Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-04 / 181. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Az első félév számokban Tovább fejlő­dött Szeged, Csongrád megye ipara Benne vagyunk már az esztendő második felében, egy jó hónapja, hogy lezár­tuk az első félévet. Az ös­­­szegezés eredményét e na­pokban tette közzé a Köz­ponti Statisztikai Hivatal Csongrád megyei igazgatósá­ga. Érdemes ezek között a számok között böngészgetni, közre adni a jelentés meg­állapításait. Kezdjük a ter­melő munka értékelésével. A termelés tényei Megnyugtatóan hangzik a jelentés első mondata, amely a termelést értékeli: az 1969. évi megtorpanás után ismét dinamikusan fejlődött Szeged és Csongrád megye ipara. 1970 első hat hónap­jában a termelés 7, a ter­melékenység 6 százalékkal nőtt. Egyetlen szépséghiba talán az, hogy az egy fog­lalkoztatottra jutó termelés így is csak az 1968. évi szin­tet érte el. A számok közelebbről: a szocialista iparban a terme­lés az előző évihez viszo­nyítva az esztendők első fe­lében: 1968-ban 112, 1969- ben 99, míg 1970 első fe­lében 107 százalékban arán­y­­lott a megelőző hasonló idő­szakéhoz. Az egy foglalkoz­tatottra jutó termelés ará­nya pedig 1968-ban 106, 1969-ben 94, 1970-ben pe­dig ismét 106 százalék. Az árvízveszély és az el­lene való védekezés az ipari termelést csak kisebb mér­tékben vetette vissza, a nö­vekedési ütem­ az első ne­gyedévi 9 százalékról a má­sodik negyedévben 6 száza­lékra mérséklődött. Ugyan­akkor — jórészt a védeke­zési munkák miatt — a nem teljesített szerződések aránya emelkedett. Az előző idő­szakról áthúzódó, nem telje­sített szerződések értéke el­éri a harmadik negyedévi rendelések 14 százalékát. Kisebb a nyereség A megyei és szegedi szék­helyű iparvállalatok és szö­vetkezetek gazdálkodási ered­ménye az idei első félév­ben romlott. Az első hat hó­napban a nyereség az ös­­­szes bevételnek csak 5,7 százalékát tette ki, az egy évvel korábbi 6,6 százalék­kal szemben. Az első fél­évet több vállalat veszte­séggel zárta, így például a Csongrád—Bács megyei Tég­laipari Vállalat, a Csongrád megyei Tejipari Vállalat, a Patyolat Vállalat és a Hód­mezővásárhelyi Szandálüzem is. Említést érdemel, hogy néhány fontosabb cikkből mennyit termeltek gyáraink az elmúlt félévben. Kőolaj­ból a tavalyinál 41 százalék­kal többet, összesen 421 ezer tonnát, tilolt kenderből ugyanannyit, mint tavaly, 1889 tonnát, kender és ken­der típusú fonalakból és az ezekből készült szövetekből, valamint kötöttárukból keve­sebb volt a produktum, mint a tavalyi esztendő első felé­ben. Szalámiból és fűszer­­paprika őrleményből 1,4 százalékkal több áru került ki a gyárakból, mint tavaly. Új iparágak Az utóbbi években a Sze­gedre és Csongrád megyébe települt új gyárak, üzemek termékei módosították a me­gye iparának termékösszeté­telét — állapítják meg a KSH Csongrád megyei igaz­gatóságának szakemberei. Több, eddig a megyében még nem gyártott, cikk termelése kezdődött meg. A régebbi vállalatok gyártmányösszeté­telében csak a gazdaságirá­nyítás új rendszere hozott kisebb változást. A megyei és szegedi székhelyű minisz­tériumi könnyűipari válla­latoknál az újonnan terme­lésbe állított termékek ará­nya 19­­9 évben 6 százalék volt. Az évek óta gyártott termékek még mindig igen nagy arányt képviselnek a megyei és a szegedi szék­helyű minisztériumi kön­­­nyűipari vállalatok termelé­sében. Az elmúlt évtizedben — olvashatjuk a jelentésben — környezetünkben nem volt tudatos törekvés a fejlődés élvonalába tartozó, maga­sabb képzettséget kívánó iparágak fejlesztésére, így a megvalósult fejlesztés nem eredményezte az ipar szer­kezetének kedvező irányú vál­tozását, a fejlődő — modern — iparágak arányának je­lentősebb növekedését. Napjainkban azonban szé­pen változik a helyzet. Hi­szen, ha tekintetbe vesszük, hogy tíz évvel ezelőtt­ az iparban foglalkoztatottaknak csak negyedrésze dolgozott