Délmagyarország, 1954. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-20 / 145. szám

VASÁRNAP, 1 £ C­. JÚKIUS SÓ. 1_________________ Ma: harci túraverseny Szegeden Ma tartják meg Szegeden a Hon­véd Kiegészítő Parancsnokság, az MRSZ, a Szabadaságharcos Szövet­ség és a­­ Városi DISZ Bizottság ren­dezésében az egésznapos összevont harcitúra versenyt. A harci túra versenyen részt vesz­­nek Szeged és Szeged környékének 1934-ben született fiataljai. Az ér­dekes eseményekkel gazdag nap látványos szórakozást ígér a fiata­lokon kívül Szeged lakóinak is. A fiatalok reggel fél 7-től indulnak a Petőfi Sándor-sugárúton lévő Sza­badaságharcos Szövetség helyiségé­ből a repülőtérre és a melleit­­e lévő nagy gyakorlótérre, ahol a harcitúra verseny első részeit tart­ják- A gyakorlótéren harcászati gyakorlatot mutatnak be — termé­szetesen vak töltényekkel. A dél­előtt színes eseménye a körülbelül fél tíz órakor kezdődő ejtőer­nyős célugrás és zuhanóugrók ver­senye. Az ejtőernyősök versenyén részt vesznek Szeged, Hódmezővá­sárhely és Mezőhegyes legképzet­tebb ejtőernyős fiataljai. Délelőtt tíz órakor kezdődik ugyancsak a repülőtér déli részén a modellező­­bemutató és verseny. Kiemelkedő esemény lesz­ a vitorlázó és moto­ros bemutató is. A repülőtér baloldalán lévő töl­tés melletti térségen erre az alka­lomra lóállásokat építettek. Itt zaj­lik le a kispuska ctllövőverseny. A műsor délután folytatódik, öt órakor a Tiszán a Rákosi Mátyás hídtól felfelé kajakos, rácsós és fanmotoros csónakverseny lesz. A verseny befejezése után körülbelül­ 7 órakor a Szabadságharcos Szö­vetség Városi Bizottságának vízi műszaki köre vízi bemutatót ren­dez. Tizenkét gumiruhába öltözte­tett fiatal átkelést mutat be a Ti­szán, melyet bizonyára nagy ér­deklődéssel néznek végig a fiata­loké Anyakönyvi hírek 1951 június II - június 17-ig SZÜLETTEK:­­ki Vidács Péter és Varga Terézia, Péter. József, Süli József és Förnereg Terézia. János; Pálfi Lajos és Gyapjas Hóna, Gabriella; Sántha József és Tóth Veroni­ka. Veronika; Vida György ,és Ladányi Mária. György, Dobó József és Zsikai Erzsébet, József, László; Bálint László és Horváth-Zsikó Erzsébet, Erika, Brill­­m­ann István és Móra Irén. Gábor: Fe­hér Vince és Császár Julianna. István; Fehér Gyula és Wagner Erzsébet. Erzsi­bet; Kócsó József és Dékány Eleika, Jó­zsef; Kolsch­ István és Szeitz Anna. Ja­nó:« Szakács L­ászló és Zsóri Anna. Zol­­lané Horváth József és Katona Erzsébet, Péter. Pál; Papp Lajos és Rózsi Erzsé­bet.­­Eva, Magdolna; Szakát János és hork» Erzsébet, János; Deák József és Iluszák­os Irma, Katalin; Szűcs Ferenc és Tasnádi Mária, Mária; Novák Tibor Lászlóké* Túrás Éva, Henriette, Eva; Pa­­i­­s Mátyás és flarruos Rozália, Judit; HaUzs ,Józse­f és Kovács Margit, Anikó; dr. Bökve István és Szabó Mária. Mária; Nagy .J.'sics és Nagy Vilma, László; Sá­vai* Béla» és Víg Mária, Anikó; Kuly Er­vin és Luzsnics Blanka, Ervin; Tóth Bé­la és Szafcs Mária, Béla; Erdei Béla és Rácz Anne­, Zoltán, Pádár János és Ézsaiás M­ária, János; Gyuris Nándor és Lacii Veronika, Nándor; Kasza József és Róvó Julhann, Irén; Guczi Ferenc és Szabó Pianka. Piroska; Paplógó Géza és Kozsó Tatjána, Ilona, Magdolna; Ko­vács Ferenc és Kőszegi Ilona, Arthur, Szúnyog Mihály és Nagypál Erzsébet, Erzsébet; Tcdics István és Széll Mária. Mária: Szőke ,István