Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-16 / 214. szám

Az NDK megkerülése kudarcra van ítélve H­árom különböző, de egy Irányba mutató lengyel vo­natkozású híre volt a hétfői napnak. Heinrich Al­­bertz, Nyugat-Berlin volt kormányzó polgármestere a Frankfurter Rundschau című lapban összegezte lengyel­­országi útjának tapasztalatait. A többi között hangsúlyoz­ta: Bonn egyetlen Varsó felé irányuló lépése sem kerül­heti meg az NDK-t. Rámutatott, hogy Lengyelország nyu­gati határainak elismerése és Lengyelország, valamint az NSZK kapcsolatainak normalizálása, egy vagy több lépésben magában kell hogy foglalja az NDK elismerését is. Albertz kiemeli annak fontosságát, hogy valamennyi némettel — mindenekelőtt az áttelepültekkel — megértes­sék, az Odera—Neisse-n túli terület: egyszer s mindenkorra Lengyelországhoz tartozik. Lengyelország és az NSZK viszonyáról nyilatkozott a Német Kommunista Párt Varsóban járt elnöke, Kurt Bach­mann is. Az ő véleménye szerint is csak akkor van lehető­ség a kapcsolatok rendezésére, ha Bonn lemond az egész német nép képviseletére támasztott igényéről , ami ismét csak egyet jelent azzal, amit Albertz mondott: nem lehet megkerülni az NDK-t. A harmadik hír: tudományos értekezleten foglalkoztak a lengyelországi Zaganban a Wehrmacht (a hitleri had­sereg) lengyelországi háborús bűntetteivel. A második vi­lágháború első 55 napjában Lengyelországban minden ha­­­talmat a Wehrmacht gyakorolt, s dokumentumok bizonyít­ják, hogy ugyanúgy, mint az SS- és a Gestapo-alakulatok, a Wehrmacht egységei is súlyos háborús bűntetteket követ­tek el. Ezt is figyelembe kell vennie az NSZK-nak, ha csakugyan „új keleti politikát” óhajtana folytatni. A múlt kísértetének veszélyes feléledése ellen — a fel­soroltak mintegy alátámasztásául — emelt szót Gustav Heinemann nyugatnémet államelnök, két héttel a választá­sok előtt, rádiónyilatkozatában. Egyebek között kijelentette: „Mint a Német Szövetségi Köztársaság elnöke, gyakran hallom külföldi látogatók és nagykövetek szájából, hogy ag­godalom töltené el őket, ha szélsőséges pártok kerülnének be a szövetségi gyűlésbe. Ez a lehetőség aggodalommal kell, hogy eltöltsön mindnyájunkat.” Sztrájkok Nyugat-Európában • Párizs (AFP) A hírügynökségi jelenté­sek szerint hétfőn is töret­lenül folytatódott a francia vasutassztrájk. A sztrájko­lók elfoglalták az avignoni vasútállomást. A vasútigazgatóság és a szakszervezetek küldöttei hétfőn délután 5 órakor tár­gyalásra ültek össze. Ezek­nek a megbeszéléseknek az eredménye még nem isme­retes. • Róma (Reuter) Változatlanul a sztrájkok nyomják rá bélyegüket az olasz őszre is. Palermóban, Szicília fővárosában is le­állt a közlekedés. Milánó a sztrájkoló parasztok akciója nyomán fej nélkül maradt. • Lübeck (UPI) Ezerkétszáz hajóépítő munkás hétfőn „vadsztráj­kot” kezdett, azaz a szak­­szervezet jóváhagyása nél­kül beszüntette a munkát a lübecki dokkokban. Előzőleg Kidben már 7000 munkás lépett sztrájkba. Feszült a helyzet a söriparban is: a 30 000 bajor söripari mun­kást képviselő szakszervezet sztrájkot helyezett kilátásba, ha a munkáltatók nem ad­nak tízszázalékos béremelést. Damaszkusz új repülőtere • Damaszkusz (AP) Hétfőn ünnepélyes külső­ségek között avatták fel Da­maszkusz új nemzetközi re­pülőterét. A Közel-Kelet ta­lán legmodernebb