Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-25 / 47. szám

Gromiko az NDK-ban # Berlin (MTI) A Német Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására kedden hivata­los látogatásra Berlinbe ér­kezett A. A. Gromiko szov­jet külügyminiszter. Gromiko kedden délután Falin külügyminiszter-he­lyettes és Abraszimov berlini szovjet nagykövet kíséreté­ben látogatást tett Otto Winter külügyminiszternél. Nem meglepő, ha a bonni—berlini párbeszéd megindulása után, a két Né­metország kormányfői ta­lálkozója előtt a szovjet kül­ügyminiszter berlini tárgya­lásai a szokásosnál is na­­gyob nemzetközi érdeklődés­re tarthatnak számot. Vár­hatóan a szovjet külügymi­niszter tájékoztatja az NDK vezetőit a moszkvai megbe­széléseken kifejtett nyugat­német álláspontokról. Gromikót Berlinben fogad­ta Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke és Willi Stoph, az NDK mi­nisztertanácsának elnöke. Nagygyűlés Prágában Guntáv Husák beszéde • Prága (MTI) A prágai óváros téren kedden délután a párt és a kormány vezetőinek jelenlé­tében a fővárosi dolgozók képviselői, valamint a népi milícia, a nemzetbiztonsági testület és a néphadsereg egységei ünnepi felvonulást és nagygyűlést tartottak ab­ból az alkalomból, hogy 22 évvel ezelőtt a szocialista erők meghiúsították a bur­zsoázia puccskísérletét és megszilárdították a népha­talmat. A nagygyűlésen Gustáv Husák, a CSKP KB első tit­kára m­­ondott ünnepi be­szédet. Párhuzamot vont az 1848-as és 1968-as politikai események között, s megál­lapította, hogy mindkét eset­ben osztályharc folyt a szo­cializmusért, a munkásosz­tály hatalmáért és az ország külpolitikai irányvonaláért. Husák hangsúlyozta: az 1948-as és 1968-as emigrán­sok jelenleg mélységes egyetértésben szidalmazzák a csehszlovák államot, a párt­tot és a népet. Ez is bizo­nyítéka annak, hogy a bur­zsoázia 1948-as ellenforra­dalmi célkitűzéseit 1968- ban, más formában és más jelszavakkal, ismét átvet­ték Csehszlovákiában. Husák kitért Csehszlová­kia és az NSZK viszonyá­ra. „Az NSZK kormánykö­rei harminc évvel a mün­cheni döntés után mind­máig képtelennek bizonyul­tak arra, hogy helyrehoz­zák a müncheni egyezmén­­nyel, az ország megszállá­sával és a háborús bűntet­tekkel Csehszlovákiának okozott károkat. Most Bonn­ból jelét adják, hogy haj­landók­­ magatartásuk bizo­nyos megváltoztatására. A magunk részéről kijelentet­tük, hogy örömmel fogad­juk az európai országok kö­zötti kapcsolatok rendezését, s ugyanúgy üdvözöljük az NSZK és Csehszlovák­ia vi­szonyának rendezésére irá­nyuló törekvéseket. Az el­hangzott szavak után azon­ban a bonni kormánytól konkrét tetteket várunk” — mondotta többek között. Beszédének végén a párt első titkára rámutatott ar­ra, hogy a politikai hatalo­mért vívott harc sikeres be­fejezése után türelmes ma­gatartást kell tanúsítani a megtévedtek megnyerése ér­dekében. Lengyel felszólalás a genfi értekezleten • Genf (ADN) Wlodzimierz Natorf nagy­követ, a genfi leszerelési konferencián részt vevő len­gyel delegáció vezetője ked­den, a leszerelési bizottság 452. ülésén síkraszállt az összes európai államok kon­ferenciájának mielőbbi ös­­­szehívásáért és a kollektív biztonsági rendszer megte­remtéséért. Nyomatékosan sürgette az atomsorompó-szerződés mi­előbbi érvényre emelését, mert — mint mondotta — az atomenergia békés fel­­használása következtében a közeljövőben már egész se­reg állam rendelkezik majd plutóniummal, amely atom­bombák gyártására is fel­használható. Az effajta fej­lemény pedig meghiúsítaná azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az atomsorompó­­szerződés segítségével tesz­nek az atomfegyverek to­vábbterjedésének megakadá­lyozására. A lengyel küldött ennek kapcsán emlékeztetett