Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-04 / 181. szám

Egy új ház avatása Nézzük a házat, mint új otthoni szokás. Bogdanovics János igazgató porol kicsit az építőkkel, hogy sok lesz a villanyszám­­la, ha napfényben is égnek a reflektorok. Csidey Piroska két ujja között morzsolgatja a fényvédő függönyök anyagát, Kó­nya Vilmosné mutogatja az új bútorokat. A ház négyemeletes, 11 foglalkozási helyiség van, meg a nagyterem, és hétmillió forintért építette a BÁÉV. Már csak az ablakok tisztítása, s némi takarítás van hátra. Az avatás ünnepségére augusztus 19-én kerül sor. Az intézmény neve: Molnár Béla Ifjúsági és Úttörőház. * Mindössze arról van szó, hogy a sok égbeszokó házgyári be­­tonkolosszus szomszédságában „testvért” kapott az immár li­liputi­nak tűnő úttörőház. Ősztől — milyen régen várjuk ezt — a KISZ-korosztálynak is lesz otthona. Könnyű a krónikásnak! Mindössze arról van szó . .. Akik az ifjúsági ház születésénél bábáskodnak — KISZ-vezetők, nép­művelők — minden mondatot megrágnak, mielőtt kimonda­nák. (Úgy látszik, a hangzatos nyilatkozatok ideje lejárt.) Örü­lök ennek az óvatosságnak. A felelősség és a tapasztalat szül­te­ ezt. (Bizony, nem mindig kellemes, ha az olvasók időnként visszalapozzák az újságot...) Az új intézmény gazdái természetesen optimisták. De jól tudják, hogy a hétmillió forintnál sokkal nagyobb befektetésre lesz még szükség. Hogyan is tudhatná a tizenévesek szerte­ágazó érdeklődését kielégíteni ez a ház? Miként lehet otthon, szórakozóhely, s egyszersmind közösséget kovácsoló politikai iskola? Mert az ifjúsági ház felépítése nem csupán annyit je­lent, hogy most már eggyel több lesz Miskolcon a művelődési intézmények száma. Leghelyesebb lenne talán — ezt feltéte­lezi a közös igazgatóság is — ott folytatni a munkát, ahol az úttörőház abbahagyja. (Persze, az életkori sajátosságoknak megfelelő követelményekkel.) A cél nem lehet kétséges: a fia­talok minél több rétege találja meg az érdeklődési körének megfelelő lehetőségeket; a műhelymunkáktól az esztétikai stúdiumokig. Ne hiányozzon sem a beat-koncert, sem a jó könyv, némely hobbyinak is adassék tér, terem. Okos szó se­gítse a fiatalok kísérleteit, és sorolhatnánk tovább. Az ifjúsági házat kitűnő terv szerint építették. Egyetlen ter­me sincs túlméretezve. Az egymást értő, ismerő, — tehát egy­mással szívesen vitatkozó és szórakozó — kisebb csoportok otthona lehet. Hogy valóban az lesz-e, az mindannyiwalkom múlik. Felnőtteken, kommunistákon, akik bizonyára benéznek majd ide, hogy együtt legyenek az „ifikkel”, mint ahogy haj­dan velünk is együtt voltak a mostani veteránok. Sok múlik a tanárokon is, akik az iskola falain kívül is nyilván kíváncsiak a diákokra. (Mi — annak idején — falujáráskor, vagy a könyv­tárban együtt olvasva, sokszor többet kaptunk nevelőinktől, mint az órákon.) De aligha lehet itt receptet adni... Az ifjúsági ház vezetői — szerintünk nagyon helyesen — még tartalékolják a pénzt és nem kiáltják világgá a terveket Augusztusban megnyílik az új ház kapuja. A legfontosabb, hogy az első időszakban — tehát legalább tavaszig — ne vár­junk és ne követeljünk látványos eredményeket. (Az ilyenek már sokszor megbosszulták magukat.) De mindenképpen őriz­zük a ház eszmei tisztaságát. GYARMATI BÉLA : „Három ízig-vérig mai, fanyar történet” a ma esti tévéfilm, a Történetek földön és vízben. A szegény Böske címűt, Bárány Tamás, A két reumás címűt Csurka István és a Fogadd rész­vétemet címűt Palotai Boris írta, a filmet Nemere László rendezte. Képünkön a harmadik történet, a Fogadd részvéte­met két szereplője, Psota Irén és Tábori Nóra. Korunk egyik, talán leg­szembetűnőbb tendenciája a városiasodás, kisebb telepü­lések várossá