Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-05 / 129. szám
6 Sportnapközi a vízitelepen A SZEOL SC június 12-től július 11-ig napköziotthonos jelleggel foglalkozásokat szervez az Ifjúsági Vízitelepen, 6—14 éves lányok és fiúk részére. A részvételi díj 240 forint. Ezért az összegért az egyesület egyszeri étkezést (ebédet) biztosít a Kis-Kőrössy halászcsárdában. A foglalkozásokon a kajak-kenuzás elméleti és gyakorlati elsajátítása mellett a gyerekek naponta reggel 9 órától délután 4 óráig vízi túrákon és filmvetítésekkel egybekötött sportvetélkedőkön vesznek majd részt. Érdeklődni és jelentkezni lehet június 8-ig személyesen és telefonon (12-127) az Ifjúsági Vízitelepen, Kása Ferenc edzőnél. SPORT Idényzárás A múlt hét végén idényzáró NB II-es asztaliteniszmérkőzés volt Szegeden, a Dugonics utcai iskola tornatermében. A szegedi KSZV SE eddig veretlen férficsapata 20:5 arányú győzelmet aratott a BSE csapata ellen, s ezzel csoportelsőként fejezte be az idényt. A nők már nem jártak szerencsével. Ők a női csoportelső, az Abonyi Tsz SK ellen vették fel a küzdelmet, s 11:5 arányú vereséget szenvedtek. ponyvák, traktorülések n nyitását és készítését rövid határidőre vállaljuk. Kürst Sándor Mtsz. ponyva üzeme. Hódmezővásárhely, Marx u. 1. sz. Kosárlabda Rangadót nyert a SZEOL férficsapata Biztató, jó játékkal diadalmaskodott a SZEOL férficsapata a legutóbbi fordulóban. A rangadó jellegű, színvonalas mérkőzésen a Keleti csoport listavezetőjét, az eddig veretlen OSC-t győzték le a Rókusi Tornacsarnokban. A SZEOL lányai szintén itthon, az OSC együttesétől kétpontos vereséget szenvedtek. A főiskolás lányok Mezőberényben vendégszerepeltek, ahonnan győztesen tértek haza. A Sz. Postás Salgótarjánban, javuló játékkal ugyan, de alulmaradt. SZEOL—OSC 74:68 (38:36). Férfimérkőzés: Szeged, Rókusi Tornacsarnok. Vezette: Hável és Bacsfay — jól. SZEOL: Kertész (5), Dörme (18), Zsíros (8), Zoltéi (9), Valaczkay (18). Csere: Reisz (9), Wirth (3), Varga (4). Nagy elszántsággal, akarással készültek a szegedi játékosok a rangadóra, s mint az eredmény is mutatja , nem hiába. Már az első félidőben is szoros, fej-fej melletti küzdelem alakult ki, hol egyik, hol másik oldalon esett kosár. A hazaiak főleg Dörmő és Valaczkay távoli, biztos dobásaival gyűjtögették pontjaikat. Emellett jól védekeztek, nem engedték kibontakozni az orvosegyetemieket. SZEOL-kosárral kezdődött a második félidő. A lendületesen játszó, bátran kezdeményező szegedi fiúk 5—6 pontos előnyüket végig tartani tudták. (A 10. percben 59:54-re, a 19. percben 72:64- re vezetett a SZEOL.) A sportszerű, iramos mérkőzésen a SZEOL valamennyi játékosa kimagasló teljesítményt nyújtott. Szervezetten, jól védekeztek, támadásaikat rendre kosárral fejezték be, a büntetőket is értékesítették. OSC—SZEOL 54:52 (27:36). Női