Délamerikai Magyarság, 1935. október-december (7. évfolyam, 888-926. szám)
1935-10-01 / 888. szám
SPORTHÍREKNs --------- .l-f!#)' A HUNGÁRIA SPORT KLUB HÍREI Értesítjük a játékosokat, hogy a jövő hónapban egy magyar válogatott csapat összeállítását vettük tervbe, érdekében áll tehát a játékosoknak a mérkőzéseken való pontos megjelenés, mert a hiányzó játékosokat nem osztjuk be. A válogatott csapatot négy egyesület állítja ki éspedig: Hungária, Rákóczi, Törekvés és Victoria — Szombaton, folyó hó 28-án, este 8 órakor játékos értekezletet tartunk. Ugyanakkor vesszük át a felszereléseket azoktól, akik már nem óhajtanak futballozni. — Erdős. Mit ér a pesó? 1935 SZEPT. 30-i SZABADFORGALMI ARAR. 100.— pengő ......................... 72.22 1000— lei ........................ 31— 1000.— cseh korona ................151.60 1000.— dinar ........................ 85.40 100— dollár ......................... 366.75 1.— angol font ................. 18.20 KI TUD4L&A? .*rta András Siráki utoljára Tartágal — Prov. Saltan lakott aki tud róla közölje címét Berta Pál Banco Germánico. 87—89 Magyar gyógyszertár nincs, de hírneves svájci patika, a Farmacia Suiza ROTHLIN (Buenos Aires, calle MAIPU esq. TUCUMAN) a legelőzékenyebben áll a magyar kolónia rendelkezésére és vidéki megrendeléseket aznap elintéz. Magyar leveleket is elfogadnak U. T. 31 Retiro 3325 Zlahy Lajos színművei könyvalakban most jelentek meg. A “Tűzmadár” és a “Tizenkettedik óra” egy kötetben 220 centavaspért kapható a “Magyarság” könyvosztályában. ..........— ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------,v . Délamerikai „Magyarság“ 1935. október hó 1 A “MAGYARSÁG” kisregénye:A HONVÁGY (11) A Colonialera feltódult idegenek roppant tömege a városra nehezedik. Párizs kezdi kényelmetlennek találni ezt a terhet, ami statisztikai kimutatások szerint több, mint egymillió népességtöbbletet jelent. De ezt a kényelmes párizsi polgár valahogy eltűrné, ha ez a népszaporulat gazdag vendégekből állana, akik bőkézzel a város zsebébe szórják a pénzüket. De ezek az új emberek aranyásók. Szerencsekereső aranyásók, akik ellepik a szajnaparti kenyérmezőket. Mint a nagy aranyláz idején a mindenre elszánt kalandorok Alaskát. A munkanélküliség fantomja lassanlassan kezd elnyúlni a város felett, mint növekvő lomha árnyék a sötétedő estében... Párizs először nyugtalankodik, később már felhördül. S Coty meglátja a trambulint. Akcióba lép. Tűzfalnyi plakátok kerülnek az uccára és mind ezt harsogják: “Ki az idegenekkel!” A L‘ami du people naponta háromszor fúj riadót- Coty uszit, uszit és uszít. A többit lapok is felismerik a sáskajárást, de ezek rájönnek, hogy ennek a sáskajárásnak János-arca van. Az egyik arc: nemzeti érdek; a másik: pszichózis és pogrom. De Párizs már meglátta a vörös posztót és dörpi készül. A hatóságok csöndre és nyugalomra intik a népet és kérik, hogy mindenki őrizze meg nyugalmát, míg a Colonialet befejezik. Azután mara megkezdődik a nagytakarítás. Azonban Párizs elkényeztetett gyerermek. Ha egyszer kiabálni kezd, nehezen lehet lecsendesíteni. S Párizs tovább kiabált A népgyűlések követik egymást. A nóta mindig ugyanaz: Ki kell operálni a gennyesedő fekélyt a nemzet testéből! Ki az idegenekkel! Coty fáradhatatlanul kalapál. Elhelyezi aknáit itt is, ott is. Halljuk a vészhíreket. Seregestül hajtják fel az idegen utcai árusokat a Citére... A Place Pigalle-on kávéházakba ront be a tömeg és követeli, hogy az idegen zenekar vonuljon le a dobogóról, mert az francia zenekar helye... áruházakból, műhelyekből, gyárakból elbocsájtják az idegen munkásokat... még a belgákat sem kímélik, akik pedig önfeláldozó fegyvertársaik voltak a nagyháború idején. S igy tovább. Robbannak a vészhírek, mint ijesztő petárdák. Az Art de Triomphe toronymagasságú mellvédjéről úgy potyognak a kétségbeesett idejének, mint férges gyümölcs a fáról... A Champs Elysée-en megvertek a diákok egy bolgár kereskedőt, mert hazájának cirill tűs újságját olvasta... A Vaugirade-on belekötnek a Magyar Ház előtt állodgáló magyarokba... A Rue Rivoli-n megkergetnek egy osztrákot... A Printemps áruházban leszaggatják a ruhát egy amerikairól, aki egy szorongatott német leány segítségére siet. Hírek, hírek, hírek, ellenőrizhetetlen kósza hírek, ám a páni pantázia mellett már meghúzódik a fenyegető várható valóság is. Párizs saját zsírjában fuldoklik. A L’exposition Coloniale-t nagy garral hirdette és dobszóval csődítette magához a világot. S most kezd