Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-08 / 185. szám

SZOMBAT, lm AUGUSZTUS 8. A Felszabadulás Tsz-ben Befejezték az aratást A szegedi Felszabadulás Tsz-ben befejezték az aratást. 680 hold búza és 380 hold takarmánygabona termése került biztonságos helyre. Sok gondot okozott az idén kenyérgabonánk betakarítása, kimondottan jó szervezésnek számít, hogy az ismert időjárási kellemetlenségek mellett alkatrészhiány és géphibák itt huzamosabb ideig nem hátráltatták a talán legjelentősebb mezőgazdasági kampánymunkát. A termés zömét a szövetkezet maga tisztítja és osztályozza. Képünkön: gyűlnek a tisztított gabonával töltött zsákok az algyői úti telepen. Gyári csarnok - diák szemmel A Szegedi Konzervgyár gyümölcsfeldolgozó csarnokában óriási a hőség. Nedves, párás a levegő, talán a gőzfürdő sem különb ennél. Persze itt nem pihenésből „fürdőznek” az emberek, hanem dolgoznak, termelnek. Sok a fiatal a csarnokban. Többségük középiskolai tanuló. Felhasználják a nyári vakációt egy kis munkára. Négyen állnak körülöttem. Három leány és egy fiú. Katona Szilvia, Csamangó Zsuzsa, Aradi Mária és Takács László. A lányokon féllábszárig érő fehér köpeny, pöttyös kendő a fejükön és fekete gumicsizma a lábukon. A csarnokban elvegyülnek a gyakorlott munkásnők között. Pedig látszik rajtuk, hogy fiatalok még, s egy új világba csöppentek. Hamar el is fáradnak, támaszkodnak, hangosabban csivitelnek, s talán többet is kóstolgatják a gyümölcsöt, mint akik egész esztendőn át a gyárban dolgozzák le a napi nyolc órájukat. Egyedül Takács László nevezhető a négy tanuló közül „öreg” munkásnak, hiszen negyedik alkalommal dolgozik itt a konzervgyárban. A zárógépről kikerülő üvegeket kocsira rakják, s a kocsit ő húzza a sterilizálóig. Nem könnyű munka, de Laci sem valami vékony legény. A fizetésével is elégedett : — Meg van havonta az ezernyolcszáz — mondja. Tőle nem is kérdem, hogy milyen benyomásokat szerzett a gyárban. Katona Szilvia viszont most végezte el az általános iskolát és első gimnazistának tudhatja magát. Először dolgozik a gyárban, így beszél: — A barátnőim mondogatták, hogy jöjjek a konzervgyárba. Nem hittem volna, hogy ilyen nagy területen fekszik. A csarnokban nagyon meleg van — panaszolja. Beszélgetünk még Szilviával a munkáról, s bizony ezelőtt nem hitte volna el, hogy milyen komolyan kell dolgozni a gyárakban, a gépek mellett. „Nem is olyan könnyű a felnőtteknek.” Csamangó Zsuzsa is hasonlóképpen vélekedik a felnőttek munkájáról. Érezni megjegyzésein, hogy talán a pénznek is nagyobb értéke lesz ezentúl, annak is, amit ő keres, de annak is, amit a szülőktől kér. Aradi Mária most iratkozott be a Ságvári Gimnázium második osztályába. A textilművekben kezdett dolgozni a nyári szünetben, de azt mondja, hogy nagyon zajos és poros volt a munkahelye, ezért jött át a konzervgyárba. Itt sem leányálom persze a munka, erre rájött már ő is. S mi a véleményük ezeknek a diákoknak a felnőtt dolgozókról, akikkel most egy-két hónapot együtt töltenek el? „Nagyon rendesek és megértőek hozzánk.” „Segítenek.” „Jóindulatúak”. Dicsérő szavakat hallani a lányoktól, s Takács Lacitól is. Annyit beszélnek manapság a generációk közötti ellentétekről, a fiatalok és az idősek közötti szakadékokról. Csoda tudja? A munkásemberek között, legyenek fiatalok, vagy öregek, nemigen találkozni ilyen gonddal. A négy fiatal szülei is munkásemberek közé tartoznak. G. L Ha nyílik a virágkiállítás Kossuth kaktusza • Kertészeti fotók A Csongrád megyei MÉK rendezésében nemzetközi virágkiállítás nyílik