és Kovács Irén, Ist­ván; Lőrincz ,József és Eszteré Klára, József; Farkas ,József és Erőd Rozália, Ilona; Hegedős­­ Lajos és Padlás Mária, János, István; Börcsök Szilveszter és Ménesi Éva. Magdolna, Margit; Katona József és Székely Irén. Tanjas: dr. Gye­pes János és l­ippai Mária, Gyula; Sza­bó Ferenc és Nyári Anna, Ferenc; Kri­­zsán János és Borics Éva. Agnes, Ka­­kus­ l László és Körösi Ilona, Gabriella. Magdolna', Tornali Gyula és Hiczák­ Erzsé­bet',' Zsuzsanna. ‘Erzsébet; Kovács Antal és Szürcs Eleika, György; Hajd­u Mihály és Csíkos Ilona. Péter; Pósa János és Forrai Ilona, Aranka; Szabó Lajos és Szilcs Piroska, Lajos, Antal; Er­sed­i Ist­ván és Fábián Ir­én, István, András; Hó­di Imre és Szirtik Erzsébet. Imre, Sán­dor; Vörös István és Mézes A Mária, Ist­ván, Frank János és Sólya Veronika, Veronika; Korom Mihály és Apró Mária, László; Kovács András és Varga Mária, Mária, Mészáros Sándor és Hagy Julian­na. Éva Erzsébet, Gyuris József és Hor­váth Ilona, Ferenc nevű gyermeke szü­letett. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Kurucz Árpád és Hódi Jolán, Szélpál István és Körösi Mária. Ambrus Ikéla és Im­re Amin, Várkonyi István és Mucs­i Mária, Ilona, Rózsa Jenő és Kökényes Judit. Mária, Lőrincz Ferennc és Agnes Magdolna, Ilona, Lovász Imre. István és Viski Éva,­­Mária, Aradi László és Stumpf Julianna, Lukács Sándor és Márton Má­ria, Valéria, Péter Károly és Papi Gizel­la, Szatmári Emil és Korényi Mária, Ilo­na, Kovács Ferenc és Kónya Julianna, Király Antal és Répás Anna, Halász An­tal és Scmeltzer Irma, Senye­ József és Pista Ilona. Erzsébet, Bakos György és Kardos Matiid. Margit, Galicz Márk és Mészáros Ilona, Mária, Ménesi István és Matuska Ilona, Kováts János és Far­kas Anna. Türkössy Attila és Stampay Anna, Méri?, dr. Iván László, János és Vékes Ilona. Mária­ , ELHALTAK: Szögi Imréné Csóti Etelka 74, Csollák Gyula 65, Túri Jánosné Tanács Julianna 13, Vighl Józsefné Prágai Mária 67, Szá­raz-Nagy János 87, Jenei István 68, An­tal Ferenc 5, Pozsegovits Jánosné Tar Mária 64, Varga Dávid 39, Szecsődi Ist­ván 84, Vigh Mih­ályné Zsifkai Efijilla S4, Mijassin Gyuláné Schütz Rózsa 59, dr. Kovács Ödön Cl, Szegi Mihálynja Márton Mária 67, Lakos Lászlójné Papp Terézia 77, Darázs Károly 25, Kerseli József 53, Kazin István 2 hét, Lakatos Józsefné Kertész Rozália 66, Szűcs Fe­renc­ József 57, Gréczi János 2 nap, Szörényi Károlyné Temesvári Anna 72, Kónya Jánosné Tóth Etel 64, Bokor Má­ria 1 nap, Kispéter Vilmos 47, Keleti Károlyné Magócsi Katalin 86, Nagy Kál­mánná Tóth Erzsébet 71, Lakatos Elek 64, Wagner Ferencné Lakatos Ju­hanna 70, Kácser Jánosné Nagy Amália 53, Ko­vács Mária 1 nap, Varga Jenőné Zöld­ Rózália 05 éves, Babos László 2 napos korában. ELADÓ R. 71-es BMW oldalkocsis mo­torkerékpár, köves kézihajtásos kukori­­cadaráló. Vennék nagyteljesítményű kala­­p­­csos darálót. Szeged, Szillési-sugárút 52­ szám. DAÓRALÓ eladó. Papp István, Zákány­szék,­ ördögh-tanya vasúti megálló mel­lett. HARÉTMAJTOS festett szekrény eladó. Á­prilis 4 útja 17. Házfelügyelőnél. H«.OSZOBABUTOR eladó. Dózsa György U. 7. *>• W étÉI.Y »­yermekkocsi, jókarban 'évő el­adó. iMaVahu­ 4. H­AROÍVN­EGYEDES fiúkerékpár eladó. Roosevelttátér 11. sz. KÜLPÖI.YXI gyártmányú kerékpár eladó. Bajcsy Zal­ u. 22. 1-9. 