Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-14 / 38. szám

Ho Si Minh! főiskola Tegnap délelőtt átadták rendeltetésének az egri Ho Si Minh tanárképző főiskola új épületét, amelyben a matematikai, a fizikai, va­lamint a kémiai tanszék, továbbá egy­­ 300 személyes étterem és konyha kapott helyet. A létesítményt 20 millió forintos költséggel építették. Bővült a METRIPOND Nyolcvannégy méter hos­­­szú, kétemeletes új épület­­szárnyat adtak át rendelte­tésének pénteken, tegnap a hódmezővásárhelyi METRI­POND Mérleggyárban. A gyár saját erejéből fedezte a mintegy 15 millió forintos beruházási költségét. Kialakítását a gyár javuló exportlehetőségei, növekvő megrendelései tették szük­ségessé. Az új épületszárny­ban már az idén csaknem 40 millió forint értékű korsze­rű, elektronikus, optikai ve­zérlésű és laboratóriumi mérleget és adagolót készít­hetnek. I Csak a cégérkuli Aki belép a városellátó szövetkezet boltjaiba (kivé­tel a mészárszék), konzervek, italok gúláival találkozik. A különlegességek, az igazi szövetkezeti termékek ugyan­­csak elbújnak a sok típus­­termék mögött... Csupán a cégér különbözik — vagy a látszat csal? Tény, hogy a­­ városellátó szövetkezet sajá­tos választéka mintha szür­kült volna... Jogos kérdés, hogy a választékbővítés, a gazdagabb ellátás érdekében életre segített szövetkezeti boltok betöltik-e a velük szemben támasztott követel­ményeket? Változó összetétel A napokban nemcsak a pult innenső oldaláról kíván­­­ csiskodtunk, hanem bepillan­tottunk a raktárakba, az üz­leti „titkokba” is. A kép tanulságos. A Csong­­rád megyei Városellátó Fo­gyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet 1967—68-ban vesz­teséges volt, tavaly viszont 1 millió 20 ezer forint haszon­ra tett szert. Mison Nándor ügyvezető igazgató szerint körülbelül 30 millió forint értékű forgalmat bonyolítot­tak le, azaz Szeged élelmi­szercikk kereskedelméből ti­­zedrészt vállaltak a szövet­kezeti boltok. A balástyai Móra, a szegedi Felszabadu­lás, a tápéi Tiszatáj Téesz, valamint az Állami Pince­­gazdaság egyenként 250 fo­rintos részjeggyel járult a gazdálkodáshoz; a saját vá­góhíd tavaly mintegy 13 mil­lió forintos termelést vég­zett. Tehát ebből állt elő az 1 millió 20 ezer forintos ha­szon. Vagy nemcsak ebből? Mison Nándor: „Tevékeny­ségünk során alapvető prob­lémával kerültünk szembe. Csupán a szövetkezeti ter­mékekkel nem lehet gazda­ságosan működtetni bolthá­lózatunkat. A vásárlók olyan cikkeket — többek között kenyeret — keresnek ná­lunk, amelyeket általában minden élelmiszerüzletben megtalálnak. Az okok arra­­ késztettek bennünket, hogy választékunkat konzervvel, kenyérrel, tejtermékekkel, kávéval, édesipari cikkekkel bővítsük. Az arány — mér­legadataink szerint — 60—40 százalék. Azaz: forgalmunk­nak 60 százalékát a szövet­kezetek adják, míg 40 száza­lékát a „típuscikkek” teszik ki. A vásárlók megkedvelték az általunk gyártott húské­szítményeket, de az utóbbi időben a kelleténél, sajnos, intözik? kevesebb sertés állt rendel­kezésünkre, ezért az igénye­­i­ket nem győztük. Nem taga­­­­dom, hogy boltjainkban fel­­­­bukkantak a konzervek és a társaik, ám ez, véleményem­­ szerint, nem is lehet más­­­­képp”. Hol az érdekeltség? Nem vitás, hogy a szövet­kezeti boltokban főként szö­vetkezeti termékeket szeret­nénk vásárolni. Tehát ame­lyeket máshol nem kapunk meg, amelyekért éppen a szövetkezeti boltok pultjait keressük fel! (Jó példa „test­közelben” található: a friss disznóhús, a házi módon ki­készített szalonna, kolbász, hurka stb. hozta meg a hen­tesüzlet népszerűségét.) Mi az oka annak, hogy a többi bolt amolyan „mankó cik­kekre” szorul? A válasz egyértelmű: ke­vés a szövetkezetektől be­szerezhető áruféle. A zöld­ségféléken, a burgonyán, a gyümölcsön, a húson, a hen­tesárun kívül alig van vala­mi más. Ez az egyik ok. A másik az