Délmagyarország, 2017. november (107. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-08 / 260. szám

2 Szegeden is szól a Rádió 1 SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL 2016-os újraindulásakor az volt a Rádió 1 célja, hogy ha­marosan az ország összes me­gyeszékhelyén elérhetők le­gyenek az igazi mai slágerek és a legnépszerűbb rádiós műsorvezetők is, így Szeged minden szempontból kiemelt fontosságú város. A Radio Plus Kft. és az Európa Rádió Kft. hálózatba kapcsolódási kérelmet nyújtott be az NMHH Médiatanácsához, amelyet a testület elfogadott, így mostantól a szegedieknek sem kell nélkülözniük ked­venceiket, ezentúl a Rádió 1 az FM 87,9-es frekvencián szól majd. A vidéki hallgatók elége­dettségéhez azonban fontos, hogy az országosan ismert sztárokon és az igazi mai slágereken túl helyi informá­ciókhoz is jussanak, ezt ter-Helyi híreket, prog­ramajánlót és infor­mációkat hallhatnak reggelente félórán­ként, napközben, 10 órától pedig órán­ként. mészetesen az összes többi, már hálózatba kapcsolódott városhoz hasonlóan a szege­diek is megkapják majd. He­lyi híreket, programajánlót és információkat hallhatnak reggelente félóránként, nap­közben, 10 órától pedig óránként, hogy mindenről értesüljenek, ami a városban és vonzáskörzetében törté­nik. Szegeddel együtt jelen­leg 26 városban szól a Rádió 1, mindenhol kiemelt figyelmet fordítva a helyi hallgatók és természetesen a helyi hirdetők igényeire. HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG 2017.11.08., szerda „A KÜLÖNLEGES BELSŐ VILÁGOK FELSZABADÍTÁSÁRA TÖREKEDTEM” - BOCSÁNATOT KÉRT A RENDEZŐ Felmondott az Operettszínház Kerényi Miklós Gábornak Kerényi Miklós Gábor a zaklatá­si vádakra reagálva bocsánatot kért, az Operettszínház azonnali hatállyal felmentette a munka­végzés alól. A rendező Szege­den is sokat dolgozott. A sevil­lai borbély­ produkcióját jövő pénteken mutatják be a nagy­színházban. A notre-dame-i to­ronyőr jövő nyári szabadtéri előadásairól még egyeztetnek. BUDAPEST, SZEGED F. SZ. A. A Szegedi Nemzeti Színház és Szegedi Szabadtéri Játékok is el­ítéli a fizikai bántalmazást, va­lamint azokat az eseteket, ami­kor ez hatalommal való vissza­éléssel együtt valósul meg - a Kerényi Miklós Gábor rendezte A sevillai borbély november 17-i bemutatóját megtartják a nagy­színházban, a szabadtéri pedig még egyeztet A notre-dame-i to­ronyőr jövő nyári előadásait il­letően az Operettszínházzal. KALMÁR PÉTER BLOGJA ROBBANTOTTA KI A BOTRÁNYT A Bors október 28-án lehozott egy cikket, amelyben egy újabb robbanáshoz közeli szín­házi botrányról írtak: Kalmár Péter rendező ezt kiposztolta, a volt felesége pedig leírta az ad­dig ki nem mondott nevet: Ke­rényi Miklós Gáborét. Kalmár október 31-én saját blogján közzétett egy nyílt levelet „egy apja fiához”, amelyben nem nevezte meg, de teljesen egyér­telmű volt, kiről ír. Bayer Zsolt a blogján közzétette a levelet, és a posztban pontosan leírta az Operettszínház művészeti vezetőjének nevét is. KERO no­vember 1-jén reagált a levélre, visszautasította a vádakat, és jogi eljárásokat helyezett kilá­tásba. Bayer a blogján később közzétette, hogy többen me­gerősítették nála Kalmár állítá­sait. Ezt követően november 5-én KERO nyugdíjazását kér­te, hogy a „nyugodt munkát biztosítsa” az Operettszínház­ban. Az Indexen vasárnap este jelent meg egy cikk, amelyben nevet még nem írtak, de több áldozat megszólalt. Az első in­terjúalany hétfőn az ATV-ben névvel, arccal is vállalta nyilat­kozatát: a Szegedről indult Ma­ros Ákos színész, táncos, televí­ziós műsorvezető, aki jelenleg Amerikában él. MAROS ÁKOS DÓM TÉRI TÖRTÉNETE Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Maros Ákos el­mondta, hogy 1994-ben a sze­gedi szabadtérin a Miss Saigon egyik próbáján késve érkezett a színpadra. Kerényi üvöltött vele, hogy ki van rúgva, majd estére változott a helyzet. Az­zal ment oda hozzá a rendező, hogy el kell beszélgetniük, és „el kell, hogy fenekeljen”, mondta. Az Apáthy-kollégium termében, miután Kerényi el­­barikádozta az ajtót, egy vállra tartó rúdjával háromszor rávert a táncos alsónadrágos feneké­re és a combjára - az ütések nyoma megmaradt. Maros állí­tása szerint legalább húsz em­bernek elmondta akkor a törté­netet, és megmutatta a verés nyomait. Maros Ákos nyilatkozata után tegnap megjelent Keré­nyi Miklós Gábor bocsánatké­rése a Facebook-oldalán: „Megalázni valakit sohase volt célom! Ha valaki ezt még­is így