Délmagyarország, 1974. december (64. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-28 / 302. szám
SZOMBAT, DECEMBER 2K fsz ikrek karácsonya Pénteken ünnepelték egyhónapos születésnapjukat a szombathelyi Markusovszky kórházban a csepregi négyes ikrek. Zsuzsa, Adrien, Katalin és Ildikó mintaszerűen fejlődik. A karácsonyi tudósítás szerint kitűnő az étvágyuk — naponta hétszer táplálkoznak. Születési súlyukat — a természetes visszaesés után — már jócskán visszaszedték magukra, sőt 2400—2600 grammnál tartanak. Nincs messze az az idő, amikor a „négyesek” elérik a három kilogrammos súlyt és hazamehetnek. A csepregi tanács lakást utalt ki Kovácsoknak, amíg családi házuk elkészül. Kijelölték az állandó gondozónőt, aki állami fizetést kap, és segítője lesz a kislányok édesanyjának. Államunk az állandó gondozónő fizetésén túl havonta 6300 forint gyermekgondozási segélyt és családi pótlékot juttat Kovácséknak. Megvásárolt szeretet , szeretet, a gondoskodás pénzzel, ajándékkal megvehető-e? S az ajándékokkal, a karácsonyi „elmegyekmert-illik-elvárják” látogatással a szülők fáradozása, önfeláldozása törleszthető-e? — efféle kérdésekre keresett választ Kondor Katalin és Gácli Sándor csütörtök délelőtti, Kossuthon sugárzott műsorában. Városban, falun és tanyán élő családokat, kisgyermekes fiatalokat, magukra maradt öregeket szólaltattak meg. Beszélt mikrofonjuk előtt dédnagymamám, akit gyermekei egy pár meleg cipővel leptek meg, s alig húszéves fiú, aki szüleitől autót kapott karácsonyra, magától érthetődőnek tartva a nem mindennapi ajándékot. „Elvégre a szüleim, nem is olyan nagy szám, adhatnának családi házat is” — mondta, s komolyan gondolta. Sem öröm, sem meghatottság nem érződött a hangján. Különös dolog a szeretet, bármit is kínálunk érte olykor, meg nem vásárolható. Ezt érzékeltette Kondor Katalin és Gácsi Sándor műsora. Persze nem ,ma született a felismerés: a meghálálatlan, viszonzatlan szeretet témája az irodalomban is végigkísér. Mégis miért volt izgalmas, érdekes és megindító a riportmontázs? Mert egyszerű, keresetlen módon, érzelgősség és pátosz, különösebb művészi beavatkozás nélkül tudta aktuálissá tenni a közhelyet. L. Zs. DH-mozgalom — demokratikusan Alig néhány éve hallottunk először a Dolgozz Hibátlanul-mozgalom keletkezéséről, s ma már nincs gyár, ahol ne terjedt volna el legalább egy-két üzemrészben. Kezdetben szívesen hangoztatták, hogy ennek a mozgalomnak csak a műszeriparban vagy az elektromos berendezések gyártásában van jövője, olyan üzemekben, ahol ezrelékekben mérik a termékek lehetséges hibáit. Ez a szemlélet tévesnek bizonyult a gyakorlatban. Minden munkás kötelességszerűen törekszik ugyan dolgozni, hiszen a selejt gyártás mindannyiunknak súlyos anyagi károkat okoz. Mégis egyre szélesebb körben bontakozik ki a DH- mozgalom, mégpedig demokratikus alapon. Erre találtunk példát többek között a két szegedi üzemben, a konzervgyárban és a fémipari vállalatnál. A Szegedi Konzervgyárban már van hagyománya a DH-nak, most azonban újabb üzemrészekben, a hal- , és húskészítmények gyártásában készítik elő a módszer bevezetését. Első lépésként a két üzemben hibajelző lapokat osztottak szét. Ezeken a lapokon tüntették fel a munkások az anyag- és energiafelhasználással, munka- és üzemszervezéssel, létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos hibalehetőségeket, észrevételeiket Az űrlapokat a művezetők gyűjtötték, majd továbbították összesítés céljából. A körülményeket legjobban ismerő tömeg, az üzemrészek munkásai kétszeresen is érdekeltek a hibák feltárásában, a mozgalom előkészítésében: feltétlenül kedvezően változnak a munkakörülmények, ugyanakkor a legértékesebb javaslatok szerzői jutalomban részesülnek. Hasonló módon készülnek a Dolgozz Hibátlanul-mozgalom bevezetésére a Szegedi Fémipari Vállalatnál. A gépek mellől, a műhelyekből áradt az információ az előkészítő bizottsághoz. A dolgozók javaslatai alapján dolgozták ki a munkarendszer szabályzatát, konkrétan lebontva egyes technológiai csoportokra. A megvalósításért a szakbizottságok felelősek, ki-ki a saját szakterületén. A hibalehetőségek, -források feltárása folyamatos, nem zárult le az akció ebben az évben. Jövőre ismét felkérik a munkásokat, a tapasztalatok alapján mondják meg, hol kell módosítani annak érdekében, hogy a DH-rendszer minél tökéletesebben szolgálja a célt, ami életre hívta. A mozgalom gazdasági jelentőségén túl fontos politikai értékkel is gazdagítja a vállalatok kollektíváit. Nem lehet célhoz érni kőbe vésett, felülről jövő, íróasztal mellett kidolgozott szabályzatokkal. Ez a tétel nem vitatja az irányelvek szükségességét, csupán azt támasztja alá, hogy mennyire nélkülözhetetlenek a termékeket gyártó munkások tapasztalatai, gyakorlati javaslatai. Ők tudnak megvalósítható ötleteket adni az irányelvekhez, ők rendelkeznek a munkafogások legszélesebb körű ismeretével, és így tovább. A Dolgozz Hibátlanul-mozgalom szélesedése így újabb tartalommal tölti meg az üzemi demokrácia fogalmát. B. 1. Mindenki kedvére? Ez lehetett az ünnepi műsor szerkesztőinek legfőbb szempontja: mindenki kedvére. Mikor, ha nem karácsonykor? A műsoridő is olyan hosszú, hogy ugyanazon közönségréteghez akár több adás is szólhat. A kérdés csak az, hogy vannak-e a műsorszerkesztőknek határozott elképzelései a nézőtábor valódi rétegződéséről? Mert az ünnepi program alapján úgy tűnik, kissé „elmérték” az arányokat. Nem szeretnénk — ki tudja hányadszor — a szórakozás-szórakoztatás kérdéseiről elmélkedni, mindössze annyit jegyeznénk meg: az évtizedekkel ezelőtt készült, olcsón megvásárolható nyugati filmek között jobban kellene válogatni. Reméltük, hogy a korábbi hetekben is fel-felbukkanó, álromantikus nyavalygásokat és polgárerkölcsi intelmeket ömlesztő filmektől legalább karácsonykor megkímélnek minket, hogy a filmslágerdömping csak intermezzó a tévé történetében. De beszéljünk inkább a valóban szórakoztató műsorokról, mert azért ilyenek is voltak. Két nagyszerű sorozat részeivel (A költő felel, A mű, és ahogy látjuk), valamint A költészet játékai című filmmel élményszerű, szórakoztató-ismeretszerző perceket kaptunk, Málnay Levente pedig Vaszai buksin elbeszéléséből készített jó tévéfilmet. Szórakoztatót, mert gondolatébresztőt. Különös világban, a végtelen tajga hórengetegében találkozik két titokzatos ember, egy öreg és egy fiatal. A tajga, ahonnan mindenhova és sehova sincs út, különösen alkalmas helyszín a mélységesen őszinte vizsgálódásra: mit jelent az élet az embernek? Suksin kérdése pedig továbbiakat teremt: mit jelent számunkra: élni az életet? Az öreg és a fiatal példája két véglet? Melyikük az emberszabásúbb? Páger