Délvidéki Hirlap, 1950. augusztus (2. évfolyam, 176-202. szám)
1950-08-01 / 176. szám
VÁSÁRHELYI HÍREK fx) Gyógyszertrak szolgálata : Juliu* 22-től július 28-ig. A következő gyógyszertárak tartanak állandó szolgálatot: Veiró (Zripy -utca) Konkoly ( Károlyi-utca) Megváltó gyógyszertár (Kistópart-utca) 60S — 4 városi mouzeum régészei vv/pályálnak (Szántó Kovács János utca 16.) látogatni ideje:izekla fa, péntek, délelőtt 9—1 óra Kedd, csütörtök, szombat délután 4—8 óra. Vasárnap üzlletett ki—1 és délután 0-0 óta. — Járási értekezletet rendesett vasárnap a vásárhelyi MNllSé szervezet, amilyen a környék a tanszervezeteinek képviselői beszámolni aZ tiling végzett atargaimi lyurkál'itl A jelentéseknél kitűnik, hogy különösen 3 Vörös Október és Sállát tormeléc!Sgniort asszonyai mulattak jó példát sna. hogyan kell dolgozni a szövetkezeti asszonyoknak. Az MNI.Sz dicséretben réstKsilitte orv. Zsodos Ferencné Tára utcai2 boldás dolgozó parasztgiszonyt, aki szoljául a gépiül szállította raktárra sierteges babonáját. — Úttörő napot rendezett m magárnap egész nap a városi Vitture-központ A táborozáson mintegy félezernyi bel- és külturületi pajtás vett részt nevelőikkel együtt, a délelőttöt városlátogatással és játszással töltötték, délután a Népiértben az MNDSz assponai bábjátékok rendezésével kedeskedték. A, egésznapos táborozás befejezéseként az isttörők uton előadásokon vettek részt. A székkutasi önálló Petőfi temetés,következet dolgozói elhatározták, hogy részletesen megismerjetik az érdek'ödjőkkel a szövetkezet munkáját. Séiskuts* környékén is aegfi 'fikust már az új belépők csoportja, akiknek augusztus 2-án rendez a szövetkezet látogatási 'napot és gyűlést a' szöveti*®' .ti központi tanyájában. — SORRA LÁTOGATJÁK a vásárhelyi és környékbeli dolgozó paratszok a termelő csoportokat és szövetkezeteket, hogy belépésük elött megbonyosollhassanak a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről. Vasárnap egész nap az ambrózfalvai, nemrégen a lakait Dimitrov csoport és dolgozó parasztok, mintegy negyvenen látog i Hatt el a, szekkutilii Petőfi termekiszövetkezethez. A szövetkezet dolgozói szívesen fogadták a vidéki dolgozókat s ,beutaratták gazdaságaikat, növénytermesztésüket, állattenyésztésüket s részletes megviláglást nyújtottak a közös gzdálkodás egyéb problémáiról. A vendégek nagy megelégedéssel vették át a tapasztaltakat, de egyúttal rámutattak azokrg a kisebb jelentőségű hibákra is, amelyek kiküszöbölésére várnak. A Kossuth-díjas Dózsa szövetkezetnél a maroslelei egyénileg dolgozó Parasztok, az új belépők csoportja tett látogatást. A vásárhelyi városházi dolgozói közül igen sokan veszik igénybe a szakszervezet áltatt biztostott kedvezményes üdülést. A város helyi tisztviselője Balatony rágósd, Lejtén, Boldogítóváratlán, Hévizén, Hajdúszoboszlón, és a Kékesen töltik megérdemelt szabadságukat, hogy üdülésüktől hazatérve friss erővel, megerősödve láthasszák újra munkához. A vásárhelyi MNDSz IV. kerületi szervezete ma délelőtt 9 órától déli 12 óráig hivatalos órát tart, tagdíjfizetéssel egybekötve , Gyászhír. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Karacz Ferencné szül. B- Kovács Mária július 30 án 68 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 1 én délután 4 órakor a Bóka utca 14. számú gyászházból az Aranytemetőhe. Gyászoló család: 900 610 százalékos iu’teljesites ! Garai Sándor visít helyt kisparaszt 2100 forintja... Várát hely dolgozó ki s- és kozéppa r g 8 * t s áe a n 11 g - r te t t e a mindszenti és szegvári dolgozó parasztok végseágkihivását a gabonabí gyül és ütenéinek meggyorsításáról s énét k ./ellemében teljespik költességüket:Vlos‘ ismét egy kiváló eredményről számol ki,’ tünk jie Gatai Sá't!p- 3 1 odás I -tlag-ulra 41. szám Miatti kspata-zs esetében. Gutai *z aratás elött 15 mázsa gabonát ..kötött le szállitási szerződésté de jóval több buga termett a várakozásnál. A 15 jijázsg fof* szállításán, valmint az adó év bozogá ’ t giás kötetezet'»végén kivüjl még fennmaradt hat mázsa gabonája, amit azonnal beadottt a szőve*kezeli raktárba. Gabon »'apján három O tétel, egy