Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-23 / 119. szám
Szovjet—amerikai csúcstalálkozó Moszkvában Az Egyesült Államok elnöke és kísérete a szovjet fővárosban Hétfőn délután nyolcnapos hivatalos látogatásra a szovjet fővárosba érkezett Richard M. Nixon, az Egyesült Államok elnöke, hogy az 1971. október 12-én Moszkvában és Washingtonban egyidejűleg közzétett megegyezésnek megfelelően a Szovjetunió vezetőivel folytatandó tárgyalásain áttekintse ,,az összes alapvető kérdéseket, abból a célból kiindulva, hogy tovább javítsák a kétoldalú kapcsolatokat országaik között, és megszilárdítsák az általános béke kilátásait”. Az Air Force One, az amerikai elnök Boeing—707- es különrepülőgépe magyar idő szerint két óra előtt néhány perccel érkezett a vnukovói repülőtér körzetébe. A repülőtéren államfőnek kijáró külsőségek között fogadták Nixont. A kormányvárócsarnokra kitűzték az állami lobogókat, s a repülőtér betonján a szovjet fegyveres erők három hadseregnemet reprezentáló díszszázada sorakozott fel. Az amerikai elnököt huszonegy ágyúdíszsortűz fogadta. A repülőgépből elsőként kilépő Nixont és feleségét Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, majd Alekszej Koszigin miniszterelnök üdvözölte. A két ország himnuszának elhangzása után Nixon ellépett a díszszázad előtt. Üdvözlő beszédek a repülőtéri fogadtatás alkalmával nem hangzottak el. A repülőtéri fogadtatáson a hivatalos személyiségeken kívül több száz szovjet és külföldi újságíró volt jelen. Szovjetunióbeli látogatására Nixon elnököt feleségén kívül elkísérte még: William Rogers külügyminiszter, Henry Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadó, Gerard Smith, a fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal igazgatója, Peter Flanigan elnöki tanácsadó és Martin Hillenbrand külügyi államtitkár. A vnukovói kormányrepülőtérről az elnök és felesége a szovjet vezetők kíséretében a Kremlben kijelölt lakosztályukba hajtottak. Nixon és a kíséretében levő személyiségek zárt gépkocsikon, a szokás szerint motoros rendőrök díszkíséretében tették meg az utat. Az út városi szakaszán, a Lenin sugárúton ,a moszkvai járókelők kíváncsi, de teljesen elfogulatlan tekintete kísérte a gépkocsikaravánt. Hétfőn délután a Kremlben találkozott Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke. A találkozón olyan kérdéseket vitattak meg, amelyeknek elvi jelentőségük van a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak további fejlesztése szempontjából. Egyben kezdetét jelentette a nemzetközi kérdésekről folytatott megbeszéléseknek is. A tárgyszerű és őszinte légkörben tartott megbeszélés megmutatta, hogy mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonít a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői találkozásának. A megbeszélés csaknem két óra hosszat tartott, s ezért a vacsora a Kremlben a tervezettnél később kezdődött. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet minisztertanács hétfőn este a Kremlben vacso(Folytatás a 2. oldalon.) V. Podgornij és R. Nixon a vnukovói repülőtéren Az országhatárnál tetőzött a Sajó Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság jelentése szerint a Sajó vasárnap este az országhatár közelében 278 centiméter magas vízállással tetőzött , és hétfőig hat centimétert apadt. A folyó középső szakaszán, Sajószentpétertől egészen Alsózsolcáig az áradás még tart, és ezért a védelmi töltéseket továbbra is harmadfokú készültség őrzi. A rendkívül magas és tartós árhullámtól, valamint a gyakori zivataroktól és záporoktól a gátak erősen átáztak, és a mentett oldalakon — különösen Sajószentpéter térségében — egyre erőteljesebben jelentkeznek a fakadó vizek és a szivárgások. (MTI.) Megalakult a VIT nemzeti