Antal és Koncz Gábor lélektani finomságokra is figyelmes játéka sugallta elsősorban: nem kell és nem lehet közöttük választani, példájukon gondolkodni érdemes. A TV Zenés Színház karácsonyi bemutatója felvonultatta a legnépszerűbb színészeket, és egy kisebb csokorravalót adott Szász Péter rendezői ötleteiből. Ezekből, sajnos, csak az első részre futotta, így vált a második roppant unalmassá. Az ötlet, ha jó — nagy dolog. De néhányból majdnem két és fél órás filmet csinálni — pazarlás. Két részben, két napon, ekkora hírveréssel bemutatni — visszaélés a nézők türelmével és jóhiszeműségével. .. ft. K. Öröm és felelősség Miért nem kapós a nevelőtanári állás? Ha leendő pedagógusok, végzők, egyetemisták pályázatok között válogatnak, legyintenek, amikor nevelőtanári állásról hallanak. Inkább a szakuknak megfelelő lehetőséget keresik. Nemcsak azért, mert félnek, különben elfelejtik, amit egyetemi vagy főiskolai tanulmányaik során tanultak, hanem, mert tanári felkészültségüket, rátermettségüket a gyakorlatban is igazolni szeretnék. Kimondva, kimondatlanul, a „pusztán” nevelői hivatást előítéletekkel kezelik, s ez elsősorban az általános és középiskolai állásokra vonatkozik. Kezdetben sokan inkább lemondanak a pedagógiai állásról, minthogy kollégiumi nevelőnek menjenek. Ha mégis vállalják, csak átmeneti, szükségmegoldásnak találják, amint alkalmuk adódik, hűtlenek lesznek hozzá. Miért ez az idegenkedés? A nevelői hivatásnak a köztudatban főként hátrányai élnek. Nem vitás, hogy az általános pedagógusi életritmustól eltérő foglalkozás, hétvégi, szombat—vasárnapi és rendszeres éjszakai ügyelettel, nem vonzó. Különösen a családosoknak, a kisgyermekes fiataloknak nem az. Igaz, a nevelőket havonta kis különpénz, három-négyszáz forintos működési pótlék is megilleti. A szegedi MÁV középiskolai kollégiumban elmondták: vasárnapi ügyeletért óránként 9 forint, így bent töltött éjszakáért 14 forint jár. Nem mondhatni, hogy túl lennének fizetve! Ám tévedés lenne a nevelői pálya népszerűtlenségét csupán anyagiakkal magyarázni. A kérdés ennél sokkal összetettebb. Szegeden tizenegy középiskolai diákotthon, kollégium működik, zömmel rossz objektív körülmények között. (A felsőoktatási, egyetemi és főiskolai kollégiumoknál kedvezőbb a helyzet.) Régi, elavult, eredetileg más célra készült, átalakított épületekben, szinte tömegszállásokon laknak a diákok. Gyakran a legelemibb kulturális és higiéniai feltételek sem biztosítottak. Jól illusztrálja ezt a MÁV Sziklai Sándor kollégiuma, mely 110 lánynak és 120 fiúnak ad otthont A hálókban átlagosan 2,7 négyzetméter jut egy tanulóra, abba az ágyat az éjjeli- és uhcásszekrényt, az asztalt a széket is beleszámították. S így még mindig nem egészen reális a kép. Tisztálkodáshoz ö1 tus áll több mint száz lány rendelkezésére, hálóik is igen zsúfoltak. Igaz, a fiúknak sem sokkal jobb: nyolcvanukra három mosdó jut. Az egész kollégiumban nincs külön tanulószoba, olvasóterem. A diákok a folyosókból kialakított parányi helyiségekben tanulnak — már aki befér —, de tévét is csak itt nézhetnek, vasalni ugyanitt tudnak, közben a többiek keresztül járnak a szobán. Sajnos a kollégiumok nem tartottak lépést az általános fejlődéssel. Nem vitás, mindez nemcsak a diákokat, a nevelőket is sújtja. Ilyen körülmények között aligha tudnak megfelelően