Déli Hírlap, 1974. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1974-04-30 / 100. szám

fi VI. ÉVFOLYAM 100. SZÁM 1974. ÁPR. 30., KEDD­I ÉRA: 80 FILLÉR Május elseje tiszteletére Koszorúzások, felvonulás Országszerte készülődnek május elseje megünneplésé­re. Miskolcon ma délelőtt 10 órakor koszorúzási ünnepség volt a munkásmozgalmi em­lékműnél; a Magyar Szocia­lista Munkáspárt megyei, városi, járási bizottságának vezetői, képviselői, a megyei, városi, járási tanács koszo­rúztak. Délben kezdődött a koszo­rúzási ünnepség a csanyiki Majális-parkban a munkás­­mozgalom mártírjainak em­lékművénél, ahol a Szak­­szervezetek Megyei Tanácsá­nak a KISZ megyei, városi, járási, a Hazafias­­ Népfront megyei, városi bizottságá­nak vezetői, az MSZMP III. területi csúcsvezetőségének képviselői helyeztek el ko­szorúkat. A felvonulási ünnepség holnap fél 10-kor kezdődik Miskolcon. Az üzemek, vál­lalatok, intézmények dolgo­zói négy felvonulási szakasz­ban haladnak majd a Hősök terén a dísztribün előtt. Ugyancsak elsején a dél­utáni órákban műsorral fo­gadja vendégeit az Ifjúsági Park. Az átadási ünnepség 17 órakor kezdődik. Délután hat órától pedig Park-koktél címmel színes, zenés műsor következik. Mapr-jugoszláv közös közlemén­y Eredményesen fejlődnek baráti kapcsolataink „Sokoldalúan és eredmé­nyesen fejlődnek országaink baráti kapcsolatai” és széle­sedik a két párt együttmű­ködése — szögezi le többek között a Kádár—Tito talál­kozóról kiadott közös közle­mény. A két delegáció vezetői egyaránt „megelégedésüket fejezték ki, hogy sor került a jugoszláv kőolajvezeték építéséről és használatáról szóló szerződés aláírására”. Megállapították, hogy a két ország álláspontja az alap­vető nemzetközi kérdésekben „azonos, vagy közel áll egy­máshoz”, és kijelentették: is­mételt erőfeszítéseket tesz­nek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet „eddigi eredményeinek to­vábbfejlesztésére”. Hírmagy­arazat: „Sikeres megbeszélések” cím­mel számolt be a belgrádi Borba a Kádár—Tito találkozóról. — „Munkajellegű és elvtársi” volt a megbeszélés — szögezte le a Népszabadság. A pártközi, a gaz­dasági és a kulturális kapcsola­tok már eddig is jól fejlődhettek, hiszen a két ország között nin­csenek rendezetlen kérdések, ez­ért nem formális mindennek a megállapítása, s ez a kapcsola­tok továbbfejlesztésének záloga. Együttműködésünket földrajzi helyzetünk is indokolja, s az eu­rópai béke és biztonság megte­remtése szintén mindkettőnk érdeke. Közös szocialista alapál­lásunkból kiindulva kell fejlesz­tenünk együttműködésünket a földrajzi helyzet szabta adottsá­gok okos tudomásulvételével pá­rosítva. MÁTÉ IVÁN Enyhe marad az idő Ma is változóan felhős, enyhe marad az idő, néhány helyen várható kisebb eső is. A nappali hőmérséklet 19— 24, az esti 13—15 fok között alakul. ü­nnepen kiváló vállalataink, szövetkezeteink Tegnap délutánra ünnepi díszbe öltözött a December 4. Drótművek. A „Kiváló vállalat” cím elnyerése al­kalmából rendezett bensősé­ges ünnepségen megjelent dr. Havasi Béla, a városi pártbizottság