válása, illetve a meglevő városok népessé­gének nagyfokú növekedése. Az ipari társadalmakra oly jellemző fejlődés országunk­ban is érezteti hatását. Bu­dapest imm­ár csaknem két­milliós metropolisz, Miskolc 173 ezer lakost számlál — hazánk második legnagyobb városa —, ugyanakkor jelen­tősen növelte népességét Szeged, Debrecen, Pécs, Győr, Székesfehérvár. Sző­kébb hazánkban, Észak-Ma­­gyarországon négy új város jött létre a felszabadulás óta: Ózd, Kazincbarcika, Lenin­­város és Sárospatak, össze­sített statisztika szerint: ha­zánk népességének 44 száza­léka él városban. A városiasodás tudománya, az urbanisztika nálunk — ahogy mondani szokás — még csak gyermekcipőben jár, csetlő-botló léptekkel kö­veti a hatalmas tömegeket megmozgató városfejlődést. A mi városaink megnöve­kedett népességének zömét nem a törzsökös városlakók saját szaporulata adta, ha­nem bevándorlás útján­­módján verbuválódott. (Mis­kolc 1945 januárjában mind­össze 70 ezer lakosú volt.) Nem nehéz kitalálni, honnan jöttek az új városlakók. A gyorsan fejlődő ipar növekv munkaerő-szükségletét onna elégítette ki, ahol „emberfö­lösleg” képződött a falva­­inkból. A város szívó hatása igen erőteljes volt, ami való­színűleg a jövőben sem csök­ken. Ha tehát a város népes­sége növek­szik, a falué fogy, s elsősorban azon települé­seké, ahol a megélhetési vi­szonyok a legnehezebbek. A jó földű vidékek népe még úgy-ahogy ellenáll, bár leg­mozgékonyabb korosztálya, az ifjúság innen is városba kí­vánkozik, a mostoha adott­ságú tájegységek falvai azon­ban szinte a szemünk láttára néptelenednek el. Észak- Magyarországon a csereháti dombvidék népessége csök­kent leginkább; itt már negyven körül van azoknak a községeknek a száma, amelyeket „elhaló” kategó­riába sorol a közigazgatás. Korántsem a teljesség igé­nyével, néhány cikkünkben kísérletet teszünk arra, hogy az urbanizáció néhány prob­lémájára felhívjuk a figyel­met. Az urbanisztikában va­ló járatlanságunkat nem akarjuk leplezni, tehát a je­lenségeknek csupán a leírá­sára, nem pedig tudományos igényű elemzésére vállalkoz­hatunk. Az újdonságok iránti fogé­konyságunk eléggé közismert, hajlamosak vagyunk tehát arra, hogy a város jellegű fejlődést egyértelműen jó­nak, mondhatni: vitathatat­lannak tartsuk, miközben másutt, nálunk iparilag fej­lettebb államokban, ha nem is kárhoztatják, de a túlzsú­foltság ártalmait gyakorta emlegetik. A két háború kö­zött hazánkban erőteljesen bontakozott ki a falu—város ellentéte, némelyek eljutot­tak a „bűnös város” eszmé­jéig is. Mindkét szélsőséges felfogást hibásnak kell te­kintenünk. A város nem „éden”, de a falu sem az. A város magasabb rendű élet­színvonalat, létfeltételeke tud biztosítani, mint a falu ugyanakkor nem szabad az állítanunk, hogy a falunak kizárólag hátrányai vannak a várossal szemben. Realis­táknak kell tehát lennünk annál is inkább, mert a vá­ros jellegű fejlődés szükség­­szerű tendenciája korunknak, s rá se hederít, ki mit tart róla. Dolgunk az, hogy lehe­tőleg pontos ismereteket sze­rezzünk róla, jó dolgait sza­porítsuk, nem kívánatos je­lenségeit­­ megszüntessük, vagy legalábbis csökkenteni próbáljuk. Tekintettel arra, hogy cikksorozatunknak ilyen cí­met adtunk — „Parasztok a városban” —, a városi és fa­lusi lét közötti eltérő viszo­nyokat a falusi ember aspek­tusából vesszük szemügyre. Miskolc nem 173 darab, egyenként ezer lakosú köz­ségnek felel meg; jelenségei lényegesen eltérnek közleke­désben, lakáskultúrában, la­kóinak egymáshoz való vi­szonyában, a foglalkozási struktúrában, a szórakozás mennyiségében és minőségé­ben, művelődési igényeiben és lehetőségeiben stb. A vá­ros az város és nem falu. Míg ez, erős belső kényszer­től hajtva, gyors iramban