dolgozni. Melyek is a nevelő feladatai? Fegyelmet, rendet tart, rendszeresen foglalkozik egy-egy tanulócsoporttal. Segíti a fiatalokat a kollégiumon belüli közéleti tevékenységükben, hogy élni tudjanak önkormányzati jogaikkal. Nemcsak a diákok tanulmányi eredményéért kell felelősséget éreznie, a gyengébbeket korrepellálnia, de figyelemmel kíséri emberi, erkölcsi, etikai fejlődésüket is. Gondoskodik arról, hogy a beteg orvoshoz menjen, s ha valamelyik tanuló viselkedésében változást lát, nem lehet közömbös. Ha a gyerek otthoni problémáiról panaszkodik, nem mondhatja: másra tartozik, családi ügy. A nevelő a szülőt pótolja, általános és középiskolás gyerekeknél éppen abban a korban, amikor arra a legnagyobb szükség van. S ez öröm és felelősség egyben. Sajnos a nevelő fontosságát, munkájának értékét nem minden szülő ismeri fel. Legtöbben különbséget tesznek tanár és nevelő között, ami értékbeli kategorizálás: a nevelő „csak nevelő”. A pedagógusok többségét elriasztja a pályától az is, hogy tanult szakmájuktól eltávolodnak, gyakorlat híján sokat felejtenek, tudásuk lassan holt anyaggá válik. Bizony kevés nevelőnek van lehetősége — munkája mellett — tanítani. A szakmai továbbképzéseken sem sokan vesznek részt, nem látják értelmét. Persze vannak, akik több év, évtized után megszokták, megszerették a kollégiumokat. Mit mondhatnak a fiataloknak, akik idegenkednek ettől a hivatástól? Ha szívesen, nem kényszerből kezdenek hozzá, sok örömet, napról napra újabb feladatokat tartogat, csak bírják energiával! Nevelőnek lenni soha nem unalmas, tennivaló mindig akad bőven. De a pálya csak akkor lesz igazán vonzó, ha jobb munkakörülmények között tevékenykedhetnek. Ladányi Zsuzsa December 22-én, életének 74. évében, meghalt Tombácz János zsombói mesemondó, a népművészet mestere. Kurtán ennyi a hír, amit megállít, és tollat ragadni kényszerít. Sokan ismerték őt, a zsombói Rába-dűlőn meg a környező tanyákon, többen Szegeden is, ahol népművészeti esteken néhányszor ízelítőt adott mesekincséből — de akik nem hallották és nem látták egy ízben a televízió képernyőjén, joggal kérdezhetik : hát élnek még ma is közöttünk mesemondók? — Egy olyan parasztnemzedék képviselője volt, amely még a ,,hagyomány”-ban nőtt fel, elődeitől — a szülőktől, nagyszülőktől — természetes „juss”-ként vette át a munka és életmód, a hétköznapok és ünnepek eléggé megszabott rendjének íratlan örökségét Abban az időben nőtt fel, amikor a felsőtanyai és a zsombói tanyákon, a téli szomszédolásokon meg disznótorokon még gyakran hallgatták egy-egy nagyidejű öreg elbeszéléseit királyfiakról, királykisasszonyokról, a legnagyobb urak eszén is túljáró juhászbojtárról, meg a „Sándor”-ról, és betyártársai viselt dolgairól. Ezek a téli beszélgetések, „darvadozások” adták meséinek egyik forrását. Fölidézte azután, hogy kisgyerekkorában, még a balástyai tanyán bekopogtatott egyszer hozzájuk egy igen idős ember, aki Sárkány János számadónak mondta magát. Két bottal járt, megpihenni, és egy ital vízért tért be tanyájukra. Jó szívvel látták, és az öreg — hálából — három nap, három éjjel mesélt nekik. Tombácz János — így mondta nekünk — az öreg számadó történeteit adta tovább, valahányszor mesébe fogott. Olyasmit tudott, amit nagyon kevesen : derűt varázsolt környezetébe, a csodás elemekből és a parasztélet