresz­­szionisták hallatlanul nagy magaslat­ra emelték az egész grafikát, de leg­inkább a ceruzarajzot. — Van Gogh, Manet, Renoir, Toulouse-Latrec, Mo­net, Degas egész kompozíciókat készí­tettek ceruzával, előttük Greuze és Ingres favorizálták nagyon a fran­ciák közül. Németországban Menzel, Schwind, Spitzweg, Rethel, Thoma,­­ Liebermann voltak a ceruza legszen­­vedelmesebb hívei. Az orosz Rjepin oeuvre-jének pedig igen számottevő része a ceruzarajz-gyűjtemény. Angliában, a legkitűnőbb ceruza ha­zájában, természetesen nagy ceruza­kultusz volt mindig. A nagy portré­­tisták: Gainsborough Reynolds, Law­rence, Hogarth stb. a ceruza legna­gyobb művészei, voltak. 8 P­O­nt­­I Rovatvezető: Rosenfeld György Megkezdődött a magyar profi­bajnokság Az első forduló eredményei Újpest—Vasas 4:1 (2:1) A két bajnok találkozása mindvégig izgalmas küzdelmet hozott. Vasas 42 percig vezetett is, de meg kellett ha­jolnia nagyobb tudású ellenfele előtt s a győzelmet a két ponttal együtt Újpest vitte haza. — Góllövők: Egri, Török, Alares, Spitz 2. Hungária—Kispest 3:1 (3:1) Hungária bemutatkozását nagy ér­deklődés előzte meg és sokan megle­petést vártak az amerikai túráról fá­radtan hazatért s Kalmár nélkül ki­álló csapattól. Azonban Hungária az első félidőben remekül játszva, bizto­san nyeri a mérkőzést. A második fél­időben a fáradtság meglátszik a csa­paton s csak az eredmény megtartá­sára törekednek. — Góllövők: Hires, Barátkai, Skvarekes, Steiner, Bocskai—Ferencváros 3:2 (1:2) Az első forduló szenzációja. Debre­cenben rekord közönség előtt folyt le a gyönyörű küzdelmet eredményező összecsapás, melyből megérdemelten került ki győztesen a honi csapat.­­ Bocskai jobb kondíciója és nagyobb lelkesedése szerezte meg az értékes 2 pontot s ha ezt az iramot tartani bír­ja, akkor még a bajnokság eldöntésé­ben is nagy része lesz. Ferencváros nagyon megérezte Bukovi hiányát, a­­ki nélkül a halfsor gyenge. Góllövők: Tánczos, Markos, Takács II. Teleki és Vince. II. ker. FC—Sabaria 2:0 (0:0) Sabaria bemutatkozása az első osz­tályban nem járt sikerrel, meg hiány­zik a rutin az első osztályú küzdel­mekhez. Góllövők: Fenyvesi, Kormos. Bástya—Buday “11” 2:2 (1:0) Kemény küzdelem, Bástya megérde­melte volna a győzelmet, azonban a bíró erősen fogja a csapatot. Góllövök: Körösi, Sáros, Possák, Sáros. Pécs-Baranya—Nemzeti 3:2 (2:0) A pécsi csapat nehéz küzdelemben, a közönsége támogatásával nyeri a mérkőzést. Góllövők: Feor 2, Gyuri 2 és Erdélyi. A Hungária ellenőrző bizottsága fel­kéri az összes játékosokat és tagokat, hogy fontos ügyek megbeszélése vé­gett szombaton este 8 órakor a klub­helyiségben okvetlenül teljes szám­j mai jelenjenek meg. Mész­bánya és gyár „LA SUIZA" • VILLA DEL CARMEN SIERRA TILQUICHO v.' *.•.• ,r' • •.