Szegeden, ma 12 órakor, a Horváth Mihály utcai kiállítási pavilonban, melyet dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter nyit meg. A 27 résztvevő között román, csehszlovák és jugoszláv kiállítók is szerepelnek különleges növényházi gyűjteményekkel, rózsákkal és virágkötészeti kompozíciókkal. A magyarok közül a pécsiek szobadiszkompozícióikat, az újszegeik estetem -firoesakszt trópusi, szubtrópusi növényeit, a hódmezővásárhelyiek kaktuszaikat mutatják be. Nagy sikerre tarthat számot Kossuth Lajos kaktusza, melyet dr. Csongor Győző magángyűjteményéből bocsátott a kiállítás rendelkezésére. A látogatók nemcsak a virágbemutatóban gyönyörködhetnek, hanem a kertészeti fotómontázsverseny résztvevőinek képeiben is. Ezeket és a virágokat nemzetközi zsűri bírálja el. A kiállítás 10-ig tekinthető meg délelőtt 10 órától este 20 óráig. a Humanizált termékek szépség és a termelés, úgy tűnhet, igazán lazán kapcsolódó fogalmak. Valóban, mi köze lehet Michelangelo Mózesének, Leonardo Mona Lisájának mondjuk a cipőtermeléshez? Valójában a kapcsolat nemcsak sokkal szorosabb, mint hinnénk, de fontosabb, közérdekűbb, társadalmibb is, mint amilyennek első megközelítésre látszik. Engedtessék meg némi történelmi kitérő, mielőtt a cipő vagy a fehérnemű-termelés köznapi témájához kanyarodnánk. Nos, a dolgok és a személyiség, tágabban: az ember és a környező világ kapcsolatának, kölcsönös egymásra hatásának mindig lényegbevágó motívuma volt — az eredendő hasznosság, tehát a dolog funkciója mellett — a szépség is. Jellemző, hogy Marx éppen abban határozta meg az ember lényegét, hogy míg az állat szorosan a szükségleteihez tapadva formálja a környező természeti világot, az ember a „szépség törvényei szerint alakít” Nem kevesebbet jelent ez a meghatározás, mint azt, hogy az ember képes felülemelkedni a létfenntartását kielégítő szükségletein, s elgyönyörködve a világban, örömét leli a tárgyak kedvére való alakításában. Az árutermelés, de különösen annak modern formája szakadékot vág a dolog és a személyiség közé, megszakítja azt a közvetlen áramkört, amiből az alkotásnak ez az imént jelzett öröme táplálkozott. A tárgyak és az azokat létrehozó ember rideg viszonyát a manapság olyan divatos „elidegenedés” fogalmával jelöli a filozófia. Korántsem , erről szólunk ezúttal — nem próbálván eggyel szaporítani e téma gáttalanul gyarapodó publikáció örönét, — csupán arra utalnnk, hogy a modern tömegtermelés hajnalán, először is, a 1R. század Angliájában már élesen szembekerült az olcsó sorozatgyártás és a művészi megmunkálás igénye. Egyetlen követelmény létezett csupán, az, hogy a gép működjön, a cipő vagy a kávéscsésze megfeleljen rendeltetésének. Már a századforduló táján, a kor szecessziós művészeti irányzataiban meghatározott törekvések jelentkeztek e kettősség megszüntetésére, a szépség és a tömegtermelés öszehangolására. Később pedig, és különösen manapság, amikor a kapitalista termelés a fogyasztási manipulálásával, a hazai piacok mesterséges tágításával a tömegcikkek fantasztikus özönét zúdítja a vásárlóra, értékesítési, profitszerzési okokból is, emeli e tárgyak formakulturális színvonalát. Elnézést kérünk az olvasótól e kultúrhistóriai kitérőért, de így, a történelmi háttér e vázlatszerű ceruzarajza nyomán talán még hangsúlyozottabbá válik mindaz, amit ezzel összefüggésben a hazai termelésről mondhatunk. A funkció, a használhatóság, illetve a szépség kapcsolatát említve — úgy tűnik — kézenfekvő a hazai vásárló közbevetése. Igen fontos, hogy a cipő szép legyen — halljuk a