Délamerikai Magyarság, 1935. január-március (7. évfolyam, 772-810. szám)

1935-01-01 / 772. szám

1935. január hó – Délamerikai „Magyarság” ­ Hetenként kétszer lesz leadás Budapestről a távol külföldön élő magyarok részére . „A délamerikai kísérleti leadások eredménytelenek maradtak” Buenos Aires, december 31 A vasárnapi magyar rádió­ órán már élőszóval bejelentettük a hallgatóság­nak, hogy a budapesti rádió igazgató­ságától vett hivatalos értesüléseink sze­­rint megkezdődnek a rendszeres rövid­hullámos leadások Budapestről a távol­külföldön élő magyarok részére. Erre vonatkozólag mo­st két hivata­los információt is közölhetünk. Az egyiket a rádió műsorigazgatója, Dr. Hlatky Endre küldötte hozzánk.­­ Mindenekelőtt közli, hogy a “Délameri­kai Magyarság” kérésére megkezdett és heteken át folytatott “délamerikai rádió adások kísérletei eredménytelenül végződtek”, azután tudatja, hogy most rövid­ hullá­mon új és állandó jellegű szolgálatot kez­dettek éspedig vasárnaponként közép­­európai időszámítás szerint 14-15 óráig Kelet felé, továbbá minden hétfőn haj­nali 2—3 óra között Nyugat (Észak- Am­erika) felé. Dr. Hlatky igazgató kéri, hogy a­mennyiben akár a távolkelet felé, akár Északamerika felé szánt adásokat Dél­­amerikában valaki venné, adjon róla hírt. . Ugyanezt a rádió-közvetítést jelenti be a Magyarok Világkongresszusa ál­landó szervezeti irodája elnöksége ne­vében Dr. Nagy Károly ny. főkapitány­­helyettes, aki a “Magyarságához inté­­zett repülőlevelében többek között eze­ket írja: “örömmel közöljük, hogy a magyar rádió a külföldön élő magyar testvé­reink számára hetenként rendszeresíti a leadást a következő programm szerint: Minden vasárnap, 14 órától 15 óráig, (középeurópai idő) 19.518 méteres hul­lámhosszon, 15.370 kc­ s HAL 3 hivétel­­lel. Minden hétfőn, éjfél után 2 órától 3 óráig (középeurópai idő) 55,56 méteres hullámhosszon 5400 k­c HAT hívótellel. Kérjük, szíveskedjenek ezt a magya­rokkal minél szélesebb körben tudatni és őket felkérni arra, hogy észrevéte­leiket, tapasztalataikat akár velünk,­­ akár a rádió igazgatóságával (VIII.­­ Sándor ucca 7.) közöljék. Nagyon lekö­­­­telezne az igen tisztelt Szerkesztőség is,­­ ha megjegyzéseit a vételről tudatná ves­­tünk.”* A vasárnapi (30-iki) műsorleadást egyelőre nem sikerült felfognunk, azon­ban kérésünkre a “Transradio” mostan­tól kezdve újból figyelni fo­gja a buda­pesti adásokat és amennyiben módját ejti annak hogy a pesti leadásokat nem­csak felfogja, hanem föl is erősítse, ak­kor meg fogjuk valósítani azt a régebbi tervünket, hogy egy, vagy több budapesti leadást re­­­r, nem ítéljünk, vagyis itteni gé­pekhez átalakítva közvetítsünk. Addig is kérjük azokat a magyar rá­dió-amatőröket, akiknek van rövidhul­­lámos készülékük, hogy a jelzett idő­pontokban és a megadott hullámhossza­kon kísérjék figyelemmel a budapesti adásokat és észleleteikről bennünket is értesítsenek. ÚJ KALAPSZALON: MAISONETTE GRIS MODELL - KALAPOK A MEGNYI­TÁS ELSŐ HETÉBEN HIHETETLEN ÁRAKON: $ 4.90, 6, 7.90 és 8.50 Nézze meg kirakatainkat SANTA FÉ 1128 Prof. Dr. Schwarcz R. női betegségek, sebészet, szülési segély új rendelőjében MAIPA 991 kedden, csütörtökön és szombaton délután 2 ■ 4 órák között TJ.T. 31 - 3323 Lakás:­­ T. 41 - 6278 az őr utána szökött Montevideo, december 28 A saltói fogházban hosszabb idő óta tartottak vizsgálati fogságban egy Jus­tino Pereira nevű többszörösen bünte­tett betörőt. Nemcsak Uruguayban, ha­nem Brazíliában is régi ismerőse a ha­tóságoknak. Minthogy régebben nem is egyszer kísérelt meg szökést, fokozot­tabb módon őrizték, mint a többi fog­lyokat. Pereyra egy idő óta fájdalmakról pa­naszkodott. A fogházorvos javaslatára beszállították a saltói kórházba, ahol éjjel-nappal őr volt az ágya