Délmagyarország, 1920. május (9. évfolyam, 100-123. szám)

1920-05-30 / 123. szám

ÖMrköztOség «8 kiadóhivatal: SZEGER, BOLBOOASSZONY-BOGÁROT 4. SZÁM A txeriaarténóf ét kiadóhivatal telafon­a: 30S. Szeged, 1920 óra 1 korona. * ELŐFIZETÉSI ÁRA: •fán­évra 280.— K aacyedévra 7*.— K félévre . 140.— K egy hónapra 14.— K Cryna »rám­ára 1 korona. IX. évfolyam 123. szám. Nyomda: SZEGED, PETŐFI SÁHPOR-SOOÁRDT 1. SZÁM A ayaaida teletonja: 14-34. Vasárnap, május 30. Magyar jövőnk útja. Irta: Juhász Gyula.­ ­ A magyar jövendő útja, amelyre a haza mai bölcse, Apponyi Albert rámutatott, elittünk áll és rajtunk áll, hogy erre az útra rátérjünk. A forradalom nem lehet célja egy nemzetnek, mint ahogy az egyénnek nem lehet célja a halál. Forradalom és halál szükséges rosszak ott, ahol a nemzet vagy egyén betegek és ahol másképpen nem lehet a természet paran*­csát, az örök evolúció törvényét betarteni Magyarországnak kellett a forradalom a háború miatt, a szolgaság miatt, amely sorvasztó és bénító hatalmak gályapadjára láncolta a mai gyárt és a csontkamrák szelét fútta Dévény felöl, Bécs felől erre a tragikus nemzetre. A forradalomnak is megvannak a maga kérlel­hetetlen törvényei, a maga kilengései balra és jobbra, de talán nem tévedünk, ha kimondjuk, hogy ezekből a kilengésekből is elég voit már, hogy egyáltalában elég volt már mindenféle és fajta demagógiából, szélsőségből és jelszavak­ból, egyszóval elég volt már mindenféle forradalomból. Ha van lehetőség és van it a konszolidációra, akkor minden akaratunkkal és minden erőnkkel valósággá kell varázsolnunk ezt a lehetőséget és a legteljesebb jószándékkal és eltökéléssel rá kell léptünk erre az útra. Mert ne feledjük el, hogy még mindig forradalmi légkörben élünk, még mindig bizonytalan hangulatok és határozatlan jelszavak úsznak a levegőben, ne feledjük, hogy egy háború és­­ három forra­dalom a lelkek ellenálló erejét nagyon megtörte és nagyon is alkalmasakká tette mindenféle lelki fertőzés befogadására. Többé-kevésbé mindnyájan betegei és megszállottjai vagyunk a komák, amely kórnak is nevezhető, amely milliók halálával és milliók gyűlöletével, keve­sek hatalmával és gazdagságával és sokak rab­ságával és szenvedésével operált. De már ocsúdnak a lelkek, de már eszmél a világ és az emberek és népek lassan, de biztosan egymásra találnak. Kellett a nagy tanulság, kellett a nagy ítélet és ha keleti fata­lizmusul nézzük a történelem törvény­tevését, talán azért volt háború és forradalom, hogy többé ne legyen. Élni és hajózni akarunk, élni a magunk rendes és boldog egyéni életét, élni a békés és munkás magyar életet és hajózni akarunk gondolatok és érzések, igazságok és szépségek végtelen tengerén, az emberi haladás határtalan horizontja felé. Talán nekünk, mai generációnak, amelyet egy bölcs és nemes poétánk a fájdalmas generációnak nevezett, ez már nem, vagy csak a boldog öregséget érők­nek adatott meg (lélekben mintha egy kicsit mindnyájan megöregedtünk volna, emberek), de akarjuk és várjuk ezt a rendet, ezt a mun­kát, ezt az örömet, ezt a nyugalmat és hala­dást, egyszóval, akarjuk a konszolidációt. Min­den munkás és polgár, katona és civil, min­den magyar és ember, aki nem ringatja magát lehetetlen álmokba, tudja és érzi, hogy ez kell: megpróbálni mindent hittel és becsülettel, hogy Magyarország, szegény, szomorú hazánk, ez a föld, amelyen élni, halni kell, ez a tragikus és küldetéses ország és a magyarság, ez a meg­próbált és megbűnhődött nép, minden ka­tasztrófa és minden kaland nélkül ismét erőre kapjon, régi fényét új érdemekkel egyesítse és megint beadhasson a műveltség és haladás temén?, hatékony, termelő, építő, teremtő tényezői közé, mint ahogy már, minden baja és bánata dacára, beállott a bukásába a még nagyobb Németország. Nem kenyerünk a jóslás tudománya, de lel­künk mélyén érezzük, hogy hamarosan a gyó­gyulás útjára tér itt minden. Nagy betegről van szó, akinek drága tagjait amputálták, de aki az örök élet elixírjéből iszik, ha legszebb hagyományai, legnemesebb szellemei csodálatos forrásából merít. Mi mindenek dacára mégis csak Zrínyi és Kossuth, Petőfi és Ady népe vagyunk, örökkévaló, halhatatlan és elpusztítha­tatlan erők szülöttei. Éppen Ady mondotta a magyarságnak a kategorikus paradcsot: Muszáj minden fajnál jobbnak lenni. Én hiszem és vallom, hogy nemcsak mu­száj, de lehet is. Én hiszem és vallom, hogy a magyarság küldetéssel van itt e földön, nagy, szent, örök, végzetes eleve elrendeléssel és hogy hivatását, az isteni parancsot, be fogja tölteni magyarán és emberül. Csak magára számíthat, de az egész világnak tesz szolgálatot, mint mindig, hosszú és dicsőséges története folyamán. Első volt, amely kivette részét hábo­rúból, forradalomból, első legyen, amely