Délmagyarország, 1954. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-11 / 137. szám

DÉLMAGY­­RORSZÁG A HÉT Kodály Zoltán Szegeden A Főiskolai Napon mutatták be Szegeden, szegediek előadásában Kodály Zoltánnak, legnagyobb élő zeneszerzőnknek világhírű alko­tását, a Psalmus Hungaricust. A hangversenyen Kodály Zoltán is megjelent. Képünkön: Kodály Zoltán a szegedi Nemzeti Színház­ban a hangverseny megkezdése előtt a műsort tanulmányozza. A Mester mögött, Szeghy Endre főiskola tanár, a zenei tanszék vezetője Kodály Zoltán látogatása az Egyetemi Énekkarnál A Főiskolai Napon nálunk járt Kodály Zoltán rövid szegedi tartóz­kodása alatt alkalmat talált arra, hogy az újból feléledt szegedi Egyetemi Énekkar meghívásának eleget téve, az énekkart is meg­hallgassa. Az ünnepélyes találkozás a Mesterrel az Auditorium Maxi­mumban történt. A fogadásnál je­len voltak Fodor Gábor rektor, két­szeres Kossuth-díjas, Martonyi Já­nos rektorhelyettes és Baróti Dezső bölcsészkari dékán. A nagy terem frissen szedett mezei virágokkal volt feldíszítve. Amikor Kodály Zoltán a terembe lépett, az egyetemisták ajkán fel­hangzott a Cohors generosa, az 1777-ből származó magyar diák­köszöntő. A termet zsúfolásig meg­töltő közönség nagy lelkesedéssel tapsolta és ünnepelte Kodály Zol­tánt. A Mestert Kertész Lajos köszön­tötte. A beszéd után felkérte Kot­dály Zoltánt, válasszon az ének­kar műsorából. A Mester a követ­kezőket mondotta: „Énekeljék el Certon és Purscell madrigáljait“. Ezután az énekkar a „Jézus és a kufárokat“ énekelte a nagy zene­­költő előtt. Majd a Mester kíván­ságára az „Esti dalt“ is bemutat­ták. E dal talán még nem hang­zott fel ily szépen az egyetemisták ajkáról. A rögtönzött „kívánsághangver­seny“ után Kertész Lajos felé for­dulva a Mester a következő szava­kat intézte az énekkarhoz: „A mi fiatal korunkban volt egy álom­képünk: az Éneklő Magyarország. Álomkép volt ez, hiszen kóruskul­túra akkor nem volt, hegedűkísé­rettel maga énekelt, aki szerette a dalt. Mikor már úgy látszott, hogy álmunk lassan-lassan valóra válik, akkor jött a háború. Az ágyúdör­gés, a bombák csapkodása között elhalt az énekszó. Most újra éne­kelni kezd az ország. Itt is, ott is új kórusok alakulnak. Azt akarjuk, és kívánom, hogy az Önök éneke erősebb legyen az ágyúdörgésnél és bombarobbanásnál. Igen sok si­kert kívánok ehhez a munkához.“ A jelenlévők szűnni nem akaró tapsai között hagyta el a Mester az egyetemet, távozása előtt az énekkar emlékkönyvébe a követ­kező sorokat írta: „A föltámadt Szegedi Egyetemek Énekkarának boldog életet és megmaradást. 1954. június 6. Kodály Zoltán.“ Szatmári Géza .­Liebmann Béla felvétele. Fény. Szövi, Takarékossági plakát-pályázat eredménye Az Országos Takarékpénztár közli, hogy a március 28-án köz­zétett, és április­­ 10-val lezárult takarékossági plakát-pályázaton 432 pályázó vett­ részt 678 plakáttervezettel és ötlettel. A bíráló bizottság a díjak felosztásáról döntött. Az első díjat megosztotta két pályázat között 1500—1500 forintos egyenlő arányban. A második és harmadik díjat szintén megosztotta: 1 drb. 1000 — forintos, 1 drb. 500 — forintos, és 5 drb. 300 — forintos díjra. A pályázaton résztvevők pályaműveik elbírálásának fel­írásban a következőképpen eredménye- Párthírek Értesítjük a Politikai Gaz­daságtan I. évfolyam hallga­tóit, hogy az 1954 június 13-re, szombatra tervezett összefoglaló konferenciát el­halasztottuk és azt június 19-én délután fél 3 órakor tartjuk meg a Pártoktatók Házában. Agit.