érdektelenségben keresendő. Nézzünk egy példát: ami­kor a fogyasztási szövetke­zet burgonyát vásárol, rész­vényes tagja egy fillérrel sem adja olcsóbban ezt a terméket, mint amennyiért másnak. Sőt, a disznóért még a szokásos felárat is „érde­mes” megadni a szövetkzeti boltnak, hiszen másképpen nem kap. Míg a tagszövet­kezetek részvényük fejében a bankban szokásos kamat­nál jóval nagyobb haszon­ra tesznek szert — addig az éruelításában, a szövetke­zeti termékek „kívánatossá tételében”, az árakkal való politizálásban egyáltalán nem vesznek részt! Az őket nem érdekli — nincs ami különösen érdekeltté tenné őket —, hogy miként boldo­gul a bolt. A másik oldal: olyan szövetkezeti mellék­üzemágakat kellene életre kelteni, amelyek sok kere­sett élelmiszerfélét készíte­nek, s nem — mondjuk — nikkelezéssel foglalkoznak. Az eredeti célért A városellátó szövetkezet­­ semmiképpen nem elégedhet meg a jelenlegi helyzettel. Azzal, hogy gazdaságosságát a központi árulapból be­­­­szerzett cikkekkel érje el.­­ Megtudtuk, hogy tervezik a polipack csomagolású tej­­ árusítását. Igen! A válasz­tékbővítés útja csak ilyesmi lehet, minden bizonnyal ez a mód még nagyobb hasznot is hoz majd. Tévedés ne es­sék: a városellátó szövetke­zet nem követett el hibát a típuscikkek árusításával, de az is igaz, hogy nem erre kell törekednie. Nem a ke­reskedelmi hálózat egyszerű bővítésére, hanem gazdagí­tására. Amelyért a külön cégért annak idején megfes­tette. Matkó István Eltűnt nevek nyomában A levéltár és a honismerők A helytörténeti kutatások­nak külön aktualitást ad a felszabadulási jubileum, a honismereti mozgalom pedig országszerte megpezsdült az utóbbi években. Azóta, hogy Zala megyében majd félezer lelkes honismerő munkája nyomán publikálták a közsé­gek határaiban fellelt hely­neveket, a mozgalom másutt, Csongrád megyében is konk­rét példát lát. A nagyüzemi gazdálkodással hidak, folyók, utak, ösvények, dűlők nevei tűnnek el, de változnak a földrajzi és a termeléshez­­ tartozó elnevezések is, a nyelvkészlet szerves részei. Szinte az utolsó történelmi pillanatokban, emlékező öre­gek tájékoztatják a „honis­merőt”, hogy azok a nevek, melyek még kataszteri sőt , katonai térképeken sem sze­repelnek, írásos formában­­ megmaradjanak az utókor­­i­nak. A mai hétköznapoknak, az életnek hagyományait, ada­tait gyűjtik konok szorga­lommal a „honismerők”, akiket szép szenvedélyük így avat különböző gyűjtőterüle­tek tudósaivá. Csongrád me­­gyében közel százan lehet­nek, a mozgalmat a Hazafias Népfront megyei és városi bizottsága patronálja. Az el­méleti kérdéseket Inczőfi Géza vezetésével a Tanár­képző Főiskolán dolgozzák ki, a nyelvészeti vonatkozá­sokat dr. Nyíri Antal, a Jó­zsef Attila Tudományegye­tem professzora, a honisme­reti bizottság elnöke elemzi. A helynévgyűjtés mellett, a honismeret másik fontos te­rületét, a krónikaírást Bőr­csök Vince tanár fogja össze. Oltvay Ferenc, a levéltár vezetője minap arról számolt be egy városi népfrontbi­zottság elnökségi ülésén Szegeden, hogyan segíti a le­véltár a honismereti munkát. Elmondta, hogy Szegeden begyűjtötték az 1959—61 kö­zötti utolsó téesz-mozgalmat megelőző kataszteri felméré­sek iratanyagát, mely még­­ frissen őrzi a földosztás ha­gyatékát: az egykori neve­ket, a nadrágszíjparcellák megjelöléseit ma már alig használják. Térképeket gyűj­tenek a feudális kortól nap­jainkig — közülük a leghasz­nosabb az 1930-as évek köze­pétől maradt ránk, Giba An­tal felvétele a teljes szegedi határról. Ezenkívül átvizs­gálják az egykori bírósági peres iratokat, ahol szintén több, ma már használatlan földrajzi helynévre bukkan­nak. A levéltár munkatársai­val konkretizálják a helyne­veket. Ebből a szempontból jelentős a földosztás körül­ményeinek most folyó vizs­gálata: többek között Oltvay Ferenc a tápéi, Böőr László a pusztaszeri, Huszka Lajos a