A, és egy L tétel szerepel. A jó .tettesítés következtében Garai Sándor 2100 forintot kapott síz összegből jól beruházkodik családjával együtt. Garai Sándor ezenkívül elöljártás. Szerződéses növények termesztésében is. Bekötött például egy hold gyapotot, s mint a szakértők mondják, a vásárhelyi határban az egyik legre válóbb gondozást kapott a gyapot. Garai Sándor neve olt szerepe a becsülettáblán is . Vészhelyi termescsoportok dolgozói a termelés élén A vásárhelyi termelőcsoportok dolgozói a betakarításuunkák során mind kiemelkedőt,jó eredményekkel dicsekedhetnek. A jó munkaszervezés és a hft.szándóan kiépített versi morfozgalom következtében egymást múlják felül kiváló eredmények elütésében A Kossurti-uirriiCiotropol tiníl az »E’ort« brigád munkacsapata „ cséplésnél 135 százalékot mut.,Htt fel. Egyénileg mint Versnivtárnak kitűntek : Néntelb ív’yán. Csikós János és bugyi László 155. lyiss jóv.-i és. Beese László 132 százalékkal. A 8táliános szövetkzetnél elvénleg » legjobb utunkat -Szíjjai László, Matök János, Csikós István és Kenéz Lajos nyújtották. Az Ady csoport «Liszenko» csapata 156, Haladás ég Marx csapat 207 százalékot teljesített naponta a cséplésnél. A Somogyi szövetkezet befejezte 112 hold búza cséplését, a Ságvári csoport pedig tegnap százszázalékban végzett a csépléssel. Hómszftvásárhely lufsozd parasztsága jelentette Rákosi Mátyásnak. Határidő előtt befejezte a terménsegijertés! Vasárnap délelőtt zsúfolásig megtelt a vásárhelyi LÉFOSz székháza a dolgozó parasztokkal, hogy ismételten hitet tegyenek a nép állama és annak nagy vezére, Rákosi Mátyás mellett s egy emberként nyilvánítsák akaratukat a terménybegyűjtés meggyorsításával kapcsolatban. A nagygyűlést Takács Sándor, a DÉFOSz elnöke nyiltatta meg, majd a Magyar Dolgozók Pártja nevében Palotás János mondott beszédet. Bevezetésképen megemlékezett a dolgozó magyar nép közelgő nagy ünnepéről, Alkotmányunk törvénybe iktatásáról, mely egy évvel ezelőtt, augusztus 20-án meghatározta a népi állam további fejlődésének alapjait. Ezzel a nagyjelentőségű ünneppel függ össze a mindszenti és szegvári dolgozó parasztok országos versenykihívása a terménybegyűjtés meggyorsiása terén s Vásárhely dolgozó parasztsága is örömmel és lelkesedéssel csatlakozik ehhez a kihíváshoz. Figyelmeztette a jelenlévőket: fokozzák tovább az éberséget a begyűjtés terén, hogy dicsőségesen ünnepelhessük Alkotmányunkat Ezután a szegedi dolgozó parasztok kiküldöttei bejelentették, hogy párosverseny,re hívják ki Vásárhely dolgozó parasztságát a terménygyűltésben. Mint mondották: be akarják bizonyítani, hogy a Magyar Dolgozók Pártját és Rákosi Mátyást követik, teljesítik hazafias kötelességüket s vállalják, hogy a begyűjtést augusztus 15-re teljesitik. Szalma I.asz.) titkár kérdésére a gyűlés nagy lelkesedéssel és egyhangúan elfogadta Mindszent, Szegvár és Szeged dolgozó parasztjainak versenykihívását, majd hozzászólások következtek- Csikós János annak a véleményének adott kifejezést, hogy a verseny nemcsak gyorsabb munkát jelent, hanem vigyázni kell a munka minőségére is. Olasz Imre dolgozó paraszt a zsákkölcsönzés kérdését vetette fel, hogy ezáltal is zavartalanul végezhessenek a begyűjtéssel. A szegedi försműves szövetkezet vezetője, Vad János megígérte, hogy a versenyt nemcsak vamr'n fogadják el, hanem valóságban is végrehajtják. Salé Sándor dobozó kispárnát a" éberségre hívta fel a fl.'v«- met a klerikális és kidákreakció tevékenységével kap. zsolatban. Asztalos Imréné az MNDSz nevében megfogadta, hogy a dolgozó asszonyok továbbra is segítik a dolgozó parasztságot, hogy teljesíthessék versenyben vállalt kötelezettségüket. Lucza Mihályné kilencgyermekes anya kijelentette: dolgozóink a verseny mellett gondoljanak gyermekeik továbbiskoláztatásáról is, mert neki most a második gyermeke utazik tanulni a nagy Szovjetunióba. A nagygyűlés végül a következő táviratot küldte Rákosi Mátyásnak :Hódmezővásárhely dolgozó parasztsága harcos üdvözletét küldi Rákosi Mátyás dalársnak abból az alkalmból, hogy Mindszent és Szegvár községek versenykihívásához csatlakozik. Vállaljuk, hogy a begyűjtést két nappal a kitűzött határidő előtt befejezzük, ezzel adva választ az imperialistáknak, a háborús gyújtogatóknak, a reakciónak és osztályellenségeeknek, a kulákságnak. ígérjük, hogy Alkotmányunk egyéves évfordulóját vállalt kötelezettségünk határidő előtt való teljesítésével ünnepeljük meg. Hódmezővásárhely dolgozó parasztsága.