békét, rendet, harmóniát és önmagán is nyert diadalt hirdet a világnak I Dr. Aigner Kár­oly kormánybiztos bemutatkozása — Szabad kezet kapott a közgyűlés összehívására. — (Saját tudósítónktól.) Dr. Aigner Károly, az uj szegedi kormánybiztos-főispán szombaton délelőtt jelent meg először hivatalában. Munka­társunk felkereste a kormánybiztost, aki legelső teendőire vonatkozólag a­­ következőképen nyilatkozott: * — Vasárnap délelőtt 11 órakor, a városháza közgyűlési termében tisztelegnek nálam a törvényhatósági tisztviselők. Az állami hiva­talok vezetőit külön-külön fogom fogadni. Min­­den ünnepélyességet kerülni óhajtok s a hiva­talos bemutatkozás megtörténte után azonnal munkához fogok. — Politikai programomat a vasárnapi bemu­tatkozás alkalmával fogom röviden kifejteni,­ a közgazdasági teendőim közül már most is ki­jelenthetem, hogy a közgyűlés összehívása te­kintetében szabad kezet kaptam a belügy­miniszter úrtól. Az idevonatkozó aktákat még nem állott módomban áttanulmányozni és igy végleg még nem döntöttem a kérdésben. Mi­után azonban a város­­ közönségének vitális érdeke, hogy a törvényhatósági bizottság össze­­hivassék, már előre is kijelenthetem, hogy ha­csak valami rendkívüli fontos okok nem szólnak ellene, a közgyűlést a lehető legrövidebb időn belül össze fogom hívni. Természetes, hogy a törvényhatósági bizottságot egyelőre csak a régi összetételében hívhatom egybe, miután a bizottságok újjáalakítására vonatkozó törvény még nem készült el és belátható időn belül nem is remélem, hogy az erre vonatkozó ja­vaslat törvényerőre emelkedik. A sajtóra vonatkozólag kijelentette a kormány­biztos-főispán, hogy készséggel áll a lapok rendelkezésére és egyforma elbánásban részesít minden lapot, irányra való tekintet nélkül. Magánfeleket hétköznapokon délelőtt 11-től 12-ig fogad a főispán • Örömmel kell fogadnunk az új kormány­biztos minden kijelentéseit, amelyek a törvény­hatósági bizottság összehívására vonatkoznak. Nagyon sok fontos közügy forog a tanács kezén eldöntetlenül, — és már hosszú idő óta — amelyet a közgyűlésre várnak, hogy elintéztessenek. Reméljük, hogy a kormány­­biztos kijelentése rövid időn belül meg is valósul s a város közönségének képviselői intézhetik nemsokára a közügyeket. Miért kell aláírni a békeszerződést. — Gróf Apponyi Albert levele. — Budapest, május 29. Gróf Apponyi Albert levelet intézett az Új Nemzedék szerkesztőségé­hez, válaszolva a lap tegnapi számában közölt vezércikkre. Apponyi levelében ezeket írja: — Hogy a ránk kényszerített szerződés alá­írásának gondolata a magyar közvéleményt fel­háborítja és hogy ez a felháborodás erélyes tiltakozásokban nyilvánul meg, ez annyira ter­mészetes, hogy nem is szeretném, ha máskép volna. Észrevételem csak arra a beállításra van, mintha a kormánynak az az elhatározása, amelyért én erkölcsi szavatosságot vállaltam, mely tehát az enyém is, bizonyos elham­rko­­dásra vallana és azt a látszatot keltené, hogy nem eléggé érezzük át ennek a cselekedetnek rettenetes súlyát. A cikkíró azt látszik hinni, hogy módunkban állott volna dilatórius eljárás­hoz folyamodni és qai habet tempus, habet vitám elv alkalmazásával jobb esélyek lehető­ségét bevárni. — Ez óriási ténybeli tévedés. Mikor a vég­leges békefeltételeket nekünk megküldték, t­z­­napi határidő akkop volt megállapítva, hogy annak lejártáig csak igennel vagy nemmel vála­szolhatunk, halasztó vagy kitérő természetű, minden válasz pedig semlegesnek vétetett volna és az aláírás nyílt megtagadása összes követ­kezményeit idézte volna fel Erről pozitív tudo­másunk volt . Ennek a rettenetes szerződésnek aláírását egyedül az ellenállhatatlan kényszerhelyzet iga­zolhatja és a kormány is, magam is, egyedül ezzel indokoltak meg. Hogy rámutattunk a reményt nyújtó jelenségekre is, ez azért történt, mert azok tényleg meg­vannak és alkalmasak arra, hogy helyzetünk sötétségére némi derű­nek a sugara essék, de magukban véve az alá­írások indokául nem szolgálhatnak. Ismétlem, a döntő indok egyedül a kényszerhelyzet. — Marad az a követelés, hogy ezt a kény­szerhelyzetet bővebben, meggyőzőbben magya­rázzuk. De hát szabad-e ezt tennünk? Szabad-e a nyilvánosság elé hozakodnunk helyzetünk minden veszélyével, minden gyengeségével? Úgy hiszem, nem szabad. A külügyi bizottságban a kormány részletes felvilágosításokat adott, a nyilvánosság előtt ezt nem téte. Hogy pedig én, amikor a dolgokat láttam, nem vállalkoz­tam magam a békeszerződés aláírására, annak azon formai okon kívül, amelyet utolsó jegy­zékemben kifejtettem, még két oka volt. Az egyik az, hogy a békedelegáció lemondásában az antant-hatalmakkal szemben is megnyilat­­kozott a nemzet tiltakozása a reákényszerített békepontozatok ellen, a másik pedig az, hogy

Next