Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)
1912-06-01 / 126. szám
1912 A*özponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca II. szám ■—■ budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., és Városház-utca 3. szám 1=1 ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEK egész évre . K 24*— félévre . . . K 12*negyedévre . K 6‘— egy hónapra K 2 Egyes szám ára 10 fillér. III. évfolyam, 126. szám UiunzciEM An viUEtven: egész évre R 28— félévre . . . K 14*— negyedévre. K V— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. Szombat, június I lELKrm-SZAH: Szerkesztősei 305 és a Kiadóhivatal 8» Interurbán 305 Budapesti szerkesztősé« telefonszáma 128—42 Justh és az osztrákok. — Bécsi levél. — Nálunk Bécsiben teljes és tökéletes a kiábrándulás Justh Gyulából és párhiveiből. Önök csodálkozhatnak, hogy ez a kiábrándulás csak most következett be. De Önöknek meg kell érteniük, hogy nálunk mindenkor leplezetlen rokonérzéssel kísérték a Justa-párt radikális választójogi törekvéseit. Még a véderőfejlesztés legintranzigensebb hívei is úgy gondolkoztak, hogy a néphadsereg szükségleteit nem szabad a népjogok kijátszásával és háttérbe szorításával megszerezni. A megbukott koalíciós korszaknak ez volt a legnagyobb bűne, hogy a népjogok háttérbe szorításával ismét a vívmánypolitikát akarta előtérbe tolni. Ez okozta bukását és ez idézte fel minden irányadó bécsi politikusnak leküzdhetetlen ellenérzését és megvetését. A nemzeti munkapártnak az a legnagyobb érdeme, hogy szakított evvel az átkos és úgy a monarchiára, mint Magyarországra veszedelmes vívmánypolitikával. Viszont a Justh-párt magatartását azért kísérték tagadhatatlan szimpátiával, mert a legválságosabb időkben is kitartott a radikális választójogi program mellett és Kossuthék és Apponyiék vívmánypolitikáját akkor is perhorreszkálta, mikor ennek a kísértésnek hatása alatt már-már a többség is ingadozni kezdett. Justh Gyuláról azt hittük eddig, hogy szilárd, meggyőződéshű és becsületes politikus, aki a maga választójogi programjáért, mint férfi, az utolsó lehelletéig küzd. Csak most látszik, mennyire csalódtunk. Épen a választójogi küzdelem legválságosabb pillanatában, abban a pillanatban, amikor Magyarországnak ez a nagy problémája a legközelebb van a megvalósuláshoz, veti magát annak a koalíciónak a karjaiba, melyet felrobbantott. Ekkor azt hittük, hogy meggyőződésből és tisztult politikai felfogásból, ma már tudom, hogy szertelen hatalmi önzésből. Bennünket igazán kellemetlen csalódás ért az utóbbi napokban. Justhot és híveit ott látni Kossuth, Apponyi és Károlyi Mihály gróf táborában, erre csakugyan nem voltunk elkészülve. Azok, akik Justhra és pártjára számítottak, akik azt hitték, hogy ennek a csapatnak szerepe lesz a politika jövő alakulásában, szinte szégyenlik rövidlátásukat. Máskép, mint teljes megvetéssel, nem is beszélnek erről az alakulásról, amelyet hol koalíciónak, hol kooperációnak, hol ellenzéki blokknak neveznek. De azzal mindenki tisztában van, hogy ennek a csoportosulásnak bárminő szerepet szánni a legvégzetesebb hiba volna. Ez a csoportosulás már összetételénél fogva is mindazt jelenti, ami erre a monarchiára végzetes és tűrhetetlen. Íme, Justh Gyula most ehez a társasághoz csatlakozott. A koalíciót, melyet felrobbantott, most ő akarja feltámasztani- Mi megértettük Justhot, vagy legalább azt hittük, hogy megértettük, amikor Khuen- Héderváry gróffal nem tudott, nem akart megegyezni. Akkor azt mondták, hogy Khuen nem tudja megcsinálni a demokratikus választójogot, mert ő Tisza kezében van. De jött Lukács, a demokratikus választójog tiszta programjával és mindenekelőtt Justhtal és híveivel kivánta a megegyezést. De Justhék a kínált békét előre és kereken visszautasították és most azokkal mímelik a választójogi megegyezést, akikről tudják és akikről hirdették, hogy a becsületes választójogot sem nem akarják, sem nem tudják megcsinálni. Justh Gyula és pártja tehát teljesen ki van küszöbölve, ki van dobva minden itteni tényező politikai számításából, sőt gondolkodásából is. Ennek a társaságnak nem juthat szerep sem itt, sem odaát. Abban a pillanatban, mikor Justh Gyula belépett Kossuth Ferenc szobájába, itt Bécsben minden ajtó becsukódott előtte és pártja előtt. Íme, ez a