* A nagygyűlés a Szovjetunió, Sztálin és Rákosi Mátyás lelkes éljenzésével ér véget. Nagyobb megrendeléseket kapnak a vásárhelyi kisiparosok az állami gazdaságoktól és termelőcsoportoktól A termelőcsoportok, szövet- kezetek ,valamint állami gazdaságok megerősödése állandóan érezteti hagát a vasárhelyi kisiparosság körében is. A jó terméseredmények követkerében máris m munkát kapuk a kisiparosok az állami gazdaságok és termelőcsoportok megbizásából. Az állam állandó segítségében részesíti a szocialista szektorban dolgozókat, jószággal, gépi berendezésekkel látja el őket s egyútal gondoskod arról is, hogy szerszámfeleslegelki kocsijaikat, stb, helvben szív nézhessék be. A termelőcsolportok és az állami gazdaságok a KIOSzon keresztül bízzák meg a kisiparosokat a munikálatokkal. Legutóbb a bognár és kovacs-ipar üttezer forint értékben kapott megbíkást járművek készítésére. A szíjjártók is állandó megrendelésben részesülnek hámok és egyéb szükség szerszámok előállítására. Augusztusban megkezdődik az építkezés az erzsébeti tanyaközponton .Demokratikus kormányzatunk , parasztság életszínvonalának fokozatos emelése érdekében a vásárhelyi határban is kijelölte azokat a helyeket, ahol tanyaközpontokat épít. előreláthatóan hét határrészben épülnek fel .A tanyaközpontok, köztük Erzsébeten is, ahol az építésügyi minisztérium gazdasági irodájának falusi osztálya megtette azt a szükséges intézkedéseket az építkezésekkel kapcsolatban. Az erzsébeti határrész tanyaközpontjának nagvát két termelőszövetkezet, a Sztahánov és Ságvári termelőszövetkezetek tagjainak lakóházai fogják képezni. A két szövetkezetről eddig 25 dolgozó jelentette be, hogy igényt tart a kormányzat által nyújtott házépítési kölcsönre. Eszerint a dolgozók 15 ezer forintos költségvetés keretében építhetik fel házaikat a 400 négyszögöles ingyen telkeken, 15 éves törlesztésre, 3 százalékos kamatra. Azok a dolgozók, akik 5 év alat az összeg 75 százalékát megtérítik, a fennmaradó 25 százalék elengedésében részesülnek. A minisztárium falusi osztályának kiküldötte most a kútvölgyi határban szervezi meg az építkezéseket. Értesülésünk szerint augusztus elején megkezdődnek az építkezések az erzsébeti tanyaközponton s a községházát is felépítik ebben az. évben. Augusztus első napjaiban befejeződik a cséplés Vásárhelyen A vásárhelyi Népfront Bizottság megállapította, hogy augusztus első napjaiban befejeződik a cséplés a határban, előreláthatóan augusztus másodikán. 35—40 gép körzetében végzett már a csépléssel s most az illetékes ügyosztály újracsoportosítja azokat. A Népfront Ilizottság — tekintettel arra, hogy a termelőcsoportoknál a kitűnő termés eredményeképen nagymennyiségű gabonaféle elcséplésére van szükség — úgy intézkedik, hogy a csoportoknál magángépek is munkába álljanak A Népfrot Bizottság úgy határozott, hogy Székkutast is kisegíti cséplőgépekkel. Intézkedés történik arra nézve is, hogy a lencséplés folyamatossága érdekében miden 100 hokinyi lenvetésre egy cséplőgép jusson. ,___I KORZÓ MOZI I___WMww»- j- "* 1 r»a4ch«U j ELIT MOZI . legvelövétel: mindennap délelőtt 10—12-ig Jegvelövétel: vas.- és v.-nap d.e. 10-12-re és minden iisel!^_artvat_azj előadásokkezd^ játszási nap. eev órával az előadás kezdete előtt Augusztus 2-ig, szerdáig Augusztus 4-ig szünet .. .. . , Augusztus 4-től Veszélyes vizeken Újra otthon Előadások kezdete: hétköznap fél 7, tél 9. Előadások kezdete: hétköznap 4 és 3 ó. vasár- es ünnepnap tél 5, tél 7 és fél 9 órakor, vásárt esünnepnap: 4, 5 és 6 órakor. vásárhelyi IPROHIRDETÉSEK KAKASSZÉKEN felüdül, Kakasszéken meggyógyul. Vonat indul 6.05, 11.57, 15 10. 100 EGY zsákot találtam 35 kft árpával a Kutasi-uton. Tulajdonosa átveheti. Vásárhely Pimpror-utca 39. szám alatt Hm. 191