mellett. Ma délelőtt Pereira egy óvatlan pil­lanatban megszökött a kórházból. Az őrizetére kirendelt katona erre keresé- Eltűnt a fogoly, sére indult, először a városban, utóbb a narancsligetek táján. A katona itt egy bozótban elrejtette fegyverét és maga is megszökött. A katonai hatóságok mindent meg­tettek a két szökevény kézrekerítésére. A vizsgálat állapítja majd meg, hogy a katona összejátszott-e a letartóztatot­tal, vagy a büntetéstől való félelmé­ben szökött meg a fo­glya után. HA MÁR MEG KELL HALNI... András gazdához, aki a bort rettene­tesen szereti, elhívják az orvost, aki a vizsgálat után azt mondja: — Figyelmeztetem, hagyja abba a berivást, mert meghal tőle. András ráveti szemét az orvosra és halkan motyogja: — Inkább tüle, mint érte.­­ TEODOR O STEIN H­AU­SER ■if CUKRÁSZDA Fagylalt — Mi- Bs. Akres­­­nyon — Csak fi- CABILDO 1924 a nem bonbon! U. T. 52 — 2407 Magyar Fogászat L.AVALLE 930 u. T. (35) 4319 Fájdalom nélküli foghúzás $ 2.—. javítások aznap készülnek Elsői vizsgálat ingyen! I FIÓK RENDELO: AVELLANEDA, FIÑEYRO . AVDA. GALICIA 744 “HOLLYWOOD” MAGYAR FODRÁSZ SZALÓN — Calle RIVADAVIA 935 — U.T 35 — 5305 A legmodernebb északamerikai módszer PERMANENTE $ 6 tel HAJFESTÉS $ 4 tél ABONO 3-szori kiszolgálás $ 2­50 SZÉPSÉG­ÁPOLÁS! ív A FERNANDO M. GALÍNDEZ fogorvos-sebész RENDEL délelőtt 9 — 11, délután 2 — 8 óráig SUIPACHA 548 — U. I. 35 — 5828 „Érdemes hazulról törődni a kivándorolt testvérekkel” „A külföldi magyarság az erkölcs védelmében*' Budapestről Írják: “A külföldi magyarság az erkölcs vé­delmében” címmel tartott érdekes elő­adást Nagy Károly, dr., nyug. főkapi­tányhelyettes, a Magyarok Világkon­gresszusa állandó szervezeti irodájának igazgatója a “Magyar Egyesület a Le­ánykereskedés Ellen” erkölcsvédelmi Tanácsának legutóbbi ülésén. — A külföldre vándorolt magyarok — fejtegette az előadó — akiknek legna­gyobb része faluról került ki, az új or­szágba is elvitték magukkal a magyar falu erkölcsösségét és azt igyekeznek még gyermekeik lelkében is megőrizni. Nem vitték magukkal az egyke gondo­­latot sem, amit bizonyít például­­ az, hogy az egyik északamerikai'magyar' lap pályázatára hatvannégy olyan anya jelentkezett, akiknek legalább 10 gyer­meke van. A díjat egy ti­zen­n­yolc eg­y­er­me­kes anya nyerte meg. * 1­1 érdemes tehát ezekkel a kivándo­rolt testvérekkel hazulról törődni, hogy magyar erkölcseiket új környeze­tükben minél tovább megőrizhessék. Bonyodalom Pataky pesti fellépése körül A budapesti “Az Est”-ben olvassuk: A Délamerikából nemrég visszatért Pataky Kálmán legközelebb fellép Bu­dapesten. A kiváló operaénekes azokban a Városi Színházban fog énekelni, noha — mint ismeretes — vendégfellépéseit az Operaház hirdette, amelynek a mű­vész tiszteletbeli tagja. ■— Magam is csodálkozással fogadtam Pataky Kálmán fellépésének hírét a Városi Színház­ban — mondotta Radnai Miklós, az Operaház igazgatója. :— Pa­­takynak az Operaházzal van megállapo­dása és nem tudom, milyen rejtett oka lehet annak, hogy operaházi vendégszer­­replése előtt más színpadon óhajt, éne­kelni. Pataky a Faust címszerepében, a Saljá­éin vendégjátéka alkalmából fog­­fel­lépni a Városi Színházban és ez a fel­­lépése úgy halljuk, befolyással lesz az operaházi megállapodására. 5 HOTEL BUDAPEST (Ezelőtt CONFITERIA) PI­RIAPOLISON (Uruguay) Újonnan épített és kényelmesen beren­­dezett földszinti és emeleti balkonos le­vegős szobák — 100 méter a pályá­tól Közvetlen előtte PARK ■— Elsőrendű konyha és figyelmes kiszolgálás —­ Rendeljen előre SZOBÁT — tiszteletet is ALEJO HORVÁTH A JÓ­BORNAK NEM KELL CZÉGER! A BIKA kávéház és étterem a magyarok közkedvelt találkozó helye, mióta 11 . LÖVY BÁ*­a tulajdonos CORRIENTES 433__________________U. T. 31 RETIRO — 0667

Next