légikikö­tőjét 40 millió dollárért ugyanaz a francia konzorci­um építette, amelyik a hi­permodern párizsi Orly re­pülőteret. A repülőtér évi kétmilliós személyforgalmat képes le­bonyolítani. Az idegenforga­lom növelése érdekében, a szíriai hatóságok lehetővé tették, hogy a megnyitás napjától minden külföldi tu­rista — izraelieket kivéve — közvetlenül a repülőtéren kapjon vízumot. Dines Szingh indiai kül­ügyminiszter hétfőn sajtóér­tekezletet tartott Moszk­vában. „Megbeszéléseink Leo­­nyid Brezsnyevvel, Alekszej Kosziginnel, Nyikolaj Baj­­bakovval, Vlagyimir Novi­­kovval és Andrej Gromiko­­val őszinte baráti légkörben folytak” — mondotta az új­ságíróknak Dines Szingh, majd hozzáfűzte: „Megtár­gyaltuk a két országot érin­tő kérdéseket, elsősorban a Szovjetunió és India gazda­sági és politikai együttmű­ködésének további növelé­­sét, valamint az ázsiai és európai feszültség csökke­nésének lehetőségét". .. . • ..... Az indiai külügyminiszter látogatása során tájékozta­­hétfőn Moszkvából elutazott­tást kapott a francia poli- Belgrádba. tikai helyzetről, részt vett Koszigin, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke fo­gadta a baráti látogatáson Moszkvában tartózkodó D. Szingh indiai kü­lügyminisztert Dines Szingh moszkvai Az MSZMP küldöttsége látogatása a L’Humanité ünnepségén, találkozott az FKP pro­paganda- és értelmiségi osz­tályának vezetőivel, vala­mint kommunista pedagógu­sokkal. A magyar tanulmányi pártküldöttség felkereste a Maurice Thorez intézetet, ellátogatott több megyébe beszélgetést folytatott a me­gyei pártszervezetek veze­tőivel és számos helyi szervezet és sejt pártmun­kásaival. Az MSZMP küldöttsége eszmecserét folytatott a Francia Kommunista Párt delegációjával, amelynek tagjai voltak Georges Mar­chais, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizott­ság tagja, Raymond Guyot, a Politikai Bizottság tagja, Jean Kanapa és Victor Joannes, a Központi Bizott­ság tagjai. A találkozón esz­mecserét folytattak a nem­zetközi helyzetről, a nemzet­közi kommunista mozgalom problémáiról és annak a közös platformnak meg­valósításáról, amelyet a kommunista és munkáspár­tok konferenciája fogadott el. A küldöttség hétfőn dél­után hazaérkezett­ Franciaországban • Párizs (MTI) A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak meghívására 1969. szeptember 5—14-ig Fran­ciaországban tartózkodott a Magyar Szocialista Munkás­­párt Központi Bizottságá­nak tanulmányi küldöttsé­ge. A küldöttség tagjai vol­tak: Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bizottság titkára, Pallai Árpád, a Központi Bizott­­ság titkára, Katona Imre, a Központi Bizottság tagja, a budapesti pártbizottság tit­kára és Garamvölgyi József, a Központi Bizottság kul­turális osztályának helyettes vezetője. Az MSZMP küldöttsége Gomulka-Husák megbeszélés • Ostrava (CTK) Ostravában hétfőn baráti beszélgetésre került sor Wladislaw Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára és Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságá­nak első titkára között. Meg­tárgyalták a két párt és a két ország közötti kapcsola­tok és együttműködés to­vábbfejlesztésének és elmé­lyítésének kérdéseit. Szó esett ezenkívül a nemzetkö­zi helyzet és a nemzetközi kommunista és munkás­­mozgalom időszerű kérdései­ről. A megbeszélések a testvéri barátság