első titkára, dr. Kocsis József kohó- és gépipari miniszterhelyettes, Rózsa Kálmán, a városi ta­nács elnökhelyettese, dr. Ba­logh András, az SZMT tit­kára. A vállalat elmúlt évi tevékenységét dr. Imre Fe­renc igazgató ismertette. A vállalat kollektíváját az el­ért sikerek alkalmából kö­szöntötte dr. Havasi Béla, majd a „Kiváló Vállalat” cím elnyerését igazoló okle­velet dr. Kocsis József mi­niszterhelyettes adta át. Délután ünnepeltek a MÁV Miskolci Járműjavító Üzem dolgozói is. Tavaly végzett jó munkájuk ered­ményeképpen elnyerték a „Kiváló vasúti üzem” címet, valamint a MÁV Vezérigaz­gatóság és a Vasutasok Szak­­szervezete vörös vándorzász­laját. Az ünnepségen Varga Zoltán, az üzem igazgatója ismertette a tavalyi év eredményeit, s tett ígéretet arra, hogy a kollektíva 1974- ben is mindent megtesz fel­adatai teljesítése érdekében. A sátoraljaújhelyi Hegy­alja Ruházati Szövetkezet dolgozói tegnap délután sor­rendben a 13. kitüntetésüket vették át. Ez azt bizonyítja, hogy megyénk legnagyobb, s termékei révén egy sor külföldi országban is ismert szövetkezete folyamatosan jól dolgozik. Az ünnepségen megjelent dr. Bodnár Fe­renc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a me­gyei pártbizottság első tit­kára, valamint Rév Lajos, a KB tagja, az OKISZ elnöke. Nagyszerűen dolgoztak 1973-ban a Miskolci Közle­kedési Vállalat dolgozói is. Ennek eredménye, hogy el­nyerték a „í­iváló vállalat” címet. A kitüntetés igazoló oklevelét Hernádi László igazgató vette át Molnár Já­nostól, a KPM tanácsi köz­lekedési főosztálya vezető­jétől. Ugyancsak ünnepséget tar­tottak tegnap a Kiváló vál­lalat, illetve Kiváló szövet­kezet cím elnyerése alkal­mából a Cement- és Mész­művek Hejőcsabai Gyárában, a Bükkvidéki Vendéglátó­ipari Vállalatnál, a Borsodi Tanácsi Tervező Vállalatnál, a Borsod megyei Fodrász Szövetkezetnél, a Tokaji Vas- és Fémipari Szövetke­zetnél. Az elmúlt esztendőben rekordmennyiségű — 43 ezer tonna — hidegen alakítható huzalt gyártottak a December 4. Drót­művek üzemeiben. A gyár dolgozói a kongresszusi munka­ver­seny felajánlásukban vállalták, hogy IV. ötéves tervüket 1975. augusztus 20-ra befejezik. (Balla Demeter felvétele) A városi párt-vb ülése Az MSZMP Miskolc váro­si végrehajtó bizottsága ma délelőtti ülésén tájékozódott a város felszabadulásának 30. évfordulójára történő felkészülés előkészületeiről. A továbbiakban szervezeti kérdéseket vitatott meg. Véget ért a genfi megbeszélés Kiminger Algírba érkezett Véget értek Genf­ben Gro­­miko és Kissinger megbeszé­lései. Több olyan okmányt készítettek elő aláírásra, amelyek a Brezsnyev—Nixon találkozó témái lesznek, s hoz­zájárulnak a két ország együttműködésének elmélyí­téséhez a háborús veszély elkerüléséhez — hangoztatja többek közt a közös közle­mény. Megvizsgálták a SALT-tár­­gyalások ügyét, amelynek előmozdítására további erő­feszítéseket tesznek; véle­ményt cseréltek a közel -­­ keleti kérdésről és síkra­­, szálltak a genfi tárgyalások­­ folytatása mellett. Ezenkívül az európai biztonsági érte­­­­kezlet is szóba