Délmagyarország, 2019. május (109. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-23 / 118. szám

2 600-1200 FORINT KÖZÖTT A SZAMÓCA KILÓJA Főszezonban sem kínálják olcsón az epret CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Ahol nem tudják letakarni, ott komoly károkat szenved a földi eper az idén rosszkor jött sok nedvességtől.­­ Leszedjük és külön összegyűjtjük a rohadt szemeket, hogy ne fertőzzenek tovább, permetezni ilyenkor már nem lehet - mondja a ke­reskedő, aki egyébként Papp Imre termelő eprét kínálja. A legszebb ára közelíti az 1200 forintot, a kisebb szeműt 800 körül kínálja. Bera Józsefnek is volt saját földi epre 8-10 éven keresztül Sándorfalván, úgy véli, még jó három hétig lesz gyümölcs. Szerinte az átlagos ár idén nem is megy majd 700 forint alá, sőt, a főszezon vége felé, pünkösdkor még újra emel­kedhet is. A viszonylagos drá­gaságra az időjáráson túl egy­szerű a magyarázat.­­ Ma már minimum 1500 forint nettót kell adni egy órára az eper­szedő munkásnak - mondja az árus. Nem csoda, ha az im­port olcsóbb, bár bevallja, idén a behozott földi eper íze az átlagosnál jobb volt. A leg­olcsóbb, 600 forintost egy röszkei termelőnél láttunk a Mars téren, ez azonban már inkább lekvárnak való volt, mintsem friss fogyasztású. Fe­kete földön érett, fólia alatt, de ahogy megtudtuk, aki ér­demi mennyiséget termel, az már fóliát is használ. A meleg április felgyorsítot­ta az eper - valójában szamó­ca - növekedését, ezért idén kevésbé érezhető a különbség a fóliás, valamint a szabadföl­di betakarítási ideje között. Jó közepes termést várnak a Nemzeti Agrárgazdasági Ka­mara szakemberei, és úgy vé­lik, legalább június közepéig kitart a belföldi kínálat. A ha­zai szamóca termőterülete mintegy 800 hektár, amelyen évente 8-10 ezer tonna gyü­mölcs terem - a legtöbbet Pest, Bács-Kiskun, Heves és Somogy megyében szedik. A Szegedi Zöldség és Gyü­mölcs Nagybani Piacon a hét elején 700 és 1000 forint kö­zött kínálták az eper kilóját, és azt jósolták, május végéig még csökkenni fog az ára. Az importért 650-800 forintot kértek, de ez utóbbi már csak 10 százalékát adta a felhoza­talnak. Az importcseresznye kilója 900-1000 forint között volt, a magyar még nem in­dult el, miközben tavaly ilyen­kor már volt. Érdekes, hogy miközben a szegedi kertvárosban több he­lyen is látni már sötétpiros, érett cseresznyét, a Mars téren még csak mutatóban találtunk. Lídia bátran meg is kínált ben­nünket a Bigarreau Burlat fajtá­val. Ez a várakozással szemben nem volt vízízű, igaz, roppant édes sem, de mindenképpen fi­nomabb a kert végében kóstolt cseresznyénél. Ez baktai fán termett, és 1000 forintért kínál­ták kilóját. - Sajnos reped a sok esőtől, és a madarak is szeretik na­gyon - mondta Lídia, hozzáté­ve, tavaly már hamarabb volt ez a fajta, amely ráadásul nem is a legkorábbi érésű. Elkésve persze így sincs, érési idejét júniusra teszi a facsemetéket kínáló szakportál, hozzátéve, hogy az első igazán jó minő­ségű hazai cseresznye. Bera József: Tartja az árát a földi eper. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS HIRDETÉS BÉRLETMEGÚJÍTÁS ÉS ELŐBÉRLETEZÉS: 2019. MÁJUS 13. - JÚNIUS 14. DÉLMAGYARORSZÁG 2019.05.23., csütörtök Plácido Domingo koncertjével avatják fel a sportcentrumot A világszerte ünnepelt opera­énekes, Plácido Domingo kon­certjével nyitják meg augusz­tus 28-án Szeged új ifjúsági és sportcentrumát, a Szent Gellért Fórumot. A jegyeket már áru­sítják. SZEGED HAJÓ EDINA Jó ütemben haladnak a szegedi ifjúsági centrum építési mun­kálatai - számoltunk be erről nemrég lapunkban (2019. má­jus 10.: Nyárra elkészülhet az if­júsági centrum), a hiánypótló létesítményben elkészült a fe­dett rendezvényközpont. Azóta hivatalosan is megerősítették: valóban elkészül, augusztus 28-án Plácido Domingo kon­certjével nyitják meg az új léte­sítményt. Az ifjúsági centrum új nevet is kapott: Szent Gellért Fórumnak keresztelték el. Kiss-Rigó László szeged-csa­­nádi püspök kifejtette: hosszú előkészítő munka eredménye, hogy idén az egyházmegye ad­hat otthont a Plácido Domingo Classics fesztiválnak, és a legen­dás operasztár koncertjével nyithatja meg kapuit a Szent Gellért Fórum. A világhírű mű­vész több évtizedes kimagasló munkája és humanitárius tevé­kenységei előtt tisztelegve bará­tai New Yorkban megalapították a Plácido Domingo Classics fesztivált, amelynek rendezési jogát Magyarország is megkap­ta. Az idén harmadik alkalom­mal megszervezett fesztivál ki­emelt programjait augusztus 25. és 28. között Szegeden tartják. Plácido Domingo napjaink legnépszerűbb operistája, re­pertoárján 151 szerep van, több mint bármelyik tenornak vala­ha a zene történetében. Plácido Domingo estjének vendége Ana Maria Martinez Grammy-díjas szoprándíva lesz, a koncert ál­landó közreműködőjét, a MÁV Szimfonikus Zenekart Eugene Kohn dirigálja. Az augusztus 28-án este 8 órakor kezdődő koncertre a jegyeket már áru­sítják, a legolcsóbb belépő 8900 forint, az ára szektoron­ként változik. A 8000 fős sta­dionban a legjobb helyekért 49 ezer 900 forintot kell fizetniük az operakedvelőknek. Plácido Domingo, archív fotó: mti Sok gyermek alkotott a tűzoltókról CSONGRÁD MEGYE. Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idén februárban is kiírta a már ha­gyományos rajzpályázatát, amelyen általános iskolások és középiskolások indulhat­tak 6-10 éves, 11-14 éves, va­lamint 15-18 éves korcsoport­ban. Molnár Krisztina, a Csongrád Megyei Katasztrófa­­védelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, a pályázat célja az volt, hogy a gyerekek alkotá­saikon keresztül mutassák be a tűzoltók izgalmas és egyben veszélyes világát. A központi téma a tűzvédelem és a tűzol­tók munkája volt. Ezt a tűzol­tó hivatás bemutatásával, egy tűzoltói beavatkozás ábrázo­lásával vagy bármilyen más ötletesen elkészített, a tűzvé­delem fontosságát hangsúlyo­zó művel lehetett bemutatni. A Csongrád megyei igazgató­ság május közepéig várta az alkotásokat, amelyekből vé­gül több mint kétszáz érke­zett. A gyerekek színes rajzok mellett verseken és meséken keresztül illusztrálták a tűzol­tók általuk elképzelt világát. A megyei díjazottakat Szat­mári Imre köszöntötte kedden. A megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta, a gyerme­kek minden rajzán látszódik, hogy hősként tekintenek a tűzoltókra. Ismerik és szeretik munkájukat, amit megbecsü­lés és szeretet övez közöttük is. A bírálóbizottság elnöke Szeged elismert fotóművésze, Dusha Béla volt, aki kiemelte, a mai digitális világban külö­nösen fontosak a kézzel ké­szült alkotások. A megyei al­kotások közül irodalmi kate­góriában Szarka Hanna, a Zentai Emlékiskola 9 éves ta­nulója lett az első. A plakát kategóriában Bagdi Zénó, Bar­na Csenge és Galambos Réka, a Szegedi Alsóvárosi Általá­nos Iskola tanulói nyertek. A szabadkézi rajz kategóriában pedig a sándorfalvi Pallavici­­ni Sándor Általános Iskola 10 éves tanulója, Ungi Gréta győzedelmeskedett. A többi díjazott gyermek neve a ka­­tasztrofavedelem.hu oldalon olvasható. Hősként néznek a gyerekek a tűzoltókra, fotó: molnár Krisztina/katasztrófavédelem Potencia­növelő volt az osztrák férfinál RÖSZKE: Több mint 150 levél potencianövelő tablettát talál­tak a Nemzeti Adó- és Vámhi­vatal munkatársai egy osztrák autóban a napokban. A NAV szerdai közleményében azt ír­ták, amikor ellenőrizték a ko­csit, a férfi azt mondta, nincs nála vám- és adóköteles áru. Ennek ellenére átnézték a cso­magjait, és a poggyászokból végül előkerült az összesen 153 levél gyógyszer. A több százezer forint értékű gyógy­szerszállítmányt lefoglalták, a sofőr ellen egészségügyi ter­mék hamisítása miatt feljelen­tést tettek. DÉLMAGYARORSZÁG Kiadóigazgató: BONIFERT GÁBOR Főszerkesztő: PÓSA ÁRPÁD Főszerkesztő-helyettes: GIDRÓ KRISZTA Nyerjen 6 napos olaszországi körutazást 2 fő részére félpanziós ellátással a Szegedi Nemzeti Színházzal jóvoltából! Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, ŐRFI FERENC, VARGA ANNA • Rovatvezetők: HOLLÓSI ZSOLT (információ), KARNOK CSABA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Központi cím: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-maik szerkesztoseg@delmagyar.hu ■ Szerkesztőségek: 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Hirdetési tel./fax és előfizetés: 62/213-198. Szerkesztőségi tel.: 62/213-391. 6600 Szentes, Nagy Ferenc u. 3. Tel.: 63/401-024. TeL/fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM ZRT. TAGJA. ■ Felelős kiadó: a Lapcom Zrt. vezérigazgatója ■ Kiadói titkárság: 62/567-870 • Hirdetésfelvétek 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 9-13. (bejárat a Szilágyi u. felől) Tel.: 62/423-743. ■ Nyomdavezető: DORNBACH PÉTER. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-888 • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA • Terjesztés: 62/567-837 ■ Előfizetés: 80/821-821 (ingyenes, csak vonalasról hívható) ■ Előfizetői ár: 3795 Ft/hó, hűségkedvezménnyel: 3395 Ft/hó. A hűségkedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek. ■ Árus­terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 2064-7875 (Csongrád) ■ Fotóügynökségi partner: PuzzlePix/Shutterstock/Dreamstime. • Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. • A Lapcom Zrt. Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a www.lapcom.hu/aszf oldalon.

Next