-Prop. Osztály NAPIREND­ ­ ................... K IDŐJÁRÁSJELENTÉS 1954 Várható időjárás JUNIUS IS péntek estig: Változó H­ felhőzet, több helyen 1 É záporcső, zivatar. [ M f ®] Mérsékelt, a zivata­rAH­rok idején élénkebb PÉNTEK szél, a meleg r.yu­íftjd gáton mérséklődik, máshol tovább tart. Várható hőmérsék­­leti értékek pénteken reggel. 14—17: dél­ben a Dunántúl nyugati részén 23—96, máshol 28—31 fok között. MOZI Szabadság: 11 és 8: Szerelem engedély nélkül. — Csehszlovák filmvígjáték (jú­nius 16-ig). Vörös Csillag: 6 és 8: Bajazzók. — Olasz operafilm (június 13-ig). Fáklya: 7 és 9. jó idő esetén a 9 órai előadás a Kert-moziban: Mac­onia, — Mexikói film (Június 16-ig). SZÍNHÁZ Este fél 8: Mákvirágok. — Gorkij bér­let (10). A NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓSÁ­GA közli, hogy a 11. sz. bérletszelvé­nyek a Bánk bán 13­1 előadására bevált­hatók. . ii I "'•I-7"" MUZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota, Roo­sevelt tér) hétfő kivételével mindennap délelőtt 10 órától 6 óráig. A Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcai Öiregcsar- I nők) hétfő kivételére mindennap délután 1­2 órától 6 óráig, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 10 órától 2 óráig. _____ ... KÖNYVTÁRAK í1.—­ Egyetemi: Olvasóterem 10-től 21 óráig; hétfőn 14-től 21 óráig; vasárnap 1^-től 13 óráig. Kölcsönzés 12-től 20 óráig; hétfőn 14-től 20 óráig; vasárnap 9-től 13 óráig. Somogyi: Olvasóterem 10-től 19 óráig. Kölcsönzés 13-tól 18 óráig. Járási: Sztálin krt. 54. Kölcsönzés: szer­da kivételével minden hétköznap délután 3 órától este 7-ig, szombaton délután 2-től 7 óráig. . . Gorkij: Hétfőn, kedden, szerdán, pénte­ken reggel 8-tól 12-ig és délután 1-től fél 4-ig, csütörtökön és szombaton délelőtt 10-61 délután 2-ig, délután 3-tól este 7-ig. áramszünet A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy f. hó 13-án, vasár­nap Hattyas-telepen, Ságvári-telepen és Tolbuchin-sgt. Korda-sor sarkától kifelé 6—12 óráig szünetel az áramszolgáltatás. mndsz hírek Június 1I-én délután 6 órakor Belvá­ros V- orvosi előadást tart, melyre ké­rik az asszonytársak megjelenését. Felhívás mindegyike többezer rovart, her­nyót, bábot, pajort pusztít. Amel­lett a fecske­­ az egészségünkre oly káros légy irtása terén végez megfizethetetlen munkát. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a rendőrhatóság súlyosan bünteti azokat, s akik az éneklő és hasznos madarakat pusztítják a és kínozzák. B. M. Csongrád megyei Főosztálya Csonorrád megye lakosainak köré­ben az utóbbi időben igen elter­­,­­dt a hasznos és énekes madarak irtása, pusztítása és kínzása. Főként a fiatalok körében ta­pasztalható, hogy csúzlival és lég­puskával lelövik, vagy megsebzik ő­ket. Nem látják be, vagy nem vesznek róla tudomást, hogy nép­gazdaságunknak mennyire fontos a madarak védelme. Ezek a madarak A MEZŐHEGYESI Cukorgyár gazdasági Kübekházára, cukorrépa egyeléséh­ez mim-I­csikat keres. Kereset: lOj négyszögölen­ként 40 Ft, ami jó munka esetén napi 60 70 Ft munkabért jelent. L­ttköltségét a gyár fizeti, szállásról és napi egyszeri meleg életről ugyancsak a cukorgyár p­adoskodik. Részesül ilyyésre is adunk cukorrépa területet 3-2 arányú részese­désre. Jelentkezés Szeget, Szentháromság u­. 