megélt valóságából olyan történeteket ötvözött, melyek szinte elhitették a mesét. És úgy tudta ezt elmondani, ahogyan ma már senki sem. A legnagyobb volt az utóbbi évtizedekben élt mesemondók közül. Egyik utolsó hírmondója a klasszikus népi mesélő-nemzedékeknek: a Borbély Mihályoknak, Fedics Mihályoknak. Tájunk — a szegedi táj — népéletének egyik színes egyénisége, aki a környék prózai néphagyományainak fenntartója és páratlan újjáteremtője volt egyben. Akik hallgatták Tombácz Jánost, a zsombói tanyaházban vagy — sajnos kevésszer — a városi pódiumon, akik megismerhették meleg emberségét, vendégszeretetét, bizonnyal igazat adnak nekem: szegényebbek lettünk. Vigasztaló a tudat: a mesemondó legnagyobb öröksége, szóbeli hagyománya fennmarad. Meséinek gyűjteménye — Bálint Sándor gondozásában — nyomdában van, és rövidesen megjelenik. Milyen kár, hogy a mesemondó ezt már nem élheti meg! /«Kin Antal Meghalt a zsombói mesemondó - 5 A dunai hajós Színes magyar film. Verne Gyula regényéből írta és rendezte: Markos Miklós. Operatőr: Lakatos Iván. Zene: Vujicsics Tihamér. Főszereplők: Koncz Gábor, Agárdy Gábor, Bujtor István, Menszátor Magdolna, Madaras József, Kállai Ferenc. A serdülőkor újabb „kötelező” olvasmánya költözött át a könyvek fehér-fekete lapjairól a film színes, mozgalmas kockáira. Verne Gyula romantikus, kalandokban, izgalmakban bővelkedő regényei szinte csábítják a filmeseket, s a regényekből készült filmek a közönséget másfél órányi kikapcsolódásra, kellemes időtöltésre. A magyar filmesek most újabb Verne-regényt adaptáltak celluloid szalagra, A dunai hajós című műből készített a Markos Miklós vezette stáb színes filmet. A sok szerzői, intellektuális, modern és modernkedő film sorában egy olyan alkotás, mely nem akar többet, mint kellemes másfél órát nyújtani a nézőknek, kielégíteni a szem, és az egészséges izgalom természetes igényeit Minden bizonnyal, amikor Markos Miklós a film elkészítésére vállalkozott, eleve képekben gondolkodott Hiszen a Duna forrásvidékétől a torkolatig tartó hajóút gyönyörű tájakat, élményekben gazdag vízi utat tartogat nemcsak Borús Demeter— Szergej Ladko, a dunai hajós számára, de a nézőknek is. A bolgár szabadságharcosoknak összegyűjtött pénzzel a Dunán magányosan hajózó révkalauz, Ladko, kalandos vízi útját kísérhetjük nyomon a filben. Együtt vagyunk vele kalandjaiban, a veszélyek között, a börtönből való szökés drámai pillanataiban és a boldog happy endnél is. Koncz Gábor illúziót keltő romantikus hős, aki testi adottsággait is kihasználva, élményteljes pillanatokat szerez a vízi kalandok során éppúgy, mint a szökés, vagy az élet-halálra menő küzdelem pillanataiban. Nagyszerű Agárdy Gábor rendőrfelügyelő-régiségkereskedő alakítása. És megismerkedhettünk a filmben egy nagyon szép, fiatal művésznővel, Menszátor Magdolnával, Natasa alakítójával. Az izgalmas cselekménysort végigkíséri a képeslapokra illő, emlékezetes felvételek, a dunai tájnak és a tengerpartnak sokszínű, változó arca. A dunai hajós sem nem jobb, sem nem rosszabb a szokásos romantikus kalandfilmeknél. Azzal emlékezetesebb, hogy Verne Gyula nyomán a Duna menti népek szabadságküzdelmeinek, a népek harcának állít emléket, s ehhez nagyszerűen illik a Duna menti folklór népzenei hagyományait kiválóan alkalmazó Vujicsics Tihamér filmzenéje. " X. U