Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-09 / 237. szám

KIFUTÓRA TERMETT CSENGE Csak 8 éves, de úgy mozog a színpadon és pózol a kamerák előtt a csongrádi Szabó Csenge, mint egy igazi manöken. TÖRÖK ÚJRA AZ EHÖK ÉLÉN Letelt az egyetemista Török Márk két félévre szóló büntetése, s újra EHÖK-elnökké választották. 4. oldal KÉT VASÚTVONAL VESZÉLYBEN A lapokban újabb, a vasúti mellékvonalak megszüntetésével foglalkozó térkép jelent meg. Megyénkben 2 vonal van veszélyben. VIZSGÁLAT A VÁSÁRHELYI POFON ÜGYÉBEN - AZ ÉDESANYA MEGBÁNTA, DE FELJELENTÉST TESZ Megsérült a tanárnő füle Megsérült Bányai Csabáné tanárnő füle, amikor az egyik diák édesanyja megütötte a vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolá­ban. Tegnap elkezdődött az önkormányzati vizsgálat az ügyben. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL____________ Megírtuk: szerda reggel a vá­sárhelyi Varga Tamás Általá­nos Iskolában a nyolcadikos Mezei Zsanett édesanyja, Me­zei Edit pofon vágta Bányai Csabáné tanárnőt, majd meg­tépte a haját. Mindezt azért, mert a pedagógus a faleveleket tépkedő gyereknek - a szülő állítása szerint - megráncigál­­ta a haját. Megtudtuk: a nagy erejű ütéstől zúgott a pedagó­gus füle, és szédült. Ezért el­ment a vásárhelyi kórházba. A koponyaröntgen negatív lett, viszont a fül-orr-gégészeti vizs­gálat kimutatta, hogy megsé­rült a tanárnő füle, aki emiatt gyógyszeres kezelés alatt áll. Az önkormányzat belső vizsgálatot rendelt el. Korsós Ágnes jegyző széles sajtónyil­vánosság előtt közölte: tájéko­zódni akarnak az ügyről, mert arról is lapunkból értesültek, hogy a család és a pedagógus között nem ez volt az első konfliktus. Folytatás és jegyzet a 3. oldalon Médiaérzékeny pofon volt. Bányai Csabáné tanárnő tiszta lelkiismerettel várja az önkormányzati vizsgálat eredményét. FOTÓ: tosik attila ELVETTÉK A SOFŐR JOGOSÍTVÁNYÁT Szabályos a városnéző kisvonat kéménye, pedig nem látni tőle SZEGED. Leadta a jogosítványát a szegedi okmányirodán a vá­rosnéző kisvonat sofőrje. A férfi még június 10-én Újszegeden ütött el egy 18 éves lányt, aki azóta is kómában fekszik a sze­gedi új klinikán. A rendőrség egyelőre nem tehetett vádeme­lési javaslatot sem, mert a turis­tavonat vezetője nem ismerte el a felelősségét, és a gyanúsítás ellen panasszal élt, az ügyész­ség pedig elrendelte, hogy a rendőrség újabb nyomozati cselekményeket végezzen az ügyben. A Nemzeti Közlekedési Hatóság közben megválaszolta korábban feltett kérdéseinket. Ezek szerint szabályos a díszké­mény, annak ellenére, hogy nem lehet rendesen kilátni tőle. Legutóbb Szegeden, a Sárospa­taki Autójavító Kft. telephelyén vizsgáztatták le tavaly március 19-én, és 3 évre érvényes mű­szaki engedélyt kapott, írásunk az 5. oldalon Pont az út közepét takarja el a kémény, fotó: Schmidt andrea Szegeden és Kisteleken maradnak a zöld zászlók Bár az egészségügyi intézmé­nyek képviselői szerdán megálla­podtak a szaktárcával a kiegészí­tő finanszírozásról, a Csongrád megyei kórházvezetők óvatosak, amíg nem látták a részleteket. Szegeden és Kisteleken addig is maradnak a tiltakozást kifejező zöld zászlók és szalagok. CSONGRÁD MEGYE TOMBÁCZ RÓBERT Mint ismert, a legnagyobb egészségügyi szakmai szerve­zetek az áprilisban bevezetett új finanszírozási rendszer mi­att tiltakozó akcióba kezdtek. Több kórházigazgató - köztük a makói és a szentesi vezetője, Baráth Lajos­­ bejelentette: akár éhségsztrájkra is kész, hogy megváltozzon a finanszí­rozás, ami csőddel fenyegeti az intézményeket. A demonst­rációsorozatban végül csak a figyelmeztető zöld zászlók és szalagok 2 héttel ezelőtti kitű­zéséig kellett elmenniük. 25,5 milliárd forint azonnali segít­séget kértek, de szerdán 10,5 milliárd forint pluszpénzről - ebből 4,5 októberben, 6 milli­árd decemberben érkezik - ál­lapodtak meg, novembertől pedig az áprilisban bevezetett helyett visszaáll a teljesít­­ményvolumen-korlát (tvk).­­ Minden pénz számít, de a konkrét részleteket, azaz hogy mennyi pluszpénzre számít­hatunk, még nem tudjuk. Az­zal sem vagyunk egyelőre tisztában, hogy a tvk visszaál­lítása jobb lesz-e, mint az a rendszer, ami ellen tiltakoz­tunk. A zöld zászlókat és sza­lagokat viszont egyelőre le­vesszük - reagált a megálla­podás hírére Baráth Lajos. A főigazgató szerint jó, hogy kormánygarancia van a plusz­pénzek kifizetésére, de megje­gyezte, abból csak akkor lesz pénz, ha a parlament el is fo­gadja a költségvetést. Hajnal Ferenc, a szegedi kli­nikai központ elnökhelyettese is óvatos a megállapodással kapcsolatban. Egyelőre nem tudják, pontosan mennyi plusz­pénzt kapnak, viszont a tvk visszaállítása szerinte legalább tervezhetőbbé, reálisabbá teszi a betegellátást, szemben a je­lenlegivel. Arról a klinikai köz­pontokat képviselő Egyetemi Klinikák Szövetsége dönt, leve­­szik-e és mikor a zöld zászlókat, szalagokat - Szegeden egyelőre a helyükön maradnak. Folytatás az 5. oldalon Vajda Attila futballmezt ölt magára Meglehetősen ritka, hogy egy labdarúgócsapat a bajnokság közepén játé­kost igazol Olimpiai bajnok érkezése pedig még ritkább a szezon közben, ám a megyei III. osztályban szereplő Pusztamérgesen megesett ez a kü­lönleges esemény. A csapat leigazolta Vajda Attila olimpiai bajnok kenust - Segesvári Csaba felvételén éppen átveszi Badonyi János edzőtől a névre szóló mezét. Mielőtt bárki reklámfogást sejtene a vizes bajnok megszer­zésében, ki kell ábrándítanunk: Attila nem kirakatembere lesz a csapat­nak, valóban focizni fog a Pusztamérgesben. Részletek a 19. oldalon

Next