változik küllemében is, tet­szik, nem tetszik, lépnie kell, s sokszor nem nézheti meg, hová teszi a lábát, addig a másik, a falu aránylag erő­­teljesebben ragaszkodik a hagyományokhoz, mint állít­ják: csendes víz, lassan mos­sa el a partokat, de ami par­tot elmos, arra már tényleg nem volt szükség, s az idők végezetéig elmosatott. A leg­fontosabb eltérés azonban a foglalkozás és a lakók egy­máshoz való viszonyában ta­­l­álható. Következő cikkünkben a foglalkozási­­ struktúráról ej­­­tünk szót. (Folytatása következik) Gulyás Mihály Parasztok a városban o Nagyobb önállóságot kapnak a főiskolák A kormány rendeletben szabályozta a főiskolák, a fel­sőfokú intézetek, valamint az egyetemeken szervezett főis­kolai karok céljait, felada­taikat és működésük rendjét. A főiskolák szervezetének és működésének általános rendezése eddig nem történt meg, s a mostani kormány­­rendelet ezt a hiányt pótolja. Az oktatáspolitikai folyamat részeként eddig is több új tí­pusú — karokra tagozódó — 7 műszaki, illetve gazdasági főiskola létesült. Ezzel egy­­időben a felsőfokú techniku­mok és szakiskolák száma fo­kozatosan csökkent, s a ké­sőbbiekben ezek várhatóan meg is szűnnek. A főiskolai oktatók és hall­gatók jogosan igénylik az ed­diginél nagyobb intézményi önállóságot, a vezetésbe való bevonásokat, a hallgatók jo­gainak az egyetemi hallgató­kéhoz hasonló biztosítását. A jövőben az egyetemek­hez hasonlóan a főiskolák ve­zetői dolgozzák ki például tanulmányi és vizsgaszabály­zatukat. De az eddiginél na­gyobb önállóságot kapnak ügyintézésükben és gazdálko­dásukban is. Ezzel természet­szerűen együtt jár, hogy a hallgatók nagyobb beleszólási lehetőséget kapnak intézmé­nyük, saját főiskolai életük alakításába. Mastroianni hódításai „Szeretek lusta, unott, apatikus figurákat játszani, mert ezeket a nép megérti, s önmagában is felfedezi.” Marcello Mastroianni, a cannes-i fesztivál elsőszámú férfi filmcsillaga két filmjével (Az utolsó Leo és Féltékenységi dráma) bebi­zonyította, hogy a filmen nem csupán a Supermann, az em­berfeletti lény lehet hódító, és hogy a művész nagyon is szim­patikus lehet, ha nem is ábrázol vonzó hősöket. Ebből a szempontból Leo, a látnok és Oreste, a kőműves, nem tér el azoktól a gyáva és tehetetlenül nekibuzduló alakoktól, akik­nek örökös bajnoka a valamennyiünk emlékezetében élénken élő Dolce Vita főhőse. Mastroianni karrierjében semmi kihívó nincs. 1959-ben, 35 éves korában, gyakorlatilag ismeretlen a római filmpiacon. A háború befejezése óta Luchino Vis­conti társulatában játszik: névtelen kis színész a Vágy villamosa és az Ügynök ha­lála előadásain. Egy hasonló­képpen ismeretlen színésznőt vesz feleségül, Flora Cara­­bellát. Egy félig sikerült film, a Galamb, némileg ismertté teszi nevét. Ez minden. És ekkor találkozik életé­nek nagy lehetőségével, Fe­derico Fellinivel, aki fiatal színészt keres a Dolce Vita főhősének szerepére. Már visszautasította Gerard Phi­­lippet, akiről az volt a véle­ménye, hogy túlságosan test­őr jellegű, és Paul Newmant, aki atléta termete és fog­pasztamosolya miatt nem fe­lelt meg. Mastroianni meg­jelenik De Laurentiis stúdió­jában. Arca fáradt, szeme sötét, de érett arcán fiatalos gödröcskék bújkálnak. Ő az, akit Fellini keres. Ettől kezdve Marcello Mastroianni az Éjszaka cí­mű filmtől a Válás olasz módra címűig egy sor anti­­patikus figurát játszik, aki­ket talán egyetlen hollywoo­di filmsztár sem vállalt vol­na el. — Mastroianni személyé­ben az nyűgöz le a legin­kább — jelenti ki John Boorman, az Utolsó Leo rendezője —, hogy plaszti­kus egyéniség. Számára a film elkészítése egyenértékű az üzemi munkával: reggel, amikor megérkezik a stúdió­ba, felveszi szerepét, mint egy munkaruhát, és