Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-10 / 228. szám

H Részletre is legelőnyösebben vehet kerékpárt, gramofont, rádiót Déry gépáruházban Nem is kérdem, úgyis tudom, hogy a múzeumot, a termeket alaposan megnézte, két nap óta ideje volt, de a legszebbet azt hiszem nem látta a szige­ten. Jöjjön, mutatok magának én valamit, ami nincs benne a Badekerben. — Megfogja Gabi csuklóját és a múzeumi termeken, folyosókon keresztül siet vele. Egy ablakon kék, piros virág néz be. — Oda megyünk. Alacsony kis ajtón keresztül haladnak, a fejüket le kell hajtaniok. Parányi kis négyszögletes kert áll előttük. A nap beragyog a régi hatalmas fa­lak közé szorított kis kertbe. Fehér kaviccsal bo­rított keskeny utak kanyarognak a buja zuhatag­­szerű­en szárukból kiömlő növények közt. Balogh György egy kis hídig vezeti őt. — Hát nem gyönyörű? Nézze ezt a tomboló ter­mészetet, nézze ezeket a piros-kék mély virágszí­­neket. Azt akarom, hogy a csicsergő madárdal a lelkéig jusson. Hogy ez a forró vidék félb­él­egítse hideg lelkét. Azt akarom, hogy nézze és lássa meg a virágok színét, hogy megismerje a művészetet, nemcsak a hideg kő faragásain, nemcsak a kopár sziklák hatalmasságán. Hopy úgy nézze végre a természetet, hogy megérezze a virágok illatát, hogy a szimfóniák tökéletességén túl, megértse a madár­­dal csodálatosságát... — Maga beszél így, a művész? — Természet nélkül nincs művészet, nincs meg­látás. Nincs tolmácsolása a meglátásnak. — Közel hajolt Gabi vállához. — Próbálja meg, eressze mé­lyen bele a lelkébe ezt a képet, ezt a színpompát. Szeretném, ha megértené a virágok egyszerű fi­nomságának hatalmas, lebilincselő erejét. Szeret­ném, ha ez a vidék könnyekre fakasztaná ... Gabi ránézett és mosolygott. — Talán untatja. Lehet. Éppen úgy untatja, mint az opera az olyan embert, aki nem érti meg. Le­het műveit valaki, de a széphez mégsincs érzéke. A maga lelkét tönkretette a gépek zakatolása. Adja nekem a mai délutánját. Kiviszem oda, ahol vadon nő az utszélen az ágávé. Elviszem a narancs és a pálmaligetekbe... (Folyt. köv.) DPI. MAGYARORSZÁG 1934 október 10. Metternich Kelemen hallgató, néma íróasztalánál... Ahonnan ötven éven át intézték a világ sorsát . Huszonhét véres forradalom megszürkült emléke egy elhagyott csendes múzeumban Königswarth, 1934 október elején. Lankás dombok oldalán, lécekkel körülkerített vadasker­tek mellett ősi park leveleit hullajtó fái között el­hagyottan áll egy barokk kastély. Zárva tartott kapuja fölött terméskőbe faragva némán köszönti a vándort a M­et­t­e­rn­i­c­h­ék kettős címere, öreg parkett széles kockái ásítanak tompán fél­homályba zuhant tágas termekben, amelynek meg­hitt szögletei mozgalmas idők históriáit mesélik. . . ötven esztendőn keresztül minden évben ide jött el megpihenni a „mindenható kancellár,“ Met­ternich Kelemen herceg, a német-római szent bi­rodalom utolsó császárának legerősebb támasza, a bécsi kongresszus kovácsa és karmestere. Az emléke itt kering még a levegőben. A park platánjai alatt, széles ablakok függönyé­ben, a XIV. Lajos korabeli székek aranyos stráf­­jában, blondel-keretbe szorított régi metszetek pókhálós szögletében, selyemmel áthúzott reca­­mién fehérre lakkozott pihentő­ fáján, megfakult velencei tükrök virágos szélein ... Ránk mosolyog a képe, tompa pasztellben és tobzódó olajjal festve. Telis tele aggatva ordók­­kal, nyakában az aranygyapjas renddel. Az arca mosolyog, szakasztott ugy, mint nevetett akkor, amikor eljegyeztette Napóleonnal Ferenc csá­szár leányát, Mária Lujzát. .. Európa sorsát intézté e­zekből a termekből... Ma, pár fillér belépődíj ellenében csak néma emlékeket bámulhatnak meg a Metternich­­m­úz­e­u­m­ ritka vendégei. Három generáció ereklyéi állnak a falak mel­lett a vitrinekben, a termek közepén, néha bántó összevisszaságban... A kancellár elnémult íróasztalánál Vakító fehér alabástrom-szobrok, — valahol Itáliában ásták ki őket, — állnak a múzeum be­járatánál terméskőből faragott, összetöredezett ró­mai feliratok mellett. A menyezeten egy kitömött fürészhal himbálódzik, a sarokból egy há­r­o­m­­­lábú borjú sandít a vitrinekre, ahol szertemál­­ló faágakon színehagyott kolibrik bámulnak a po­ros ablaküvegekre. Szarvas- és őzaggancsok között az ablak mel­lett egy üveggel letakart rozzant íróasztal áll. Szuette lapjain versek rímei csengenek össze. Vé­kony gyöngy­ irással szaladnak egymás alatt a sü­ni sorok. Dumas, az öregebbik írta tele az asz­tala lapját. Mondja a vezető: a mindenható kan­cellár nehéz aranyakért vásárolta meg azt az ereklyét Dumas örököseitől. A fal mellett egy hosszú szekrény. Fekete ska­tulyákban csillogó ásványok hevernek. Hegyek te­tején, patakok ölében gyűjtötte Goethe... A cédulákon ott van a keze vonása. A következő szoba közepén, egyiptomi hierogli­fákkal televésett oszlop mellett áll egy elnémult íróasztal. Vörös paliszanderből, arannyal beszeg­ve. Bécsből hozták ide, a Rennwegen, a Metter­­nich-palota dolgozószobájában állt. A közepén ka­lendárium, leszakítható lapokkal. A legfelsőbbet már nem tépték le ez mutatja a dátumot, amikor örök álomra hunyta le szemeit a mindenható kan­cellár. ...1859 junius 11... Hetvenöt éve... Felül sárga és rózsaszínű cameák, mellettük fehér márványból egy agár. Középen miniatűrben a kancellár képe. Magas barna bőrből készült tok­ban finom papiros és boríték, beléjük préselve a Metternichek címere. Jobbra rengeteg szerszám, ezek mindegyikére szüksége volt Metternich Kelemennek, ha levelet irt. Nyolc darab pecsétnyomó valamennyi csillogó acélból, fekete nyéllel. Némelyiken ott szárad meg a spanyolviaszk. Meghegyezett sárga ceruza, csontnélküli levélnyitó, elkopott radirgummi, kes­keny tollszár, a megrozsdásodott toklra rászáradt a tinta... Fénylő pengéjű kés, amivel Írásokat ka­partak félig elhasznált spanyolviasz, a vége kor­mos, mellette egy csomó hosszú tű, széles nyílás­sal, otromba gombolyagban fekete-sárga cérna, ezt fűzték a tűbe, ha írásokat varrtak vele össze. Tövig égett gyertya, tartóján megfeketetedett fol­tok, egymásba folyt a gyertyacsöpp és a pecsét­viasz. Kicsiny bőrtokban keskeny szemüveg, a fog­lalata drótból van. Lila tintatartó, srófra járó. Ke­­rékalakú órakulcs, nyolc csáppal, úgy látszik min­denfajta órát fel lehetett ezzel húzni. Zöld mappa, benne fehér és piros itatós papiros. Mind a kettő elnyűtt Metternich kezei alatt. Rengeteg levelet itathattak le vele. A két itatós lapon, a szélük tisz­ta még, egymásba