előkészítő bizottsága Hétfőn megtartotta alakuló ülését a X. Világifjúsági és Diáktalálkozó magyar nemzeti előkészítő bizottsága. A bizottság létrehozását a KISZ KB kezdeményezte azzal a céllal, hogy bevonja a magyar ifjúság valamennyi rétegét az 1973 nyarán Berlinben megrendezendő VIT-re való felkészülés folyamatába, s azt minden magyar fiatal személyes ügyévé tegye. A magyar nemzeti előkészítő bizottság meghallgatta dr. Horváth Istvánnak, a KISZ KB első titkárának a tájékoztatóját a soron következő VIT-tel kapcsolatos kérdésekről, majd megválasztotta tisztségviselőit. Elnökké: dr. Horváth Istvánt, alelnökké: Bíró Mihályt, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség elnökhelyettesét, dr. Gombár Józsefet, a Magyar Ifjúság Országos Tanácsának elnökét, a KISZ KB titkárát, Kolláth Adriennét, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola KISZ-bizottságának titkárát és Varga Istvánnét, a Debreceni Konzervgyár szakszervezeti bizottságának titkárát. Titkárrá Kovács Lászlót, a Magyar Ifjúság Országos Tanácsának alelnökét, a KISZ KB osztályvezetőjét választotta meg. A magyar nemzeti előkészítő bizottság felhívást fogadott el, amelyben minden magyar fiatalt felszólít a VIT előkészítésében való tevékeny részvételre. (MTI) Építési „menetrend“ kell Miniszteri tájékoztató Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter hétfőn a Magyar Nők Országos Tanácsa székházában a lakótelepekhez kapcsolódó gyermekintézmények — óvodák és bölcsődék — építéséről informálta az ország valamennyi megyéjét képviselő nőszervezetek tagjait. Hangsúlyozta: a minisztérium számára normák határozzák meg, hogy a lakótelepekhez hány óvodát, bölcsődét építsenek. Több helyütt azonban előfordul, hogy a norma szerint tető alá hozott gyermekintézmények nem elégítik ki az igényeket — ilyen esetekben a gyárak segítsége elengedhetetlen. A lakásépítési programnak megfelelően minden ezer lakás után nyolc általános iskolai tantermet, 75 óvodai és 50 bölcsődei helyet, valamint 1675 négyzetméter alapterületű kereskedelmi és szolgáltatóipari egységet kell építeni. A szakemberek most azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy felülvizsgálják a kapcsolódó beruházások normáját és újat dolgoznak ki. Gondot okoz, hogy a kijelölt területek előkészítetlenek, nincs közmű, s a tervek is gyakran szorulnak korrekcióra. A mostani helyzeten lehet és kell is változtatni, mégpedig úgy, hogy minden lakótelepi beruházásra gondosan összeállított építési menetrendet kell készíteni. >2. évfolyam 119. szám 1972. május 23., kedd Áradó fillér Megkezdődtek a Tarku- Szeged barátsági napok Vasárnap délelőtt megkezdődött a Turku—Szeged barátsági napok május 31-ig tartó eseménysorozata. Nyitányként a turkui Laulun Ystavat-kórus hangversenye zajlott le, majd a Horváth Mihály utcai képtárban megnyílt a Turku város életét bemutató kiállítás. Hétfőn megkezdődtek a finn testvérváros és Szeged vezetőinek hivatalos tárgyalásai. Finn vendégeink előbb a szegedi, majd a megyei tanács székházába látogattak. Délután városnézésen vettek részt. (Részletes tudósításunk az 5. odábról Hivatalos tárgyalások a lurkui küldöttség és a szegedi tanács vezetői között. Somogyi Károlyné felvételi* A lauliu Vstavát kórus hangversenye a József Attila Tudományegyetem aulájában Országgyűlési bizottság ülése Komócsin Zoltán elnökletével tegnap délelőtt a Parlamentben összeült az országgyűlés külügyi bizottsága. A tanácskozáson — amelyen részt vett Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes és dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke — a képviselők megvitatták a Magyar Népköztársaság politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak alakulását a fejlődő országokkal. (MTI)