Délamerikai Magyarság, 1935. április-június (7. évfolyam, 811-848. szám)
1935-04-02 / 811. szám
1935. április hó 2. Délamerikai „Magyarság* 5 „A KÜLFÖLDI MAGYARSÁG HIVATÁSA” Válasz a TESZ hivatalos lapjában, a „Magyar Figyelő”-ben megjelent cikkre — — Második közlemény* — Szél Sándor külföldön töltött hosszú esztendők tapasztalataira hivatkozva arról ír azután, hogy a magyar csak az idegenben tanulja meg igazán becsülni és szeretni a fajtáját, majd így folytatja: “...Hihetetlen mértékben képes az idegenbe szakadt magyarban a nemzeti öntudat, a faji büszkeség és harcra készség kifejlődni. Ez a készség azonban nincsen kellő rendszerbe foglalva”. Ismét egy pont, ahol teljesen egyetértünk a cikkíróval, bár azt valljuk, hogy nemcsak ez, de általában a külföldi magyarok egész probléma-komplexuma bizonyos rendszer után áhítozik. S ha nem a TESz külügyi osztálya vezetőjének egyéni véleménye, hanem “hivatalos helyek” megbánó elismerése az, hogy “...mintha eddig nem gondoltunk volna ennek a fontosságára, mintha csak most ocsúdtunk volna fel.” A’kor meg volna az a vigasztalásunk, hogy ha most végre felismerték ezeket a miasztásokat, akkor a nagy ‘‘felocsudás’'után az “illetékes” és “legilletékesebb” körök olyan munkaprogrammot fognak kidolgozni, amely felöleli a csaknem elfelejtett, sőt majdnem el is vesztett, külföldi magyarság sok jogos igényének és életszükségletének sürgős teljesítését. Félnünk kell azonban, hogy sem a cikkíró, sem maga a TESz nem egészen erre gondol, mert hisz azt írja később, hogy “...a magyar kérdés felvetése külföldön már nem ellenszenves többé.. . és így a külföldön élő magyarságnak minden megmozdulása nagyobb megértésre és támogatásra fog találi.” Itt azután nyíltan meg kell mondani, hogy a külföldi magyarság elsősorban nem idegen helyről, hanem az óhaza intézőköreitől várja azt a bizonyos “nagyobb megértést és támogatást”. Nem tudjuk elképzelni egyelőre, hogy a TESz, amelynek eddig külföldön kiépített keretei nem voltak s jó néhány esztendővel a Világkongresszus nyoma után halad ezen a téren, hogyan akarja megvalósítani azt, hogy a világon szétszórva élő magyarok egy nagy lelki egységbe forrjanak össze.“ Ismerve azt a nagy fogékonyságot is, amellyel különösen a távolkülföldi magyar viseltetik minden fölvetett magyar gondolat iránt, igen csekély szervezőerőnek és felkészültségnek tartjuk, ha a TESz nem rendelkezik mással, mint hogy “...sajtóinkon keresztül állandóan legyen buzdító szavunk és lelkesítő üzenetünk a számukra.” és nem tudjuk, hogy a Budapesten elképzelt célokkal és tervekkel nem ellenkező eredményt érne el az akció, ha sikerülne az a ma még lehetetlennek lát*Az első cikk a “Magyarság” március 30-iki számában jelent meg. szó dolog, hogy “...ezt a hatalmas és erőteljes lelki kapcsolatot mihamarabb létrehozzuk a világ összes magyarjai között.” * Amikor ideáig eljutott cikke során Széll Sándor, szükségét látta annak hogy ismét fölidézze azt a “hivatás”-t, amely az idegenbeszakadt magyarokra “különleges helyzetüknél sosera” hárul és cikkét így fejezi be: “...Minden egyes külföldül. Aő magyar a nagy nemzeti ügy lelkes apostola, őszinte propagálója kell, hogy legyen, mert a mi gúzsba kötött nemzetünknek önzetlen diplomatái ők, akik az egész világon szétszórva hirdetik a békét és igazságot, de követelik azt, legelsősorban saját nemzetük