Délmagyarország, 1967. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-14 / 38. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK1 Váratlan hajnali tan­enhattán u­tán Koszigin hazautazott Londonból Nagymértékben bővítik a szovjet—angol kapcsolatokat — Wilsont meghívták a Szovjetunióba — Az angol külügyminiszter májusban utazik Moszkvába Koszigin szovjet kormányfő skó­ciai körútjáról vasárnap visszaérke­zett Londonba. Délelőtt a Highgate­­temetőben megkoszorúzta Marx Ká­roly sírját, majd ellátogatott a Carl­ton Clubba. Délután Wilson minisz­terelnökkel folytatott kötetlen eszme­cserét Az angol miniszterelnök re­zidenciáján tartották meg az utolsó hivtalos tanácskozást is, és a tár­gyalások befejezése után, a késő es­ti órákban Chequersben a két kor­mányfő aláírta a látogatásról szóló közös nyilatkozatot. Koszigin ezután késő este elfoglalta szállását a Claridge Hotelben, de éj­jel, magyar idő szerint 2 órakor, Wilson miniszterelnök itt ismételten felkereste. A két kormányfő egyórás megbeszélést folytatott még és a hí­rek szerint a megbeszélés témája a vietnami kérdés volt. Megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy hajnali látogatása előtt Wilson telefonérint­kezésbe lépett Johnson elnökkel. Állí­tólag Wilson személyesen kérte az amerikai elnököt hogy ne hiúsítsa meg a bombázás felújításával egy közös szovjet—brit békekezdeményezés min­den lehetőségét Tegnap reggel Koszigin vonatra szállt a Victoria-pályaudvaron, ahon­nan Wilson, Brown külügyminisz­ter és a brit kabinet több más tag­jának kíséretében a gatwicki repü­lőtérre érkezett. Meleg hangú bú­csúztató beszédében Wilson a tár­gyalások eredményességét méltatta, mondván: az angol—szovjet megér­tés minden idő legmagasabb fokát érte el. Koszigin válaszában megál­lapította: igen nagy munkát végeztek a baráti kapcsolatok fejlődésének előmozdítására. Koszigin londoni idő szerint 11 óra 36 perckor IL—18-as különgépen hazautazott Londonból. Koszigin szovjet kormányfő Nagy- Britann­iában tett látogatásáról hét­főn visszaérkezett Moszkvába. Közös nyilatkozat a látogatás Alekszej Koszigin szovjet kormányfő hétfőn véget ért nagy-britanniai látogatásáról szovjet—brit közös nyilatko­zatot adtak ki. A nyilatkozat szövege a következő: Őfelsége kormányának meghívására A. N. Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke 1967. február 6— 13. között hivatalos látogatást tett az Egyesült Királyság­ban. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke megbeszélé­seket folytatott Harold Wilson miniszterelnökkel, George Brown külügyminiszterrel és más angol miniszterekkel. Az Egyesült Királyságban tett látogatás ideje alatt őfelsége a királynő ebédet adott A. N. Koszigin tisztele­tére. A. N. Koszigin William Rossnak, a skóciai ügyek mi­niszterének kíséretében látogatást tett Glasgow és Edin­burgh városokban. A Szovjetunió Minisztertanácsának el­nöke találkozott az angol lakosság különböző rétegeinek képviselőivel, megtekintett több iparvállalatot és tudomá­nyos-műszaki intézményt, valamint megnyitotta a londoni szovjet—angol történelmi kiállítást A szovjet és brit fél között lefolyt beható eszme­csere érintette a legfontosabb nemzetközi kérdéseket, va­lamint az angol—szovjet kapcsolatok további fejlesztésé­nek kérdéseit . A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Nagy- Britannia miniszterelnöke megvizsgálta a világban kiala­kult helyzetet és kifejtette saját kormányának álláspont­ját a nemzetközi feszültség enyhítésének lehetséges útjai­ra vonatkozóan. A felek megállapították, hogy a közös érdekeket szolgálná a megoldatlan nemzetközi problémák békés rendezése. Meggyőződésük, hogy a különböző társa­dalmi rendszerű államok békés együttműködést valósíthat­nak meg és kell is, hogy megvalósítsanak a függetlenség, a nemzeti szuverenitás, az egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás, valamint az államközi viták meg­oldásánál az erőszak alkalmazásáról vagy az erőszakkal való fenyegetésről történő lemondás elvei alapján. Különösen nagy figyelmet szenteltek a felek Európá­nak. Egyetértettek abban, hogy az európai béke és biz­tonság megszilárdítása elsőrendű fontosságú mindkét or­szág népei és az egyetemes béke szempontjából. Újból le­szögezték, elhatározott