1 darab 4V*2 rádió eladó. Dugonics-tér I bERKSIRI fanokkal fedeztetek, kisebb­nagyobb süldők eladók. Szűcs-tanya, GYAKORLOTT^ vegyi vasalónőt állandó munkára azonnal felveszek. Dannert /•Vá­ri:« kelmefestő. »Apponyi A.­u. 20 BŐRKABÁTJÁT alakíttassa, vízhatlan bőrpuhító festéssel. Csordás bő­ ruhaké­­szítőnél. Szent Miklós­ u. 7. Felsőváros. MELY gyerm­ekké­pcsi, üvegfal eladó. Ma­dách u­. 34. Sándor. ELHELYEZKEDNI HK dolgozó házaspár gyermekei gondozójának. Faragó Vilma, Apáca-u. II. GYALAI réten Tisza-dűliőben 2000 négy­szögöl föld eladó. Érdeklődni Dobó-utca­­ 5 Szám. MEGVETELRE. keresek 2 darab vetőgép hátulsó kereket, kütszivattyút. Rákóczi-u. 23 szám. 4 darab egyéves süldő eladó. Vercsács­utca 23. sz. alatt. PJ teli a­lak eladók. Bihari-u. 3-t. FARMOTORHOZ való csónaktest (Misiké) riadó. Megtekinthető Béke-csónakj­án. AÍeI.Y gyermekkocsi, Jókarban lévő eladó. Hollós!. Kossuth L -sugárút 75 sz EGY 2 íves paripa csikó eladó. Dobó­­utca 51. 23-30 mázsát bíró tengelyek, csapágy­éval. 750 és 600v 16 gumikkal, tárcsával együtt eladó. Megtekinthető Nádas-utca 5. hétfőn­. „ EGY 6 éves kanca és egy 10 éves paripa eladó. Vásárhelyi-sugárút 80 szám. 125 Csepel, jókarban lévő motorkerékpár eladó. Sándor-u. 84. HARMONIKA út. 4 váltós, 40 basszusos eladó. Nitfas-K­. 1-b. . EGY gyermek-kerékpár eladó. Rigó-utca 19 szám. MOTOROS fqvágást vállal. Kócsó Ferenc RWusi ff. 114. Damjanics-u. végen. CSONAKLAPATOK eladók. Kölcsey-utca l­ . em. 7. MADERA menyasszonyruha kölcsön ki­adó. Kovácsné, Árva-u. I. , EGY Zinger varrógép és egy cimbalom eladó. Sárosi-u. 7. szám. ÖTVENES, gazdasághoz is értő, egyedül­álló nőt háztartása vezetéséhez vidéki magányos iparos felvenne. Horváth Jó­zsefné, Kistelek, Árpád u. 28. LAKATOS szakmunkásokat felvesz a Sze­gedi Kisismszájpgyár, R­gj u. ed.____ 150-es Zelka motorkerékpár jó állapotban lévő. eladó. Csuka­ utca 6. ELCSERÉLNEM szoba-konyha speizos la­kásomat — gáz, víz, villany bent van — kétszobásért vagy hasonlóért. Himán Ka­­tó­ u. 14. I. 6. KETTŐSZOBA összkomfortos lakásomat elcserélném földszinti, lehetőleg magán­­házban kettőszobásért. Sági, Szent Gy.­u. 10 szám. RADIO yi­gvevő, cimbalom eladó. Hor­váth Mihály-utca 7. udvar bal 2. ajtó. DKW 200 köbcentis motorkerékpár eladó. Nemestakács­ utca 32. 3X5 négyzetméter padozat-deszka eladó. Érdeklődni lehet Balla Antalnál, Mih­ály- telek. Felszabadulásul. 36. KÉTSZOBÁS lakásom elcserélem olyan egyszoba konyhássJ, ahol Istálló van. Hétköznap délután 5 után. Alföldi­ u­. 7. em. 2-a. EGY jó állapotban lévő gyermekágy el­adó. Felsőváros, Erdő-utca 6. Jó állapotban lévő eke eladó. Zsidó-te­metőben. EGY fél ház és egy élőhasú kisfias tehén eladó. Pestifitelep 36. ti. 1068. sz. PÁNCÉL iratszekrény eladó. Vásárhelyi­­sugárút 76. Megtekinthető reggeli órák­ban 8—9-ig. DIÁKOKAT felvesz a szegedi erdészet nyári csemetekerti munkára. Jelentkezés Újszeged, Radpy­ u. 2. sz. SZEGEDI Paprikafeldolgozó Vállalat ke­res azonnali belépésre férfi segéd­m­njiká­­sokat és kőműveseket. Jelentkezés Szövet­­kezeti­ íit 1 szám alatt. SZATYMAZI Földművesszövetkezet 100— 500 literesig jó állapotban lévő bqrc­sf­or­­dókat keres megvételre. Cím: Szatym­­azi Földmüvesszövetkezet iroda. GYAKORLOTT tűzönöket­ papucstüzéshez felveszünk. Papucskészítő ktsz. Attila­ u. II. szám. VETŐMAGTISZTITÁSHOZ férfi, vagy női munkaerőt szerződtet és rakodómunkáso­kat felvesz a Közraktárak. Jelentkezni: Szeged, Tisza pályaudvar. VENTILÁTOROKAT keres megvételre a Szegedi Élelmiszerkiskereskedelmi Válla­lat. Kállay u.