polémiát —, de ennél is fontosabb, hogy ne váljon le a talpa, hogy tehát megfeleljen rendeltetésének. Köszönöm szépen az új, formatervezett gépeket — szól közbe a képzeletbeli esztergályos —: ha nem működik jól, ha nem esnek kézre az irányításhoz szükséges alkatrészek, akkor nem kérek belőle ... Bármily kézenfekvőnek tűnnek is ezek az ellenvetések, a használhatóság és a szépség e merev sorrendisége pontatlan, téves. Valójában a humanizált termelés mindkét tényező egységes, szorosan kapcsolódó értelmezését feltételezi. Mit értünk e meghatározáson: humanizált termelés? Mindenekelőtt természetesen azt a társadalmi feltételt, hogy a termelés célja nem a tőkés profit gyarapítása, hanem a szükségletek kielégítése. Érdemes viszont átgondolnunk, milyen konzekvenciák származnak ebből a társadalmi alapelvből. Elsősorban az, hogy a vállalatoknak nem valamiféle absztrakt, tehát kizárólag a statisztikákban létező szükségletekkel kell számolniok — mert így az a számvetés is megtenné, hogy hány darab ilyen vagy olyan termék jut egy főre, — hanem a valóságban létező, rendkívül bonyolult szükségletekkel. Fordítsuk le gyakorlatibb értelmezésre ezt a tételt: ha csupán a statisztikai igényeket vesszük alapul, akkor kielégítő az a hajdanvolt kalkuláció, hogy hány lódenkabát jut egy vásárlóra. A humanizációs motívum ott szól közbe, ha a vállalat azt is megkérdi: milyen kabátokkal lehet a lehető legjobban kielégíteni a társadalom kabátigényeit. S itt már elválaszthatatlanul összefonódik a célszerűség a szépséggel: a valóságos igény ugyanis nemcsak természeti, tehát sokkal több annál, mint hogy a kabát jól védjen az eső és a hideg ellen. A gondolatkör természetesen tágítható a fogyasztási javaktól a termelő javakig, hiszen valóságos — sőt, a termelési grafikonokban érzékelhető — igény az is, hogy a dolgozó ember szívesebben dolgozik olyan gépekkel, szerszámokkal, amelyek nemcsak jók, de szépek is. A formakultúra nem valamiféle luxustöbblet, amit a célszerűségre, a használhatóságra ráaggatunk! A tárgyak világa egyszersmind emberi világ — olymódon természetesen, hogy az ember állítja elő a tárgyakat, de azok visszahatnak gondolkodásmódjára, életérzésére. Gondoljuk meg: vajon elképzelhető-e valamelyest tartósan az a társadalmi ellentmondás, hogy a munkahelyen a legmodernebb termelőberendezésekkel jól dolgozzék valaki, akit magánéletében praktikusan és formailag avult tárgyi világ vesz körül? Magyarán: dolgozhat-e igazán jól az automatikus gépsoron az, aki otthon petróleumlámpával világít, múltszázadi gondolkodásmódot ihlető berendezési tárgyakkal veszi körül magát? Itt zárul a kör: a lényeg ugyanis az, hogy az ember termelő és fogyasztó mivoltában egységes: ha modern tárgyi és formavilágban él itt, olyképp cselekszik a másik szférában is. következésképp: a társadalom kettős érdeke, hogy az emberhez igazodó, humanizált termékeket állítson elő S valóban: Michelangelo és Leonardo alkotásai végső soron a korból vétetett és roppant erővel hatottak is a korra. Ma sincs ez másképp: akkor sem ha ez a hatás a tömegtermékek mérhetetlen özönén — cipőn és bútoron gépen és textílián át — hat a korra, az emberre! Tábori András Árvízkárosultak fóruma iizetséges nyugalom Akinek jó képmemóriája van, emlékezhet Varga Istvánék házára Algyőn. Amikor először közöltünk képeket az alattomosan támadó, gát alól szivárgó fakadó vizekről, ez a ház már össze is rogyott. Most itt látom a legnagyobb sürgésforgást: egy szál magában hordja az alapozáshoz a téglát Varga István. Vele beszélek először, tőle kérdezek