6/a, cukorgyári kirendeltség reggel 7­9 óráig. HGY Singer varrógép,­­ ebédlőasztal a székkel, egy kis íróasztal, 3 fotelszék el­adok. Szt.­­Mihály u. 3. HELYBELI munkára rakodáskor férd se­gédmunkásokat felvesz a Szegedi H­itő- Ipar vágóhídi telepe. FÉRFI, esetleg női munkavállalókat Fel­­viaz. n Délmagyarország Rostklkészítő új­­szegedi gyártelepe N­ HP BENZIN Stabil­ motor, köves da­ráló eladók. Temkó reszelővágó, Kossuth Lajos sgt. 34. ÁLLANDÓAN veszek használt hiányos gyermekkocsikat. Rákóczi u. 24. FÉRFI segédmunkásokat azonnali belé­pésre alkalmazunk. Szegedi Gázmű. ELADÓ egy jó állapotban lévő politúros rekamié. Sándor u. 23. * F.LVESZETT katonakönyv, bejelentő pénz­zel, a megtaláló pénzt megtarthatja, a könyvet küldje a cím>re Molnár József, Dobó u. 4­. sz. vagy a Szeg­edi Cipőgyár portáján adja be. F.LADO világos nyári kosztüm, fekete kosztüm, világos blúz, barna szövetruha, K­ámán Kató u. 28. PORSZÍVÓGÉP, teljesen új állapotban. Standard protos­tipus, eladó. Sztálin krt. 51. szám, I. 4. KÉPESÍTETT könyvelő elhelyezkedne. Post­a­fiók 21. ELVESZETT szerdán estefelé kerékpárról egy használt zakó. ké­rm a megtalálót, az igazolványok fontossága miatt, a szege­di rendőrségnél leadni szíveskedjen. NÉHÁNY szál collos fenyőfa deszkát ve­szek. Moszkvai krt. 24. Kovács: ELŐSZOBA, konyhabútor eladó. Ságvári u. 6. szám, III. 2. . Június 12-én, szombaton este 7 órakor az Újszegedi Kender-Len­szövő Vállalat kultúrtermében, a kongresszusi műszak élenjáró dol­gozóinak tiszteletére nagyszabású hangversenyt rendez az MSZT, az üzemi bizottsággal karöltve. A mű­sort a Belügyminisztérium Cson­­grádmegyei Főosztályának zeneka­ra és a Nemzeti Színház művészei adják. ; ■ H­RDETMÉNY A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat értesíti Hódmezővásárhely lakos­ságát, hogy az újonnan megépült nagy­­feszültségű­ távvezetéket, mely a Kuta­i­­útról ágazik le az Új Élet tsz-íiez, fe­szültség alá helyezi. A vezeték érintése halálos. A tartóoszlopok és a vezeték szándékos megrongálásáért törvényszabta büntetés jár. A vezeték feszültség alá lesz helyezve 1954 június hó 16-án délután 12 h-kor. ÉRTESÍTJÜK vendégeinket, hogy a gőz­­fürdőben a belső strandfürdő f. hó 13-án megnyílik és hétköznaponként 10, vasár­nap 9 órától áll a dolgozók rendelkezé­sére. Az Újszegedi Versenyuszodában az úszásoktatás megkezdődik. Érdeklődni az ottani pénztárnál. A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI Mérleggyár sürgősen felvesz lakatosokat, esztergályo­sokat és segédmunkásokat. Ismét nagy nyeremények a Totóban! 89.800 ft 3.737 Ft 503 ft 12 találat: 89.S00­­ Ft 11 találat: 3.737 Ft 10 találat: 503 Ft Vegye meg a labdarugó világbajnoki Totószelvényt is. Ezen ugyanúgy kell tippelni, mint a rendes heti szelvé­nyeken. Kaphatók a kirendeltségek­nél és a Totó-szelvényárusoknál. A világbajnoki Totó-szelvények beérkezé­si határideje 16-a déli 12 óra. TOTOZZON! NYERHET! PÉNTEK, 1954 JÚNIUS 11. SPORT A labdarugó világbajnokság végleges játékterve A labdarugó világbajnokság első for­dulójának küzdelmeit négy csoportban bonyo­lták le. Első csoport: Brazília Jugoszlávia, Franciaország, Mexikó. Má­sodik csoport: M Magyaror­szág, Törökor­szág, Nyugat-Németorsz­ág, Dél-Korea. Harmadik csoport: Uruguay, Ausztria, Skócia, Csehszlovákia. Negyedik csoport: Anglia, Olaszország, Belgium, Svájc. Az első forduló keretében mind a négy cso­portban valamennyi csapat két-két mér­kőzést játszik. Mind a négy csoportból két-két csapat jut tovább, az a két csa­pat, amely a csoporton belüli mérkőzése­ken a legtöbb pontot szerzi. A második fordulóba nyolc csapat kerül , itt az el­ső csoportból továbbjutott két csapatot a második csoportból továbbj­utött két csapattal sorsolják össze, a harmadik továbbjutott két csapatot pedig a negye­dik csoportból továbbjutott két csapattal. Tehát, ha Magyarország csapata tovább­­kerül, akkor a következő ellenfele Bra­zília, Jugoszlávia, Franciaország és Mexi­kó négyeséből kerül ki. Az elődöntő két győztese vívja a döntőt és a két vesz­tes a harmadik helyért játszik. Amen­­­nyiben a döntő 2x15 perces hosszabbítás után is döntetlenre állna, akkor a dön­tőt meg kell ismételni. Végleges rendelkezés már az is, hogy a világbajnoki mérkőzéseken játék köz­ben egyetlen játékost, tehát még a ka­pust sem lehet cserélni. Cserelehetőség sér­ülés esetén sincs. MÉGEGYSZER AZ SZ. DÓZSA VÍZILABDA CSAPATÁRÓL A Délmagyarország június 9-i számá­ban foglalkozott azzal, hogy most indul meg az NB I-es vízi­labda bajnokság haj­rája. Ennek mi, szegediek is tanúi lehe­tünk, hiszen szegedi csapat is — a Dó­zsa — szerepel ebben a bajnokságban. Azonban a csapat eddig nem­ váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hogy ennek mi lehet az oka, azt nem tudjuk. Igaz, ugyan, hogy a fővárosi csapatok jobban fel tudtak készülni a bajnokságra, azon­ban a Dózsa is Budapesten tartotta elő­készületi edzéseit, így nekik is alkalmuk volt megfelelő formába lendülni. Most következnek a csapat legnehezebb mér­kőzései és most kell a csapatnak min­Sakkozóink a Vörös Meteor csapatát 9:3 arányban legyőzték. Tekézőink az elmúlt héten a következő er­edményeket érték el: Lokomotív Távírda—Sz. Kender 3041—2929, legjobb dobó Bereczki Zoltán 417 fa, Mol­nár György 383 fa. A Sz. Kinizsi elleni mérkőzést tekéző csapatunk elvesztette, mivel a kitűzött időre nem jelentek meg .1 játékosok. Női röplabda csapatunk közel két órás küzdelem után, 3:2 arányban legyőzte a Szegedi Építők csapatát. Ezzel a győze­lemmel a megyei I. osztályú bajnokság­ban a Szegedi Postás csapata után a má­sodik helyre került. A megyei patronált iskolák IV. alap­fokú tornászbajnokságára két ifjúsági női csapatot szerveztünk. Szeged város női röplabda csapatában sportkörünktől Zsiga Rozália, Magyar Gi­zella és Kasza Erzsébet szerepelt. Kerékpárosaink az Sz. Haladás salak­pálya versenyén említésre méltó eredmé­nyeket értek el: 10 körös futamban 3. Ka­­za, 5. Szalai, 15 körös pontversenyben 4. VÁROSOK KÖZÖTTI RÖPLABDA TORNA Tegnap ünnepélyes keretek között nyi­tották meg Budapest, Szombathely, Deb­recen, Miskolc, Békéscsaba, Nyíregyháza és Szeged női röplabda tornáját. A megnyitón Kiss Ernő, a Szegedi Röplab­da Társadalmi Szövetség elnöke üdvö­zölte a csapatokat, majd megkezdődtek a mérkőzések. Az első nap eredményei: Budapest—Nyíregyháza 3:0 (4, 2, 7). Jók voltak: Malik, Jászai, Kovács E., illetve Kenyeres és Nagy. Miskolc-Debrecen 3­0 (3, 1, 9). Jók: Schultz, Vigh, Kiss, Ba­­horn, ill. Sorbánné és Varró. Szeged-­­Békéscsaba 3:1 (9:15, 7, 8, 10). Szegedről jók: Csíkos, Faragó, Zsiga. A városok közötti női röplabda torna tegnap délutáni eredményei: Szombathely - Debrecen 3:0, Szeged—Nyíregyháza 3:1, Miskolc—Békéscsaba 3:0. A tegnap leját­szott mérkőzések után a torna állása a következő: 1. Miskolc, 2. Szeged, 3. Bu­dapest. A holnapi nap műsora: 9 órakor Mis­kolc—Szombathely. 