rájönni, hogy bakot lőtt. Törököt fogott. A nyakára zúdult idegen sereg megzavarja nyugodt álmát is. S Párizs — mint egyetlen ember — megrázza magát Nyugodalmas táplálkozást követel. Nem tűri, hogy sóvárszemű éhes és kóborló emberek zavarják meg felséges emésztésében. Coty pedig... A Coty egy Belzebub. De bevallom: Párizsnak igazat adok. Heregnek a napok... a hetek... a hónapok... A Coloniale bezárja cifra művű kapuit- Bontják a Colonialet ... A ferdesipkájú pagodákba, a lépcsőzetes hindu templomokba, a karcsútestű minaretekbe belemar a csákány. Öszszeomlik az álomváros. A kínai templomokból eltűnnek a boncok, a minaretek erkélyein elnémul a müezzin és a lecsapolt szent tavakban elhervadnak a fehér lótuszok... Hol van Hindosztán? Hol van az Alpesi pavilion, a Holland pavilion és a többiek? Hol van Toronyi, Gáspár, Szenes, Timár és Jóska? S hol vagyok én? Hol vagyunk? Párizs az álomváros romjait hevesen összesepri, máglyába rakja és felgyújtja. Mint rothadó szemetet, ami dögvészt hozott békés házaiba. Amikor minden eltűnik, felgyirkőzik, és a markába köp Megkezdi a nagytakarítást. Arcára gázmaszkot húz és egykedvűen ciánozni kezd. Ki akarja füstölni az idegeneket. A hatóságok érzik, hogy adósaik a népnek és most fizetnek. Revideálják a papírokat ... Esténként Novák vendéglőjében gyűlünk össze, mint a téli erdő agyonhajszolt vadjai- Összebújunk, összehajolunk. Mindannyian érezzük a Damokles kardot. Várjuk a kiutasítást. De akkor én már... akkor én már eltitkolt örömmel szemléltem a franciák kegyetlen ügybuzgalmát. Akkor én már úgy megteltem keserűséggel, mint a leydeni palack elektromossággal — Akkor már felismertem magamban és beismertem magam előtt ezt a betegséget. Akkor már úgy hajlongtam Pest felé, mint a muzulmán Mekka felé. Akkor már a lelkem minden parányi kis zugát betöltötte a honvágy. Mit bántam én már akkor, ha gyászmagyarként jutok is haza, mint a portyázók a Lech síkjáról, mit bántam már én akkor, ha csonka kezekkel, csonka fülekkel, csonka reménységekkel jutok is haza — csak hazajussak. Pedig közel tízezer frankot hozott a Coloniale- S mégis áhítottam a kiutasítást. Az alibit.* Három hét múlva gyászbankett Novákéknál. Fucsa gyászbankett ez. A halottak ülik a tort és a gyászolók fekszenek a koporsókban. Hetven kiutasítottat búcsúztatnak. Elutazásuk előtt Novák bucsuestét ad. A válás enyhítésére. .. Egy csapásra hetven magyart fricskázott össze a prefektus. Köztük vagyok én is. Szép barátságosan ránk köszönt: ‘Aurevoire a pályaudvaron”. A magyar konzulátust pedig udvariasan figyelmeztette, hogy ezentúl jobban viselje gondját csavargó gyermekeinek. A konzulátus megvakarta a fejét, majd hang nélkül széttárta két tenyerét, miszerint ő semmiben sem hibás. Azután hüvelykjével egy párizskörnyéki városka felé bökött, Trianon felé. De a rend kedvéért mindnyájunkat szigorúan megdorgált, hogy máskor jobban viseljük magunkat. Persze, ebből a prefektúra semmit sem értett. Viszont nem is volt semmire sem kiváncsi. .. Gyászbankett Novákéknál... Minden távozó a korcsmáros vendége. Ez mint jó diplomata, az összes háborús adósságokat egyetlen spongyahúzással letörölte. Gyászbankett Novákéknál... A ház táblás. Minden hely foglalt a hosszú kecskelábú asztalok mellett. Tányérok, terítékek egyenes glédában. Ital, ital és ital. Izzik, morajlik, csörömpöl az egész helyiség. A koksz-kályhák pattognak és a zsúfoltság fülledt meleget lehel. Kipirult arcok. Férfiak ingujjban, nők tenyérlegyezővel. Felhődző, csipős cigarettafüst. Novák néni néhány művirággirlandot akasztott a meszelt falakra. A kisegítő pincérek is valami lázas buzgalommal sürögnek-forognak a megmegújuló fogásokkal. Novák lája fekete ünneplőben. Izgatottan bukdácsol vendégei között — Csúcsos pocakján súlyos aranylánc ökölnyi fityegővel. Szuszogva gördül helyről-helyre mint egy dolgozó traktor. Gömbölyű sima koponyája visszaveri a füsttől szűrt villanyfényt. — Minden bucsuvendégjéhez van egy-két vidám szava. — Egyék, mostjó, egyék, ne éhezzen, mint otthon. Tömje meg jól a bendőjét. Lassú ám a bumbvonat. Hat nap múlva ér csak a pesti toloncházhoz... Jóska mellett ülök, az egyik hosszú asztal végében. Jóska visszamaradt, őt elkerülte a seprű. Halkan beszél hozzám, fátyolos a hangja, furcsán csillog a szeme.Folytatása következik. ^^1 POCElsőrendű úri és női szabó 4*0 I I WSUCRE 2840 U. T. 73 - 2520 Írta: KARCZAG ISTVÁN ELEVEN FÜGGETLEN MEGBÍZHATó a Délamerikai MAGYARSÁG DICSÉRJÉTEK SZERESSÉTEK TERJESSZÉTEK