­ti. 2. sz. A CSONGRÁD MEGYEI Seprőgyár Moszk­vai-kő-út 4 sz. férfi fizikai munkásokat felvesz. HÍZOTT disznó eladó. Gép-u. 7. sz. ELADÓ egy előhasú kisfias tehén. Tápé. Kossuth-utca 26. szám. MBH-rajok vannak eladók. Tóth József, Szent Anna-u. 19. sz. VÍZ, gáz, központi fűtés szerelés és javí­tás vidéken Is. Barcány Imre gépész­technikus. Sztálin-körút 48. sz. RRADÁSRA 120 kilós sertést keresek. Al­sóváros, Röszkei­ u. 8. x. FELHÍVÁS A SZEGEDI SZÍNHÁZ BÉRLŐIHEZ Az új színiévad bérletezésnek meg­indítása előtt felkérjük kedves régi bérlőinket, hogy új bérletük átvételé­re június 28-ig a színház pénztáránál jelentkezzenek. 1. U­.il. ---------------------,mm 6 NAPI­REND IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható Időjárás vasárnap estig: Vál­tozó felhőzet, néhány helyen záporcső, zi­vatar. Mérsékelt e&zaj:l­eleti, keleti szél. A meleg idő to­vább tart. Várható hőmérsék­leti értékek: vasár­nap reggel 17—20, délben 26—29, egyes helyeken 29—31 fok között. MOZI Szabadság: 6 és 8, vasárnap 4, 6 és 8. Apa lett a fiam. — Francia vígjáték (jú­nius 30-ig). Vörös Csillag: 6 és 8, vasárnap 4, 6 és 8. Különös házasság. —«• Mikszáth regé­nye filmen (ma utoljára); héli/jtol: Vol­­ga-Volga. — Szovjet film (június 23-ig). Fáklya: 7 és 9, vasárnap 5, 7 és 9, jó idő esetén a 9 órai előadás a Kert­moziban: A fekete ház. — Angol film (ma utoljára); hétfőtől: A tizenötéves ka­pitány. — Szovjet film (június 23-ig). Ma délelőtt fél 11-kor matiné a Vörös Csillag-moziban: Az elefánt és az ugró­­kötél. HETI SZÍNHÁZI MŰSOR Ma este fél 8: Bánk bán. — Bérlet­szünet. Hétfőn nincs előadás. 22- én nincs előadás. 23- án, fél 8: Vándordiák. — Bérlet­ 24- én, fél 8: Bánk bán. — Bérletszünet. 23-án, fél 8: Vándordiák. — Bérletszü­net. 26- án nincs előadás. 27- én, fél 8: Pillangókisasszony. — Bér­letszünet. A II. bérletszelvény bármelyik előadás­ra beváltható. Június 28-tól nyári szünet. MUZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota, Roo­sevelt tér) * hétfő kivételével m­indennap délelőtt 13 órától 6 óráig. A Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcai üvegcsar­nok) hétfő kivételével mindennap délután 2 órától 6 óráig, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 10 órától 2 óráig. KÖNYVTÁRAK Egyetemi­ Olvasóterem 1- től 21 óráig, hétfőn 14-től 21 óráig, vasárnap 9-től 13 óráig. Kölcsönzés 12-től 23­­ órái­g, hétfőn 14-től 20 óráig, vasárnap 9 tól 13 óráig. Kölcsönzés egyetemen kívüli dolgozók ré­szére belső rendezési munkálatok miatt június 15-től további intézkedésig szüne­tel. A könyvek visszavétele továbbra is folyik. Som­ogyi: Olvasóterem 10-től 19 óráig. Kölcsönzés 13-tól 18 óráig. Járási: Sztálin krt. 54. Kölcsönzés: szer­da kivételével minden hétköznap délután 3 órától este 7-ig, szombaton délután 2-tól 7 óráig. Gorkij: Hétfőn, kedden,­ szerdán, pénte­ken reggel 8-tól 12-ig és délután­­ 1-től fél 4-ig, csütörtökön és szombaton délelőtt 10-től délután 2-ig, délután 3-tól este 7-ig. A BALATONI HAJÓZÁSI VÁLLALAT KÖZLI, hogy a Szeged—Csongrád között közleke­dő hajójárat menetrendjét júl­ius 19-től megváltoztatta. Ezentúl a hajó Csongrád­­ról hétfőn, szerdán és szombaton 1.80 