és a szívélyesség légkörében folytak és is­mét megerősítették a felek teljes nézetazonosságát va­lamennyi megvitatott kér­désben. Wladyslaw Gomulka és a kíséretében levő személyisé­gek az esti órákban repülő­géppel visszatértek Lengyel­­országba. Rádiótelex és Moszkva Moszkvában hétfőn a Szovjet Tudományos Akadé­mia és a Francia Tudomá­nyos Kutatások Országos Központja képviselői új egyezményt írtak alá, amely­nek értelmében a két or­szág tudományos intézmé­nyei több mint húsz száza­lékkal emelik a kölcsönös együttműködésre fordítandó összegeket. Az egyezmény többek között tudományos művek közös kiadását, tudó­sok kölcsönös látogatásait, szovjet—francia tudományos értekezletek megrendezését irányozza elő. Bonn Ryszard Karski lengyel külkereskedelmi miniszter­helyettes hétfőn a Reykja­­­­ikból hazatérőben — Köln­be érkezett. Karski ma lá­togatást tesz a bonni gaz­daságügyi minisztériumban, ahol dr. Klaus von Dohná­­nyi és Klaus Arndt, a két államtitkár fogadja. Felkere­si Karski a külügyminiszté­riumot is, ahol dr. Günter Harkort külügyi államtitkár­ral folytat megbeszélést. O. Palme 6Véd közoktatás- és vallásügyi miniszter meg­hívására hétfőn Stockholm­ba érkezett Jekatyerina^ Fur­­ceva, a Szovjetunió művelő­désügyi minisztere. Tripoli A Líbiai Arab Köztársa­ság fővárosában mintegy 20 000 munkás és diák rész­vételével tömeggyűlést tar­tottak. A gyűlés jelszavai korlátlan támogatást kö­veteltek „a frontokon har­coló arab hadseregnek és az arab partizánoknak a végső győzelemig”. A nagygyűlés résztvevői követelték továb­bá, hogy „az ország és nép szabadságának védelmében a Líbiai Arab Köztársaság te­rületén levő összes imperia­lista létesítményt fel kell számolni”. Stockholm 2 DimerARORSIM KEDD. 1969. SZEPTEMBER 16. 40 ezres USA-csapatkivonás? Nixon ma­­etenti be S Saigon (Reuter, AP, AFP) Hétfőn reggel tanácsko­zásra ült össze Saigonban a dél-vietnami nemzetbiz­tonsági tanács, amelyben Thieu elnök, Ky alelnök, Khiem miniszterelnök, va­lamint a parlament két há­zának elnöke, a hadügy­miniszter, a külügyminiszter és a vezérkari főnök foglal helyet. A Saigonba visszaérkező Abrams tábornok, a Dél- Vietnamban harcoló ameri­kai csapatok főparancsnoka még vasárnap felkereste Thieu elnököt, hogy tájé­koztassa a washingtoni döntésekről. A dél-vietnami televízió­ban hétfőn délután ismer­tetett közlemény csupán, annyit árult el, hogy a nem­zetbiztonsági tanács rend­kívüli ülésén „az amerikai csapatkivonások második szakaszával összefüggő problémákat” vitattak meg. Ky alelnök a nemzetbiz­tonsági tanács ülését köve­tően egyik közvetlen mun­katársát felhatalmazta an­nak közlésére, hogy az Egyesült Államok és a sai­­goni kormány közös meg­egyezésével november vé­géig negyvenezer amerikai katonát kivonnak Dél-Viet­­namból. Ky közlése egyelőre nem tekinthető hivatalos beje­lentésnek, a hivatalos köz­leményt a csapatkivonásról kedden teszik közzé Wa­shingtonban és Saigonban egyidejűleg. A vietnami hadszíntéren — az amerikai főparancs­nokság közleménye szerint — hétfőre virradóra össze­sen 12 tüzérségi akcióról ér­kezett jelentés, ezek közül az amerikaiak hatot minősí­tettek jelentősebbnek. • Washington (DPA, UPI) Ronald Ziegler, a Fehér Ház szóvivője hétfőn sajtó­­értekezleten erősítette meg az amerikai csapatkivonás bejelentéséről szóló saigoni