mérkőzés: Szeged, Rókusi Tornacsarnok. Vezette: Hável és Bacsfay. SZEOL: Schmidtné (7), Révész (11), REMAK (14), Bánáthy (4), Tóth (3). Csere: Vass (—), Bartal (9), Kisteleki (4). A kezdeti bizonytalankodás után az emberfogásos, majd zónavédekezést alkalmazó SZEOL belelendült. Jól védekeztek, pontosan dobtak. A félidő közepétől fokozatosan elhúztak a magassági fölényben levő vendégektől. Fordulás után is jól védekezett a hazai csapat, de támadásaikat képtelenek voltak kosárral befejezni. (Bizonyítja ezt az is, hogy a második játékrészben mindössze 16 pontot tudtak elérni!) A befejezés előtt három perccel tudott kiegyenlíteni a vendégcsapat, majd ezt követően kétpontos vezetést szerzett. A hátralevő időben már nem tudott újítani a SZEOL, nem tudta ledolgozni minimális hátrányát, ami vereségét jelentette. A szegedi csapatból egyedül Remák játszott elfogadhatóan. Sz. Tanárképző—Mezőberény 57:40 (30:14). Női mérkőzés: Mezőberény. Vezette: Fajdl és Szabados. Sz. Tanárképző: Klavora (4) Szigeti (2), Tokár (—), MÉSZÁROS (31), LÁZÁR (20). Csere: Laukó (—), Dunay (—), László (—), Imre (—). Szabadtéri pályán, végig zuhogó esőben került sor a mérkőzésre. Az irreális körülmények között nem alakulhatott ki jó játék. Mindkét fél, de különösen a hazaiak sokat hibáztak, a játékosok képtelenek voltak megfogni a csúszós labdát. Végül is a vendégek nagyobb technikai tudása döntötte el a mérkőzést. Salgótarjáni Kohász—Sz. Postás 82:74 (41:38). Férfimérkőzés: Salgótarján. Vezette: Bolgár és Skodik. Sz. Postás: SZÉKELYHÍDI (4), ERMÉNYI (2), PÁSZTAI (33), BARTHA (23), Pártos (—). Csere: Mészáros (8), Mustos (4), Lóki (—), Muity (—), T. Buzder (—). Az első félidőben a durván, keményen játszó hazaiak ellen higgadtan, jól játszott a Postás. Az egyenlő erők küzdelmében egyik csapat sem tudott jelentős előnyre szert tenni. Szünet után is felváltva estek a kosarak. A 13. percben 68:64-re vezettek a szegediek. Három perccel később viszont már 70:70-re alakult az eredmény. A hajrában a kipontozott kezdő játékosait nélkülöző vendégek idegileg nem bírták felvenni a versenyt a kosárlabdapályán ritkán látható durvaságokat alkalmazó hazaiakkal szemben. A szegediek közül többen is átlagon felüli teljesítményt nyújtottak, de közülük is kiemelkedett Pásztás, aki a mezőny legjobbja volt. INNEN-ONNAN Ma, szerdán SZVSE— Kecskeméti SC barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz Szegeden, a Vasutas-stadionban, délután 4 órai kezdettel.