azokban az iparcsoportokban, amelyek országosan az el­múlt 10 évben az átlagos­nál gyorsabban fejlődtek, ak­kor ma már más számokat kapunk. Ellentmondás is található Az építőiparral foglalkozó értékelésben két dolog ér­demel figyelmet a statiszti­kai jelentésből. Egyik: az árvízveszély elhárításában való részvétel terheinek je­lentős részét éppen az épí­tőipar (DÉLÉP) viselte. A munkaerő mellett számos gé­pet és nagymennyiségű — a védekezéshez felhasznált — anyagot vontak el az építke­zésektől. Ennek hatására a 9 százalékkal nagyobb lét­szám összesen nem termelt annyit, mint a kisebb lét­szám az előző év első felé­ben. Ezenkívül is további nagy feladatot jelent a meg­rongálódott és összedőlt la­kóházak újjáépítése, helyre­­állítása. A másik: kitűnik a jelen­tésből, hogy a megnöveke­dett mezőgazdasági építési igények kielégítésére a me­zőgazdasági termelőszövet­kezetek az utóbbi években építőipari önálló közös vál­lalkozásokat hoztak létre. A közös vállalkozások gyorsan fejlődtek, s 1969 átlagában már mintegy 900 főt foglal­koztattak, az építőiparban foglalkoztatottak 10 száza­lékát. Teljesítményi adataik — annak ellenére, hogy szinte teljes egészében új munkákat végeznek —» az alacsonyabb gépesítettségi, műszaki színvonaluk miatt jóval alatta maradnak az építőipari vállalatokénak, ugyanakkor az itt dolgozó emberek keresete ennél sok­kal magasabb. Ezeknél a vállalkozásoknál egy építő­munkásra eső termelés értéke mindössze 53 száza­léka az állami vállalatoknál elért eredménynek, viszont a keresetük 23 százalékkal magasabb azokénál. Ez is ellentmondás. G. I. Marad a nyár Záporok, zivatarok tarkítják Bár az utóbbi napokban a szokásosnál erősebb volt a nappali felhőképződés, és így csökkent a napos órák szá­ma, Európa nagy részén a hét elején is tartotta magát a meleg, nyári idő. Európa középső részei fö­lött, s így nálunk is kiala­kult időjárási helyzet na­gyon kedvez a helyi zápo­rok, zivatarok kialakulásá­nak. Ennek voltak következ­ményei már a vasárnapi du­nántúli és Duna—Tisza közi zivatarok is, amelyek általá­ban nagy tömegű csapadé­kot zúdítottak a földre. Ez az időjárási helyzet kedd estig előreláthatólag nem változik lényegesen, így a helyi záporok és zivata­rok kialakulásával továbbra is számolnunk kell. Záporok és zivatarok to­vábbra sem kerülik el ha­zánkat, de azért a nyár meg­marad. A távolabbi előrejel­zés szerint ugyanis péntekig a legalacsonyabb nappali hő­mérsékletek 13—19, a legma­gasabb nappali hőmérsékle­tek 22—27 fok között lesz­nek. 5 milliméteres, vagy an­nál nagyobb csapadék pedig az ország területének 70 szá­zalékán várható. Félidőben a betakarítás A dohányszedés „premierje” A vidéki mezőgazdasági nagyüzemekből érkező jelen­tések szerint az elmúlt 10— 14 napban többnyire kedve­zett az időjárás az aratók­nak. Az országos összesítés szerint hétfőn félidőhöz ér­kezett a betakarítás, a kalá­szos gabona 3,1 millió holdas termőterületének hozzávető­leg a felét aratták le. Leg­előbbre tartanak az őszi ár­pával, ezért már a mélyebb fekvésű vidékekről is betaka­rították. A tavaszi árpa ara­tásának 70—75 százalékával készültek el, a rozsnak több mint a felét vágták le. A búza aratása az utóbbi napokban szintén meggyorsult, a zab aratása most kezdődött Az aratáson több mint 12 ezer kombájn dolgozik. Az alkatrészellátás rosszabb a tavalyinál, ennek ellenére azonban eddig nagyobb fenn­akadás nélkül járatták a gé­peket. Jó szolgálatot tettek a mozgó javítóállomások, amelyek a megrendelt csere­darabokkal 8—12 órán belül a helyszínre érkeznek és kijavítják az elakadt gépet. A len aratása is a félidőnél tart. Az olajlen begyűjtését ezekben a napokban kezdték meg és most láttak hozzá a korai, kender vágásához is A dohányszedés „premierjét” többfelé megtartották, a köze­pes termést hozó növény alsó leveleit már többfelé szedik A bécsi SALT befejezése közeledik Hétfőn rendkívüli