11 órakor Békéscsaba -Budapest, 11 órakor Szeged­­ Debrecen délután 5 órakor Budapest—Szeged, utá­na Szombathely—Békéscsaba, Nyíregyhá­za—Miskolc. A mai nap legérdekesebb eseménye a Budapest—Szeged találkozó. A mérkőzések a Szegedi Haladás pályán folynak. Vasárnap sportköri úszóverseny Szegeden Az újszegedi versenyuszodában vasár­­nap délután 5 órai kezdettel a Szegedi Dózsa rendezésében sportköri úszóver­senyt tartanak szegedi csapatok részvéte­lével. Az úszóverseny célja az eddigi eredmények megtartása. Bp. Lokomotív—Sz. Dózsa 2:0 (1:0) A csütörtökön Szegeden lejátszott or­szágos bajnoki vízilabda mérkőzésen a fővárosi csapat csak nagy küzdelem után tudott győzni. Az első félidőben az Sz. Dózsa többet támadott, jó helyzeteket is teremtettek a játékosok, azonban kapura nem voltak veszélyesek. A Bp. Lokomo­tív első gólját az első félidő utolsó per­­cében érte el. A második félidőben ki­egyensúlyozottabb volt a játék. A fővá­rosi csapat kevesebb gólhelyzetéből újabb gólt ért el. A szegedi csapat és a me­zőny legjobbja Rengei volt, de jó telje­sítményt nyújtott Rédei is. Ma folytatódnak a területi teniszbajnok­ság küzdelmei A területi teniszbajnokság mérkőzéseit öt megye részvételével ma folytatják. A küzdelmek minden nap reggel 8-től dél­után 1-ig, délután 3-tól 8 óráig tartanak a Haladás és a Petőfi újszegedi tenisz­pályáján. ____— den ereje megfeszítésével kü­zdeni, mert hiszen ezeknek a csapatoknak egymás elleni eredményei alapján dől majd el, hogy kik esnek ki az első osztályból. Szegedi vízisportunk további fejlődése szempontjából mégegyszer kérjük a Dó­zsa csapatát és vezetőségét, hasson oda, hogy elkövetkező mérkőzésein sikerrel szerepeljen és ezzel biztosítsa bennma­radását a legjobbak között. A Szegedi Dózsa vízilabdázói meg is fogadták, hogy az elkövetkező mérkőzé­seken eredményesen küzdenek, amit jog­gal elvár tőlük Szeged város sportközön­­sége. A VTSB ágit. prop. bizott­ságának szervezési részlege Fogas, 6. Koza. Repülő verseny, 2 k­­ö­rös: 3. Szalma, 4. Kosa, 7. Fogas, 10 körös motorvezetéses: 3. Szalma, 15 kö­rös párosban 5. Szalma-Fogas, női re­pülőverseny, 2 körös: 3. Fábián Teréz. Kerékpáros szakosztályunk június 13-án rendezi meg első országos országúti ver­senyét, melyre az ország valamennyi ke­­­rékpáros szakosztályát meghívtuk. Aszta­lteniszezőink Hódmezővásárhelyen a következő eredményeket érték el a me­gyei csapatbajnokság során: Szegedi Ken­der—Hmv. Szpartákusz 11:7. Sz. Kender —Csongrád 11:1, Sz. Kender—Sz. Postás 11:6. Férfi asztaliteniszezőink a Sz. Ha­ladás és Sz. Petőfi csapata után a har­madik helyen végeztek a tavaszi forduló­ban. A Vörös Lobogó SE országos tenisz­­versenyére, a következő versenyzőket ne­veztük be: Dr. Novák Zoltánnét, dr. Basch Bélát, Nagy Bélát, Galgóczy Ká­rolyt és Deák Zoltánt. 1 .