a többiekről. összeomlott háza helyén, valamikori új háza alapjainál tevékenykedő árvízkárosult szájából kaptam a választ, szeretném, ha oda vésődne mindenki emlékezetébe, aki valamit lendíteni tud, ahogy az enyémbe bevésődött. Fölséges lassan megy itt minden, kérem. A falu szélén, ahol 158 tönkrement házból 4R-nak a gazdája számára építenek OTP-s irányítással új házat, legutóbbi látogatásom óta sokat változott a kép. Nagyobbra nőtt a kukorica, kinőtt a bajusza, kihányta címerét, és az ide mentett gerendákon, ajtókon, ablaktokokon, és egyéb, szabad ég alatt szikkadó miegymásokon még jobban látszik, hogy eső verte és nap szárította. De építkezésnek nyomát sem láttam. Illetve igen. A DÁV itt is elvégezte, ami rá tartozott, kivezette a villanyt, hogy dolgozhassanak az építőipar gépei. Szikrázó neonfény szórja be a romhalmazt esténként, mondja az a néhány ember, aki tesz-vesz, malacokat etet,baromfit gondoz. A tanácselnök szerint 29 család maradt az olajosfalu barakkjaiban. Fölszólítottták őt, gondoskodjon róluk, mert a vendéglátóiparnak — a munkásszálláskomplexum fönntartó gazdája a vendéglátóipar — szüksége van rá. Mit tehetne a tanácselnök, visszakérdez: hová tegye őket? Megkérdezi, mit tenne az ő helyében a fölszólító. Szellemes választ kap, megkérik, hogy ne vicceljen, nem a tévével áll szemben, ne játsszák el itt a tévé műsorát, itt intézkedni kell. Csatlakozva a tanácsbeliek szándékához, arra kérünk Algyőn mindenkit, akinek házában szabad lakrész vagy szoba van, bocsássa ideiglenesen rendelkezésére annak, akit legszívesebben befogadna házába. Legújabb értesüléseink szerint augusztus 10- én megkezdi a fölvonulást az építővállalat, és a fölvonulás után a munkát is. Rövid időre kell tehát a segítség. Ha számokat írtunk egymás alá az előbb, végezzük el a kivonást is. Ha az új utcákba csak negyvennyolc ház kerül, akkor 110-et másutt kell fölépíteni. Saját telken, saját erőből építenék, de egyelőre akadályok vannak. Az anyaghiány bénító. Oláh Sándor, a tanácselnök azt mondja, a megyei tanácstól tudja, hogy ott összegyűjtötték a magánvállalkozókat és az államiakat egyaránt, akik maguk vállalkoztak. Egy „tételben” átadták a névsort a járási tanácsnak, hogy itt osszák szét, ki hova kerüljön. Itt aztán úgy elakadt, hogy csak az adminisztrátortól kaphattak biztatást: ha bejön az illetékes, sürgetni fogja, hogy intézze gyorsan. Ha mese lenne ez, most így szólna az ige: a fiókok, nyíljatok gyorsabban! Pedig itt a községben minden készen van ahhoz, hogy kezdhessék a munkát. Három építőipari szakembert kapott a tanács erősítésként, negyedik hete dolgoznak, szakszerűen intéztek minden ezzel járó papírmunkát. Tudom, hogy az a fölséges nyugalom, amit az egyik építő mondott, csak látszat. Sokan eszik kezüket-lábukat, hogy valamit lendítsenek az ügyön. Erőfeszítésük akadálya legtöbbször objektív akadály, és csak néhány esetben felelőtlen nyugalom. De ezt a néhány esetet lenne legkönnyebb fölszámolnunk. Legutóbb azt írtam Algyőről, lelkek őrlődnek itt a bizonytalanságban. Ha igazat akarok most is írni, így kell már fogalmaznom: lelkek fásulnak. Tápén láttam, akinek csak az első ásónyomot tették meg a ház alapjánál, az már boldog, az már reménykedik. Itt a kukoricatáblák között vajúdó új osztáson még nem számolhatok be erről az örömről.«i H. Ik U fogják «a kendert A kánikulai forróság meggyorsította a kender érését. Az alföldi megyékben sárgás az ipari növény, é Csongrádban, a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János Tsz földjein megkezdődött az aratás.