Délamerikai Magyarság, 1932. július-szeptember (4. évfolyam, 159-173. szám)

1932-07-02 / 159. szám

2 DélamerikaiMagyarság 1932. július hó 2 • Az örvény szélén... Gróf Károlyi Imre szenzációs új tanulmánya - Az állam szocializmus felé. . . Budapest, junius ! Szenvedélyes viták, heves rokoniszenv-nyilatkozatok és nem kevésbb elleves ellentmondások csaptak fel a múlt év őszén egy érdekes, merész, izzóan szubjektív, de nagyvonalú könyv nyomán, amelynek szerzője G gróf Károlyi Imre volt."A kapitalista világrend válsága" címet viselte az első Károlyi-féle sárgakönyv, amelynek mintegy folytatásaképpen ma megjelent “Az örvény szélén” elviűt 200 oldalas hatalmas tanulmány. Bizonyos, hogy gróf Károlyi Imrének ez a könyve még szélesebb hullámokat fog vetni, mint első sárga könyve, de mondanivalóinak sulyáts megállapításainak pörölycsapásait sem a könyv mellett felcsapó tapsok nem tehetik intenzívebbé, sem az elkerülhetetlen kritika nem vonhat le azok jelentőségéből. Gróf Károlyi Imre fejtegetéseit a világgazdasági válság jelenségeinek boncolgatásával kezdi és megállapítja, hogy Mussolini kivételével a világ egyetlen számottevő állama sem rendelkezik olyan kormányférfival ezekben a súlyos időkben, akinek tehetsége és képességei meg tudnák adni a lendületet a világ sorsának jobbrafordulására. Gróf Károlyi kíméletlen bírálatban részesíti a világ első államainak vezető államférfiait, mi sem természetesebbb, hogy nem tér ki Hitler Adolf államférfimértékének lemérése elöl sem és ezt írja róla: ”... minden közgazdasági és politikai képzettség és tudás nélkül, iskolapéldája az üres frázisokat pattogtató demagógnak, aki állítólag fascinálni tudja modorával, hangjával, előadási módjával hallgatóságát, de akinek beszédeit olvasva, az elfogulatlan olvasó előtt szánalmas képtelenségek és alacsony indulatokra való apellálások zagyvalékénak benyomását teszik.” A Gróf Károlyi Imre legújabb könyvé- nek gerince kétségtelenül ismét a ma-gánkapitalista termelési rendszer kritikája. Megállapítja, hogy az államosítási folyamat egyre erősebben terjed. ■— Az államok — írja — ma már számtalan üzemnek tulajdonosai, úgyszintén a helyhatóságok és városok is Akár állami, akár kommunális üzemben és kezelésben, ezek a vállalatok, ezek a termelési eszközök, amint köztulajdont képeznek, már társadalmasítva, szocializálva vannak és birtoklásuk, üzemi kezelésük, az első lépés azállamszocializmus felé. Akár événynyi ellensége, legyen is ennek a folyamatnak, aligha lesz feltartóztatható. Ezután hivatkozik Kína és India éhező milliói mellett Európa és Észak Amerika munkanélküli ipari és mezőgazdasági munkásainak nyomorára s ezt a megállapítást teszi: "Ha ugyanekkor nem tel egy termelési rendszer jobbat, helyesebbet és okosabbat, mint a legszükségesebb életcikkeknek sokszáz és százezer mázsáját inkább elpusztítani, mint az azokat nélkülöző embereknek juttatni, az a termelési rendszer elvesztette létjogosultságát és saját sírját ássa meg.” Mindezeknek összefoglalásaképpen arra a megállapításra jut gróf Károlyi Imre, hogy a termelés mechanizálásának, az ipari revolucionizmusnak időszaka nagyjában befejeződött. A magánkapitalista vállalkozások óriási alakulatokba tömörültek, amelyek az államkapitalizmusnak és államszocializmusnak útját egyengetik. A szabad magánkapitalista gazdálkodás már különböző fékező korlátokkal van körülvéve,,,amelyet, részben , saját lábainak köszönhet. Ezeket a béklyókat az államhatalmak folyton, erősítik ésszaporítják. , A magánkapitaista termelés maga járul hozzá a munkáselbocsájtásokkal a fogyasztás apadásához. Az általános demokratizálódással az államok maguk mindinkább válnak valóban népállamokká, amelyekben a magánkapitalizmussal szemben való ellenmozgalom a néppel összeforrt állam Két Lili meg egy papagáj írta: Pekár Gyula Bizony dél felé járt már az idő, amikor Kázmér úr végre elegáns reggeli öltönyben a teásasztalkájához ült. Agglegények pedantériájával nézte át a postáját. — Hm, női irás? Had lám, csak, megint az a gyalázatos posta, hisz ezt a levelet három nappal ezelőtt kellett volna megkapnom. Hopp, ezt a tisztelt hölgy nyilván nem tudja a címemet. Feltépte a borítékot s monokliját áz unottan kezdte olvasni a