­­ *— 1.j1 Bohata József Tenis* 1 n­u-­jfcV­ Tegnap délután megkezdődtek a terü­leti teniszbajnokságok, amelyen eddig meglepetés nem született. Az esélyesek győztek. Fontosabb eredmények: Férfi egyes: Nemcsik—Hesp 6/4, 4/6, 6/2. Ma­dár—Wessely 6/1, 6/1, Büchelbauer—Hor­váth 6/3, ,6/4. Schmidt—Szeley 8/6, 6­4, Nádudvardy—Farkas 6/6, 6/1. Női egyes: Selmeczyné—Szentmiklóssyné 6/2, 6/0, Ke<e­rényiné—Keresztes 6/3, 6/3, Rábainé -B. Kissné 6/4, 6/2, Dr. Vecsernyésné—Vir­ág 8/6, 6/2, Gátiné­ Lajosné 6/4, 6/2, Be­­nákné—Csikyné 6/2, 1/6, 8/6. Szabó vezet az európai B-zóna nemzet­közi sakkversenyén Bratislava. Az európai B-zóna nemzet­közi sakkverseny hetedik és nyolcadik fordulójának fü­ggőjátszmáit szerdán fe­jezték be Marianské-Laznéb­an. A függő­­játszmák során Szabó nagy küzdelemben győzött a bolgár Minev ellen. Kluger pedig hatalmas küzdelem után a 92. lé­pésben legyőzte az izlandi Olafssont . A versenyben az élcsoport állása a kö­vetkező: 1 Szabó 7 pont, | Pachman 6.5 pont. » * Olafsson 6 pont. J Sliwa 5.5 pont. Barczának 4.5 pont. Klugernak 4 pontja van. A magyar labdarugók újabb edzőmér­kőzése Svájcban A világbajnokságra készülő magyar lab­darugó válogatott tartal­ék játékosai — akik nem szerepeltek a hétfői edzőmér­­kőzésen — szerdán délután Solothurnban a Young Boys együttesével mérkőztek és 9:0 (3:0) arányban győztek a svájci együttes ellen. Nagy fölényben játszott a magyar csa­­pat. Az els félidőben az ellenfél kapu­ját Grosics védte. , Komoly erőt képvisel a csehszlovák evezős válogatott A szombaton és vasárnap Budapesten sorra kerülő magyar-csehszlovák evezős­­viadal versenyzőink idei első nagy erő­próbája lesz. A csehszlovákok európai viszonylatban­­komoly erőt képviselnek. A Budapesten szereplő férfi kormányos négypáre­vezősük például a legutóbbi olimpián és Európa­­bajnokságon első helyet szerzett,­­­e a többiek is valamennyien nagytudású eve­zősök, akik már számos nemzetközi ver­senyen értek el szép sikereket. A kétnapos viadalon nem lesz pontv­­erseny, mert a kiírt 12 versenyszám kö­zül a csehszlovákok csak kilencben in­dulnak. . _ ___i­i________ A VL. SZ. KENDER SPORTHÍREI A RADIO JUNIUS 12, SZOMBAT Kossuth­ rádió 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene, 5 Falu­rádió, 6 Lapszemle, 7 Hírek, 7.10 Hang­lemezek, 8.30 Fúvósindulók, 8 50 Balett­­zene, 9.20 Úttörő híradó, 9.45 Gyermek­rádió, 10 Hírek, 10.10 Hege­dű, 10.40 Ze­nekari hangverseny, 11.30 Flőadás, 11.40 Népi zene, 12 Hírek, lapszemle, 12 15 Hangverseny, 13 Tíz perc külpolitika, 13 óra 10 Néger dalok, 13.30 Zenekar, 14 Hírek, 14.25 Zenei­­ újság, 15.25 Szív küldi, 15.50 Könyvismertele3, 16.20 Dalok, 16.40 Levelekre válasz, 17 Hírek, 17 óra 10 Énekkar, 17.30 Szövetke­zeti híradó, 18 Egy falu —egy nóta. 18.30 Moszkvai rádió összeállítása 19 Hang­lemezek. 20 Hírek. 20.10 Vidám zenei műsor, 22 Hírek. 22.20 Tánczene. 23 Hí­rek a nagyvilágból. 23.05 Hangképek a vívóvilágbajnokságról. 23.25 Tánczenekar, 24 Hírek. Petőfi-rádió 1 MŰSORA! 6.50 Verbunkosok, 7.10 Hanglemezek, 14 Népdalfeldolgozások, 14.45 Hangverseny, 13.20 Zenei előadás 16.20 Előadás, 16.40 Ének- és zenekar, 17.03 Dalok, 17.10 Tíz perc közgazdaság, 17.20 Gyermekrádió, 17 óra 40 Harmonika, 13 Uiinapli ismerte­tés, 18.30 Szív küldi, 19 Hangos újság, 19.30 Liszt műveiből, 20.10 Sporthíradó, 20.30 Könnyű­zene, 21 Dalok, 22 Opera­­részcélok: DÉLMAGYARORSZÁG !&ZJ a Magyar Dolgozók Pártja­­ csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrád­megyei Bizottsága Szerkesztőség: Szeged, Lenin­ u. 11. Telefon: 35—35 és 40—80. Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál­ tér 2. Telefon: 31-15. és 35-00. Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat,­­Szeged ^

Next