megbe­szélést tartottak a bécsi SALT szovjet és amerikai delegátusai. Az eszmecserén nem vettek részt a teljes delegációk, de ott voltak a küldöttségek vezetői: Szem­­jonov és Smith. Ma, kedden kerül sor a szovjet nagykövetségen a stratégiai fegyverek korláto­zásáról tanácskozó szovjet és amerikai küldöttségek bécsi ülésszakának 29-ik hivatalos találkozására. Ugyanakkor úgy hírlik, hogy a keddi és pénteki hivatalos ülések kö­zötti napokon a jövőben is tartanak majd olyan csök­kent létszámú, soron kívül beiktatott eszmecseréket, amilyeneken már korábban is találkozott a két küldött­ség. A szovjet—amerikai talál­kozások sűrítéséből a megfi­gyelők arra következtetnek: 1. Mindkét fél augusztus közepére be akarja fejezni a bécsi ülésszakot. 2. Le akarják zárni a rend­kívül terjedelmes tárgyalási anyag bizonyos körülhatá­rolható részletének megvita­tását . 3. Bizonyos — nyilvános­ságra ugyan egyelőre még nem hozható — javaslatok­kal szeretnének elutazni Bécsből, amelyekre a SALT — valószínűleg ősszel Hel­sinkiben összeülő — követ­kező tanácskozásán konkré­ten visszatérhetnek. Luxemburgi pártvezetők látogatásai A Luxemburgi Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának titkára, René Ur­­bany és felesége, akik Szege­den tartózkodnak, ellátogat­tak tegnap két nagyüzembe is. A szalámigyárba és a paprikafeldolgozó vállalathoz elkísérte a vendégeket Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Csong­rád megyei pártbizottság első titkára és Sípos Géza, az MSZMP Szeged városi bizott­ságának első titkára is. A Szegedi Szalámigyárban dr. Piros László igazgató és Bálint László párttitkár fo­gadta a pártvezetőket. A gyár igazgatója több mint százesztendős világhírű sze­gedi szalámigyár gazdasági helyzetéről, a gyár párttitká­ra pedig az alapszervezetek munkájáról tartott­ beszámo­lót. Ezután a vendégek meg­tekintették a gyártóműhe­lyeket, a szalámiérlelő tor­nyokat. A paprikafeldolgozó­ban Polák Zoltán igazgató fogadta és tájékoztatta a vendégeket a piros arany fel­dolgozásáról, illetve a válla­lat egyre bővülő gyártmá­nyainak termeléséről. A lu­xemburgi pártvezető befejez­te szegedi látogatását és el­utazott. 60. évfolyam, 181. 1970. AUGUSZTUS 4. KEDD Megjelenik hétfő kivéte­lével mindennap, hétköz­nap 8, vasárnap 12 oldalon. ARA: 80 FILLER Új USA- delegátus Párizsban Hétfőn megérkezett Párizs­ba David Bruce, a vietnami tárgyalásokon résztvevő amerikai küldöttség nemrég kinevezett új vezetője. Mint megérkezésekor közölte, a csütörtökön esedékes legkö­zelebbi ülésen már részt fog venni. Ezzel véget ért az a nyolchónapos időszak, mi­alatt az amerikai küldöttség munkáját csak megbízott ve­zető irányította, amit a VDK és a DIFK a párizsi értekez­let szintje lefokozásának minősített. David Bruce megérkezése­kor — hivatalos amerikai személyiségként — először használta a „konferencia” kifejezést. Megerősítette Bru­ce, hogy Nixon elnök nagy­arányú cselekvési szabadsá­got bztosított neki a tárgya­lások vitelében. A Vietnami Demokratikus Köztársaság légvédelme va­sárnap Thanh Hoa tarto­mány légterében megsemmi­sített egy pilóta nélküli ame­rikai felderítő repülőgépet­­, jelentette be hétfőn a VNA hírügynökség. Az ame­rikai légitámadások 1968. novemberében elrendelt hi­vatalos szüneteltetése óta 115 behatoló amerikai gépet sem­misített meg a VDK légvé­delme. Kovács Imre felvétele ÉLETMENTÉS. A kijelölt területet messzire elhagyták a pajkos fiúk. Négyen-öten úsztak a ,,szabadstrand” után lefelé a Tiszán. Az egyik fiú már fáradt, alig bírt csap­kodni karjaival. Érezte, hogy elnyelik a hullámok! Kiál­tozni kezdett: — Nem bírok tovább úszni! Segítség! Tár­sai sem tudtak segítségére sietni. Tóth Imre bácsi indult gyors evezéssel a fuldokló fiú után. Ez esetben sikerült az életmentés. Gy. Sándor ipari tanuló nem merült a hul­lámsírba. De csak métereken múlott... Vigyázzunk, gye­rekfiki felnőttek!

Next