levelet, ám ahogy belemélyedt, hovatovább úgy elám ült, hogy a szólóüveg kiesett a szemgödréből. Szorgoskodvakereste elő öregapás csiptetőjét: — Ugyan ki lehet ez? Jlm.A emlékezik még ifjúkori hahó ábrándjainkra, a tantika papagájára, amely Nly gálából elárult bennünket? Most, már szabadon beszélhetünk ezekről az emlékekről... sajnos, már csak moso-lyoghatunk rajtuk, oly régen volt. — * Nézze, jöjjön, keressen fel szombaton délelőtt, ugye megteszi? Elbeszélgetünk. Annyi a mondanivalóm. Tudja, sok éven át laktam falun, de most végre Pestre kellett költöznünk. Fontos ok, majd megmondom az okot.Tehát a viszontlátásra. He most... izé .. .hogy irjam alá a nevemet? Ha máshoz msntet^Lil 'férjhez... és maga jól tudja,’ kih... annyi idö^multán most mégis ismét annak nevezhetem magamat, aki akkor voltam magának régen: Lili. Kázmér úr krákogva, szinte háborodottan kelt fel. Lili?..- Lássuk csak. Sok Lili van a világon, az őszive szolgálati könyvében is elég akad... — Lili? Egyszerre csak szakadozott képek tűntek fel előtte... persze, a papagáj! Igen, a papagáj vezette nyomra — látta már a tantika ósdi bútoros szalonját, látta a füstös képeket a falon, a régi álbumokat az asztalon, öreg albumok, amelyeknek sárguló fényképein zsinóros magyar nadrágban és sujtásos szoknyában állanak az 1860-as évek gavallérjai és delnői. Drága szép vizitszoba... egy gyönyörű szőke leány pirul előtte, de a félhomályban alig tudja kivenni az arcát. — Kázmér csak önmagát látja, amint megragadja a fehér kezecskét és szerelmet vall a “piskóta-lábacskája’ bájos teremtésnek. “Szeretem magát, Lili...” ’’Lili szeretlek"!... hallja a saját szavát, de hallja azt is, amint , a sarokból figyelő papagáj megszólal; ármányos, gonosz állat, billegve emelgeti a lábát s nyomban tanulékonyan ismétli: “Lili, szeretlek!” S nyomban rá belép a tantika... A vén gavallér kimerülten simogatja a homlokát, beleizzad, ahogy gondolatban az emlékek után lohol. Végre utoléri az arany felhőt s elcsípi a forgatagból a döntő legfontosabbal, a nevet: Marosy Lili. Persze, hogy ő az. Szent mindenható, hány ?Ve is már annak? Húsz.. Dehogy, tán már huszonöt is. — Hm, várjon mit akar, hogy néz ki mostan? Illv, menjek el hozzá... elmenjek? Meggondolom, ráérek. — Azaz, dehogy is érek rá. A levél késett — mi is van ma? Persze, hisz Ina van szombat... és ő itt írja... szombatra vár. Tehát... Kázmér úr szíve határozottan gyorsabban ver a rendesnél. Maga sem tudja,miért,, de valami bolondos nyugtalansággal néz a látogatás elé. Nem csoda, oly gyorsan jött az egész. Már érzi, tisztázni kellene emlékeit. De közben máris kapkodva öltözik és csak akkor kap észbe, amikor már a déli korzó elegáns áradata közepette feszeng. Végig kell mennie a korzón, hogy abba az uccába juthasson, ahová régi szerelme hívja. A vén humanista cimborák, az Elemérek, Tihamérok ott állnak a “mamlasz-sarkon”, ott kacag Kosztka Emil, ott méláz a már szinte ösülő szép Balassa Pista... ásító gibicekként mustrálják az uj leánynemzedéket s lelkesen integetnek a vállalkozóan tovacsoszorgó Kázmérnak: “itt jön a legfiatalabb jogász, sohasem halunk meg, mi, Kázmér?”... ő önérzetes mosolylyal pislant hátra: — Legalább is, sohse öregszünk meg! Tovább, csinos fruskák jobbra is, balra is, de hopp, neki már be kell fordulnia abba a bizonyos uccába. —■ Nézi a házszámokat s meg-megáll az ördögbe, voltaképen minek is, megy fel ahhoz a Lilihez? Hátha mégis sarkon fordulhat? “Ej, Kázmér, mitől félsz? Szegyeld magad. Micsoda elérzékenyedés ez? Itt a kapu, aló mars, előre!” m • A parancs használ sa lassan ballag fel a lépcsőn. No, rajta, nyomd meg a csengőt” Beli furcsa, sohasem volt még ily ostoba hangulatban., • ■ ám késő már, a szobaleány ajtót nyit. — Tudóan mosolyog. — A méltóságom asszony éppen öltözik, mindjárt készen lesz, tessék addig helyet foglalni a szalonban. Kázmér csak annyit érez, hogy invitálóan taszítják be s az ajtó becsukódik mögötte. Bámészan áll ott egy helyben s forogni kezd a világ vele: mi ez, álom, bűvölet? Hisz ez a régi szalon, a régi képekkel, a régi bútorokkal... Kázmér a szemét dörzsöli, — a régi emlékek zaja viharban száll fel bensejéből s édes kábulatba fullasztja tudatát; édes részegség, akárcsak három