órakor, vasárnap 4.40 órakor, Szegedről hétfőn, szerdán és szombaton 14 órakor, vasárnap 19 órakor indul. TANÁCSTAGI FOGADÓÓRÁK Június 22-én, kedden délután 4-től 6-ig a Petőfi Sándor-sugárút 80. szám alatt Fehér Józsefné, a Kossuth Lajos-sugárút 63. szám alatt Ördög Sándorné, a Vásár­­helyi-sugárút 67. szám alatt Igaz Imre, június 23-án, szerdán délelőtt 10-től 12-ig a Tanácsházán Bite Vince tanácstag tart fogadóórát. Június 25-én, pénteken délelőtt 10-től 12-ig a Tanácsházán Koszorús István megyei tanácstag tart fogadóórát TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓK Ma délután 5 órakor tanácstagi beszá­molót tart Új-Petőfi-telepen, a volt Kék­­­féle vendéglőben Makra Mihály tanács­tag. Június 22-én, kedden délután 6 órakor a Béke-telepi iskolában tanácstagi beszá­molót tart Fogas Illésné tanácstag. Június 24-én délután 6 órakor a Mérey­­utcai iskolában tanácstagi beszállót tart Nagy Géza tanácstag. A Városi Tanács végrehajtó bizottsága ezúton is kéri a lakosokat, hogy a ta­nácstagi beszámolókon minél többen ve­gyenek részt és közérdekű javaslataikkal segítsék a tanácsot munkájában. A SZEGEDI PEDAGÓGIAI FŐISKOLA I. sz. gyakorló iskolája az iskola úttörő otthonában (Annilis 4-útja 6. I. emelet) tanévvégi kiállítást rendez. A kiállítás megtekinthető Júniu­s 22—23-án délután 5- től 7-ig. BÁLINT MIHÁLY állami nyugdíjas meghalt. Temetése 21-én 2 órakor a Du­­gonics-temetőben. A Bálint-család. KÖTÉSZETI kézi számozógépet, jó álla­potban lévőt vásárol a Délmagyarország Nyomda, Lenin u. 9. HIRDETMÉNY Felszólítok minden bérlőt, aki a gáta­kon és csatornákon kaszálót kapott, hogy azt azonnal vágja le és szállítsa el. Vízügyi ig­ugató­ság. EEEHEEäSH szonsnEXSSKZa­­ nélkülözhetetlen az agitáció* L_______munkában DÉLMAGYARORSZÁG 8 Magyar Dolgozókt Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrád­­megyei Bizottsága Szerkesztőség: Szeged, Lenin­ u. II. Telefon: 35—35 és 40—80. Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál­ tér 2. Telefon: 31—II. és 35­00. Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat, •Szeged Eecslés vezető: Viaszó Győr^v­j PELHIlSYÍlRSRSZAS SPORT A labdarúgó világbajnokság szombati mérkőzéseinek eredményei: Franciaország—Mexicó 3:2 (1:0), Ausztria—Csehszlovákia 5:0 (4:0), Jugoszlávia—Brazília 1:1 (1:1, 0:0). A meghosszabbítás után tehát az eredmény nem változott Uruguay—Skócia 7:0 (3:0). Szegediek a Bécsben győztes magyar tekeválogatottban ..Sportnagyhatalom lettünk“ — mondot­ta egyik országgyűlési beszédében Nagy Imre elvtárs. Szeged büszke lefejt arra, hogy a kitüntető cím megszerzésében ré­sze van a szegedi sportolóknak, a sport­­nagyh­atalom szegedi ..K­övetelmük“ is. A június 6-án Bécsben szerepelt ma­gyar trikeválogatott sikerében is oszto­zott Nagytorma Gyuláné és Vida János, a Szegedi Postás két élenjáró sportolója. A külföldet győztesen megjárt magyar sportolók örü r­­m £i mesélik él­­­ényeiket és a válogatottsághoz vezető utat. Nagytorma Gyuláné 1917-ben kezdett versenyszerűen tekerni és abban az év­ben már tagja lett a d­él kor ü isti váloga­tottnak. 