szatymazi, Rakoczay Já­nos a rúzsai, Balázs György és Pölös Jánosné a mórahal­mi adatokat, helyneveket gyűjti. A munka néhány eszten­dő múlva kötetben is megje­lenik. Ugyancsak gyűjti a levéltár a helytörténeti ada­tokat, publikálásukat a Sze­ged felszabadulásával fog­lalkozó dolgozatok sorozatá­val kezdenék. Esőben Már szinte le sem merjük írni, újra esik. Mindenna­pos téma, hogy hullik valami, s különös, hogy ez senki­nek sem tetszik. Panaszkodunk az időre, pedig ennek a mostani esőnek (mert most éppen az esik) direkt örülni kellene. Hogy miért? Több okból. Először is: lemossa a háztetőkről a tavalyi falevelet, gazt, tücsköt-bogarat, így a továbbiakban színtiszta esővíz csorog majd a nyakunkba, az e célra készített esőcsatornából. Másodszor: friss lével telítődnek a gödrök, így az oldalról jövő fröccsentés nyomta­lanul megszárad otthon, a kályha mellett. Harmadszor: a lerakodott iszapréteg apránként leolvad az utcák aszfalt­járól — némelyik már határozottan megkülönböztethető a dűlőutaktól —, s így senki nem mondhatja, hogy a szó- történelembe írjak, adatok­­gedi utcakat az isten se mossa­ Technika és munkafegyelem anaszkodunk, hogy fellazult a munkafegyelem és ke­ressük az okokat. Vannak, akik a kötött bérgaz­dálkodásban látják a fő okot, mások pedig ab­ban, hogy a teljes foglalkoztatottság csupán humánus el­veinkből következik, s ha mások lennének a vállalati „mu­tatók”, akár felesleggel is számolhatnánk a munkaerőt, következésképpen nyomást gyakorolnának a kapun be­lüliekre, s a szigorúbb munkafegyelmet e közvetett ráha­tás garantálná. Sokan túlzottnak tartják szocialista ál­lamunk humanizmusát, a munkaügyi védelmet, de talál­kozhatunk olyan állásponttal is, hogy a technikai szín­vonalban is éppen elegendő okot lelhetünk, amely kihat a munkafegyelemre. Valami kis igazság mindegyik álláspontban van. A szocialista állam humanizmusát persze nem mérsékli. De nagyobb disztingvációra apellálhatnánk, hogy kik és mi­lyen mértékben érdemlik meg , társadalmunk humanitá­sát, védelmét. A teljes foglalkoztatottság, a létbiztonság megteremtése forradalmunk vívmánya. Más kérdés, hogy ezzel a vívmánnyal hogyan gazdálkodunk. Ha kapun be­lülre csoportosítunk felesleges munkaerőt, akkor csak lát­szat az egész, s valójában nem erősít. A valóságban per­sze aligha lehet munkaerő-feleslegről beszélnünk, hiszen a kapun kívül ezernyi lehetőség vár minden, dolgozni akaró embert. A bérgazdálkodás jelenlegi gyakorlata — nem is an­­­nyira a fentről meghatározott bérpolitika, mint inkább a „lent” beidegződött végrehajtás — sokkal közelebb áll a munkafegyelem fellazulásának igazi okaihoz, de önma­gában ez sem lehet a magyarázat Azért sem, mert a gaz­dasági mechanizmus sokkal összetettebb paraméterekből táplálkozik, mintsem egy, vagy néhány ok meghatároz­hatná akár a munkafegyelem gyengeségét, vagy szilárd­ságát, esetleg más tény alakulását. Mindenesetre érdemes odafigyelni arra a véleményre, hogy a gazdaság technikai színvonala legalább annyira befolyásoló a munkafegye­lem alakulásában, mint bármelyik más, előbb említett tényező. A munkafegyelem olyan nagy hatással van a ter­melékenységre, hogy azt számokkal alig lehet kimutatni. Azért említjük a termelékenységet, mert végül is a terme­lékenység alakulása a perdöntő a társadalmi előrehala­dásban. Az utóbbi években viszont nem úgy alakult a ter­melékenység, ahogyan azt célul tűztük magunk elé. A fluktuáció is jelentősen befolyásolja a termelékenységet. Elegendő csak egyetlen dologra hivatkozni: az új dol­gozók betanítási ideje, gyakorlottságuk hiánya komolyan mérsékelheti a munka termelékenységét. De miért a munkaerő nagymérvű vándorlása? A bérek miatt is, de amiatt is, hogy a termelés menetében indokolatlanul sok munkáskézre van szükség nálunk. Miért? Mert a techni­kai színvonal állapota sokfelé igényli a munkáskezet. Lássunk