helyzet, melynek tanulságait azonban elsősorban a nemzeti munkapártnak kell levonni. A Justh-párt sorsa megpecsételtetek abban a pillanatban, amint belépett a népjogok és népjólét ellenségeinek, a vívmányszédelgőknek koalíciójába. De ugyanez a sors a többséget is utolér- Egy „Sansculotte“ néger. írta JAKAB DÁVID. A rémuralom egyik komikusán szomorú jelenetének volt az okozója Zamora, ta sansculotte néger. Zamora? Igenis, a lucienne-i király találkák diszkrét szemtanúja, Madame Dutbarry kegyence, aki tudvalevőleg maga is kegyencnő: XV. Lajos király csodaszép maitresse. Zamora! Kinek arca csak azért volt feketébb a koromnál is, hogy az isteni favorit ®, teint-je annál feketébbnek, annál ragyogóbbnak lássák. Kit Madame Dubarry angyali kezei tartottak egykor keresztvíz alá és akit fia gyanánt szeretett, becézgetett, dédelgetett. Szegény Dubarry! XV. Lajos, ez a tipikus nőbblond, tizenhárom próbásnál is több Don Juan, még le sem csukta szemeit, a courtisane-ok ajkadról sem röppent még el a hagyományos mondás, hogy: „Uraim, im a király meghalt, éljen hát az uj király“, — ő reá a bukás, a száműzetés fájdalmas napjai következtek máris. — Menjen innen! — monda a haldokló király. Meneküljön! Pedig tudja ugye, hogy mily nagyra becsülöm, mennyire szeretem! Gyermekem, hálás! Versaillesban csak átkos ellenei maradnak, egyetlen jóbarátja megy, el kell mennie, hívják... Mária Antoniette befolyására (a gyönyörű magyar hercegnő arisztokratikus szive mélyéből gyűlöli a pór származású courtisane-t) és XVI. Lajos rendeletére a szép hercegnőt zárdába internálják. Micsoda iróniája ez a sorsnak! Íme. Dubarry, egy Bécs Janka, ha úgy tetszik, kolostorban! Minden idegszáila, egész lénye, munltja és jelene tiltakozik a kegyetlen aktus ellen, ő, aki szereti az életet, rajongta táncért, a pompáért, a fényért, fiatal bájait, túláradó temperamentumát, örök jó kedélyét most a klastrom rideg falai közé zárja? Még gondolatnak is szörnyű, bizarr, valódi fin de siecle iza, XVIII. századbeli ötlet. De mit tehetett ő, a szegény, a törékeny asszony? A király rendelete formális volt, engedelmeskednie kellett. Csakhogy oly szivettépően tudta elsiratni szabadságát, fájdalma oly nagy volt, oly igazi, hogy még rideg börtönének falain is áttört és zokogása a király szivét is meghatotta, haragját is elaltatta. Egy év múlva a junoi termetű, gyönyörű szemű favorit kiszabadul szomorú fogságából. „Egy örökkévalóság volt az az egy esztendő“ — panaszolja jó barátjának, de Cossé Brissac hercegnek. „Képzelje, mon ami, 365 hosszú napig elzárva lenni a külvilágtól, az emberektől, a társaságtól, szóval mindattól, ami széppé, élvezetessé, emberivé teszi ezt az életet. Hah! kedves hercegem, élete egyetlen bűnéért szegény barátnője ugyancsak megszenvedett, hogy t. i. egyszerű leány létére is elég csinos mert lenni ahoz, hogy egy nagy király tetszését kiérdemelje! A klastromból egyenesen Luciennebe (XV. Lajostól kapta ezt az úgy a külsejénél, mint a nagyszerű berendezésénél fogva valósággal mesébe illő nyári lakot) ment, nem repült a vágy szárnyain Mme Dubarry. A régi tündéri környezetben az isteni grófnő is a régi lett: ugyanaz.a.hajlékony virágszál, diailolő madárka, papnője az érzéki csábnak, az önkívület mámorának és nem volt a földön halandó, aki bájainak ellen tudott volna állani. És az általános bűvkörből maga a duzzogó udvar sem vonhatja ma ki magát: nemsokára a bonton elengedhetetlen követelménye lesz. kirándulni Lucienne-be, Mme Dubarry szalonjaiban járni-kelni, flirtelni, jó mannereket„ mi tempót tanulni, csevegni igazi franciásan, fesztelenül, tehát , póz nélkül. Sőt a Versailles-i látogató koronás főkás csaknem vallásos áhitatta sietnek leróni a tisztelet és nagyrabecsüléi adóját a lucienne-i tündérnél, így, a mi I. József királyunk is valósággal elragadtatással beszél róla. „Amikor először megláttam, — írja — szivem erősen, hangosan dohogott és úgy érzem, hogy ezért a felséges asszonyért egy nagy, egy világraszóló bolondságot is képes volnék elkövetni.. . így teltek Mme Dubarry napjai jó barátai intimé társaságában, tisztelőitől szeretve és körülrajongva egészen a nagy forradalom kitöréséig. Az egyszerű spórleányiból grófnővé lett Bécs Janka természetesen 1789 után is királypárti marad. És royalista érzelmét.