este le­teszi. Negyvenhat éves kedven­­­­cünk mélységesen megveti az­­ olasz lelkeket és a női szí­­­­veket, tudja, hogy egy le­­­­gendás hős, aki sohasem be­­­­­teg, soha nincsenek problé­­­­mái, csak fárasztja a gyön­gébb nemet. De a férfinézők is sokkal jobban kedvelik a „gyenge” hősöket, mint a spanyol Don Juanokat, a gö­rög isteneket megszégyenítő szépségű hősöket, vagy az izomkolosszusokat. — Marcello keveset beszél — mondja felesége. — És rendkívül jó alvó: bárhol, bármikor tud aludni, ezen a téren talán csak Vittorio de Sicával lehet összehasonlíta­ni. A méregdrágán vásárolt Via Appia-i villában Barba­ra Mastroianni, a művész 17 éves lánya hippi udvartar­tással veszi körül magát. Ezt a környezetet a „nők bálvá­nya” misztériuma tökéletesen hidegen hagyja. — Ez a klinikai szerelem generációja — állapítja meg a kiábrándult művész. — Már nem érdeklődnek az olyan „bagatell” dolgok iránt, mint például a szemek játéka, egy kézszorítás, az udvarlás művészete. Ami oly varázslatos volt az én fiatal­ságomban, nem létezik töb­bé. Amikor Mastroianni moso­lyogva megjelent a cannes-i reflektorok fényében, egész lényéből áradt különös te­hetsége, hallgatag vonzereje I éjféltől­eggelig HALÁLOS BALESET VASVILLÁTÓL A nyírbogdányi Kossuth Tsz-ben szarvasmarhát ra­kodtak egy gépkocsira. Az egyik állat csökönyösködött. Ezért Makara László vas­villával ráütött. A villa köz­ben lecsúszott a nyeléről és olyan súlyosan megsebesítet­te a közelben álló Molnár Sándor 23 éves tsz-tagot, hogy meghalt. ÉKSZERRABLÁS 120 ezer márka értékű ék­szert raboltak el ismeretlen tettesek az éjszaka egy iser­­lohn­i ékszerüzlet kirakatá­ból. ÉTELMÉRGEZÉS Huszonheten szenvedtek ételmérgezést egy Lyon kör­nyéki üdülőotthonban. A mérgezetteket súlyos tüne­tekkel a kórházba szállítot­ták. ÓPIUMLOPÁS Kétszáz kiló ópiumot lop­tak el a Párizs közelében fekvő Milun városka gyógy­szergyárából. NÁCI JELKÉPEK Vörös festékkel mázolt ho­rogkeresztekre hívta fel Nyugat-Berlin lakossága a rendőrség figyelmét. A náci jelképeket a földalatti-meg­állónál, az egyik sportcsar­noknál és a Vilmos császár­ról elnevezett rendkívül for­galmas helyen álló emlék­templom kapujára mázolták. ELTŰNT Utasaival nyomtalanul el­tűnt egy angol könnyűrepü­lőgép Új-Guinea felett. A géppel Port Moresby fölött szakadt meg a kapcsolat. ÖSSZEÜTKÖZÖTT Eddig ismeretlen okokból a kanadai Vancouver köze­lében összeütközött egy an­gol utasszállító és egy szov­jet teherhajó. A brit hajó három utasa meghalt. ELSÜLLYEDT Elsüllyedt egy kis motoros hajó, amely két Puerto Rico-i sziget, St. Kitts és Nevis kö­zött közlekedik. Eddig 50 utast sikerült élve kihalászni. 75 holttestet megtaláltak. Sajnos, ezen a tengerrészen sok a cápa, így az áldoza­tok száma még emelkedni fog. FÖLDRENGÉS Ismét földrengés volt La­­tin-Amerikában a Karib-ten­­gertől Buenos Airesig. Érző­dött a földlökés Peruban, Kolumbiában, Ecuadorban, Venezuelában, Brazíliában, Puerto Ricóban és Argentí­nában. Peruban egy személy meghalt és számos ház össze­omlott. ELALUDT Lajosmizse határában To­­mislav Solunac, 39 éves he­gesztő, jugoszláv állampolgár személygépkocsijával nekiüt­között egy előtte haladó, fá­val megrakott lovaskocsinak. A gépkocsi vezetője és egyik utasa a helyszínen meghal­tak. Két utas megsérült. Az autó vezetője elaludt a vo­lánnál és ez okozta a bal­esetet. ŐRIZETBE VETTÉK Figyelmetlenül vezette te­hergépkocsiját Bán Miklós és elütötte Kristóf László 72 éves nyugdíjast, aki kerék­páron haladt az úton Verőce­ községben. A tehergépkocsi vezetője, aki mellesleg ittas is volt, segítségnyújtás nél­kül továbbhajtott. Az idős ember súlyosan megsérült. A rendőrség nem sokkal később Bánt elfogta és letartóztatta.

Next