1918-ban országos bajnokságot nyert, amelyet szívós sportmunkával 1964- ben megismételt és így került a váloga­tottba. Vida János eredetileg a Szegedi AK labdarúgója volt. A futballcipőt azonb­an nem lehet örökké viselni és 1940-ban Vida sport­társ is szegre akasztotta. A sportról azonban nem tudott lemondani, löké­ni kezdett. A labdarúgó erények és az át­mentett erőnlét fokozatosan vitték siker­re a kezdő teké­­őt. 1950-ben akkori egye­sülete, a Szegedi Lokomotív nyerte az NB II. bajnokságot és Vida János érte el a legjobb átlagot. Ezzel a teljesítményével került be a felszabadulás óta először sze­replő válogatottba. Teljesítményét azóta fokozni is tudta, 1962-ben az Országos Bajnokságon egyéni versenyben a harma­dik helyezett, 1‘953-ban pedig meg is nyeri a bajnokságot. 1951 -ben Bukarest­ben Románia ellen a negyedik, 1903-ban a Csehszlovákia elleni csapatban a harma­dik, 1953-ban Budapesten a románok el­leni visszavágón az ösikdik legjobb dobó a 12-es létszámú csapatban. Az idén 24-es keretből került ki a 6-os létszámú, két tartalékkal biztosított válogatott csapat, amelyben a tartalékok között Obili sport­társ ugyancsak szegedi versenyző. A felkészülést februárban kezdték meg Csányi Antal szövetségi edző vezetésével az egyesületi edzéseken az Országos Teke Társadalmi Szövetségtől kapott egyéni edzéstervek alapján. Az edzéseket több­ször is meglátogatta Kiricsi József álla­mti edző. Rendszeresen részt vettek a vá­logatott budapesti közös edzésein is, ahol a tekén kívül torna, gimnasztika, va­lamint — különös tekintettel a karmun­kára — mell- és gyorsúszás alkotta az pros igénybevételt jelentő edzésanyagot. A gondos előkészületet egyhetes edzőtá­bor fejezte be Felsősödön, ahol a ver­ Úszás Az íjjszegedi versenyuszodában vasár­nap délután 4 órai kezdettel országos nyílt úszóverseny az Sz. Petőfi rendezé­sében fővárosi úszók részvételével. Utána Sz. Petőfi—Sz. Haladás NB II-es helyi rangadó vízilabda mérkőzés. A vízilab­­da mrkőzés után közvetítik a Magyaror­szág—Ny­ugat-Németország világbajnoki labdarugó mérkőzést az uszodában hang­szórón. Birkózás Vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel egészpapos szabadfogású birkózó csapat­­versenyre kerül sor a K­isgyzdasági Technikum tornacsarnokában. A verseny, melyen több kiváló és elsőosz­tályú ver­senyző is indul, képezi az elmaradt Du­na—­Tisza-közi területi csapatversenyük összes fordulóit. A két szőnyeges rende­zendő felnőtt és ifjúsági mérkőzés-soro­zaton részt vesznek a Szegedi Haladás, Szegedi Lokomotív, Szolnok Lokomotív, Szolnok Légierő, Kis Limfésegye­i Vasas, Kalocsai Kinizsi és a Kecskeméti Kinizsi versenyzői. Vívás A rókusi tornacsarnokban tartják majd az MTSB rendezésében a megyék kö­zött egyéni és csapat kardív^versenyt. A selejtezők reggel 8 órakor kezdődnek, a döntőkre délután 5 órakor kerül sor. Labdarúgás Lokomotív pálya: 4 órakor Sz. Loko­motív TI—Sz. Peőfi II.­városi I. o. baj­noki (Vadász), 6 órakor Szegedi Lokomo­­tív—Bp. Előre NB 11-es mérkőzés. S­tana a Magyarország—Nyugat-Németország labdarugó mérkőzést közvetítik. Az Sz. Lokomotív csapat összeállítása: Markai — Varga, Veres II., Sebők — Vincze, Radnai — Károlyi, Nyilasi, Becker, Kakuszi, Vigh. Cserejátékosok: Fekete és Veres II. Hunyadi tér: fél 9-kor Sz. Dózsa—Hinv Dózsa megyei I. o. bajnoki (Gréczi), fél 11-kor Sz. Postás—Mindszent megyei 1. o. bajnoki (Liliom A.). Textilmüvek pálya: Sz. Textilmüvek— senyzők valóban közösséggé, csapattá ko­­vácsolódtak össze. A jó felkészülés adta önbizalommal indultak június 4-én Bécs­be, az osztrák vezetők