folynak Metternich herceg ka­rakterisztikus aláírásának vonalai... ...Az utókornak mindössze ennyi maradt meg a mindenható kancellárból, egy elhagyott múzeum vitrinjei közöt... A forradalmak arcképcsarnoka Az íróasztal mellett egy hosszabb asztal áll. A bécsi Burgból hozták ide Fehér nyírfából készült ez az asztal és mellette ültek azok, akik Európa sorsát tárgyalták a bécsi kongresszuson. Hosszú lapján egymás mellett áll egy csomó valóban nagy­­értékű unikum: Mátyás király utazó­órája, Na­póleon mosdó­készlete Elba szigetéről, tapétada­rabok annak a szobának a faláról, ahonnan XVI. Lajost a vesztőhelyre vitték, rajtuk a tragikus sor­sú uralkodó kezének utolsó vonásával, aztán Or­­sini bombája, amely III. Napoleon mellett rob­bant fel. A reichstadti herceg kitüntetései vékony aranyláncon, Bismarck levelei, Sándor cár erede­ti halotti maszkja, Erzsébet királyné gyertyatar­­tói, az első fotográfia, aztán rengeteg gyűrű, min­denféle fajta, közöttük Mátyás pecsétgyűrűje is, gyönyörű olasz ötvösmunka... A szomszéd szobák egyikében a fal kalapokkal és sapkákkal van tele. Magyarázza a vezető: „A nagy kancellár szen­vedélye volt, hogy gyűjtötte a forradalmakban összelőtt kalapokat. Azok vannak a falon...“ ... Huszonhét sapkát és kalapot számoltam ös­­­sze... Középen egy szitává lőtt szürke kalap. Amilyent Szicíliában viselnek. Mellette a bécsi polgár tipi­kus köcsögkalapja. Aztán egy zöld stájer kalap zergeszakállal. És vörös jakobinus-sapka. A bojt­ja hiányzik, a szélén barna folt. Valamikor jajga­tó ember piros vére lehetett. És piros-fehér-zöld kokárdával egy honvédkalpag. Szitává lőtték ezt is. Széles karimával egy másik, Velencében láttam ilyen kalapokat. A karbonarik sapkája ott lóg egy rozsdás szögön a kék-szalagú spanyol-kalpag mel­lett. A legtöbb kalapon kokárda, egykoron csillo­gó selyemből, ma szinehagyott valamennyi... A szoba közepén két múmia. Koporsóban. Unot­tan emeli fel a fedelet a vezető és magyarázza: „Ebben egy falap pihen, amabban pedig egy pap.1* Vászonba göngyölve bámul szembe velünk be­balzsamozott, összeaszott fejük. ... A múzeum falán, ócska fegyverek közt a for­radalmak véres sapkái. Egy emelettel lejebb a mindenható kancellár el­némult íróasztala. ... Üveg alatt mosolygó képe. Alig egy órányira innen, a családi sírboltban nincsen belőle más, csak egy csomó zörgő, porladó csont... Még annyi sem, mint amennyi a múmiákból megmaradt... Elenyésztek mindannyian ... ... Akárcsak birodalmaik ... Pa­ál Jób. Cserépkályhák különféle szín és méretben kaphatók, átrakások meg­rendelhetők Landesberg cementárug­yáréban, Szeged. Az összes énWcerért anyagnV lagioVi beszerzési forrása. $. Heréd­ Gizella hölgyfodrász szalonjában Kossuth Lajos-sugárut 23. Tartót­ondolálat, hajfestés, vizondolálás, nappali és estélyi frizurák modern kivitelben készülnek, melyeket személyesen végzek. OLCSÓ ARAK^^ 857 Qsziamsorsjegyet­ vegyen amilyent akar! V8 sorsjegyet 3 pengőért Vt sorsjegyet 6 pengőért 12 sorsjegyet 12 pengőért *1 sorsjegyet 24 pengőért szerencsés esetben nyerhet 500.000 engőt I 300.000 tengőt I 200.000 pengőt 100.000 pengőt I. húzás már okt. 20—23-án. Sorsjegyek kaphatók: » Pető Ernő főárusitónál 100 s zeged,s zech­enyi ter 3.

Next