Nyu­­gat-Németország, Nagy- Britannia és Hollandia azon tervére, hogy gézcentrifugát épít dúsított urán előállí­tására, amely katonai cé­lokra is felhasználható. (Em­lékezetes, hogy U Thant ENSZ-főtitkár múlt héten komoly aggodalmának adott hangot ezzel a lehetőséggel kapcsolatban, s felszólította a leszerelési bizottságot, hogy kísérje figyelemmel a fejleményeket.) A lengyel küldöttség ve­zetője a leszerelési bizottság előtt álló feladatokra kitér­ve követelte, hogy sorrendi elsőbbséggel vitassák meg a bakteriológiai és a vegyi­­fegyverek eltiltását. A leszerelési bizottság keddi ülésén felszólalt még az Egyesült Arab Köztár­saság, Hollandia és Marok­kó képviselője. fs­­szvsz ülésszaka 0 Khartoum (MENA. TASZSZ) Kedden Khartoumban megnyílt a Szakszervezeti Világszövetség irodájának ülésszaka. A megnyitón Nu­­meiri vezérőrnagy, a szudáni forradalmi tanács elnöke és miniszterelnök mondott be­szédet. A péntekig tartó ülésszakon a világ különbö­ző országainak szakszerveze­teit 80 delegátus képvi­seli. Az ülésszakon megvizsgál­ják a Budapesten tartott 7. szakszervezeti világkongres­­­szus eredményeit, valamint a legutóbbi nemzetközi ese­mények fényénél az SZDSZ gyakorlati tevékenységét és feladatait. DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1970. FEBRUÁR 25. Ke­kkonen Moszkvába érkezett 0 Moszkva (MTI) Urho Kekkonen finn el­nök kedden a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnök­sége és a szovjet kormány meghívására nem hivatalos látogatásra Moszkvába érke­zett. A vendéget Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszi­gin, Nyikolaj Podgornij és más hivatalos személyiségek fogadták. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a tekintélyes finn vezető a két szomszéd ország jó viszonyának meggyőződé­­ses híve és tevékeny harco­sa. A szovjet fővárosban nagyra értékelik Kekkonen­­nek ezt az aktivitását, vala­mint az európai feszültség általános enyhítéséért kifej­tett munkásságát. Kekkonen utazásával egy­idejűleg a finn kormány ki­nevezte Ralph Enckell-t, az országnak az OECD gazda­sági együttműködési és fej­lesztési szervezetnél Párizs­ban akkreditált nagykövetét utazó nagykövetté. Énekelt nagykövet azt a feladatot kapja, hogy megvonja a mér­legét annak a fejlődésnek, amelyet az európai bizton­sági értekezlet esetleges ös­­­szehívásával kapcsolatos problémák tisztázásában értek el az egyes európai főváro­sokban. Énekeli néhány hé­ten belül megkezdi első kör­útját. Jugoszláv-EHX tárgyalások : Asszuán (MENA) Tito jugoszláv elnök, és Nasszer, az EAK elnöke, kedden folytatták megbeszé­léseiket. Az ülésen az egyip­tomi és a jugoszláv delegá­ció teljes létszámban meg­jelent. Az EAK külügyminiszte­re a jugoszláv külügymi­niszterrel tárgyal az el nem kötelezett országok közelgő értekezletével összefüggő problémákról. Szidii Szolimán, az EAK villamosenergiaügyi mi­nisztere a jugoszláv kül­döttség gazdasági szakértői­vel folytat megbeszélést a két ország gazdasági kap­csolatainak megerősítéséről. Tito és Nasszer Közös piaci vita a brit alsóházban • London (MTI) A brit alsóház kedden megkezdte a közös piaci tag­ság kétnapos vitáját, amely­ben Wilson miniszterelnök és Heath ellenzéki vezér is részt vesz. A legutóbbi vitá­ban, 1967-ben 488 képviselő szavazott a belépés mellett és mindössze 62-en adtak le ellenszavazatot, de azóta a helyzet jelentősen megválto­zott. A kormány február 10- én közzétett fehér könyve szerint a belépés százmillió­tól 1100 millió fontig terjedő teherrel sújtaná Anglia fize­tési mérlegét, az élelmiszer­­árak 18—26 százalékkal emel­kednének. Michael Stewart külügymi­niszter a vita megnyitása­kor mondott beszédében ki­jelentette, hogy ha nem si­kerül ésszerű feltételekben