szándékuk, hogy elősegítik az eu­rópai feszültség enyhítését, a nemzetközi együttműködés fejlesztését általános európai alapokon. Megelégedéssel ál­lapították meg, hogy az európai országok kétoldalú kap­csolatai és együttműködése tovább bővül, és megegyezés­re jutottak arra vonatkozóan, hogy az ilyen együttműkö­dés előmozdítása, valamint a bizalom légkörének megte­remtése a kelet- és nyugat-európai országok között — szu­verén egyenjogúságuk és területi épségük tiszteletben tar­tása alapján — a jövőben is a két kormány fontos célja lesz. A felek megvizsgálták egy olyan tanácskozás összehí­vásának kérdését, amely megvitatná az európai biztonság garantálásának és az együttműködés fejlesztésének prob­lémáit Egyetértettek abban, hogy egy ilyen tanácskozás, amennyiben megfelelőképpen előkészítik, hasznos lehet Elhatározták, hogy a kérdésről további eszmecserét foly­tatnak. Hasonlóképpen fontosnak tartják, hogy valamen­­­nyi európai ország részt­vevője legyen ennek a kon­ferenciának. A nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló törekvés­től vezérelve a felek ismét leszögezték, érdekeltek abban, hogy előrehaladás történjék a leszerelés útján. Hangsú­lyozták: törekednek a hatékony nemzetközi ellenőrzés mel­lett megvalósítandó általános és teljes leszerelésre vonat­kozó megállapodásra, beleértve az atomleszerelést és az atomfegyverek betiltását is. A hatékony leszerelési intéz­kedések nyomán felszabaduló emberi és egyéb erőforrások nemcsak az ilyen intézkedést megvalósító államok lakos­ságának javát szolgálnák, hanem lehetővé tennék azt is, hogy a szóban forgó államok fokozottabb gazdasági és műszaki segítséget nyújtsanak az ilyen segítségre még rá­szoruló kiterjedt területeknek. A Szovjetunió kormánya és az Egyesült Királyság kor­mánya megelégedéssel nyugtázta azt a haladást, amely az atomfegyverek további terjedésének megakadályozásáról szóló szerződés megkötése irányában tapasztalható, és újra hangsúlyozta, valamennyi nép érdekében meg kell akadá­lyozni az atomfegyverek elterjedését Ismételten leszögezték, a kérdésre vonatkozó nemzet­közi szerződés megkötését halaszthatatlan feladatnak te­kintik és minden erőfeszítést megtesznek e nagy fontossá­gú feladat elvégzéséért. Kifejezték azt a reményüket, hogy késlekedés nélkül alá fogják írni az atomfegyverek elter­jedésének megakadályozásáról szóló szerződést. Ez nagy­mértékben elősegítené az atomháború veszélyének meg­akadályozását. A felek üdvözlik az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszakának határozatát, amely arra szólít fel minden ál­lamot, tartózkodjék bármilyen cselekménytől, amely elő­mozdíthatná az atomfegyverek elterjedését, vagy akadá­lyokat gördíthetne az atomfegyverek elterjedésének meg­akadályozására vonatkozó megállapodás útjába, egyben ki­fejezték azt a szándékukat, hogy szigorúan betartják az említett határozat rendelkezéseit. A két fél kifejezésre juttatja azt a meggyőződését, hogy a világ országai siker­rel meg fogják oldani az atomleszerelést, továbbá a lesze­relést az egyéb fegyverfajták területén és ezzel elhárít­ják az emberiség feje felett függő veszélyt. A két kormányfő elismerte annak fontosságát, hogy az 1963-ban kötött részleges atomcsendegyezményt a föld alatti atomrobbantásokra is ki kell terjeszteni. A felek kijelentették, készek részt venni egy leszere­lési világértekezleten — amelyre minden országot meg­hívnának — amennyiben ilyen konferenciára az ENSZ- közgyűlés határozata értelmében sor kerül. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Nagy- Britannia miniszterelnöke hosszan tartó eszmecserét foly­tatott a délkelet-ázsiai eseményekről. A két kormány mélységes sajnálkozással állapította meg, hogy a vietnami háború egyre jobban kiterjed és egyre több emberéletet követel. Egyetértenek abban, hogy ezek az események veszélybe döntik a szomszéd államokat, a békét és a sta­bilitást, egyetértenek továbbá abban, hogy törekedni kell a vietnami háború mielőbbi beszüntetésére. A két kormány ismét leszögezte, ha az 1954. évi és 1962. évi genfi egyezmények elveihez, ezeket az egyez­ményeket a Szovjetunió és Nagy-Britannia is aláírta Mindkét kormányfő kifejtette saját nézeteit a vietnami bé­ke helyreállításának útjairól. A két kormány