került. Kissinger Genfből elindult­­ újabb közel-keleti útjára, s előzőleg azonban megállt Al­gírban, ahol már tárgyalt, s még ma is tárgyal Bumedien­e államfővel, mielőtt tovább­utazna Alexandriába. Zászlók Moszkvából Jubilál a kábelgépgyár Tegnap délután fél kettő­kor kolompszó állította meg a munkát a Diósgyőri Gép­gyár kábelüzemében. Az egység dolgozói bensőséges ünnepségen emlékeztek meg arról, hogy 25 évvel ezelőtt kezdődött meg a DIGÉP-ben a kábelgépipari berendezé­sek gyártása. A K-egység termékei ma már a világ sok-sok orszá­gában ismertek. Nem egy saját konstrukciójú gyárt­mányuk jelenleg a világ­­színvonalat jelenti. Ilyen gé­pek gyártásával, hazai, illet­ve külföldi gyárakban tör­ténő üzembe helyezésével érdemelte ki tavaly a Le­nin bngad­a futami-díj I. fokozatát. Az egység gyárt­mányainak egybe nagy vá­sárlója a Szovjetunió. A Moszkva melletti Podolszk­­ban a közelmúltban meg­rendezett kábelgépipari szim­­pozionon a szovjet szakem­berek a legnagyobb elisme­rés hangján nyilatkoztak a DIGÉP gyártmányairól. A tegnapi ünnepségen bemu­tatták a kommunista brigád­mozgalomnak azokat a zász­lóit is, amelyeket a MOSZ­­KÁBEL dolgozói küldtek a jubileum alkalmából Hámo­ri Sándor megbízott vezér­­igazgató révén a h­ egység dolgozóinak. ÚJABB HAZATÉRÉS PORTUGÁLIÁBA A nyugatnémet hírügynök­ség reggel jelentette, hogy dr. Alvaro Cunhal, a Por­tugál Kommunista Párt fő­titkára is hazatért Lisszabon­ba. Mint ismeretes, a szocia­listák vezetője már néhány napja visszatért emigráció­jából.­­ A katonai junta feloszlatta a volt fasiszta pártot, a politikai rendőrség főnökét pedig letartóztatták. MEGALAKULT AZ ÚJ EGYIPTOMI KORMÁNY Az új egyiptomi kormány letette az esküt Szadat el­nök kezébe. Szadat rövid beszédben közölte: mindad­dig folytatják a küzdelmet Izrael ellen, amíg az vissza nem­­ vonul az összes meg­szállt arab területekről és helyre nem állítják a pa­lesztin nép törvényes jogait. — Az új kormány — Sza­dat elnökletével — már meg is tartotta első ülését. AZ IRA IS BENNE LENNE? Több feltevés között vá­logathat a rendőrség a leg­utóbbi írországi monstre-kép­­rablás ügyében. Lehet, hogy egy nemzetközi banda rabolt el egymillió font értékű ké­pet egy műgyűjtőtől, de le­het, hogy az IRA tette azt. Egy másik képlopás után ugyanis a tolvajok egy ír terrorista szabadon bocsátá­sát követelték a képért cse­rében. KENNEDY UTÁN — SCOTT IS Ismeretes, hogy a demok­rata Kennedy szenátor Moszkvából hazatérve a szovjet—amerikai kapcsola­tok elmélyítéséért szállt sík­ra. Most a köztársasági Scott szenátor is hasonló véle­ményt hangoztatott — ugyan­csak Moszkvából hazatérve. Mindkét szenátor a parla­menti csoportokon kívül ma­gával Brezsnyevvel is tár­gyalt. SZIGORÍTÁS CHILÉBEN A chilei fasiszta junta két órával meghosszabbította a kijárási tilalmat mára és holnapra. Az egész országra kiterjedő intézkedés előtt este 11-től reggel 6 óráig tartott a kijárási tilalom. A meghosszabbítás okát — mi­után éppen erre a két nap­ra szól — abban látják: a junta fél a május elsejei munkástüntetésektől.

Next