érzi, ezúton, de szemé­lyesen is szívesen kérek tőle elnézést, bocsánatot, bár szándékom szerint mindig a művészet valamilyen típusú megjelenéséért, a különleges belső világok felszabadítására törekedtem”. Az Operettszín­ház közleménye szerint azon­nali hatállyal felmentik a munkavégzés alól az egykori művészeti vezetőt, aki jelen­leg Szentpéterváron készül a Monte Cristo grófja szombati bemutatójára. A SZABADTÉRI PRÓBÁI ALATT IS VOLT FENEKELÉS Az Index interjúalanyai szerint többször is előfordult a szabad­téri próbái alatt is fenekelés, az egyik fiatal fiúnak állítólag a vé­cében verte el a meztelen fene­két. Maros Ákoson kívül eddig más nem vállalta névvel és arc­cal a történetét, de Czapáry Ve­ronika író, költő a tegnap reggeli ATV Start című műsorban kije­lentette, hogy „kiskorúak is vol­tak, erőszak is volt, fiúk, lányok. Egy 13 éves fiú is volt”. Gyüdi Sándor, a szegedi teát­rum igazgatója kijelentette, hogy nincs jogviszony, szer­ződés a színház és KERO között. A sevillai borbély a nyári, Szentendrén létrejött produkció szegedi változata. Kerényi nem vett részt a szegedi próbákon, a rendezőasszisztensek helyette­sítik, így november 17-én meg­tartják az opera bemutatóját, és több alkalommal is játsszák a darabot. A szabadtéri közleményében elítéli a zaklatást és bántalma­zást, elsődlegesnek tartják az áldozatok pártfogását. Az au­gusztusban bemutatott, jövőre is műsorra tűzött Kerényi-ren­­dezés, A notre-dame-i toronyőr előadásairól még egyeztetnek az Operettszínházzal. Kerényi Miklós Gábor a szegedi dómban. FOTÓ: frank wette Marihuánából hozzák be a legtöbbet CSONGRÁD MEGYE, RÖSZKE T.R. - A legtöbb felderítésünk a nyári hónapokban, illetve a té­li ünnepi időszakban történik, ilyenkor ugyanis az átlagos forgalomhoz képest többszö­rösére növekszik a röszkei ha­tárátkelő forgalma, és ezt pró­bálják meg kihasználni a drog­futárok. A NAV munkatársai által az Európai Unió külső ha­tárán végzett szigorított el­lenőrzésen viszont fennakad­nak - közölte kérdésünkre Né­­medi-Varga Éva, a NAV Csong­­rád megyei sajtófőreferense. Szinte minden héten beszá­molunk arról, hogy kisebb-na­­gyobb, autóba, buszba, kami­onba rejtett szállítmányokkal buknak le a drogfutárok Rösz­­kén. Idén eddig 38 esetben de­rítettek fel kábítószer-szállít­mányt a szerb határon - míg tavaly egész évben „mindös­­­sze” 21 alkalommal. Jelentősen növekedett a lefoglalt drog mennyiége is: már november elejéig 584 kilogramm akadt fenn az ellenőrzéseken, tavaly pedig egész évben 255 kiló. Az arányok és a tendencia viszont változatlan: a marihuá­na adja a felderítések több mint 90 százalékát. Tavaly csu­pán 2 esetben fordult elő, hogy marihuána helyett heroint, il­letve ópiumot találtak a pénz­ügyőrök - összesen mintegy 6 kilónyit -, idén eddig négyszer bukkantak összesen 16 kilo­gramm heroinra és ópiumra. Volt, aki idén mindössze egy gramm kokaint próbált behoz­ni Röszkén - de ezzel is lebu­kott. Az ilyen kis mennyisége­ket jellemzően saját fogyasz­tásra hozzák be. Ami kereske­delmi célra érkezik, az egyér­telműen a marihuána: idén ed­dig 568 kilóval buktak le a ha­táron. A pénzügyőrök idei ed­digi legnagyobb fogása is eh­hez a drogfajtához kötődik.­­ Egy szerb rendszámú VW Passat érkezett Röszkére még márciusban, amelyhez egy utánfutót is kapcsoltak. A férfi és utasa azt mondta, hogy Né­metországba mennek kocsit vásárolni. Gyanús volt viszont, hogy a kocsiban alig volt úti holmi, az utánfutó pedig ko­pogtatásra szokatlan hangot adott - mesélte a pénzügyőr alezredes. A NAV munkatársai félreállították a járművet, és a vizsgálócsarnokban az utánfu­tó szállítófelületét fedő farost­lemez alatt, őrölt kávéval be­szórt csomagokban több mint 62 kilónyi marihuánára buk­kantak. A szállítmány a fekete­piacon 150 millió forintot ért volna. A szerb sofőrt a szállít­mánnyal együtt átadták a rendőrség munkatársainak. Nem aprózta el a szerb sofőr: az autószállító tele volt marihuánával. ----------------------HIRDETÉS----------------------­ KLASSZIKUS ÉS MODERN LÁMPÁK, LEDES VILÁGÍTÓTESTEK ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN. Szakszerű szaktanácsadás, személyre szabott kedvezmények. Minőségi ledes fényforrások 1-5 év garanciával Újszeged frekventált helyén lévő, 3 lakásos családi ház melléképületekkel _________(összesen 600 m2) eladó.________ Irányár: 120 M Ft. Telefon: 06-20/957-4840 T­T­^ WHP'. MUMMLE'.1 f""1 ................. ÉRDEKLŐDNI: 06-20/957-4840

Next