hírt, de a számadatokra vo­natkozóan nem nyilatkozott. Mindez kedden (magyar idő szerint a kora délutáni órákban­ Nixon elnök nyi­latkozatából fog kiderülni — mondotta. Incidens az iráni-iraki határon • Bagdad (AFP, UPI) Harcok törtek ki Irán és Irak határán — közölte va­sárnap reggel a bagdadi rá­dió. A híradás szerint iráni reguláris erők megpróbáltak átszivárogni az ország terü­letére, de ezt az iraki kato­naság „döntő csapással” meghiúsította. Mint a bag­dadi rádió közli, harminc iráni katona az összecsapás­ban elesett és 14-et foglyul ejtettek. A foglyokat a bag­dadi televízió vezérigazgató­ja interjúvolta meg, és nyi­latkozatukból kiviláglott, hogy a hadsereg tagjai vol­tak. A televízió bemutatta a zsákmányolt fegyvereket és híradástechnikai felszerelé­seket. Az incidensért Irak a szomszédos Iránt tette fele­lőssé, amelynek vezetőit, „re­akciósoknak, az imperializ­mus és Izrael ügynökeinek, az iraki lázadók támogatói­nak” nevezte. # Teherán (AP, Reuter) Az iráni külügyminiszté­rium közleménye szerint az iraki bejelentés „teljesen jó tanácskozásokon, légből kapott”. 4. Természetesen nincs szó Talhuni Kairóban # Amman (UPI, MENA) Talhuni jordániai minisz­terelnök hétfőn kétnapos hi­vatalos látogatásra Kairóba repült magával vive Hus­­­szein király személyes üze­netét Nasszer elnöknek. Am­man­ politikai körökben úgy tudják, hogy az üzenet is­merteti a királynak az el­múlt héten Helon libanoni elnökkel folytatott tárgya­lásait. ECR-csúcstalálkozó novemberben Brüsszel (AFP, Reuter) A „hatok” külügyminisz­terei hétfőn Brüsszelben tartott munkaebédjükön úgy határoztak, hogy a közös pia­ci országok állam- illetve kormányfőinek csúcsértekez­letét — amelynek megtartá­sát Franciaország már jú­liusban javasolta partnerei­nek — november 17-én és 18-án Hágában tartják meg. Az elnöki tisztséget betöl­tő Luns holland külügymi­niszter a tanácskozás befe­jeztével a sajtó képviselői előtt a többi között ezeket mondta: 1. A csúcsértekezleten „ál­talános európai problémá­kat” vitatnak meg. Nagy- Britannia, Írország, Dánia és Norvégia tagfelvételi kérel­méről lesz szó;­2. Szóba kerül az európai közösségek megerősítése és kiterjesztése; 3. Az Európa-bizottség részt vesz a hatáskörét érin­a közös piaci országok csúcs­­találkozójának intézményesü­­léséről; 5. Minden közös piaci or­szág tudatában van annak — mondta végül Luns —, hogy a csúcsértekezlet ku­darca súlyos következmé­nyekkel járna a közösség te­vékenysége szempontjából Willy Brandt nyugatné­met külügyminiszter újság­írók előtt azt a véleményét fejezte ki, hogy a jövő év folyamán megindulhatnak az érdemi tárgyalások új tagországok felvételéről. Maurice Schumann fran­cia külügyminiszter a sajtó képviselői előtt rámutatott: a francia kormány már nem vélekedik úgy, hogy Nagy- Britannia közös piaci tagsá­ga „veszélyeztetné” az euró­pai közösség eddigi eredmé­nyeit. Az Európai Közös Piac külügyminiszterei befejezték tanácskozásaikat, a mezőgaz­dasági miniszterek még foly­tatják tárgyalásaikat. KERESKEDÉI VÁLLALAT így már ön is megengedheti magának! Óriási könnyítés, belföldi hűtőszekrén ájánál csupán 10 százalék előleg vásárlásánál fizetés szükséges. Gondoljon a vele járó felbecsülhetetlen előnyökre és ne késlekedjék a vásárlással. Szeged, Mikszáth K. u. 5. Kárász u. 14. és Klauzál tér 2.

Next