megegyezni, akkor Nagy-Bri­­tannia nem csatlakozik az Európai Gazdasági Közösség­hez. LENIN­CENTE­NÁRIUM Gyurkó László: Pöntő pillanat, döntő hely... A forradalomra sem , ér­vényesek a matematika tör­vényei. A népnek nemcsak tömege van, hanem dinami­kája is: ugyanannyi ember hol erősebb, hol gyöngébb, hol többet, hol kevesebbet jelent. A többség nemcsak számszerűség, hanem erő kérdése is. „A munkások és a pa­rasztok többségének akarata — írta Lenin —, vagyis két­ségtelenül, a lakosság több­ségének akarata valamen­­­nyi forradalomban a de­mokrácia mellett volt. S a forradalmak óriási többsége mégis a demokrácia veresé­gével végződött... 1906 tavaszán a munká­sok és parasztok határoza­tainak többsége kétségtele­nül az első Duma mellett foglalt állás­t. A nép többsé­ge, kétségtelenül, mellette volt. S a cárnak mégis si­került szétkergetnie a Du­mát, mert a forradalmi osztályok lendü­lete (munkássztrájkok és parasztzendülé­sek 1906 tavaszán) túlságosan gyengének bizonyult egy újabb forradalomhoz. Gondolkozzunk csak a jelenlegi forra­dalom tapasztalatain. A határozatok több­sége mind 1917 március-áprilisban, mind július-augusztusban a szovjetek mellett volt. És mégis mindenki látja, tudja, érzi, hogy március-áprilisban a forradalom fel­lendülőben volt, július-augusztusban pedig hanyatlik. A nép többségére való hivat­kozás tehát a forradalom konkrét kérdé­seiben még semmit sem dönt el. Ez a hivatkozás egymaga mint bizo­nyíték, éppen a kispolgári illúzió iskola­példája. azt jelenti, hogy nem akarják el­ismerni, hogy_ a forradalomban le kell győzni az ellenséges osztályokat, hogy meg kell dönteni azt az államhatalmat, amely védi őket, ehhez pedig nem elegendő a­­•nép többségének akarata­, ehhez • azok­nak a forradalmi osztályoknak az erejére van szükség, amelyeknek van harci ked­vük és harcképességük, olyan erőre, amely a döntő pillanatban és a döntő helyen felmorzsolja az ellenséges erőket. Hányszor előfordult már forradalmak­ban, hogy az uralkodó osztályok, a föld­­birtokosok és a burzsoázia kicsiny, de jól szervezett, felfegyverzett és központo­­sított, ereje részenként semmisítette meg a rosszul szervezett, rosszul felfegyverzett, szétforgácsolt »néptöbbség« erejét.” Kamenyev voltaképpen azt mondta, amit Lenin március óta egyfolytában haj­togatott: nem szabad türelmetlenkedni, az idő a bolsevikoknak dolgozik. Érvelése logikus: ha nem kényszerítik őket, minek belevágni egy kockázatos kalandba. Az Alkotmányozó Gyűlés választásain a bol­sevikok előbb a legnagyobb ellenzéki párt lesznek, majd megszerzik a többséget, s hatalomra kerülnek. Megint Lenin volt az, aki megváltoztatta a véleményét, szem­­befordult tegnapi önmagával, s azt mond­ta: nem szabad tovább várni, mert az idő már nem a bolsevikoknak dolgozik. Kamenyevnek igaza volt: ha nem jön közbe semmi, az idő továbbra is a bolse­vikoknak dolgozott volna, s erőszak nél­­­kül is hatalomra kerülnek. Lenin viszont azzal számolt: lehetetlen, hogy ne jöjjön közbe valami. Amikor a helyzet megérik a cselekvésre, s a húr pattanásig feszül, mindig közbejön valami. Hogy mi­­ újabb katonai puccs. Petrográd átadása, munkáslázadás, fegyverszünet —, azt pon­tosan nem lehetett kiszámítani. De bármi jön közbe, az azt jelenti, hogy a vélet­len dönti el a forradalom további sorsát. S ezt akarta elkerülni. A megszervezett felkelésben jobban bízott, mint a vélet­lenben. De honnan tudta? Miből állapította meg, hogy a helyzet megérett, itt az idő a cse­lekvésre? Számba vette a tényeket, a le­hetőségeket. Csakhogy mások is számba vették, és más következtetéseket vontak le belőlük. Többször idézte Marxot, hogy a felkelés végrehajtása: művészet. De ahogy egy po­litikus egyszer csak