* Miskolcon, a vidéki kötöttfogású felnőtt egyéni birkózóbajnokságon Piri Géza (SZVSE) a 100 kg-osok csoportjában kitűnően szerepelt: megszerezte a vidék bajnoka címet. Ugyanott a 48 kg-osok között Nagy Imre (ugyancsak SZVSE) harmadik lett. * Hódmezővásárhelyen, a Csongrád megyei ifjúsági úszóbajnokságon a SZEOL versenyzői aratták a legtöbb győzelmet, szám szerint tizenegyet, de jól szerepeltek a szentesiek és a vásárhelyiek is. A szegedi győztesek a következők: Gyimesi Zsolt 6 (!), Csiszár László 2, Hoffmann Csilla és Simon Mariann 1—1 számban lett első. ugyancsak bajnoki aranyérmet kapott a SZEOL Simon, Dalmádi, Kovács, Hoffmann összeállítású 4 x 100 méteres női gyorsváltója is. * Budapesten, az országos Junior súlyemelő-bajnokságon Cservény Frigyes (Szegedi Spartacus) a könnyű-Tehergépkocsi és egyéb speciális súlyban 210 kg-os, másodosztályú szintű eredménnyel* ötödik lett.* Megyei III. osztályú labdarúgó-eredmények: Újszentiván—Zákányszék 3:2. Balástya—Üllés 3:1. Mórahalom—Ásotthalom 2:0. Pusztaszer—Bordány 1:3. Röszke—Sz. MINO 3:1. Domaszék—Sz. Postás 1:3. Forráskút—Rúzsa 2:2. Kübekháza—Ferencszállás 2:0. Pitvaros—Sz. Ruhagyár 4:2. Deák—Nagyér 5:1. Ambróziáivá—Tiszasziget 2:3. A Mihálytelek szabadnapos volt. A Járási Kupáért csak egy mérkőzést játszottak: Bordány II.—Zákányszék II. 9:1. A Gyálarét—Mórahalom II. találkozó elmaradt, mert a mórahalmi csapat nem utazott el Gyálarétre. A Deszk II.—Baks mérkőzést sem játszották le, a deszkiek játékjogának felfüggesztése miatt. Két régi szegedi munkáscsapat, a Móravárosi TE és a SZFSE labdarúgói találkoznak a hét végén, szombaton barátságos mérkőzés keretében. Mindkét csapatban több volt NB I-es és NB II-es játékos kap helyet, mint például a felsővárosiaknál Baráth János, Rózsavölgyi Lajos, Ladányi László, Gyurik László, Kakuszi Ferenc, míg a móravárosiaknál Sándor Károly, Korom Sándor, Laczi Ferenc, Becker János, Lovászi István és Sulyok Mihály. Az öregfiúk-mérkőzés a régi SZFIE-pálya helyén épült, Felső Tisza parti SZEOL- stadionban lesz, szombaton délután 5 órai kezdettel. Salakverseny—esőben Az időjárás nem fogadta kegyeibe vasárnap az országos felnőtt II. osztályú salakmotor-bajnokság résztvevőit. Alig ötszázan topogtak az áztató esőben a SZEOL- pálya lelátóin. A salakon felgyülemlett vizet a verseny előtt fel kellett szivattyúzni. Az első forduló eredményei alapján a bajnokságban Oszkó Gyula (Miskolci Volán) vezetett Czegó István (Miskolci Papp J. SE) és Izsépi Lajos (Miskolci Volán) előtt. A Szegedi Volán színeiben Fogas Imre indult, ő az első fordulóban nyolcadik lett, s élete második versenyén bizonyította kiváló képességeit: a hatodik helyen végzett, s csupán géphiba miatt nem került dobogóra. A bajnokságban vezető Oszkó ezúttal is biztosan nyert. Izsépi a harmadik helyen végzett, Gregónak viszont meg kellett elégednie az ötödik hellyel. A második forduló végeredménye: 1. Oszkó 15 pont, 2. Sziráczki (Miskolci Papp J. SE) 14 p., 3. Izsépi 11 P. Rajt előtti pillanatok SZERDA, 1974. JÚNIUS £ Súlyemelő EB - finálé előtt A középsúlyúak versenyében folytatódott hétfőn este Veronában a súlyemelő Európa-bajnokság. Igen előkelő társaság gyűlt össze, éspedig az olimpiai bajnok norvég Jensen, továbbá a világbajnok Rizsenkov és Ozimek. Részt vett a küzdelemben a fogásnem-világbajnok magyar Horváth György is. Tizenhárom ország, tizenkilenc középsúlyú versenyzője vette célba a helyezéseket. Eredmények: Szakításban: Európa-bajnok: Rizsenkov (szovjet) 160 kg, 2. Ruszev (bolgár) 157,5 kg, 3. Tojcsev (bolgár) 152,5 kg ... 