üveg pezsgő volna már benne... Itt állok, — töpreng, de mostané, vagy még mindig akkor régen?.. ádáz tusa viaskodik a “mostan” a “régen”-nel s a “régén” győz! Kázmér ifjú hévvelegyenesedik ki, a hol is az oldalajtó? Annak most mingjárt, nyílnia kell, ime teljes a varázslat, nyilik az az oldalajtó, belép egy lenge szép leány, kinek kék szeme álmodozva tekint elő szőke haja keretéből. Kázmér nem csodálkozik, a benne tápászkodó huszonöt év előtti ifjú ráismer Lilire... oh he szép, szebb még, mint Szüts Maki tegnapi piknikjén, persze, hisz éjfél után ott beszélték meg, hogy ma délije itt fenn lesz nála Édes forgatag. — Kázmér a leányhoz rohan, úgy, mint régen a ujjongó hevülettel ragadja meg a kezét. Az egy- Összeírják a munkanélkülieket 30 napon belül kész lesz a jegyzék A vegyes parlamenti bizottság javaslata Buenos Aires, június 24 Mint ismeretes, a Congreso két háza vegyes bizottságot küldött ki Argentína nagy és égető problémájának, a munkanélküliség kérdésének tanulmányozására és az ellene való védekezés mikéntjének megállapítására. Ez a bizottság, amely szakemberekkel is kiegészítette magát, pénteken terjesztette be első konkrét javaslatát a nagyjelentőségű kérdésben. A bizottság úgy találta, hogy mindenek előtt össze kell írni az összes munkanélkülieket s csak egy pontos jegyzék adatainak ismeretében tehet a továbbiakra vonatkozóan javaslatot. Épen ezért azt indítványozza a Congreso mindkét kamarájának, hogy a Poder Ejecutivo rendelje el az ország egész területén a munkanélküliek összeírását, mégpedig olyan módon, hogy a teljes összeírás a vonatkozó törvény megjelenésétől számított 30 napon belül kész legyen. Az összeíró lapon fel kell tüntetni a munkanélküli nevét, korát, családi állapotát, foglalkozását, valamint azt is, hogy mióta van munka nélkül. Az összeírásra vonatkozó összes levelezések portamentesek, a munkálatokat a köztisztviselők fogják elvégezni. Aki hamis adatokat irat be, vagy a fél által bemondott adatokat meghamisítja, 1 évig terjedhető börtönnel és 2 évig terjedő hivatalvesztéssel büntethető. ..................... A javaslatot valószínűleg soronkívül letárgyalják és akkor megkezdődhetik a munkanélküliek érdekében tervezett kormányakció. hatalmat mindinkább szorítja az állami intervencioizmus, az állami közüzembevétel, az államkapitalizmus felé. • Sorra veszi Károlyi Imre gróf a dekadens világgazdasági jelenségeket, leszögezi, hogy ma már 25 millió körül van az ipari munkanélküli munkások száma, akiknek családtagjaikkal együtt “százmilliós tragikus hadserege szégyene a mai kapitalista világrendnek és eklatáns bizonyítékai annak, hogy először is valami vitális funkcionális szerv sincs már randbelvaz organizmusban, másodszor pedig, hogy az orvoslásra hivatott vezető kormány férfiai a nagy államoknak nincsenek hivatásuk magaslatán. Ez egy élet veszélyes megbeteg'e'd'és szimptomája, amely most már bd'mvadik esztendeje tart és amelynek orvoslárítjárn nem történik Tüfeg’ ásütyös ’ operatív beavatkozás, annak nem lehet más, mint 'halálos vége.’” Ezeknek a megállapításoknak a nyomán szinte kirobban gróf Károlyi Imréből a következő néhány sor: — És akkor van merészsége sok, az orránál tovább ,nem látó, madáragy vetésű' embernek csodálkozni és méltátlankodni afelett, hogy ezek a'milliók éhezve és fázva, fásultan és kétségbeesetten más világrendtől várják a jobb boldogulásukat, hogy akár erőszak árán is meg szeretnék azt valósítani és igazi kommunistákká, bolsevista kommunistákká válnak! Aki ezen csodálkozik és méltatlankodik, az egy tökkelütött szamár. Gróf Károlyi Imre tanulmányának további során élesen rávilágít a nyersanyagok és mezőgazdasági termények hihetetlenül mélyre zuhant árai és az iparcikkek felsrófolt árai között mutatkozó kirívó ellentétre.Azt mondja többek között: “Németországban például 1931-ben, amikor a rudvas világpiaci ára 35 százalékkal esett, a belföldi árakat csak három százalékkal szállították le a gyárak. A textil-nyersanyagok ára 50 százalékkal esett, a ruhaneműek nagykereskedői ára azonban csak 12 százalékkal,, A magyar fogyasztó cukrának és borénak fogyasztási adója jóval nagyobb, mint a cukor, vagy a bor értéke. Az egész világ kereskedelme holtpont felé tart.”