továbbra is figyelemmel tanulmányozza majd a kialakult helyzetet és minden tőle telhetőt megtesz a vietnami probléma ren­dezésére és ezzel a céllal kapcsolatokat tart fenn egy­mással. A két fél kicserélte nézeteit az Egyesült Nemzetek Szervezetének tevékenységére vonatkozóan, amely szerve­zetnek fontos szerepet kell játszania az egyetemes béke fenntartásában és megszilárdításában. A két kormány aláhúzta, érdeke az ENSZ megszilár­dítása, hatékonyságának fokozása a világszervezet alap­okmányának szigorú betartása alapján; síkraszállt továbbá az államok tevékeny és építő jellegű együttműködéséért e szervezet keretein belül. A felek üdvözlik annak a szerződésnek a megkötését, amely rögzíti az államok tevékenységének alapelveit a kozmikus térség tanulmányozásában és hasznosításában, beleértve a Holdat és más égitesteket is; ezt a szerződést az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszaka hagyta jóvá és más ál­lamokkal együtt a Szovjetunió és Nagy-Britannia is alá­írta. eredményeiről E3 A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Nagy- Britannia miniszterelnöke sokoldalúan megvitatta a szov­jet—angol kapcsolatok állását és további fejlődési kilá­tásait. Hangsúlyozták: ezeket a kapcsolatokat valamennyi területen bővíteni és javítani akarják. A két kormány egyetértett abban, hogy kedvező lehe­tőségek vannak a mindkét ország javát szolgáló kereske­delem növelésére és ezeket a lehetőségeket gyarapítani kell. Nyugtázták, hogy a jelenleg érvényes megállapodások értelmében hasznosan növekszik a két ország közötti ke­reskedelem és ugyanakkor rámutattak: kívánatos lenne olyan egyezmények kidolgozása, amelyek hosszabb idő­tartamra szólnának; célszerű lenne a velük összefüggő távlati gazdasági tervek kidolgozása is, hogy a két fél a kétirányú kereskedelem bővítése érdekében fejleszthesse termelő kapacitásait. A kormányfők egyetértettek abban, hogy az iparcik­kekkel és nyersanyagokkal való kereskedés mellett meg­(Folytatás a 2. oldalon.) az USA folytatja a VDK bombázását Vasárnap, amikor az Egye­sült Államok haderői ismét megkezdték hadműveleteiket Dél-Vietnamban, a VDK bombázását — washingtoni jelentések szerint — „felfüg­gesztették”. Hétfőn este azonban az amerikai hadügy­minisztérium kijelentette: folytatják a VDK bombázá­sát. Az AP jelentette, hogy az amerikai légierő „talán mindeddig példátlanul álló hevességgel” újította fel a VDK bombázását. „Eddig nem került még sor olyan nagyarányú légitámadásra", mint 13 perccel azelőtt, hogy a légiháború felújítását az amerikai hadügyminisztérium Washingtonban bejelentette. Alig másfél órával azután, hogy Wilson miniszterelnök derűlátóan nyilatkozott az al­sóházban a vietnami kérdés­ről. Londont villámcsapásként érte az a hír, hogy az ame­rikaiak felújították a bombá­zást. Hétfőn este 30 munkás­párti képviselő tiltakozó táv­iratot küldött Johnson elnök­nek, amelyben mélységesen elítélik a bombázás felújí­tását. Nem akadály a tél Az ÉM Csongrád megyei és IMtipari Vállalat tízemeletes­ ,51 férőhelyes mun­k­ásszá­m­ óiét tök­életesen téliesítették, a közpon­ti fűtés ideiglenesen­­ szemét, így az összes szakipari munkát elvégezhetik a tél folyamán. Az épületben dolgoznak a festők, padlóburkolók, vízvezeték-szere­lők, asztalosok, az időjárástól függően pedig a külső munké­kát — utak építését, homlokzat kiképzését — végzik. A munkásszállót április végére átadják tulajdonosaiknak. Több emelet magasságban pal­ánkrit műanyaggal tömtük at homlokzat hézagait (Somogyiné felvételei) Készülnek az épület körüli utak, Járdák Új típusú rádiók Újabb eredményt ért el a tranzisztoros rádiógyártás­ban a Székesfehérvári Vil­lamossági Televízió- és Rá­diókészülékek Gyára. A konstruktőrök a korábban bevált „Dália” gépet tran­­zisztorizálták. Előbb 3000, az év végéig további 8000 tranzisztoros, középhullám­sávos, műanyagkávás kisgép készül négy színváltozatban, „Weekend” néven kerül for­galomba. A másik tranzisz­toros asztali rádió típus nyomtatott huzalozású, lé­nyegében a „Strand” táska­rádió asztali változata. Hangteljesítménye kétszere­se a „Weekend”-ének, súlya mindössze 250—280 deka, aszerint, hogy homlokfala selyem vagy műanyagborí­tású. Az első mintapéldá­nyokat most a kereskede­lemnek mutatják be.

Next