9. Horváth 137,5 kg. Lökésben Európa-bajnok: Rizsenkov 197,5 kg, 2. Sztojcsev 195 kg, 3. Ruszev 187,5 kg... 6. Horváth 185 kg. Középsúlyban Európa-bajnok: Rizsenkov (Szovjetunió) 357,5 kg, 2. Sztojcsev (Bulgária) 347,5 kg, 3. Ruszev (Bulgária) 345 kg ... 7. Horváth (magyar) 322,5 kg. A nemzetek versenyében: 1. Bulgária 69, 2. Lengyelország 56, 3. Szovjetunió 50, 4. Magyarország 43, 5. Csehszlovákia 24, 6. NDK 21 pont. Kedden a félnehézsúlyúak versenyeztek, itt nem volt magyar induló, ma, szerdán a nehézsúlyban lép dobogóra az utolsó magyar válogatott Hanzlik. Honvédelmi Kupa lövészverseny Az Etelka sori lőtéren rendezték meg az idei Honvédelmi Kupa lövészverseny megyei döntőjét. Eredmények: Üttörő leány egyénit 1. Komlós Sára (Hmvhely) 74 ke., 2. Bagi Anna (Makó város) 73, 3. Magony Erika (Szentes járás) 67. Üttörő fiú egyénit 1. Dudás Mihály (Makó I.) 80 ke., 2. Katona Antal (Szeged) 69, 3. Sziládi Károly (Hmvhely) 64. Ifjúsági leány: 1. Janecskó Erika (Hmvhely) 77 ke., 2. Csizik Éva (Szeged) 71, 3. Luspagi Ilona (Makó) 64. Ifjúsági fiú: 1. Rácz István (Szeged) 94 ke., 2. Török Tibor (Hmvhely) 87, 3. Trenyik Pál (Szentes) 35. Felnőtt női: 1. Körhöe* Zita (Szentes I.) 84 ke., 2. Rákóczi Gáborné (Szentes) 81, 3. Hegedűs Jánosné (Hmvhely) 80. Felnőtt férfi: 1. Naszvadi László (Hmvhely) 94 kc- 2. Becsák János (Szentes) 88, 3. Deák György (Csongrád) 84. Csapatversenyben: 1. Hmvhely (Komlósi Sára, Janecskó Erika, Hegedűs Jánosné, Sziládi Károly, Török Tibor, Naszvadi László) 476 ke., 2. Szeged 460 ke., 3. Szentes járás 438 ke. A korcsoportonkénti egyéni győztesek (6 fő) részt vesznek a június 30-án Hajdúszoboszlón megrendezendő országos lövészbajnokságon. Megyei bajnokság A Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság egyetlen meglepetése, hogy a Kiskundorozsma a KSZV SE-től mindkét pontot hazavitte. A bajnokságból csak két forduló van hátra. A Csongrád 38 pontjával és jó gólkülönbségével már bajnoknak tekinthető. Az új kiírás alapján azonban nem kerül magasabb osztályba a Tisza-parti együttes. Igen nagy küzdelem folyik a kiesés elkerüléséért. (A kiesésre álló csapatok helyzetéről egyik hétközi számunkban részletesen beszámolunk.) A vasárnapi eredmények: H. Porcelán—Sándorfalva Isi (1:0). Hódmezővásárhely: Kiskundorozsma—KSZV SE 1:0 (1:0). Újszeged: CSSC—Móravárosi Kinizsi 5:0 (1:0). Csongrád: Tápé—M. Spartacus 2:1 (1:0). Makó: Szentesi Kinizsi—Makói TVSE 1:1 (1 :1). Szentes, 12. Alsóváros 24 5 8 10 29-32«20 13. Tápé 24 5 7 12 20-35 17 14. M. Sport. 