egy-két adatot bizonyságul. Nálunk az ipar­ban foglalkoztatott munkásoknak 58 százaléka alap-, 42 százaléka pedig kisegítő tevékenységet végez. A kisegítő­munkát végző emberek soraiban is legmagasabb az anyag­­mozgatással, szállítással és raktározással foglalkozók rész­aránya, az összes munkásoknak több mint 15 százaléka. Szembeállítva például az NDK öt évvel ezelőtti adatai­val, kiderül, hogy ott az anyagmozgatással és a szállítással foglalkozók részaránya az összes munkásokhoz viszonyítva mindössze 6,6 százalék. Kézzelfoghatóan adódik a követ­keztetés, hogy nálunk e tevékenységek munkaerő­­igényét csak a gépesítés fokozásával lehet csökkenteni. Érdemes azonban segítségül hívni dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter szavait: „Tapasztalataim szerint — mondta — a vállalatok aránytalanul nagyobb energiát fordítanak az új munkaerő megszerzésére, mint a meglevő megtartására, pedig az utóbbi a hatékonyabb.” Ez így igaz, de ugyancsak a miniszter mondta azt is, hogy vélemé­nye szerint a gépek árához viszonyítva az élő munka ná­lunk még mindig olcsó, ezért a gazdasági szabályozók vál­toztatásával el kell érni, hogy — lehetőleg a költség inf­­lálása nélkül — közelebb kerüljön egymáshoz az élő és a holt munka értékelése. Ezzel a termelékenység növelése két irányból is ösztönzést nyerne: indirekt módon a mű­szaki fejlesztés, ezen belül a gépesítés útján, direkt mó­don pedig az élő munka takarékosabb felhasználásával, a létszám csökkentésével, illetőleg kisebb ütemű növe­lésével. A fejlett technika önmaga is fegyelmező, mert diktál­ja a tennivalókat. A modern termelő szalag, a futó konvejorpálya másodpercnyi pontosságot követel, s szeretném azonnal hozzátenni, hogy fizikailag könnyebb­séget is jelent a munkásnak. S még egyet: a gépesítés, a ma még kézzel végzett munka gépesítése szinte elke­rülhetetlen követelménye fejlődésünknek, hiszen évek múl­va még nehezebb lesz segédmunkást találni. A fellazult munkafegyelemnek a modernizálás, a technikai fejlesztés egyik alapvető, tartós ellenszere. Gazdaci István P SZOMBAT, 1970. FEBRUÁR 11.DÉlMAGYARORSZÁG Tisza—II. vízlépcső Az ENSZ fejlesztési prog­ram kormányzótanácsának jóváhagyásával a FAO első lépcsőként több mint három­­­százezer dollár anyagi támo­gatást nyújt a Tisza—II. víz­lépcső és öntözőrendszerének építéséhez. A közelmúltban külföldi és magyar szakem­berekből konzultatív vegyes­bizottság alakult. Ez a bizott­ság készíti el a Tisza—II. vízlépcső térségében nyolc modellüzem tervét, s később ezekben a mintagazdaságok­ban próbálják ki, hogyan le­het az adott területen a leg­gazdaságosabban hasznosíta­ni az öntözővizet. FAO-ke­­retből magyar szakemberek utaznak 4—6 hónapos tanul­mányútra külföldre, ugyan­akkor hazánkban külföldi szakembereket képeznek to­vább. — A legfejlettebb módsze­rekkel készítjük a modell­­üzemek terveit — mondotta a most megindult munkáról dr. Kovács Gábor, a vegyes­­bizottság tagja, a Szarvasi Öntözési és Rizstermesztési Kutató Intézet igazgatója. A Körösvölgy térségében több mint nyolcvanezer holdra ad majd öntözővizet a Tisza—II. vízlépcső, s ennek a tájnak a hétezer holdas Kondorosi Dolgozók Tsz lesz a modell­­üzeme. A modellüzem tervén a szarvasi tudományos kuta­tók dolgoznak. (MTI) Találkozó Pénteken délután Gáspár Sándor, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára és Ilku Pál, az MSZMP Politikai Bizott­ságának póttagja, művelő­désügyi miniszter, a Fészek Klubban találkozott a szín­házi élet vezetőivel, alkotói­val. A művészeti szakszerve­zetek szövetsége által össze­hívott megbeszélésen a fő­városi színházak és több vi­déki színház művészeti és mozgalmi vezetői, valamint élenjáró művészek vettek részt. A találkozón a színhá­zi dolgozók élet- és munka­­körülményeiről, időszerű színházpolitikai kérdésekről folytattak eszmecserét

Next