‹-‡›s * , Különlegesség: Darabos­ és hidraulikus mész # i■ . Központi iroda: Raktár (Palermoban) BUENOS AIRES- 25 DE MATO 145 SOLER és GODOY CRUZ uccák sarkán ? U. T. 33 Av. 5015 U. T. 71 Palarmo 6266 Befejeződtek a Klebersberg-kupa küzdelmei Magyarország—Németország 4:1 (1:0) 5000 emberrel együtt a diadalmas csap Óriási érdeklődés kisérte a két ve­retlen csapat küzdelmét, mely hivat­va volt eldönteni a vizipolo hegemó­nia kérdését is. Mint az utolsó évben annyiszor, úgy ezúttal is helyén volt a csapat szíve s eleget tett a köteles­ségének, revansot vett amsterdami ve­reségéért, saját otthonába, fanatikus német közönség előtt vívta meg a ma­gyar csapat e világra szóló győzel­mes mérkőzését s győzött. Ez a győze­lem nehéz volt, de Vértesi, Homonnai, Német és Halasi góljaival bebiztosí­totta magának a vizipolóban az első­séget. Hogy milyen nagy értéket tulaj­donítanak ennek a győzelemnek ott­hon, arra bizonyság az, hogy Klebers­­berg mini­szter fogadta az érkezésnél patót. Svédország—Anglia 5:1 (3:1) Franciaország—Belgium 3:2 (2:2) Magyarország úszó­mérkőzése. A vizipólózóktól nem kisebb sikert arattak az úszók is, akik a nagyhírű olaszokat győzték le az Európa—Ame­rika küzdelem elmaradása helyett megrendezett viadalon. A versenyen több miniszter kíséretében megjelent Horthy kormányzó is, aki nemcsak végig nézte a küzdelmet, hanem a ma­gyar sport történelmében elő nem for­dult dolgot cselekedte: verseny köz­ben magához hivatta dr. Bárány Ist­vánt, Dr. Wannie Rezsőt,­­ Bródy Györgyöt és Németh Jánost, kiknek diadalmas szereplésükért a Sicnum Laudist nyújtotta át. SP0Ü7KK --------:o:------­ — Zombor nyerte a ping-pongcsa­­pat bajnokságát. Zomborból jelentik: A ping-pongverseny csapatbajnoksá­gát Zombor nyerte meg, miután a sza­badkai együttest megverte. 200 m, gyorsúszás Európa nagydí­jáért: 1. Bárány magyar­ 2:17 mp. 2. Paolo Castoli olasz 2:20 mp. 3. Wannie magyar 2:27 mp. 4X200 m. staféta: 1. Magyaország 9:30.6 mp. (Európai rekord!) 2. Olaszország 9:39.4 mp. 106 m. gyorsúszás: 1. Bárány 58.6 mp. (Európai rekord!) 2. Wannie 1:01 mp. 3. Mészöly 1:02.2 mp. Románia Arad: Hakoali—Lugosi MTE 2:2 Unirea—Karánsebesi 11 vadászezred 2:1 — ATE—Olimpia 6:1 — Tricolor- ATE II. 4:1 — AVMSE—Olimpia 7:3 Nagyvárad: NAC—AMTE 8:2 -0-:-----------------------­ Gyulafehérvár: Mihai Viteazul-Fra­­ternitas 3:0 Szatmár: Törekvés—Barkocsiba 2:0 Nagykároly: Victoria —Bányai SG 3:0, Bajnoki. Nagybánya: Olimpia—Trikolor 3:2 Bajnoki. Máramarossziget: SzSC—MSE 5:1 Bajnoki. Zilah: ZzC—Ilakoah (Dés) 2:1 Brassó: Marosvásárhely—Brassó 2:1 Viktoria—BMTE 2:0 Vulkán: Unirea—Mineral 4:2 Temesvár: II. Törekvés—TM­TE 5:3. Osztályozó meccsek: Kadima—Turul 2:0 Gyapjúipar—Hajdúk 3:0 ZsSE—Rapid 3:1 Resica: TAC—BMTE 6:4 Bánátul—UDR 1:1 Csehszlovákia Prága: Bohemians—Spárta Klaono 3:1 — Krocelilavy—Pardubice 0:0 Zlin: Sparta—Bata 2:1 Karlsbad: KFC—Liben 1:1 Nachod: FCN—Wacker (Bécs) 3:1 Trebitsch: Vienna (Bécs—TSK 3:1 Nagyszombat: WAC (Bécs)—Rapid 5:3 Iíöniggratz: Victoria Zsiskov—Hra­­dec Kralovec 8:4 letilt«3 üLipen 1659 ltl.7.68 MATADERO OJ03 —In>. Német husárugyár A legkiválóbb mlnóségtt XOLBASZARUK gyártása hazai módon/

Next