számára, mert hisznek egy isteni örök igazságban és Magyarország feltámadásában.” Nem tudjuk, hogy mire gondolt Széll Sándor és milyen külföldi magyarok voltak lelki szemei előtt, amikor ezeknek a magyaroknak a “különleges helyzetéről írt, de újból biztosítjuk róla, hogy a nagy nemzeti ügynek minden elesett, szegény magyar is fáradhatatlanul ‘‘lelkes apostola és propagálója”. Arról, hogy gúzsba kötött nemzetünknek diplomatái is volnánk, eddig még soha sem volt szó, sőt ellenkezőleg: a diplomácia eddig olyan tabu volt, amelyről szólni sem volt szabad, ha azonban valóban úgy tekintik a külföldi magyarokat mint “diplomatá ’it a nemzetnek, akkor nem kell külön, még elismerés gyanánt sem hangsúlyozni, hogy ebben a minőségükben “önzetlen”-ek, mert a magyar ügynek külfödön csak és kizárólag a magyar tömegek (és azok némely intézményei) teljesítenek önzetlenül szolgálatot...* Ezek voltak megjegyzéseink a cikk tényállításaihoz, most pedig vegyük sorra a cikk egész célkitűzését és nézzük meg, mit is akarhatott vele a TESz külügyi osztályvezetője ? Sokkal komolyabbnak látjuk — innen messziről — a TESz szerepét a hazai politikai élet irányításában és befolyását a kormányzati tevékenységre, semmint feltételezhetnek, hogy Széll Sándor csak egy hazafias szólamokkal megrakott (talán túlterhelt) cikket akart volna írni. Azt kell hinnünk, hogy a TESz valóban gondol reá, hogy szervezeteket épít ki a külföldön és össze akarja fogni a világ összes magyarjait. Ez eddig senkinek sem sikerült (még a jószándékú, lelkes és szokatlanul agilis Világkongresszusi Irodának sem), azonban senki mögött nem állott olyan morális (és nyilván anyagiakban sem szűkölködő) támogatás, mint amit a TESz élvez a kormányelnöktől kezdve lefelé mindenkitől. Ha tehát ez a cél és ennek a célnak a szolgálatában is ott van a TESz egész, ereje, akkor semmi sem lehetetlen, sőt biztosra vehető, hogy Széll Sándor programmja hamarosan valóra válik. Hogy azonban ne vesszen kárba sem a lelkesedés, sem az a sok anyagi és erkölcsi támogatás, amit itt latba akarnak vetni, nyilván nem fog ártani, ha Széll Sándor külföldi tapasztalataihoz hozzátesszük a mi részben közvetlen és személyes, részben közvetett, de alapos és megbízható információinkat arról, hogy mi a külföldi magyarok valódi helyzete, milyen kötelzettségeket érez és teljesít az óhazával szemben, milyen hivatást vállalt és visel és mit igényelhet — joggal — az óhazától. Következő cikkeink erről fognak szólni. (Folytatjuk) Jusszlávia eáig clalsot, írátasitat engedett vissza Budapestről Írják: Február végén ismeretlen forrásból az a hír járta be a világsajtót, hogy Jugoszlávia a kiutasított, magyarokból ezerhatszázat visszavett illetékes magyar helyen ezzel szemben a következő felvilágosításokat adták. A kiutasított háromezer magyar visszatérésének megengedése ügyében jugoszláv részről eddig semmiféle lépés nem történt. Határátlépési igazolványaival néhány napra mindössze körülbelül 60—70 ember mehetett vissza ügyeinek a rendzésére, ezeknek azonban több, mint fele éppen most érkezett vissza Magyarországra és itt jelentették, hogy a jugoszláv hatóságok hosszabb tartózkodásra engedélyt nem adtak és az ország elhagyására szólították fel őket. Csak néhány embernek sikerült eddig oda visszatérni, ezek be tudták bizonyítani, hogy jugoszláv állampolgárságukat már kiutasításuk előtt hivatalos írásokban igazolták a hatóságok. Ezeknek a szántazonban a legtágabb becslés szerint ■ -r- t-z pv.