már a határon várták a csapatot és ez a baráti szívé­lyesség végigkísérte bécsi napjaikat. A szállás, az étkezés és a rendezés kifogás­talan volta is biztosította válogatottunk nyugodt, biztos pályára lépését. A verseny június 6-án, vasárnap dél­után az Osztrák Teke Szövetség épületé­ben tömött nézőtér előtt került sorra. Re­mek öntésű, szaknyelven ,,érzékeny" hármas pálya állt rendelkezésre, amelyen a nemzetközi előírásoknak megfelelően sorban felállva dobtak a két csapat tag­jai, egyformán részesülve is a különböző pályák előnyeiben, illetve hátrányaiban. A pálya érzékeny volta válogatottjainknak, köztök Vida Jánosnak is kedvezett, akik nem erőből, hanem helyezve, technikával dobtak. A dobóhelyek előtt piros lámpa jelzett, ha v­alamely technikai okból tilos volt a dobás, és zöld, ha a dobásnak akadálya nem volt. Az első két pár után vezettek az osztrákok, akik már itt kedve­sen vigasztalni kezdték a mieinket: „nem baj, majd legközelebb“. A versenyt a magyar csapat utolsó négy tagja nyerte meg, köztük is kiemelkedett Vida János dobásainak biztonságával. A verseny után nem mulasztották el a mieink viszont bá­torítani az ellenfelet: „majd legköze­lebb . . .“ A magyar győzelmet értékessé teszi az a körülmény, hogy a tavaly világbajnok­ságot nyert osztrákokat győzték le, női válogatottunk pedig első ízben is győze­lemmel szerepelt nemzetközi mérkőzésen. A mérkőzést követő baráti vacsorá­n az osztrákok sportszerűen értékelték győzel­münket, kiemelve, hogy ezt igen fiatal csapattal értük el, amelynek életkor átla­ga 31 év, szemben az osztrákok 40 éves állagával. Megjegyezzük, hogy a férfi­­csapatban Vida János volt a „korelnök“, teljesítménye viszont a negyedik. Szegedi válogatottjaink közelebbi terve: tapasztalataikat átadni klubtársaiknak. A szándék dicséretes, de hasznosabbnak tar­tanánk, ha részesülne ebben az összes szegedi tekézők népes tábora. Távolabbi tervük az októberben Prágában sorra ke­rülő cseh-magyarra, jövőre pedig a Német Demokratikus Köztársaságban rendezen­dő világbajnokságra készülni, az utób­bira annál lelkiismeretesebben, miután az osztrákok feletti győzelemmel a magyar csapat lett esélyes. Tasnádi József Hmv. Építők megyei I. o. bajnoki (Pengő). Ady tér: 8 órakor Haladás—Bőrcsök városi I. o. bajnoki (Akosi). Juta pálya: fél 11-kor Traktor—Kistelek városi I. o. bajnoki (Halász). Újszeged! VL. pálya: fél 10 kor Ujsze­ed—Fáklya városi II. o. bajnoki (Bor­o­a), 6 órakor Szpartákosz—Fütüház vá­­rosi I. o. bajnoki (Csonka Gy.) Haladás külső pálya: 4 órakor Traktor —Haladás Tanerő városi éremmérkőzés (Bodor). lápé: fél 2-kor Tápé II—Szilárd városi éremmérkőzés (Lipták). Dorozsm­a: 6 órakor Dorozsma—Cson­­tföld megyei J. o. bajnoki (Dobos). Szőreg: 6 órakor Szőreg—Juta megye! f. o. bajnoki (Spitzer). Járási mérkőzések: Sándorfalván 5 óra­kor rim­alom (Farkas), Deszken 11 órakor Reszk I.—Algyő (Krály I.), Tápén 3-kor Billástya (Pintér I), Szatymazon 1i órakor Röszke (Kádár), Kübekházán­ 5 órakor Mórahalom (Bárdos) játszik. Atlétika _______ A Lokomotív pályán vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel a­z S 7. Lokomotív rende­zésében tartják meg a Lokomotív területi atlétikai bajnokságokat. Az Sz. Lokomo­tív atléták reggel 8 órára a pályán jelen­jenek meg. Szegedi súlyemelők vidéken A szegedi súlyemelők ma Debrecenben és Hódmezővásárhelyen versenyeznek­ Debrecenbe.