megérzi, hogy itt a pillanat, az még inkább hasonlít a mű­vészi alkotás folyamatához. Hisz a mű­vész sem pontosan bizonyítható tények­kel dolgozik, s eszköze nem pusztán a lo­gika: megérez egy igazságot, s kifejezi, anélkül, hogy cáfolhatatlan bizonyítékai lennének. De ha nincs abszolút bizonyíték, nem helyesebb várni, nem avatkozni be erő­szakkal a történelem menetébe? Csakhogy, aki nem cselekszik, az azzal avatkozik be­le a történelembe. S abszolút bizonyíték­ra­­ várni fölösleges: minden, ami a hol­napra vonatkozik, bizonyos fokig kiszámít­­hatatna. És ha a jövőt nem is lehet pon­tosan előre látni, a történelemnek is van­nak általános törvényei, melyekből követ­kezteni lehet a menetére. (Folytatjuk.) M. G. Szokolov: Lenin az 1917-es októberi napokban című festményének egy részlete IGsnéiefi konferencia 0 Moszkva (MTI) Moszkvában kedden nem­zetközi elméleti konferencia nyílt meg „A leninizmus és a világforradalmi folyamat” címmel. A konferencián 27 ország kommunista pártjai­nak képviseletében a nem­zetközi kommunista mozga­lom neves személyiségei és marxista tudósok vesznek A délelőtti ülésen felszó­lalt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB titkára. A Lenin-centenárium tisz­teletére rendezett háromna­pos konferenciát az SZKP Központi Bizottsága mellett működő Marxizmus—Leni­nizmus Intézet és a Társada­lomtudományok Akadémiája, valamint a Szovjetunió­­ tu­dományos Akadémiája társa­dalomtudományi intézetének kezdeményezésére hívtak ös­­­sze. Pompidou—Nixon megbeszélés­ e Washington (MTI, AFP) Nixon elnök katonai dísz­pompával, ünnepélyes kere­tek között fogadta kedden Washingtonban Pompidou francia elnököt, aki már hétfőn megérkezett az ame­rikai fővárosba. Pompidou az éjszakát a Camp David-i elnöki nyaralóban töltötte és kedden helikopteren érkezett a Fehér Házhoz, ahol Nixon, Agnew, Rogers és az ameri­kai kormány számos más tagja köszöntötte. Az ünnepélyes fogadtatás után a két elnök azonnal megkezdte tárgyalásait. A több mint egyórás első meg­beszélés után Pompidou részt vett az országos sajtóklub ebédjén és válaszolt az új­ságírók kérdéseire látogatá­sával és Franciaország poli­tikájával kapcsolatban. A francia elnök ismételten alá­húzta a szoros kapcsolatokat az Egyesült Államok és Franciaország között. Pom­pidou hangsúlyozta: a ba­rátság nem jelent feltétlenül felhőtlen viszonyt és időn­ként mindkét ország ragasz­kodik politikájának függet­lenségéhez. Ronald Ziegler , a wa­shingtoni Fehér Ház szó­vivője Pompidou és Nixon keddi megbeszélése után tá­jékoztatta a sajtó képviselőit a két államfő tanácskozásá­ról. A szóvi­vő, utalt arra, hogy Nixon elnöktől kapott ér­tesülése szerint bizonyos problémák megközelítésének módját illetően véleménykü­lönbségek állnak fenn Fran­ciaország és az Egyesült Ál­lamok között. Pompidou és Nixon má­sodik, s egyben utolsó meg­beszélésére csütörtökön reg­gel kerül sor. U Thant kitérőjé 0 Beirut (AFP) Nasszim Madzsdalani liba­noni külügyminiszter kedden tanácskozásokat folytatott U Thant ENSZ-főtitkárral, aki Rangoonból New York felé repülve, rövid időre megszakította útját Beirut­­ban. A külügyminiszter han­goztatta, hogy a világszerve­zet főtitkára tájékoztatta őt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a négy nagyhata­lom képviselői eddig tettek a közel-keleti válság igaz­ságos, valamennyi fél szá­­­­mára elfogadható rendezé­séért. A Thant elmondotta neki, hogy azért siet vissza New Yorkba, mert jelen akar lenni, amikor a négy nagy­hatalom képviselői ismét megkezdik a válság rendezé­sét célzó tárgyalásaikat. A London (Reuter) A Thant Rangoonból jö­vet kedd este egy órára meg­­­­szakította útját a londoni repülőtéren, majd tovább­­­ repült New York felé.

Next