--.--v MOSKOVITS FERENC finom uriszabóságát SANTA FE 1391. 4-ik emelet áthelyezte-U. T. 44 — Juncal — 2818 Öt" JYl I0/SIC Y HOSPITAL RIVADAVIA szülészetének orvosa I/I . I/IIUiiv 7 írta. Specialista női betegségekben (méhbajok, titkos betegségek, havizavarok stb.) Fogad szülő nőket és operációkat vállal polgári áron a szanatóriumban TUCUMAN 731 Dto. H. — d. u. 17—18 óra között — Este 19—21 között ALVAREZ THOMAS 2262 (U. T. 51 — 1565) .............................. Hogyan szépítették magukat a „kétszínű” azték hölgyek? Púder, rúzs, hajfestés s a szépítés magas iskolája a régi Mexikóban — Mit árulnak el a most felfedezett azték festmények? Mexico, március hó. A régi azték festmények, amelyeket nemrég fedeztek fel Mexicóban, rendkívül érdekes részleteket árulnak el a 700 év előtti azték hölgyek öltözködéséről és kozmetikájáról. Kiderül, hogy a szép azték nők már 300 évvel ezelőtt, mielőtt Kolumbusz felfedezte Amerikát, púdert, rúzst, hajfestéket és sok más szépítőszert használtak. Különösen érdekes, hogy az azték hölgyeik arcukat gyakran kétféle színre is festették, például az arc felső részét pirosra és az alsó részét feketére, vagy sárgára. Különben egész testüket festették, nemcsak az arcukat. Legkedveltebb spinük a test festésére egy sárga krém volt, amelyet “axin”-nak neveztek. Ehhez aztán más színeket is kevertek az árnyalatok létrehozására. Kedvelt púderjük pedig vörös színű volt. Az arcfestés valóságos művércet vett az aztékoknál. Az alapsinre égőpiros, világoskék, vagy zöld fástokat is kentek. Igen sok változata volt az arcfestésnek. A legelegánsabb azték hölgyek vörösre festették a fogukat és kékre az ajkukat. Néha sárgára festették az arcuk felsőrészét, kékre az alsót és pirosra a szájat; általában nagyon divatos volt a többszínű arc. A tükör fontos szerepet játszott a szépítésnél. Az aztékok kitűnő tükröt készítettek csiszolt fehér piritkőből. A fürdő is éppen olyan nagy szerepet játszott a régi azték hölgyek életében, mint a mai hölgyeknél. Fürdés után masszázs következett. Az azték hölgyek is hódoltak a nudizmusnak, legalábbis gyakran füzöttek teljesen meztelenül ugyancsak meztelen férfiak társaságában. A szappant is ismerték az aztékok s azonkívül is sok tisztító és szépítőszerük volt, például az “etzapaniut” nevű fa, amelyet a bőr finomítására használtak. Parfümjeiknek se szeri, se száma. A hajfestés is általánosan használatos volt. A szőke hajat meg tudták teseni kékesfeketére és a sötét hajat meg tudták szőkíteni. Az ékszereik vetekedtek a mai ékszerművészet legfinomabb remekeivel. A szépségápolás nagy kultúrájának meg is volt a hatása. Az első spanyol hódítók is nagy elismeréssel nyilatkoztak az azték hölgyek szépségéről. Cortez, a híres conquistador is szerelmes lett egy Maliche nevű azték leányba. Mit ér a pesó? APR. 1-1 SZABADFORGALMI ÁRAK: 100.— pengő ...................... 80.82 1000.— lei ............................. 29.20 1000.— dinár ........................ 91.30 1000.— cseh korona .............. 165.— 100.— dollár ......................... 395.— 1.— angol font ................ 18.90 Húsvéti ajándékokban nagy választék A MAGYAR “CITY” CUKRÁSZDÁBAN T U C U M A N 5 5 3 Előjegyzéseket már most is elfogadnak - U. T. 31 Retiro 5758