24 5 3 16 21-46 ti Megyei II. osztályú labdarúgó eredmények: Szentesi VSC—• i Oil KÖT 1:1 (1:1). Szegedi IKV—Csanádpalota 3:2 (1:T). Csanádpalota, Fábiánsebestyén—• Sz. Volán 2:1 (1:0). Szeged: Ahgyő—Kistelek 3:1 (0:1). Algyő— Nagymágocss—Szegedi Tanárképző 1:1 (0:0). Nagymágocs. Sz. EMERGE—Kiszombor 2:1 (0:1). Szeged, Kossuth SE—Szőregi Rákóczi 1:1 (1:1). Szeged, Vasutas-stadion. A kapufa összedőlése miatt félbeszakadt Szőregi Rákóczi— Kiszombori AC mérkőzés két pontját a pályán elért 3:0-áa eredménnyel a szőregiek kaitják. Megyei kézilabda-bajnokság Férfiak Hunyadi SE—Makói VSE 22:17 (9:6). Makó, vezette: Kiss I. és Nyári. Ld.: Szemendei, Tóth I. 7—7, illetve Vékony 8. Sz. KSZV SE—Deszk 16:13 (7:6). Szeged, vezette: Érdi és Tritz. Ld.: Laczi 4, illetve Lévai 4. MEZŐGÉP—Sz. Volán II. 28:15 (15:8). Kiskundorozsma, vezette: Hajdú és Szegő. Ld.: Miksi I. 10, Ács 7, illetve Makó 6. Az Sz. Kábel—Szentesi Kinizsi mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. Nők A-csoport H. METRIPOND—Szentesi VSC 14:7 (9:2). Szentes, vezette: Czikkely és Kalász. Ld.: Hovorka 5, Lőrinczné 4, illetve Leány, Patkós 2—2. Sz. Textilművek—Csongrád 13:13 (6:7). Szeged, vezette: Lakatos és Vincze. Ld.: Rácz 0, illetve Tomasovszki 5. B-csoport Székkutas—Sz. KSZV SE 7:3 (4:2). Székkutas, vezette: Franczia és Gyöngyösi. Ld.: Varga, Nagy 3—3, illetve Ágoston 2. Sz. Tanárképző—H. Spartacus II. 14:7 (7:5). Vásárhely, vezette: Markovics és Mátrai. Ld.: Kiss 4, illetve Kazsóki 3. H. Porcelán—Szentesi Kinizsi II. 5:4 (3:4). Vásárhely, vezette: Markovics és Mátrai. Ld.: Gavallér 2, illetve Bors 2. Kiskundorozsma—1101)1- KÖT 26:6 (12:2). Dorozsma, vezette: Hajdú és Szedő. Ld.: Gál 8, Fekete, Dobó 6—6, illetve Szatmári 3. Küzdelem a javából ságírók voltak. A Bács-Kiskun megyei Petőfi Népe szerkesztőségének ötlete folytán találkozott a négy csapat — a Békés, Szolnok, Csongrád megyeiek és a házigazdák Kecskeméten, a város szívében levő sporttelepen, a vizes füvön. A trófea egy fémből készült, nikkelezett kupa, csábító ragyogással olyan erőbedobásra késztette a játékosokat, hogy nem számított semmi a testi épségen kívül. Non stop mérkőzés volt, ami azt is jelentette, hogy a pályán nem lehetett megállni, az iram és részint a csúszós talaj miatt. Egymás után következtek a „partik”. Nem az erőnléten, a taktikai fegyelmen múlt, hogy az Alföld Kupa a házigazdák otthonában maradt. A szegediek (Györki, Bedő, Bagaméry, Halász, Nikolényi, Szilák) mindent megtettek, ami tőlük telt. Jó hírverése volt a labdarúgásnak. Igaz, kevesen lehettek tanúi annak a küzdelemsorozatnak, amelyen a szegedi fiúk megmutatták, a tollforgatáson kívül a labdakezeléshez is értenek. Az ellenfelek hasonszőrűek — új-