*!! a TSB rendezi az orsz­ágos if­júsági vidékbajnoks­ágot, míg Vásárhe­lyen a Megyei TSB országos jelleggel rendezi meg Hódmezővásárhely súlyemelő bajnokságát. A versenyre meghívást kap­tak az összes fővárosi és vidéki sport­körök versenyzői. Szegedről a Lok­om­o­­tív, Haladás, Kinizsi, Vasas és a Sző­­regi Lokomotív versenyzői vesznek részt. FELHÍVÁS AZ ÚTTÖRŐ CSAPATOKHOZ A VTSB a.it. prop. bizottsága kéri az összes úttörő csapatokat, hogy hétfőn délután 5 órakor a Kálvin-téri pályán díj­kiosztásra jelenjenek meg. A Rióza városi iskola és az újszegedi általános iskola fiú csapata, a roknsi iskola I­jn*,Linpi.td és a gyakorló iskola leánycsapata mezben jelenjék meg. MAI SPORTMŰSOR A RÁDIÓ MŰSORA: JÚNIUS 21, HÉTFŐ Kossuth­ rádió 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene, 5 Falu­rádió, 6 Lapszemle, 7 Hírek, 7.10 Hang­lemezek, 8.50 Balettzene, 9.20 Orosz nyelvlecke, 9.40 Iskolai kórusok, 10 Hírek, 10.10 Gyermekdalok, 10.30 Óvodások mű­sora,­­1 Hangszeres muzsika, 11.30 Re­gényrészlet, 12 Hírek, lapszámle, 13. 1­1 Operettrészletek, 13 Hírek a nagyvilágból, 13.05 Népi zene, 13.30 Operarészletek 14 Hírek, 14.25 Úttörő híradó, 14.50 Zenés kalendárium, 15.40 Harmonikakettes, 16 Krúsági műsor, 16.25 Úttörők zenei szak­köre, 16.40 Ének, 17 Hírek, 17.10 Előadás, 17.25 Hegedű, 17.40 Irodalmi műsor, 18 óra 10 Zongora, 18.30 Hangos újság, 1 Q Épek, 19.10 Ajándékműsor, 20 Hírek, 20 óra 10 Ajándékműsor, 21 Verdi hangver­­se ny, 22 Hírek, 22 10 Tíz perc külpolitika, 22.20 Hanglemezek, 23.30 Hangképek a vívóvilágbajnokságról, 23.50 Dalok, 24 Hírek, Petőfi-rádió 6.30 Kisiskolások műsora, 6.40 Torna, 6 óra 50 Filmzene, 7.10 Hanglemezek, 14 Rádióegyüttes, 14.40 Zongora-h­egedű­-gor­­donka, 15.10 Szórakoztató zene, 15 Ver­sek, 16.20 Riport, 16.40 Hangverseny Par­iók műveiből, 17.20 Könyvismertetés, 17.45 Szív küldi, 18.10 Elbeszélések, 13.­10 Nép­­dalfeldolgozások, 19 Moszkvai rádió ös­­­szeállítása, 19.30 Daljáték-részletek, 20.02 Qszljov-együttes, 20.10 Sportúradó, 20.30 Zongora,, 21 Előadás, 21.10 Tánczene, 22 Operarészletek, JUNIUS 22, KEDD Kossuth-rádió 4.30 Hírek. 4.40 Reggeli zene, 5 Falu­rádió, 6 Lapszemle, 7 Hírek. 7.10 Hang­lemezek. 8.30 Zenekari hangverseny. 9.20 Gyermekrádió, U.40 Gyermekzene, 10 Hí­rek, 10.10 Szórakoztató zene. 10.40 Felol­vasás, 11 Hangverseny. 11.30 Versek, N­­óra 40 Népi zene, 12 F­írek, lapszemle. 12.15 Vidám melódiák, 13 Mendelssohn műveiből, 13.30 Filharmóniai zenekar, 14 Hírek, 14.25 Hangverseny gyermekeknek, 14-55 Ének, 15.1a Operarészletek, ifi El­beszélő költemény, 16.40 Hegedű, 17 Hí- Fek, 1?.10 Szív küldi, 17.40 Írók a mikro­fon előtt, 13 Tabányi-együttes, 13.30 Han­gos újság, 19 Egy falu , egy nóta, 19 ó­a 40 Válasz hallgatók kérdéseire. 20 Hírek, 20.10 Színmű, ITJ vendég érkezett, 22.15 Hírek, 23.10 Hírek a nagyvilágból, S3 l­ Hangképek a vívóvilágbajnokságról, 23.35 Éji zene, 24 Hírek, Petőfi-rádió 6.36 Kisiskolások műsora, 6 40 Torna 6 ó­­a 50 Verbunkosok. 7.10 Hanglemezek­, 14 Hangverseny, 14.53 Dalok. 15 Stúdió­­együttes, 15.40 Elbeszélés, 15 Operettrész­­letek, 17 Szimfonikus zene, 17.15 lengyel zene, 18.10 Előadás 18.30 Felolvasás 19 Moszkvai rádió összeállítása. 19.13 Ver­ses, zenés összeállítás. 20. 10 tánczene, 21 Operarészletek, 22 dalok,

Next